Amikor Rezeda Kázmér még gyerek volt, úgy ötszáz esztendővel ezelőtt, bármennyi ideig el tudta nézegetni a hentesboltok falán lévő képet a sertés részeiről. Azt nem tudta pontosan, hogy miért sertés van odaírva, amikor a képen disznó van, de ezen hamar túltette magát, és inkább azokat a „részeket” olvasgatta, nézegette: ott a fej meg a farok, s e kettő között mindenféle érdekesség. Tarja, hosszú karaj, rövid karaj – abban külön a szűzpecsenye, a lapocka, az oldalas, a dagadó, aztán még a comb, a csülkök meg a körmök, ez így elnagyolva minden.
Lenyűgözve nézte a kicsike Rezeda Kázmér ezeket a disznóalkatrészeket, és elhatározta, hogy böllér lesz. Aztán hétéves korában először elvitték disznóölésre, és előző este nagyon félt, mert kívülről fújta kedves mesekönyvéből az egyik verset.
Kerek egy esztendő 1955 – ez volt a könyv címe, az Ifjúsági Könyvkiadó adta ki, 23 forintba került, és rá volt írva, hogy „úttörőknek”. Lenyűgöző dolgokat lehetett olvasni abban a könyvben, olyan könyv volt az, hogy elfoglalta az ember gyerekét egész napra, de tényleg, pedig a kicsike Rezeda Kázmért nehéz volt elfoglalni egy egész napra, mármint a lakásban, de ennek a könyvnek sikerült. Olyasmiket lehetett benne olvasni, mint Petőfitől A téli esték, abban pedig ezt:
„Áldja istenét, kit istene megáldott, / Adván néki meleg hajlékot s családot. / Milyen boldogság most a jó meleg szoba, / S meleg szobában a barátságos család! / Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, / Ha van honnan rakni a kandallóra fát, / S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe / Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.”
A kicsike Rezeda Kázmér pontosan tudta, milyen is a föld, amikor „koldussá lett”, ugyanis „kirabolta a tél”, s azt is, hogy olyankor „ benn szép az élet a szobában”.
Azután abban a könyvben volt még Eötvös Károlytól A vihar a jégen című írás, és a kicsike Rezeda Kázmérnak fogalma sem volt arról, hogy ez a Balatoni utazás című könyvből való, ellenben úgy másfél órát el lehetett töprengeni azon, mit is jelenthet, hogy „három egész esztendei keresetet dúvesztében hagyni nem lehet”, igen, ez a „dúvesztében” ismeretlen szó volt, s mégis oly ismerős. S aztán a végén még azt olvasta a kicsike Rezeda Kázmér, hogy „a siófoki vendéglő udvarán állt meg a kocsi a szín alatt. Reszketett a két ló, omlott róla a tajték, s horkolt akkor is, mintha még most is bent volna a halálos veszélyben. Keresztüljöttek a jégen, s gyeplő nélkül is egyenesen a vendéglőbe rohantak” – s az, hogy „omlott róla a tajték” annyira megragadta, elrabolta határtalan gyermekképzeletét, hogy egész órát csak nézett maga elé, és azokat a lovakat bámulta. De éppen így ejtette rabul a kicsike Rezeda Kázmért a kevély Kereki története vagy a három kismalac és a farkas, és mindig sírt – persze titokban –, amikor újra és újra elolvasta Móricztól a Február, hol a nyár? című novellát.
És ott voltak még a képek! Szántó Piroska, Würtz Ádám, Kolozsvári György és Muray Róbert illusztrálta a könyvet, és bizony azoktól a képektől egyszerűen nem lehetett megszabadulni.
No, hát ebben a könyvben volt az a vers, amely miatt a kicsike Rezeda Kázmér nagyon félt élete első disznóvágásának előestéjén. A verset Illyés Gyula írta, és így szólt:
„Megettünk téged kis malac. / Nyakonszúrt a szegény paraszt. / Fülednél fogva húztak és / hiába volt a kérlelés, / aki úgy ápolt, mint fiát, / ki gazt hozott s kukoricát / és vakarta a hátadat, / anyám fogta a lábadat. / Hallottam jajgatásodat, / bent a meleg dunyhák alatt. / Sírtam, befogtam fülemet, / átöleltem testvéremet. / S képzeltem, jaj, mi lesz, mikor / reánk is ránkkerül a sor. / De már a pörköléseden / vidám szívvel voltam jelen. / Néztem a felcsapó tüzet, / körmömre húztam körmödet. / S a füstös, pernyés ég alatt / rágcsáltam megsült farkadat.”
Ezért rettegett a kicsike Rezeda Kázmér, mert nem tudta még, hogy vannak nagyobb rettegnivalók.
Aztán hajnal lett, a disznót kivonszolták az ólból, oldalára döntötték, és nyakon szúrták. És a kicsike Rezeda Kázmér nem bújt a szobába, dunyhák alá, hanem állt, döbbenten, földbe gyökeredzett lábbal, és le sem tudta venni a szemét arról a véres királydrámáról, amelynek végén a háziasszony puszta kézzel kevergette a vájdlingban felfogott vért, nézte Rezeda Kázmér, és egész kicsike életével felfogta, átérezte és megértette, hogy ez az élet.
Folytatjuk