Jemenben a lázadók, a hutisták – nevüket egyik meghalt vezetőjükről kapták – az ország nyugati részén viszonylag csekély területet ellenőriznek, de a Vörös-tenger bejáratánál fekvő kikötőváros, Hodeida és Szanaa, a főváros a kezükön van. Délen és az ország keleti felén a lojalisták, a kormánypártiak az erősek.
Ám a déli országrészben nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a továbbra is elszakadáspárti erőket, amelyek a Déli Tanácsban tömörülnek, és visszasírják a XX. század végén különálló, független „népi demokratikus köztársaságot”, Áden fővárossal, amely a szocialista államokkal ápolt gyümölcsöző viszonyt.
Terroristák vidéke
Ma nehéz elképzelni, hogy 1958-ban – New York után – Áden a világ második legnagyobb forgalmat lebonyolító kikötője volt. A brit gyarmati időkre emlékeztet egy kicsinyített Big Ben, amely csodával határos módon a mostani harcokban épen maradt. A hutisták, amikor elhagyták a délen fekvő egykori fővárost, felgyújtották a települést. Utánuk rövid időre bűnbandák jelentek meg az utakon, majd jól ismert fekete zászlók, a terrorista alakulatok jelképei díszítették az ellenőrző pontokat.
A nemzetközi koalíció, amely rettegve tart a terrorizmus tovaszivárgásától, mindenkit kisöpört. De még a közelmúltban is voltak összecsapások, csak épp a Déli Tanács egységei és a lojalisták közt. Egykoron békében éltek itt arabok, keresztények, zsidók, perzsák, senkinek sem jutott eszébe, hogy a másikat el kell kergetni. Ma egyetlen keresztény sem él Ádenban, elhagyott templomukat a még itt maradt néhány indiai használja imahelynek. A gyarmati Ádenban nyüzsgött az élet, a kikötővárosban számtalan kávéház működött, és még több mozi, most az egyik helyén csupán négy üszkös fal emelkedik az égbe.
Az ország közepén található egy igen jelentős fekete folt: ez a terroristák vidéke. A helyi, az arábiai al-Kaida a legerősebb, de az utóbbi években feltűntek az Iszlám Állam fegyveresei is. Ezek a terrorcsoportok Irakban és Szíriában meggyengültek, de Jemenben tartják magukat. A vezetőik nincsenek még itt sem biztonságban, gyakran végeznek velük az amerikaiak drónról indított rakétái.
Egy gyermek a huti mozgalomhoz tartozó nők gyűlésén. A síita testvérek támogatását élvezik
Fotó: Reuters
Bombázók a lázadók ellen
Vegyük végig a Jemenben tevékenykedő erőket. Szaúd-arábiai repülőterekről szinte naponta indulnak bevetésre a vadászbombázók, hogy feltartóztassák a lázadókat. Az északi, síita felekezetű népcsoport még 2014-ben kezdte meg harcát a kiterjedtebb jogokért a harminc éve uralkodó elnök, Tarek Szaleh ellen. A 27 milliós Jemen jó részét elfoglalták, 2014-ben a fővárosból, Szanaából kiűzték a kormányt, és megkezdték „felszabadító harcukat” az ország többi részén. Ádenba is bevonultak, az idei év elejéig uralták a „második fővárost”.
Szaúd-Arábia vezetésével 2015 tavaszán létrejött a nemzetközi koalíció, amely szunnita államokból áll, és célja, hogy feltartóztassa és megsemmisítse a hutistákat. A légteret a külföldi résztvevőkkel folytatott háború első percétől Rijád uralja, a szárazföldön az Egyesült Arab Emirátusok tevékenykedik. Helyesebben a pénzéből szervezett kormánypárti milíciák. Az Egyesült Államok és általában a Nyugat Abdrabu Manszur Hadi kormánya mögött áll, aki a merényletek elkerülése végett csak kivételesen tartózkodik az országban, többnyire Szaúd-Arábiában él.
