A viszonylag olcsó utazás tízmillióknak adott lehetőséget arra, hogy megismerjenek más városokat, országokat, ellátogassanak tőlük távol lévő vidékekre. A turizmus a világgazdaság egyik húzóágazata, majd minden ország szívesen látja vendégül az odalátogatókat, ugyanis azok még több bevételt hoznak a nemzetgazdaságnak. A felkeresett városok korábban büszkén lengették a kimutatásaikat arról, hogy náluk milyen dinamikusan növekszik a turisták száma. Ma viszont arról szólnak a hírek, hogy vannak olyan helyek, amelyek már levegőért kapkodnak a tömeges látogatottság miatt. A bevezetőben említett három földközi-tengeri gyöngyszem is alig tud a felszínen maradni, csak kapálódzik, nehogy elnyeljék a turistatömeg képében érkező sorozatos hullámok.
Kinek jó az, ha Velence főterén, a dózsepalotával szemben mintha egy tömegtüntetésen próbálnánk meg az utolsó sorból az elsőbe jutni? Vagy ha a barcelonai Sagrada Família előtt olyan sor várakozik, mint a nyolcvanas években a moszkvai Kalinyin sugárúton, amikor az egyik boltba Karel Gott-lemez vagy vécépapír érkezett. De ugyancsak kellemetlenül érzi magát a turista, ha a varázslatos Szantorini fekete homokú strandján egy szabad fürdőlepedőnyi helyet sem talál magának. Minek jöttem ide! – ez az érzés kerülgeti az embert. Nincs messze az az idő, amikor korlátozni fogják a belépésre jogosult turisták számát.
Egy június végére szervezett népszavazáson az északolasz Velencében a város lakosságának közel fele vett részt, 55 ezerből 25 ezren mentek el szavazni. Arról kérték ki a lakosság véleményét, hogy korlátozzák-e a nagy turistaszállító hajók belépését a város vizeire. Természetesen igen volt a válasz, de ez a referendum sajnos nem bírt kötelező erővel, ám akkor is jó jelzés a hatóságoknak a lakosság hangulatáról.
A velenceiek július elején, hogy megerősítsék az állásfoglalásukat, nagy és hangos tüntetést tartottak. Mi a bajuk az óriási hajókon érkezőkkel, amikor harmincezer velencei valamilyen módon a turizmusból él? A csodálatos középkori városra tavaly harmincmillió turista volt kíváncsi. Tehát naponta négy turista esik egyetlen lakóra. A 15 ezer négyzetméteres Szent Márk téren átlagban naponta 60-70 ezer ember fordul meg, de van olyan nap, hogy ez a szám eléri a 110 ezret. A Szent Márk térnél és a San Giorgio Maggiore-szigetnél kikötő monstrumok gyomrából évente majd kétmillió turista száll ki. Szemetelnek, nem tudnak kulturáltan viselkedni, tolakodnak, és a velenceieknek van még egy alapos okuk a haragra: nem fogyasztanak.
Belőlük semmi haszna sincs a városnak – állítják. Nyomukban szeméthegyek maradnak, amelyeket hajnalra el kell takarítaniuk az utcaseprőknek. Pár órás ittlétük alatt – reggel érkeznek, és este már el is hagyják a várost – a hajóról hozott vagy korábban elkészített szendvicseket majszolnak, még egy üveg vizet sem vesznek. Ezért első helyen talán magukban a velencei árusokban kell keresni a hibát, ugyanis messze földön a legdrágábban árulják termékeiket, magyarán: jól lehúzzák a vendégeket. A sokkoló harmincmilliós látogatói számból húszmillió ilyen „olcsó” turista. A maradék tízmillió átlagban 2,26 vendégéjszakát tölt el a városban. Az ő kiszolgálásukról 401 hotel és 3342 alacsonyabb besorolású szálláshely gondoskodik. Ezek szinte mindig telt házzal üzemelnek.
Az UNESCO tavaly tavasszal a tarthatatlan turisztikai helyzet megoldására két évet adott Velencének. A polgármester elkészített egy harminc pontból álló tervet. Először is száz fővel növelik az önkormányzati rendőrök számát. Megtiltotta további gyorsbüfékre és új szálláshelyekre vonatkozó engedélyek kiadását. A vaporetto – a közösségi kishajójárat – használatában előnyt élveznek a helyiek. Aztán újabb tiltások következnek: a közterületeken való táborozás, a piknikelés, a hidak alatt való alvás és a kerékpározás. Tilos a madarakat etetni a Szent Márk téren. Kiadtak egy városi viselkedési kódexet, amelyet Velencében „minden civilizált embernek” be kell tartania. Ezt 12 nyelvre fordították le.
