Miközben a nyugati sajtó jó része olyan lényeges etikai kérdésekről vitázik, hogy a terrorcselekmények elkövetőinek nevét és fényképét közölni kell-e, vagy elhallgassák azokat, így vetve gátat egyes muszlim közösségek által a brutális cselekedetek egekbe magasztalásának, azért vannak előbbre vivő polémiák is. Nyugat-Európa biztonsága – finoman szólva – kívánnivalókat hagy maga után. Miként érhető el, hogy az állampolgárok nagyobb biztonságot élvezhessenek, hiszen mindenki tudja: nem a legutolsó terrorcselekményt láttuk, amely lecsap a földrészünkre. A belbiztonság megerősítésére vonatkozó ötletek sorában lépten-nyomon felmerül Izrael, amely a terrorizmus elleni küzdelemben kivételes tapasztalatokkal rendelkezik.
„A zsidó állam mint követendő példa a terrorizmus elleni harcban? – tették fel hitetlenkedve a kérdést a hüledezők.
– Hiszen az elmúlt évben vagy 250 terrortámadás érte, többtucatnyi állampolgára vesztette életét!” Izrael példának állítása nem is úgy merült fel, hogy importálni kellene Európába azt a történelmi viszályt, amely a zsidókat és az arabokat megosztja. Ellenben nagyon is tanulmányozásra méltó az, hogy Izrael 1948-as születése óta terrorfenyegetettségben él, talán érdemes figyelembe venni a helyi biztonsági előírásokat, a társadalom felfogását, a hírszerzői munkát, a rendőrség technikai megoldásait.
A zsidó állam együtt él a terrorizmussal, de társadalmára nem jellemző a félelem. Úgy váltak állammá, hogy ellenségek veszik körül őket, most ne menjünk bele, hogy kinek a hibájából. Az viszont érdekes lehet, hogy Európában lehet-e alkalmazni az Izraelben meghonosodott, de mindig az adott helyzethez gyorsan alkalmazkodó terroristaellenes megoldásokat. Egy alapvető tételt le kell szögeznünk: a dzsihadisták elleni harc nem fog bekerülni az emberi jogok aranykönyvébe.
Úgy, ahogy a teherautóval történő gázolás, a lefejezés, az öngyilkos merényletek vagy a felrobbantott gyanútlan utasok sem. Ha az ellenségnek ilyen a harcmodora, akkor nekünk is alkalmazkodni kell hozzá, már nem a guillotine újra bevezetésével, de legalábbis keményebb szabályokkal, amelyek bizony tömegesen érinthetik a személyes szabadságjogainkat. Aki az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát lobogtatva bocsátkozik harcba, az biztosan veszít. Franciaországon láthatjuk ezt a betegséget, egyszerre akarnak a szabadság biztosításának és a keményebb jogoknak is eleget tenni. Ebből adódik, hogy szükségállapotban miért lehet erőszakos tömegtüntetéseket vagy tömegrendezvényeket szervezni, amikor be kellett volna tiltani őket.
Háborús egyetem
Elegáns francia könnyedséggel például Nizzában nem volt elég rendőr az ilyen tömegrendezvény biztosítására, két kis Renault autó állt keresztbe fordulva az úton, amelyeket a merénylő teherautójával a járdára felhajtva könnyedén megkerült. Képzeljék el ezt Izraelben: olyan akadályokat helyeznek el, hogy még tankokkal se lehessen átjutni rajtuk, minden átkelőnél géppisztolyos katonák fémdetektorral ellenőrzik az áthaladókat. Ott is voltak gépkocsival elkövetett támadások, azóta a legnagyobb buszmegállókat fémkeretekkel erősítették meg, hogy az esetleges merénylő járművét így fékezzék le, és védelmet biztosítsanak a várakozóknak. Ilyen típusú merénylet bármikor bekövetkezhet Izraelben is, de akkor sem követel, mint a nizzai, 84 áldozatot.
De ne merüljünk el a részletekben, előbb nézzük meg, hogy mi a vita tárgya! Izrael határainak nagy részén hat méter magas betonfal húzódik, különösen Ciszjordániát választja el. A főként baloldali bírálók szerint ez Izrael elszigetelődő, rasszista politikájának gyümölcse, ha a zsidó állam felhagyna terjeszkedő politikájával, és valódi megegyezésre törekedne a palesztinokkal, akkor erre nem lenne szükség. Lehet, hogy igaz ez a gondolatmenet, de mit tegyünk addig, míg elérkezik ez a vágyott állapot?
