Sárgás deszkapadló, gyalult faasztalok, falambéria. Félhomály. Hétfő kora este van, de már így is kevés a hely a hetedik kerület szívébe rejtett Wichmann kocsmában. Idősek, fiatalok, diákok és külföldiek beszélgetnek az asztaloknál. Rendelek egy hosszúlépést, százhatvan forint.
A kultkocsma bezárásáról szóló hír futótűzként terjedt a törzsvendégek között június közepén, azóta minden este búcsúbuli van, a nosztalgiázók pedig nem győznek köszönetet mondani a 32 évnyi vendégszeretetért és a hely védjegyévé vált rántott húsos szendvicsért, amelyen mindig katonásan felsorakozott egy-egy szelet uborka, citrom és paradicsom. A falon megannyi régi kép, néhány kenus emlék és egy óriási, ám ősöreg térkép a Várnegyed nevezetességeivel és vendéglátó egységeivel – remélhetőleg a véletlenül betévedt turisták nem ez alapján fognak nekiindulni. A pult mögött tábla figyelmeztet: „A padlóra vagy szanaszét köpködés tilos!”
Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai második, egyszeres olimpiai harmadik helyezett és 37-szeres magyar bajnok. Sportkarrierje azonban nem indult simán: hétéves korában súlyos balesetet szenvedett, elgázolta egy rendőrautó. Napokig kómában feküdt, majd évekig járógépet használt. Még orvosai is lemondtak róla, ő mégis élsportolóvá küzdötte fel magát: gyerekként először bokszolt, aztán 12 évesen a kezébe vette az evezőt.
Kitartása, akaratereje és lelkesedése tette a sportélet nagy egyéniségévé, a hetvenes években pedig olyan népszerű volt, hogy filmszerepet is kapott Bujtor István Az elvarázsolt dollár című filmjében. Sportkarrierje mellett már a hetvenes évek derekán is presszót csinált, majd sörbárt. Később némi edzősködés mellett vezette az MTK-pálya büféjét, és turnézott a P. Mobillal. Fixa ideája volt, hogy csinál egy éttermet, hiszen hiába vitte el a sport másfelé, szakmája szerint szakács is volt már.
„E helyen állt Schneider József kártyafestő műhelye. Itt készült a magyar kártya 1836-ban, amely Tell Vilmos szabadságharcának felidézésével a játékos kedvű honpolgárok nemzeti öntudatát élesztgetve azóta is kézről kézre jár” – olvasható a Kazinczy utca 55. ajtaja melletti feliraton. A Wichmann ugyanis nemcsak a szendvicseiről híres, hanem arról is, hogy a kerület egyik legrégebbi épületében működött. Az egyszintes házat 1834-ben vásárolta meg a kártyafestő Schneider József, akinek emléktáblája mellett lehet belépni a kocsmába, két évvel később ő is készítette el a Tell Vilmos ihlette, ma is ismert magyar kártyát. Wichmann Tamás 1987-ben nyitotta meg a kezdetben Szent Jupát néven ismert helyet a már saját tulajdonú ingatlanban. Szent Jupát egyébként a kenusok fiktív védőszentje volt, a név azonban nem ragadt meg, így a cégér nélküli helyet jobbára mindenki csak úgy ismeri, hogy „a Wichmann kocsmája”.
A söröző túlélte a rendszerváltást, majd a kétezres évek felpörgött dzsentrifikációját Belső-Erzsébetvárosban, az ingatlanbummot, és még a legénybúcsúhordák játszóterévé korcsosult bulinegyed trendjeinek is ellen tudott állni. Időkapszula az émelyítő bulinegyed közepén, ahová otthonos és megnyugtató betérni.
– Nehéz egyszerűen megfogalmazni a lényegét, mintha csak egy recept volna – gondolkozik el Wichmann Tamás azon, hogyan beszéljen a hely varázsáról.
– Végy egy nagy fazekat, majd tegyél bele vizet, sót, krumplit meg amit még akarsz, és abból lesz egy leves. Valószínűleg ez a kocsma is így épült fel: én biztosítani tudtam hozzá a fazekat, a sót meg a vizet, a vendégek pedig hozták magukkal a belevalót. Színesítették és ízesítették, ők maguk tették olyanná, amilyen lett végül. Társasággal, beszélgetésekkel, veszekedésekkel, jókedvvel, születésnapokkal, tivornyákkal. Én annyit adtam hozzá, amennyit a vendégek is: magát az emberséget – összegez az olimpikon, aki szerint az évek során nemcsak a környék, de érezhetően a közönség is megváltozott. Amikor kezdtek megugrani az árak, a régi lakók eladták a házakat, lakásokat, és elköltöztek.
A vevők pedig általában befektetés gyanánt vették meg és rögtön bérbe adták ezeket az ingatlanokat, így végül mind az új tulajdonosok, mind pedig a lakók idegenek voltak.
– Ez a hely a számukra kicsit szegényesnek tűnhet, ugyanakkor színes és gazdag a belseje. Itt nincs tévé vagy hangos zene, hogy elterelje a figyelmet: emberi szó, beszélgetés és egymásra figyelés van. Ha valaki bejön, és elkezdi nézni a tévét, a másik meg nyomkodja a telefonját, annak ugyan mi értelme van? – teszi fel a kérdést Wichmann Tamás, aki többgenerációnyi sportolót, színészt, zenészt és diákot szolgált már ki. Emlékszik, amikor a gyerekek nála gyűjtöttek bátorságot a vizsga előtt, aztán ha sikerült, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért jöttek vissza még egy körre. Tamás úgy érzi, hogy ha nem is tudatosan, de valami jó dolgot tett.
Hetvenéves korára úgy érezte, hogy ennyi volt, elfáradt. Nincs, aki tovább vinné a boltot, így inkább eladja az üzlethelyiséget. Arról egyelőre nem tudni semmit, ki venné meg, és mit tervez nyitni a helyén. A vendéglátás adja magát, de a jelenlegi borsos ingatlanárak mellett minden bizonnyal csak egy jóval drágább és egészen más profilú hely tudna annyit termelni, hogy megérje a befektetés.
– Úgy vagyok, mint Forrest Gump, amikor elfut a Csendes-óceántól az Atlantiig, és amikor már lobog utána a szakálla, és százak követik, egyszer csak megáll. Az őt követő óriási tömeg pedig megkérdezi, hogy a mester most mit csinál. Ő pedig annyit mond, hogy elfáradt. Én is így vagyok, csak saját magamnak mondtam ki. A bezárás híre óta kapott reakciók könnyfacsaróak. Érzem a szeretetet a vendégek részéről, akik közül többen itt nőttek fel.
Vannak, akiket húszéves koruk óta ismerek, ma pedig már az ötvenes éveiket tapossák, és lassan unokáik vannak – meséli elérzékenyülve Wichmann Tamás, akinek már most borzasztóan hiányzik ez az egész. Egyúttal viszont azt is érzi, hogy véges az emberi lét, és ideje saját magával foglalkoznia. Nem feltétlenül pihenést tervez, de több uszodába járást, sétát, talán kicsit kimenni evezni. Nem hajnali kettő után ágyba kerülni.