Június végén nyitották meg közel a városhoz az ultramodern Marco Polo repülőteret, ez sem fogja csökkenteni az idelátogatók számát. Hiába volt a tiltakozás a nagy hajók ellen, amelyek ráadásul rongálják a régi történelmi műemlékek alapjait, a kereskedők lobbija – a város bevételeinek 65 százaléka lecsapódik le náluk – sikeresen megvétózza ezt a polgármesternél, aki maga is azt hangoztatja, hogy a lakosság állítása túlzás. „Velence egyre inkább egy hatalmas Disneylandre hasonlít” – állapította minap keserűséggel telve a Corriere della Sera olasz napilap újságírója.
Tudják-e, mi Barcelona legnagyobb gondja? Egy közelmúltban készített közvélemény-kutatás szerint nem a munkanélküliség, nem is a forgalmi dugók, de még a közbiztonság kérdését is megelőzi ez a gond: a turizmus. Megteltünk, ne jöjjenek többen! – ez a barcelonaiak zömének véleménye. A kilencvenes évek elején évente 1,7 millió látogató kereste fel Katalónia fővárosát, egy tavalyi felmérés ezt a számot kilencmillióra tette. A lakásbérleti díjak 2014-től 2016-ig húsz százalékkal emelkedtek. A központi részekből a bérlők egyre távolabbi helyekre költöznek, ugyanis a lakásokat átalakítják Airbnb-stílusúra, hogy rövid távra – számítógépes foglalással – kiadják őket.
Hasonlókat tapasztalhatunk Nyugat-Európa nagyvárosaiban a történelmi mag közelében. Londonban, Párizsban vagy Amszterdamban a tulajdonosok megszabadulnak a hosszú távú bérlőiktől, és Airbnb-vállalkozásba fognak. Például Párizs belvárosában húszezerrel csökkent a tartós bérlők száma. A barcelonai önkormányzat most vívott meg egy harcot az amerikai illetőségű Airbnb-vel. Hatszázezer eurós büntetés lebegtetésével sikerült elérnie, hogy a cég legalább azoknak a hirdetéseit vegye le az ajánlatai közül, akiknek nincs lakáskiadási engedélyük. Egyébként három év óta Barcelonában senki sem kap ilyen engedélyt, de úgy látszik, a tulajdonosok ezt „okosban” megoldják.
A görög Szantorini szigetén 2012-től megötszöröződött a turisták száma. A II. században vulkántevékenység következtében kialakult szigetcsoportot a turisták tömeges látogatottsága fogja szétrobbantani – mondják. A tízezer lakosra évente 2,1 millió turista jut. A központi sziget, Thira, amely a főváros szerepét is betölti, egyik hoteljének angol munkatársa szerint a szállodájukban februártól novemberig minden hely foglalt. Szantorini hatvanezer szálláshellyel rendelkezik: 12 500 található hotelben, míg 23 ezer magánlakást adnak ki, a többiben a tulajdonos is ott lakik. Szantorini polgármestere már évek óta azt panaszolja a központi kormányzatnak, hogy nem bírnak a rengeteg turistával. Az ókori város, Akrotiri romjainak lelőhelye sem bírja el az érdeklődőket. Ugyanez a helyzet a strandokon is.
A helyiek itt is legjobban a hajókkal érkezőkre dühösek, mert „semmivel nem járulnak hozzá a sziget fejlődéséhez, egyetlen pohár vizet sem vesznek, mindenhol piszkolnak, mi meg másnap eltakarítjuk a mocskukat”. A kikötőknél a szigetek közt turistákat szállító kis hajók okoznak torlódást, gyakran órákat kell várni, míg egy kikötői helyre bejutnak. Eddig semmiféle ellenőrzés, szabályozás nem létezett a kis hajók indulására és kikötésére. Ezentúl napjában egy hajó esetében maximum kétszer engedélyezik, hogy turistákat szállítson, mégpedig pontos menetrenddel.
Ennél sokkal nagyobb probléma az infrastruktúra helyzete. A turistaszezonban már most is előfordul vízkimaradás, áramszünet, ami természetesen érinti a kikötők és a repülőtér forgalmát is. A polgármester másik siráma az, hogy nincs törvény, amely a mezőgazdasági területeket védené. Pedig errefelé a talaj mesés, de úgy látszik, erről a kultúráról is le kell mondani, ma már csak alig néhányan művelik a szőlőjüket.
A hegyre vezető kacskaringós és keskeny utakon, ha ideiglenesen nem zárják le őket, szinte lehetetlen az anyagot szállító tehergépkocsival felmenni. Ha ló nincs, akkor a szamár is jó. Igaz, őket jó pénzért a súlyfelesleges turisták szállítására használják. De akik feljutnak a fennsíkon fekvő városba, azokat a csodálatos látvány mindenért kárpótolja.