Ami nem zárja ki sem azt, hogy a régészeti felfedezések megerősítsenek valakit meggyőződésében, sem azt, hogy az ásatások eredményei hozzájáruljanak a Biblia megértéséhez – mondja Szabó Xavér ferences szerzetes.
– Bizonyára sok keresztény vágyainak netovábbja, hogy eredeti környezetben ismerkedjen meg Jézus életének színtereivel. Hogyan sikerült kijutni egy jeruzsálemi egyetemre?
– Azt szoktam mondani, hogy Isten kegyelméből és az elöljáróim jóvoltából kerültem ki 2007-ben a Szentföldre. Eredetileg görög vagy héber szakra szerettem volna jelentkezni Budapesten, de az akkori tartományfőnök úgy döntött, hogy a ferences rend jeruzsálemi intézetében folytathatom a tanulmányaimat. Erre már a papszentelésem után kerülhetett sor, s így 2011-ig voltam hallgató Jeruzsálemben.
– Van különbség egy jeruzsálemi egyetem és a magyar vagy európai felsőoktatási intézmények között?
– Az általam látogatott intézmény a Studium Biblicum Franciscanum, ahol biblikus tudományok és régészet szakon szaklicenciát szereztem. Jeruzsálemben egyébként több biblikus felsőoktatási intézmény is működik. A Studium Biblicum Franciscanum ma a római Antonianum pápai egyetem része. Hallgatói nem csak ferencesek, más szerzetesrendek is küldenek ide érdeklődőket, és világiak is érkeznek szinte az egész világból: főleg Dél-Amerikából, Olaszországból, Indiából és Kínából. De ez egy kis intézmény: négy évfolyamon és a doktori képzéssel együtt is száznál kevesebben tanulnak benne. Családias a hangulat, ugyanakkor a tanítási rend komoly erőfeszítést igényel: hatnapos a képzés, és csak a vasárnap szünnap.
– A ferencesek szentföldi jelenléte több mint nyolcszáz éves. Az itteni egyetemük is régi intézmény?
– Az intézetet 1924-ben alapították, profilja főként a biblikus tudományok és a szentföldi régészet. Az első hetven évben nagyon sok helyen vezettek ásatást az intézet munkatársai. Később az izraeli régészet helyzete megváltozott, és a Studium Biblicum Franciscanum pillanatnyilag csak két helyen ásat, Jordániában Nébó hegyén és Izraelben, Magdala ókori városában. Ezeket a terepeket hallgatóként mi is meglátogattuk, és számos más ásatási helyszínt is bejártunk. Rengeteg cserépedényen tanultunk, gyakoroltunk. Mindezek mellett ott voltak még a bibliai és sémi nyelvek – görög, héber, arámi, akkád –, valamint a bibliai szövegek értelmezésével foglalkozó kurzusok.
– Kívülállóként nehéz bejutni ezekre a nagyon régi ásatási helyszínekre?
– A felfokozott érdeklődés miatt nem lehetetlen. Izraelben nagyon sok ásatáson dolgoznak önkéntesek, ezeket a lehetőségeket világszerte meghirdetik régészhallgatóknak. Kölcsönös haszonnal jár: a szentföldi régészek számára a jelentkezők munkaerőt jelentenek, az érdeklődők pedig egészen közel kerülhetnek a bibliai idők ásatásaihoz.
– A nagyközönséghez is eljutó legtöbb szentföldi régészeti hír feltűnően gyakran foglalkozik a különféle kánaánita népek kultuszaival.
– Azért napjainkban nagyon sok ásatás zajlik Izrael területén, és ezek a prehistorikus kortól az iszlám időszakig sokféle történelmi kor maradványait próbálják meg felkutatni és értelmezni. Nemrég az egyik ásatáson például olyan pecsétnyomókra és egyéb tárgyi emlékekre bukkantak, amelyek alapján az első, Salamon-kori templom építési idejének közigazgatási viszonyait lehet rekonstruálni. Több mai régészeti eredmény egyébként az elmúlt fél évszázad hatalmas technológiai fejlődésének köszönhető. Elég, ha a szénizotópos kormeghatározásra gondolunk, vagy a ma már nem csak a gyógyászatban alkalmazott komputertomográfiára. A közelmúltban például egy igen rossz állapotban lévő holt-tengeri tekercset sikerült a kutatóknak kibontás nélkül, CT-vizsgálat segítségével elolvasniuk.
– De a monoteizmus kialakulásának történeti háttere nem csak a régészetet érintő kérdés.