Hétmillió éhező
De hogy kerül a konfliktusba Irán? A síita gyökerek révén a kezdetektől fogva fegyverekkel támogatta a lázadókat. Ezért szerencsés, hogy a hutisták rendelkeznek az északi kikötővel, Hodeidával, ide futnak be a segélyszállítmányok és a fegyverutánpótlás is. Közepes hatótávolságú rakétát is sikerült kapniuk Teherántól, a közelmúltban néhány Szaúd-Arábia fővárosának közelében, Rijád környékén csapódott be. Fel is bőszítették ezzel a szaúdi hadvezetést, amely megkezdte a jemeni kikötők blokádját.
Irán katonai tanácsadókkal is segíti a hutista harcosokat. Az egyik fő szövetségese a libanoni Hezbollah, miután Szíriában kezdik befejezni „munkájukat”, a szír kormányerők átveszik tőlük a „terroristáktól megtisztított területet”, egyre több fegyveres felszabadul, és Jemenbe teszi át székhelyét. Itt ugyanaz a dolguk, mint Szíriában, megsegíteni a bajban lévő hittársakat.
Ahogy egy valódi polgárháborúban, természetesen külföldi beavatkozással, számtalan fegyveres csoport bukkanhat fel Jemen városaiban. Még a nemzetközi koalíció erői közt is van viszály, a szárazföldön a vezető szerepet az emírségek magának követeli. Az atrocitások zöme a lakosságot éri: hétmillió jemeni az éhezés küszöbén él, a gyermekek közül kétmillió éhezik. A többéves harcokban a halottak száma 12 ezer, zömükben polgári lakosok. Egy eltévesztett szaúdi bombázás vagy elvétett felkelői rakétatámadás, vagy a terroristák pokolgépes akciói mind-mind számolatlanul szedik az ártatlan áldozatokat.
Üzemanyagért sorbaállók Szanaában
Fotó: Reuters
Az egyik ENSZ-illetékes szerint ha ez így folytatódik – de miért vennének fordulatot az események? –, akkor Jemenben alakul ki a világ legnagyobb humanitárius válsága. Az országnak nincs jelentősebb kőolaj- és földgázkincse. Míg az északabbra fekvő monarchiák belefulladnak az olajba, addig Jemen a legszegényebb ország az Arab-félszigeten. És most erre jött a háború. Az ország még békeidőben is az élelmiszer-szükségleteinek kilencven százalékát importálja, mégpedig tengeri úton. A kikötőket most a légtérből blokkolhatja Szaúd-Arábia.
Ám nem is az élelmiszerhiány a legnagyobb gond, hanem az, hogy az emberek nem találnak tiszta ivóvizet. Egész városrészek kerekednek fel, hogy olyan helyre költözzenek, ahol van ivóvíz. Egymillióan fertőződtek meg kolerával, közülük több mint kétezren meghaltak. A kisgyermekek közt terjed a diftéria, ugyanis nem kapják meg időben a védőoltást. Van egy szokás arrafelé, a katfogyasztás. Ez a helyi kábítószer, amely euforikus állapotot vált ki, szinte mindenki rágja a cserje leveleit, aki hozzáfér. Kis túlzással egy ország jár a föld felett. A szakértők szerint a vízigényes növény öntözésére megy el az ország vízfelhasználásának fele. A katrágás olyan szokás, amelyet ha lenne egy erős központi kormány, az sem merné betiltani. Rágjunk vagy igyunk? – ez a kérdés.
A kórházakban orvos- és gyógyszerhiány tombol. Időről időre megszűnik az áramellátás és vízszolgáltatás. A megmaradt pár orvos a legnagyobb jó szándék mellett sem tud segíteni a betegeken. „A legjobb, ha hazamegy szerettei körébe, talán azok csökkentik fájdalmait” – ennyit tudnak tanácsolni.
Képzeljük el azt az elátkozott helyet, ahonnan Etiópiába menekülnek, mert ott nem potyognak naponta bombák az emberek nyakába, ám nekik még a borzalmas etióp viszonyok is vonzóak. Ez a hely a marxista Eritrea, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrája. Előbb Szomáliába szöknek át, majd onnan hajóval Etiópiába. Naponta tízen-tizenöten érkeznek, főleg ortodox keresztények, a legelnyomottabbak, hogy találjanak valami munkát. Nekik ez a szabadság földje.
