Még a múlt hónap végén Donald Trump amerikai elnök látott egy külpolitikai tévéműsort, amely a dél-afrikai fehér farmerek sanyarú sorsáról szólt. A Fox News riportja szíven találta. Azonnal twitterezett külügyminiszterének, hogy feküdjön neki a témának. Ám az esetet Dél-Afrikában sem hagyták szó nélkül: Trump miért üti bele az orrát afrikai agrárügyekbe, mit tud ő az itteni állapotokról? A rosszallók azt is hangoztatták: mi demokratikus jogállam vagyunk, nálunk minden törvényesen és alkotmányosan folyik. Nem kell felpattanni a rasszizmus lovára, egyszerűen végre kell hajtani a negyedszázada késlekedő igaz-ságtételt – mondták a feketék politikai vezetői.
Még tavasszal történt egy kis diplomáciai adok-kapok, a szorító két sarkában Dél-Afrika és Ausztrália állt. Az ausztrál belügyminiszter is értesült arról, hogy milyen kegyetlen támadásokat kell elviselniük a fehér farmereknek az agrárreform végrehajtása révén, mintegy kijavítandó az apartheidrendszer keltette „egyenlőtlenségeket”. Peter Dutton miniszter egy újságinterjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte ezeknek a farmereknek „belső üldöztetés miatt” meg kell kapniuk humanitárius okokból az ausztrál beutazási engedélyt.
Ausztrália igen szigorú bevándorlási politikát folytat, ezért volt különösen gáláns a belügyminiszter ajánlata. Dél-Afrikát különösen az a kitétel háborította fel, amikor a miniszter arról beszélt, hogy az Afrika déli részén élő „fehér farmereket segíteni kell az olyan civilizált országoknak, mint a miénk”. Ez mélyütés volt. Aztán Ausztrália a heves dél-afrikai rohamokat látva meghátrált: a miniszterelnök és a külügyminiszter is elhatárolódott Dutton szavaitól, amelyek nem az ausztrál kormány álláspontját fejezték ki. Innentől enyhült a küzdelem hőfoka.
Nézzük a dél-afrikai föld újraelosztásának tényeit! Az ország megművelhető földterületének 72 százaléka a fehér kisebbség kezén van, amely a 60 millió felé közelítő lakosságnak nyolc százalékát adja. Igazságos ez? Aligha. Ezen a véleményen van az ANC, az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a kormányzó párt, amely a rendszerváltás óta nem tudott megbirkózni a feladattal. Ez ugyanis rendkívül kényes kérdés.
El lehet venni az eddig jól termelő fehér farmerektől a földet, és odaadni a szegény feketéknek, de aztán ennek a következményeit is viselni kell. A szomszédos államban, Zimbabwéban egyszerűen megoldották a földreformot: elhajtották a fehér farmereket, akik hajdanán „ellopták” a földet a feketéktől. A pártapparátus képviselői kapták meg, aztán azon tanakodtak, hogy most mit kell csinálni. Ez a helyzet olyan mély gazdasági válságba taszította az országot, hogy ma is nyögi a következményeit.
A fehér farmerek elüldözése hasonló fejleményekkel járna Dél-Afrikában is. Ezért a különös óvatosság. Egyrészt az ANC vezetői politikai okokból az élére álltak a földek újbóli elosztásának, de nem siettetik, hiszen látják, mi folyik Zimbabwéban. Persze jelen van a faji megkülönböztetés is. A feketék számára mindig is első számú ellenségek voltak a búr, holland gyökerekkel rendelkező földművesek, akik közül némelyek igen nagyra nőttek. Ők az összlakosság négy százalékát adják. Az ő nagy ellenségük a Gazdasági Szabadságharcosok nevű fekete párt, az EFF, amelynek rendvezvényein felharsan a régi forradalmi dal a következő szöveggel: „Öld a fehéreket, öld a farmereket!” A parlamenti választásokon mind több szavazatot kapó tömörülés – jelenleg 8,4 százalékon állnak – radikális megoldást szeretne.
