Szondi György sok évtizede barátom, talán a legszívósabb és legötletesebb magányos szervező személyiség a hazai irodalmi életben. Egyik íróbarátom keményen fogalmaz, de valójában pontosan jellemzi a bolgár irodalomtörténet tudós, értő és szerető szakemberének nélkülözhetetlen szervezői karakterét: Szondi mestert meg sokáig félig amatőrnek véltem, aztán kiderült, hogy az is, és ennek ellenére milyen remek dolgokat hoz össze már hosszú évek óta. Csuda!
Most én is csak a legfontosabbakat soroljam: megteremtette a Napút folyóiratot, és fenntartja, utóbb online változattal is modernizálva, benne például az évente megszerkesztett „hetvenesek” köszöntő számával. És egyéb tematikus kötetekkel. Vagy mára már legendává vált különc ötletét: egyik világhírű sakknagymesterünket összehozta szimultánra írókkal, ahol végül ő maga egyedül tartott ki sikeresen a döntetlenig.
Mi lehet ennek az irodalmi szervezőnek „csudát” teremtő vonzóereje írótársaira? Az, hogy szerkesztőként az önmegvalósító véleménymondás szabadságát biztosítja, és kerüli a nyomorító terjedelmi korlátozásokat az általa szerkesztett kiadványokban részt vevőknek. Már a „hetvenesek” esetében sem köszöntőt írat róluk, hanem maguknak adja meg az önbemutatkozás szabad szárnyalását.
Most pedig kezembe ad egy 530 oldalas, furcsa című kötetet: Önlexikon. Miről szól? Örömmel mutatja be módszerét: „Ez a sajátos lexikon olyan szócikkeket tartalmaz, melyeket maguk az írók fogalmaznak önmagukról, de lehetőleg nem önéletrajzszerűen, hanem a 3. személyű közlés – színlelt vagy valós – tárgyilagosságával, és nem is elsősorban a lexikonírás műfaji szabályai szerint: azaz lehet az önképalkotás polemizáló, önironikus, példázatszerű vagy másféle módon szépirodalmi jellegű is.” És ezáltal elszabadította az írói fantáziát. Kortárs íróink olyan önbemutatkozását tette lehetővé, hogy ez nekünk, mai olvasóknak éppúgy, mint utókorunknak a ma élő és alkotó írók életmódját teszi megismerhetővé. Teljes szociológiai körképet alakítva.
Kézbevételkor persze a számomra hiányzókra utaltam. Nem tehetek róla, válaszolta, két éven át négyszáz felkérő levelet küldtem, nem is egyszer, ebből 233 válasz érkezett. Ahogy a könyvben szereplő névsor alakulásáért „egyedül én felelek”, hasonlóképpen a nem válaszoló írók kimaradásáért pedig okoljad, akik ellenálltak kérésemnek. Pedig a kötet „összeállítója”, miként magát megnevezi, példákon át sorolta: a „kánontábor kerülése” volt szervezői törekvése.
A két háború között volt már hasonló vállalkozás, a kitűnő könyvész, Kőhalmi Béla Az új könyvek könyve – 173 író, művész, tudós vallomása olvasmányairól című gyűjteménye. Ezt a „csuda” kötetet hasonlóképpen feltétlen ajánlom olvasóinknak, akik íróinkat nemcsak műveiken keresztül szeretnék megismerni, hanem személyes létezésükről is vágynak irodalmi értékű információkra. És még egy: irodalmi életünk egészét is át tudom tekinteni, ha végigolvasom ezeket a sajátos hangulatú és színezetű „önszócikkeket”.
(Önlexikon – Kortárs magyar írók önszócikkei. Szerk.: Szondi György. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2018, 528 oldal. Ára: 3990 forint)