Sok méhész jelezte az elmúlt hetekben, hogy a napraforgó virágzásával egy időben a méhek egy része eltűnt a kaptárakból. Nincsenek méhhullák a kaptárak előtt, de a napraforgótáblákban sok elpusztult példányt lehet találni. Csak fiatal egyedek maradtak meg.
– Hivatalosan négyszáz kolléga értesített bennünket méheik pusztulásáról. Ennél jóval több méhészt érint a dolog, de sokan nem jelzik nekünk az elhullást. Egyesek azt mondják, úgysem történik semmi, mások pedig nem akarnak összeveszni a gazdálkodókkal, hiszen ha vizsgálat indul, és bebizonyosodik, hogy nem megfelelő módszerrel permeteztek, a farmerek jövőre nem engedik a területre a méheket – summáz Bross Péter, a 131 éves Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke, aki gödöllői agrárdiplomával a zsebében harminchárom éve kezdett méhészkedni.
Nem a családi tradíciót követte, maga választotta ezt az utat. Volt, hogy hatszáz méhcsalád gyűjtötte neki a mézet, most ötvennel dolgozik, mert az egyesület vezetése leköti energiáit. Gyakorló méhészként jól ismeri a problémát, hiszen négy évvel ezelőtt száz családját permetezték le egy napraforgótáblán. Azóta csak a fővárosban tartja a méheit, mert Budapesten nincs szántóföldi gazdálkodás.
Általános tapasztalat, hogy a legnagyobb veszélyt a nagyüzemi táblák jelentik a méhekre. Egészen pontosan: a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel. Az elnök szerint, ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémájuk a méhészeknek, például Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala vagy Nógrád megyében.
Ezzel szemben Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Fejér megyében gond van. A mostani pusztulást azonban megmagyarázhatatlannak nevezte Bross Péter, mivel nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptárnéptelenedés.
A Somogyban működő Dömötörfi Család Méhészete július 3-i Facebook-bejegyzésében buzdít küzdelemre a méhekért. Méheik a bokrokon, kaptárak tetején dörzsölték teljes testfelületüket a lábaikkal, majd a kaptár előtt tömegesen görcsbe rándulva, kinyújtott szipókával pusztultak el.
A szöveg szerint maguk a méhészek tehetnek arról, hogy az OMME kezében nincsen megfelelő bizonyíték arra, hogy igenis vannak olyan, a méheket letaglózó szerek forgalomban, amelyek akkor is hatalmas kárt okoznak, ha azokat a gazda a lehető legszakszerűbben juttatja ki. A mérgezési esetek kilencven százaléka el sem jut a hatóságig, így az OMME szakembereihez sem.
Megerősíti Bross Péter: információ híján nehéz a károsultak érdekeit képviselni. Pedig már a kormányban is jelen van a szakma, hiszen az új agrárminiszter, Nagy István maga is gyakorló méhész. Az OMME múlt csütörtöki kétórás elnökségi ülését végighallható miniszter is azt mondta, hogy a méhészközösség egységes fellépése nélkül nem lesznek eredmények.
Az idei szezon nehezen indult, a korai nyár komoly gondokat okozott a méhcsaládok és a növények fejlődésének versenyében: a méhek veszítettek, hiszen alaposan lemaradtak. Ennek következménye az lett, hogy idén a méhészek többségének nem sikerült repcemézet pergetni – a repce virágzásakor nem voltak még gyűjtőképesek a családok. A korai, síkvidékeken virágzó akácok az első napokban nagyon gyengén mézeltek. Azonban május 9–10-én megérkezett a várva várt lehűlés és csapadék, megmentve az idei akácszezont, amely a mennyiséget nézve gyenge-közepes eredményt hozott.
Az elért eredmény nemcsak az aktuális időjárás, hanem a téli méhcsaládveszteség következménye is, hiszen a 2017 őszi méhcsaládszám (nagyjából 1,2 millió) fele termelt elvárt mennyiségű akácmézet. Az akácméz minősége ellenben kiváló, amin azt kell érteni, hogy íze-zamata-színe-sűrűsége az átlagos évek feletti tulajdonságot mutatja.