Számoljuk akár minden héten a buszrobbantások áldozatait, a fegyveres merényletekben legyilkoltakat? Korántsem állítja senki, hogy a fal a tökéletes „fegyver” a terroristák ellen, hiszen így is bejutnak az országba, de sokkal kevesebben, mint ha ez nem állna. Sőt a jelenlegi helyzetben a fal az, amely bizonyos esetekben megvédi az egész térséget egy pusztító háborútól, amely kitörhetne például egy-egy nagyszabású merénylet következtében.
Az izraeli példa követésének gondolata a tavaly novemberi párizsi terrorcselekmények után kapott teret. A szakértők úgy értékelték az izraeli biztonsági politikát, mint amely gyorsan tud reagálni a terrorizmus kihívásaira. Ez a modell – állapították meg az elemzők – a civil társadalom együttműködésén nyugszik. A lakosság tudja, hogy bármelyik pillanatban elkövethetnek ellene terrortámadást. Felkészülve él, kifejlesztett egy kollektív védekezési magatartást, figyelmes az árulkodó jelekre, és kész önként reagálni a nem várt helyzetekre. A késes támadók zömét a polgárok tették ártalmatlanná. A zsidó állam létezése alatt átélt hét háborút és két palesztin felkelést, intifádát.
A biztonság kérdésében ezek egyetemmel érnek fel, olyan gazdag tapasztalatokkal vértezik fel az izraeli belső véderőt. A Nizzához közel fekvő Cannes polgármestere nem akart belekeveredni a nyílt és megosztó vitákba, egyszerűen megbízta Izrael volt terroristaellenes vezetőjét, Nitzan Nuriel tábornokot, hogy készítse fel a város biztonsági erőit a májusban esedékes nemzetközi filmfesztivál gondtalan lebonyolítására.
A francia erők gyakorlaton sajátították el a tennivalókat, ha támadás érné a fesztiválközpontot. Eljátszottak egy bombayi mintájú – amikor terroristák elfoglaltak egy nagy szállodát – terrorcselekményt is. Még egy madridi típusú, vasútállomáson végrehajtott robbantás is belefért a kiképzésbe, hogy ha ez bekövetkezik, akkor mi a teendő. Az idei filmfesztivál incidens nélkül lezajlott.
Lehet, éppen azért, mert a terroristák látták, hogy milyen erőket mozgósítottak a szárazföldön és a tengeren is, és inkább úgy döntöttek, hogy várnak, majd lesz „puhább” célpont is. A nizzai merénylet után a Les Echos napilap kikérte az izraeli tábornok véleményét, aki így válaszolt: „Az az érzésem, Franciaország valójában nincs felkészülve arra, hogy ilyen katasztrófa-forgatókönyvekkel nézzen szembe.”
Izrael az elmúlt évtizedekben számos és ugyancsak változatos veszélynek volt kitéve. Az országot rengeteg terrortámadás érte, amelyeknek kitervelői elkövetési módszereikben mindig fejlődtek. Az izraeli terroristaellenes intézkedéseknek állandóan módosulniuk kellett, hogy megfelelő választ adhassanak ezekre a támadásokra. Biztonságpolitikai szempontból a szakértők négy szakaszra bontják ezt az időszakot. A hetvenes években a palesztin fedajinok, kis csoportos kommandók támadásai voltak a jellemzők. A kilencvenes évek közepén, amikor megszületett az oslói megállapodás, főleg az öngyilkos merényletek okoztak gondot, amit követett a 2000-től 2005-ig tartó második intifáda, ekkor a palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah rakétáival akart csapást mérni az izraeli lakosságra. Jelenleg pedig főleg a késes és autós merényletekkel kell számolni.