Hogyan áll az új földosztás? Az 1994-től 2017-ig terjedő időszakban mintegy ötmillió hektárt vásárolt meg az állam erre a célra. Ebből 3,4 millió hektár új tulajdonoshoz vándorolt, 2,8 millió hektárért azonban az új gazdák azonnal pénzbeli kártérítést kértek. Tehát azt állítani, hogy a feketék tömegével állnának sorba a fehérek földjeiért, erős túlzás. Inkább a gyors bevétel a fő szempont – állítják fehér farmerek, akik szerint nincs is valódi igény a földekre, mégpedig azért, mert ott éjt nappallá téve dolgozni kell. Ami biztos, 1994-ben Dél-Afrikában 105 ezer fehér farmer művelte földjét. Mára ez a szám 28 ezerre apadt.
Az évtizedes, sőt évszázados hozzáértés már hiányzik, egyes élelmiszernövényekből hiány lépett fel. Az elmúlt harminc évben a fehér lakosságból 500 ezren vándoroltak ki. Ezt a hazai és nemzetközi sajtó nem veri nagydobra. Egyébként nagy többségében Ausztráliában kezdtek új mezőgazdasági vállalkozásba. Nemcsak a fehérek elleni rasszizmus készteti távozásra a farmereket, hanem a jól felfogott érdekük is, az, hogy amíg tudnak, addig épségben távozhassanak. Az ANC vezetése Trump felháborodására, hogy mi folyik Dél-Afrikában, azzal válaszolt: de nálunk évente átalagban „csak” mintegy hatvan fehér földművest ölnek meg. Ez valóban elhanyagolható ahhoz képest, hogy az utóbbi években az egész országban húszezer gyilkosságot és ötvenezer nemi erőszakot követtek el.
A megszokott magyarázat szerint csak a rablásnak indult esetek végződnek vérontással. Van még egy észrevételük a dél-afrikai hatóságoknak: a brutális gyilkosságokat részben nem is a hazai bandák követik el. A kormány nem tudja ellenőrizni a beáramló migrációt, más nemzetiségű bandák portyáznak az országban. Vannak köztük szomszédos zimbabweiek, mozambikiak, sőt még távolabbról érkező nigériaiak is. Általában tíz főnél kisebb csoportokban ütnek rajta egy lakott helytől messze lévő tanyán.
A farmerek többsége hajlott korú, nincsenek olyan javai, amelyek megérnének egy emberéletet. Fegyvertelenek, vagy van egy puskájuk. A banditák a férfiakat azonnal megölik, a nőket megerőszakolják, mielőtt elárulják, hogy hova rejtették el értékeiket. Nem egy esetben nemcsak meggyilkolják az embereket, hanem szadista vágyaikat is kitöltik rajtuk: feldarabolják, megcsonkítják vagy kibelezik őket.
Káoszt akarnak teremteni. Ha elterjed a híre, hogy a szomszéd miként végezte, nem sok ember marad életvitelszerűen ilyen hátborzongató gyilkosság helyszínének közelében. Távozzatok! – szól az üzenet, amelyet egyre többen meghallanak. És még ha külföldi vagy külföldről érkezett bűnelkövetőkkel van is dolgunk, nem állhat messze az a szándék, hogy a nemzetközi színtéren Dél-Afrikának gondokat okozzanak, rossz fényben tüntessék fel az országot.
De Pretoriát ez már nem érdekli: a külföldi befektetők egyre inkább távol maradnak, 36 százalékos a munkanélküliség, az ipari termelés, a bányászat és most már a mezőgazdaság is a korábbi mutatókhoz képest alulteljesít. Az új elnök, a volt szakszervezeti vezetőből milliárdossá előlépett Cyril Ramaphosa, aki február közepén a korrupcióval vádolt Jacob Zuma államfő helyébe lépett, a megvesztegetés kiirtását ígérte első felszólalásában. Ez kemény ígéret, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy már jövőre lesz a hivatalos elnökválasztás.
A mindenek ellenére maradó fehér farmerek pedig tömörülnek. Közülük a nagyok kétszáz fős területvédelmi egységeket állítanak fel, sőt fegyverkeznek, és modern eszközökkel védik tulajdonaikat. Az egyik katonaviselt veterán kifejtette véleményét: „Ha ez így folytatódik, akkor polgárháború lesz.”