– Ez így van. A helyi kánaánita kultuszok sokáig léteztek, és annak bibliai nyoma is van, hogy ezek beférkőztek akár még a jeruzsálemi zsidó liturgiába is. Krisztus előtt 622-ben Jozija király nemcsak a közigazgatást reformálta meg, hanem a kultuszt is. A régészeti eredmények azt mutatják, hogy az egyistenhit elfogadása sokkal lassabban történt, mint ahogyan a Biblia alapján gondolhatnánk. A babiloni fogság előtti Júdea vallási élete színes volt, és a bibliai szövegek nem mindig fedik a tényleges kultuszi gyakorlatot. Számtalan kis istenszobor bizonyítja ezt. A régészek Izrael-szerte sok helyen olyan kőoszlopokat tártak fel, amelyeknél az egyistenhit előtti kultuszok zajlottak. Sőt lassan húsz éve azt is tudjuk, hogy a városfalak előtt is voltak külső szentélyek, amelyeknek rekonstruálható volt dobogószerű szerkezetük, és előkerült néhány, a kultuszban használatos tárgy, például tömjénszóró lapát és ehhez hasonlók. Itt sem feltétlenül bálványimádás folyt, hanem Jahve-kultusz. Ezért a monoteizmus kialakulásának kérdése napjaink bibliatudományának is fontos és rendkívül gazdag területe. A Krisztus előtti ötszázas évek elején, a perzsa korszakban már szigorúbb polémiát képviselve vallották, hogy Jahvén kívül semmilyen más istenség nem létezik. Korábban ugyanis inkább a monolátria volt a jellemző: Jahve határozott elsőségét vallották, egyedül az ő tisztelete került a kultuszba, ugyanakkor más istenek létét nem firtatták, azt, hogy idegen népeknek más isteneik vannak, tudomásul vették.
– Alig sikerült visszaszorítani az egyistenhiten kívüli kultuszokat, a római jelenléttel – ahogyan korábban más népekkel való találkozás által más istenségek – a római panteon is bevonult Júdeába. Mintha napjaink vallási szinkretizmusa ismételné a történelmet.
– Történetileg több tanúja van ennek a jelenségnek. A Jeruzsálemhez közeli Ain Karem városban a római katonák állomáshelyén találtak Vénusz-szobrokat. Hasonlóról tanúskodik a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika is. Szent Jeromos Euszébiosz nyomán arról számol be, hogy a mai bazilika helyén egy Vénusz-templomot építtettek a rómaiak. Tökéletesen ráillik Kányádi Sándor Folytonosság című verse: „áldozóhely volt szentély / pogány templom később keresztény […] akármikor jössz itthon van az isten”. Egy régészprofesszorom úgy talált meg számtalan bizánci templomot, hogy már megsemmisült muszlim mecset vagy keresztény templom romjainál kezdett keresni. Ugyanis a különféle vallású és etnikai összetételű népcsoportok magát a területet tartották szentnek, nem az esetenként helyben kialakult kultuszt, és így az új kultuszhely ráépült a régire. Hasonlót láthatunk egyébként Rómában is, ha a San Clemente-bazilikát felkeressük.
– A Szent Sír-bazilika kétezer éve meghatározóan fontos hely, ennek ellenére meglehetősen gyakran „találják meg” máshol Jézus sírját. Azonban szembeszökő az ideológiai célú hamisítás vagy az üzleti haszonszerzés szándéka.
– Ezeket a hamisításokat nem régészek szokták elkövetni. Egyébként az utóbbi években Jeruzsálem Talpiot nevű negyedében találtak egy olyan sírboltot, amelyet a sajtóhírek Jézus Krisztus családi sírjaként reklámoztak. A csontláda valóban első századi, de bizonyíthatóan nem köthető Jézushoz. Egy feliratban olvasható személynév alapján lehetetlen azonosítani egy ilyen tárgyat, hiszen Jézus családjában a Júdeában leggyakoribb zsidó nevek fordultak elő. Ezenkívül mutogatják Jeruzsálemben az úgynevezett Kerti sírt is. Ezt állítólag egy angol katona, Charles Gordon brit vezérőrnagy találta 1883-ban, a mai Damaszkuszi kapun kívüli sziklába vájva. Több tekintetben is megfelel az újszövetségi leírásnak, viszont a kora kétséges. Nem tekinthető I. századinak. Bár a sziklasír az ókori városfalon kívül található, nem a második, hanem a harmadik falon kívül, amelyet Heródes egyik utóda építtetett a negyvenes években, tehát Jézus korában még nem állt. Viszont a Gordon-féle Kerti sír környezete elcsendesedésre, meditációra, imádkozásra alkalmas hely.