A napjainkban tapasztalt méhpusztulás jelentős hatással van a méztermelésre, ezért a következő hónapokban a méhészek egyik feladata a méhcsaládok regenerálása. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági területekről természetes legelőkre, azaz tavak és folyópartok mellé viszik a kaptárakat, ahol természetes virágport találhatnak. Regeneráció nélkül a jövő évi mézmennyiség kerülne veszélybe.
A méz világpiaci árát az ázsiai országok diktálják. A magyar méztermés – amely évente 20-30 ezer tonna között ingadozik – kétharmadát hordókban adják el. Üvegben kiszortírozva jóval többet kapnának érte a termelők, de ilyen fejlesztésre nincs pénzük.
A hazai méhészek anyagi helyzete az elmúlt évek kedvezőtlen termései, a nyomott felvásárlási árak következtében egyre romlik. Számítások szerint a méhészkedés akkor nullszaldós, ha a vegyes virágméz kilónként minimum 800 forintért, az akácméz 1300 forintért értékesíthető. Ha hasznot is szeretne a termelő, akkor ennél drágábban kell eladni.
Kereslet lenne, hiszen világszerte megfigyelhető tendencia, hogy a fogyasztók az egészséges táplálkozás irányába mozdultak el. Mind többen hajlandók többet fizetni a kiváló minőségű, biztonságos élelmiszerért, mint a kommersz, gyenge minőségűért.
– Amikor elkezdtem ezt a pályát, de különösen a rendszerváltás óta egyre többen láttak fantáziát a méhészkedésben. Az utóbbi négy-öt évben azonban stagnál a létszám. Több kolléga feladja a küzdelmet a kórokozókkal, a felelőtlen gazdálkodókkal, a változó klímával szemben. A kedvezőtlen piaci környezet miatt pályát módosítanak – beszél a jelen kihívásairól Bross Péter.
A méhek és egyéb beporzók száma világszerte csökken. Az Egyesült Államokban a rovar populációja például harminc százalékkal esett, hiányuk évente harmincmilliárd dolláros kárt jelent – olvasható a Globalresearch.ca honlapon.
Helyüket az emberek veszik át. A kínai Hanjüan (Hanyuan) megyében, amelyet a világon gyakran a körtetermelés központjaként említenek, két éve fáról fára haladva, kézzel porozták be a virágokat. A kefés beporzás csak az egyik módszer, amelyet alkalmaznak a gazdálkodók világszerte, hiszen mindenütt csökken a méhek száma.
A drasztikus állományapadást számos tényezővel magyarázzák. Ezekre a hasznos lényekre rendkívül nagy veszélyt jelentenek a mezőgazdaságban alkalmazott, mérgező rovarirtó vegyszerek. Van, amelyik csak legyengíti őket, de van, amelyikből már kis mennyiség azonnal végez velük. A vegyszereken túl a paraziták és a nem őshonos, azaz inváziós élőlények térhódítása is halálos veszélyt jelent.
A kaptárokban szinte észrevétlenül felszaporodó parányi atka is komoly gond. Az ázsiai méhatka (Varroa destructor) az 1970-es évek végén jelent meg hazánkban, és ma már nincs méhcsalád, amely ne lenne fertőzött ezzel az élősködővel. Az atka a méhek testnedvét szívogatja, teljes családok és kaptárok pusztulását okozva világszerte.
Két éve írtunk arról lapunkban, hogy az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének munkatársai egy kutatás során nem várt eredményre jutottak: eddig Magyarországon nem ismert kaptárlakó és virágport fogyasztó atkát fedeztek fel.
A faj azonosítása során kiderült, hogy a pakisztáni méhatka (Neocypholaelaps apicola) került elő. Bár ez a faj nem élősködik közvetlenül a méheken, így is káros. Egészséges méhcsaládokra nem jelent veszélyt, azonban, ha már más élősködők és kórokozók miatt legyengült méhcsaládok elől eszi el a táplálékot, akkor az ínséges időszakban tovább gyengítheti a kaptár túlélését.
A méhek még küzdenek, de az emberek készíthetik a beporzókeféket. A mézről pedig lemondhatunk, ha nem védjük meg ezeket a szúrós lényeket.
