A Hegyalja déli nyúlványainál járunk, takaros benzinkúti üzlet felirata hirdeti: élelmiszer jellegű kiskereskedés. Dörzsölgetem a szemem, ébren vagyok-e? Le is fényképezem, s otthon elővéve gépem ugyanezt látom. Hogy is lehet egy kiskereskedés olyan, mint egy élelmiszer? Talán azt akarták mondani, hogy kicsit élelmiszerbolt-szerű ez a bolt, meg nem is?
Füstölt sonkák, csöpögő kolbászok nem lógnak ugyan a pénztáros kisasszony mögött, de némi úti elemózsiát össze lehet szedegetni a hűtőpultokból, s mellé tengernyi édes nyalánkságot. Persze nem kisebb baj, ha említett szendvicsek, kekszek, csokoládék csak élelmiszer jellegűek. Nem mintha nem árulnának élelmiszerboltjainkban gyalázatos dolgokat, de mégsem gondolom, hogy üzemeltetője a bolt nevét őszinteségi rohamában ilyen súlyos ellenreklámnak szánta volna.
Hasonlóan izgalmas boltnév az élelmiszer-allergia szaküzlet. Itt a Kánaán: ha a Hegyalján belakmároztunk álélelmiszerekből, székesfővárosunkban jó fizetség ellenében kínálnak mellé egy kis élelmiszer-allergiát! Ha ez sem elég, Vácott vár a kiadó grillcsirke. Egy otthonunkhoz közeli bevásárlóhely óriásparkolójában, kis lakókocsijában sütögette csirkéit egy jóember, a kocsi oldalfalából kilógó pultja alatt díszelgett a felirat: grillcsirke. Ám emberünk hamar megunta a lakókocsis romantikát, újabban nem nyílik le a pultja. A felcsapott fémlap alatt továbbra is ott díszeleg a grillcsirke felirat, immár hasonló fóliából ragasztott betűkkel kiegészítve: eladó-kiadó. Semmi utalás arra, hogy nemes és zsírszagú vállalkozása bocsáttatik-e áruba, így némely beavatatlan eltűnődhet, milyen is egy kiadó grillcsirke? Bérbe adják a szárnyast néhány harapásra, hogy aztán továbbadjuk, mint örökzöld menzaviccben a rágós cubákot.
Mennyivel egyszerűbb volt a középkori cégérek cirkalmas világa, a „cégérek, kancsók, ó kutak”… Mindenki tudta, a cintányér borbélyt, a nyitott olló szabómestert, a perec sütőmestert, a lefelé fordított bakancs talpának szegezett suszterkalapáccsal cipészmestert jelent.
A régi cégéreken nem volt felirat, az írni-olvasni tudás akkoriban nem volt általános a kuncsaftok körében. Később a tulajdonosi öntudat kapitalista izmosodásával a tulajdonos neve is rákerült. Ha pedig a dualizmus korának világvárossá növekedő Pestjét bámuljuk barnult fotókon, rögtön feltűnik, a cégérek akkorra javarészt a homlokzat síkjába költöztek, táblává vedlettek.
Ekkoriban a tulajdonos neve már gyakran nagyobb, mint a cégjelölő tartalmi része. Persze akkoriban is sok minden élt még a céhes-cégéres világ emlékeiből, a belváros nem egy utcája egy-egy jellegzetes cégéres vendéglőjéről kapta nevét, így az Aranykéz és a Fehérhajó utca is, előbbinek vendéglőjében Krúdy hősei is gyakran megfordultak. A századforduló egyik arisztokratikus színfoltja pedig Mössmer József menyasszonyikelengye-üzlete volt a Koronaherceg (korábban Úri, ma Petőfi Sándor) utcában, a Mössmer név itt is kétakkora, mint a portéka leírása. Hasonló cégjelölője volt Slosár Sándor képkeretezőnek, Báthory János ortopéd cipésznek, s barangolhatnánk végtelenségig az érdekesebbnél érdekesebb cégtáblák századfordulós és későbbi erdejében.
Egyszer csak jött az államosítás, a kis mellékutcai szűcsök, kalaposok, suszterek és szabók kivételével a régi világ táblái emlékké ködösültek. Jöttek helyettük lényegre törő boltnevek cicoma nélkül, mint Élelmiszer, Csemege, Zöldség-gyümölcs, Könyvesbolt, Édesség(bolt), Kávé-tea, Gyógyszertár, Iparcikk. Persze a hetvenes évekre minden kiszínesedett: emlékszem, hogy szerettem a Rákóczi úti Mackó játékbolt színes neonkígyóit, a helyes kis neonmackót pettyes labda és építőkockák társaságában. Mára viszont eljutottunk az allergia-szaküzletig és a kiadó grillcsirkékig. Lassan jobb lesz visszatérnünk az eredeti középkori cégérekhez.