– Jézus sírjaként a legismertebb helyszín maga a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika.
– A Szent Sír-bazilika – vagy környéke – a hatvanas-hetvenes években végzett ásatások fényében sokkal valószínűbb helyszíne lehet Jézus sírjának. Sok egyéb adat mellett erre utalnak Kathleen Kenyon angol régésznőnek az Óvárosban végzett ásatásai, amelyek során sikerült azonosítani annak a falnak a maradványait, amely Jézus korában a városfal lehetett. A bazilika tehát a falon kívül volt, és a közelben I. századi kőbányák falába vájt sírkamrákat is találtak.
– A hagyomány révén Jézus személyéhez kapcsolható tárgyi emlékek közül mi tekinthető hitelesnek?
– Valószínűleg a legtöbb középkori ereklye közvetlenül nem kapcsolható Jézus személyéhez, legföljebb a tárgyak egy része abba az időszakba – az I. századba – vezet minket. Jeruzsálemben például a megostorozás két oszlopát is mutatják a turistáknak, de Rómában is van egy. Ám ezeknek a tárgyaknak az eredetisége nem érinti a keresztény hitet. A régészetet, régiségtant nem szabad bizonyítékként citálni a hitet védelmező „bírósági tárgyalásra”. Viszont sok esetben kiválóan megvilágíthatja azt a környezetet, amelyben az evangélium játszódott. A hit azonban teljesen független aktus. Hiába látjuk az I. századi cserép- és kőedényeket, amelyeket Jézus korában használtak rituális tisztálkodásra, és amelyek például a kánai menyegző történetében is szerepelnek. Ezek létezése nem okvetlenül erősíti vagy egyáltalán váltja ki a hitet. Az élő, meglévő hit számára jelekké válhatnak, de semmiképpen nem „bizonyítékok”.
– Mégis: a Szentföldet ötödik evangéliumnak is szokták nevezni.
– Ez inkább arra vonatkozik, hogy nagyon erős élményt jelent Jézus életének helyszíneit megismerni, bejárni azokat a vidékeket, ahol ő is járt, megérezni egy letűnt kultúra emlékein keresztül a korszak és gondolkodás szellemét.
– Mégis előfordul, talán nem is ritkán, hogy egy zarándok a Szentföldön veszíti el a hitét, hiszen elüzletiesedett turistagépezet bonyolítja le az utazásokat.
– Talán túlságosan erős prekoncepciókkal érkezünk a Szentföldre. Jézus földi élete óta kétezer év telt el, és ez az ország, az egész földrajzi terület nem múzeum. Biztos, hogy lelki összeszedettséggel keresztutat végezni piaci tömegben emberpróbáló feladat. Kihívás a hit számára. Aki azonban nyitott lélekkel látogatja meg a szent helyeket, találkozni fog léleképítő pillanatokkal. Számomra ilyenek voltak például a Getsemáne-kert bazilikájában imádkozni egy esti imaórán és a jeruzsálemi nagypéntek ünneplése. Az utóbbi tulajdonképpen egy temetési szertartás. Leveszik a korpuszt a keresztről, megkenik olajokkal, és az illat az egész bazilikát betölti. A liturgia minden érzékszervünkre hat.
– Nemcsak a hétköznapi élet velejárói nehezítik a látást, a hely szellemének átélését, hanem a kétezer év alatt teljesen átalakított környezet is.
– Számtalan ó- és újszövetségi emléket már évezredek óta próbálnak megvédeni. Könnyebb lenne a Golgota szikláját elképzelnünk, ha ma is ugyanúgy állna esőben, szélben, mint Jézus korában. De ha úgy maradt volna, ma már nyoma is alig lenne. A mai régészet rekonstrukciós technikái azonban sokat segítenek abban, hogy megértsük, milyen lehetett egy-egy helyszín eredetileg, mielőtt köré épült volna a védelmét szolgáló templom. A Szent Sír-bazilikánál vagy Szent Péter apostol kafarnaumi kis házánál nagyon jól nyomon követhetők az építési periódusok, megérthető és át is élhető, milyen volt az eredeti helyszín, s hogyan alakult mai formájára az évszázadok során, kifejezve a szent hely ébresztette tiszteletet, és lehetőséget kínálva neki.