Stúdiómikrofonhoz nyúló finom női kéz, hegedűhúron húzott vonó, nagybőgő, klarinét és tangóharmonika egymásba tűnő képei és némi népzene. Ezzel a felvezetéssel kezdődik Kiss-Stefán Mónika Csík30 című, közel 25 perces kisfilmje az idén jubiláló, immár harminc éve zenélő Csík-zenekarról.
A néhány másodperces zenés bevezető után Kecskeméten találjuk magunkat. Először az alföldi megyeszékhely emblematikus épületeiről, többek között a Cifrapalotáról, a Katona József Színházról és a Városházáról készült lenyűgöző drónfelvételekben gyönyörködhetünk, majd a város főterére érkezünk, ahol 1988-ban egy padon ülve fogalmazódott meg Csík Jánosban és Kunos Tamásban a zenekar-alapítás ötlete. A főtér színpadán Csík-koncert veszi kezdetét, a rendező viszont újabb drónfelvétel és éles vágás segítségével a zenekartagok beszéltetésébe kezd, az ő visszaemlékezéseik révén bontakozik ki előttünk a Csík-zenekar története.
A film rövidsége miatt ne számítsunk terjengős zenekari biográfiára, Csík és Kunos a lehető legtömörebb módon beszélnek a kezdetekről, zenésztársaik pedig a zenekarhoz csatlakozásukról, ennek ellenére kifejezetten tartalmas filmet tekinthetünk meg. A tagság zenei eszméléséről is szó esik: szembetűnő, hogy a zene szeretetét és magát a hangszeres tudást is szinte valamennyien a családból hozták magukkal, a szülők ösztönzésére kezdtek el muzsikálni, táncolni, énekelni. Több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött is őszinte csodálattal beszélnek a népzene utánozhatatlan világáról és a magyarsághoz fűződő elidegeníthetetlen viszonyukról, amelyet rendre megerősítenek a határon inneni és az anyaországon túli magyar területeken adott koncertek.
A Csík a sikert nem pusztán a magyar népzene hiteles előadásának köszönheti
Fotó: Teknős Miklós
Bartók József, a zenekar bőgőse szerint játszhatna ugyan jazz- és rockzenét, de amíg az ember nem ismeri saját kultúráját, saját népének zenéjét, ez fölösleges. Ugyanilyen markáns véleményt fogalmaz meg Szabó Attila hegedűs is, akit első hallásra megigézett az autentikus magyar népzene, ebben érzi magát igazán otthon, ugyanis ahogy a filmben is fogalmaz: „annyira természetes és földszagú ez az egész”. Majorosi Mariannát, a zenekar énekesnőjét sohasem önmagában a népzene, hanem a népművészet érdekelte, hiszen a tánc, az ének, a zene és a népviselet elválaszthatatlanok egymástól. A népzene pedig elválaszthatatlan a Csík-zenekartól, amelynek tagjai aligha tudják elképzelni, hogy valaha is felhagynak vele.
A Csík azonban a szakmai és közönségsikert nem pusztán a magyar népzene hiteles előadásának köszönheti, sokkal inkább a könnyűzene és a népzenei formák összeházasításának: gondoljunk csak a Most múlik pontosan című dalra!
A Csík30 jól átgondolt, feszes dramaturgiai ív mentén halad, Kecskemét főterén kezdődik, és oda is tér vissza, ugyanakkor adós marad a korábbi tagok megszólaltatásával, és nem tűnik fel sem Lovasi András, sem Kiss Tibor a film szereplői között. A terjedelmi korlátokkal persze minden megmagyarázható, de mi azért reméljük, hogy lesz folytatás, ez a mű ugyanis imázsfilmnek túl sok, portréfilmnek túl kevés.
A jubileumi felvidéki, erdélyi és hazai koncertsorozat után a Csík-zenekar december 28–29-én 30 év boldogság címmel fellép a Budapesti Kongresszusi Központban.
(Csík30, 2018. Rendezte: Kiss-Stefán Mónika. A film megtekinthető a rendező YouTube-csatornáján)
