Temesi Ferenc az a prózaíró, aki úgy tud rákérdezni valamilyen emberi viszonylatra, hogy felmutassa általa az örök emberi sajátosságok megélésének módozatait. Ugyanakkor életre kelti személyes emlékezéssel azt a konkrét történelmi időszakot, amelyből vétetett az általa elbeszélt történet. Ezt az önmagába nézést a történet író-szereplője jellemzi is: „Bárhová mész, magadba botlasz. Nem kéne annyit beszélni magadról, ha volna valaki, akit jobban ismernél. Szerelmekbe menekülsz, de mindig véget érnek. Szerelmeid elhagytak, barátaid meghaltak. Magadba zártak, és a kulcsot velük temették. Mintha költő lennél, magadon átszűrve mutatod a világot.”
És Temesi mindezt egy példásan megszerkesztett rendszert építve adja elő. Valaha ifjúságában a Por világirodalmi sikerét azzal az enciklopédikus szerkezettel éri el, amellyel egy közép-európai kis-nagy város világát bemutatta a huszadik század történelmi kiszolgáltatottságai közepette. Jelen regényében egyszerre követem két korszak dokumentáló leírását, ugyanakkor azt a történetelbeszélői esélyt, amely ritkán adódik egyetlen ember életében: egy páros szerelmének kétszeri megjelentetésével. A kamaszidőkben és az öregkor kezdetén. Egy érettségi előtti, szinte gyermeki szerelemre emlékeznek, amikor évtizedek múlva interneten indul újra a kapcsolat az akkor már Norvégiában magára maradt orvosnő és az itthon hírneves író között. Az ifjonti szerelmet felváltja a beteljesült együttlétek bölcs összeköttetése. Az ifjonti szerelmek igen gyakran szinte ok nélkül bomlanak fel hirtelenjében. Az öregkori találkozásokat pedig megterhelik a már múlóban lévő élet emlékei.
A baráti körükben feltálalt kétszeri kapcsolat képtelen véglegesen összekötni az elbeszélő Márknak és az élete értelmét kereső Illnek a sorsát. A kamasz elégedetlenségétől hajtva valaha a fiú szakított, utóbb pedig az asszony érzi kihűlőnek kapcsolatukat. A sors az asszonyt a hirtelen halállal távozó norvég szerelmével köti össze véglegesen, az elbeszélő Márkot pedig egy közös baleset ifjúkori emléke avatja magányos gyászolóvá. Titokzatos kiválasztottságuk nem a kellemesen megélt élet kalandsorozata felől fordítja el a szereplőket, azt folyamatosan megélhetik, sajátos kapcsolatuk is csak ilyennek marad meg. Hiszen mindkét szereplő végigköveti életét kapcsolatokkal, házassággal és utódokkal is összekötve, csak azt nem tudják egymás között véglegesíteni, amire valójában vágynának.
Temesi Ferenc könyve így a beteljesületlenség megdicsőülése. Egy-egy tragikusan záruló kapcsolat az örök mérték, és helyettük, mellettük maradnak mulandó kapcsolatok. Miért? Ezt akarja megérteni a regényben az író-főszereplő. Hiszen amilyennek leírja a környezetüket, az nem akadályozza a pár kapcsolatának beteljesülését, a hatvanas évek diákvilága éppúgy szervezően segítő körülöttük, mint a „gatyaváltás” utáni újjászerveződő világ. De a sors másképp alakítja kapcsolatuk történetét.
Temesi Ferenc regényében az író felidézi a múlt század hatvanas éveit, és megmutatja az életet mostani századunk elején. Mindkét korban keresi egy kétszer is fellángoló kapcsolat helyét, reméli tartósságát. De hiába mondják az újrakezdés pillanatában: „A mi kapcsolatunk egy egzotikus virág, és titkos is. Már magába a történetünkbe is bele lehet szeretni.” Mint valaha a sokat vitatott Szerelmesfilm, most ez a szerelmes regény is a szétválás útját magyarázza. Korokat lehet túlélni, emlékeinket lehet felidézni – de a sorsunkba beleírt elválasztó mozzanatokat megkerülni, úgy látszik, mégsem sikerülhet. Hiába a címben is jelzett kétszer 49 fejezet, utána kéredzkedik még egy, a meghatározó: a zárás kimondása. Annak tudata: „nem győzök le mindent”.
(Temesi Ferenc: 49/49. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 432 oldal. Ára: 3999 forint)