Alapjában az izraeli terroristaellenes politika védelmi eszközöket használ: a szigorú beléptetőrendszer, ahol fémdetektoron kell áthaladnia mindenkinek, az útakadályok, például gyalogosok által használt, forgalmas utak lezárása, gyorsan áthelyezhető katonai ellenőrző pontok. De vannak megelőző intézkedések is, ilyen a hírszerzők beépülése a terrorszervezetbe, az előzetes letartóztatások rendszere, ha ez lehetetlen, bírói engedéllyel a célzott személyek likvidálása. Franciaországban a baloldal képviselői ilyenről hallani sem akarnak. Érveik közt elhangzik, hogy Izraelben mintegy hétszáz palesztin fogoly van letartóztatva ítélet nélkül. Ami a célzott likvidálásokat illeti, szerintük csupán „feltételezett terroristákra” mérnek halálos csapásokat.
Dupla büntetés
Különösen heves indulatokat váltott ki Nicolas Sarkozy volt elnök javaslata, hogy az államra veszélyes egyéneket helyezzék előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe, persze a nyomkövető kikapcsolása nélkül. Akinek van másik állampolgársága is, azt utasítsák ki a másik hazájába. Franciaországban ez 10 500 személyt érintene. Hát honnan vennénk ennyi börtönhelyet? – sikoltanak fel a szocialisták, miközben volt igazságügy-miniszterük, Christiane Taubira arra volt büszke, hogy ő eggyel sem növelte a börtönhelyek számát.
A lényeg az, hogy kivonják a társadalomból azokat az elemeket, akik veszélyesek rá. A volt elnök szerint szuperbörtönöket kell létrehozni, ahol a legelvetemültebb terroristákat őrzik, hogy azok agitálásukkal ne tudjanak a dzsihádnak újabb híveket toborozni. Jobboldalról volt olyan javaslat, amely még ennél is tovább ment: Franciaország tengerentúli területén, például Guyanán, kellene megteremteni a francia Guantánamót. Ami természetesen liberális körökben szívinfarktus közeli állapotot idézett elő, de az biztos, ha valamit nem tesznek a francia börtönállapotokkal, akkor ne is csodálkozzanak azon, ha egyre több terrorista jön ki onnan.
Sarkozy javaslatai közt szerepelt a „dupla büntetés” felújítása, amelyet épp az ő elnöksége idején hígítottak fel. Az elkövetőt, ha kettős állampolgár, és öt évnél súlyosabb büntetést kapott, a büntetése letöltése után azonnal kiutasították volna. Sarkozy javaslatai még a jobboldalon is kemények, de ilyen időket élünk. Csak épp az a baj velük, hogy szinte mindegyikre úgy lehet válaszolni: Elnök úr, miért nem valósította meg ezeket, amikor hatalmon volt?
Kommandósok motoron
Izraelben a belső biztonság, benne a terroristaellenes harccal, a rendőrség és a hírszerzés fő feladata, amelyhez – ha szükséges – igénybe lehet venni a hadsereg erőit is. A jó hírszerzés a terroristaellenes munka egyik kulcseleme, a szakértők szerint kilencven százalékban tőlük függ a siker, ezt Izrael területén belül a Shin Bet nevű szervezet biztosítja. Az egész szervezet koncentrikus körönként épül fel, tehát nincs ilyen-olyan külön egysége, elágazása. A franciák sem tegnap kezdték a kémkedést, nemzetközileg igen nagyra értékelik a hírszerző munkájukat, ám vagy tucatnyi belügyi és külföldön működő szervezetnek van kémrészlege, és az ezek közti együttműködés megteremtése, amire az elmúlt években törekedtek, továbbra sem megy flottul, nem egy esetben „elvesztek” a megfigyelt terroristák aktái a két szervezet között.
A közvélemény nem láthat bele az ilyen titkos ügynökségek működésébe, tevékenységébe, a háttérben végezzenek bármilyen kiváló munkát, például az idei labdarúgó-Európa-bajnokság alatt, mégis az ő „javukra” írják, hogy miért nem került látókörükbe a nizzai vérengzés elkövetője. Számtalan korábban megfigyelt, úgynevezett „S” minősítésű, azaz az állambiztonságra veszélyes, terroristagyanús személy megfigyelését pont a merényletek előtt megszüntették. De ilyen helyzetben, amikor egy országon ekkora a terrorveszély, átszervezni a hírszerzést valóságos öngyilkossággal érne fel.
Azt azonban senki sem vitatja, hogy a világ nagy részének számítástechnikában van mit tanulnia Izraeltől, amely e téren a legfejlettebbek közt áll. Különleges algoritmus alapján kiszűrik a különböző szociális hálókon megjelenő, radikalizmusra hajlamos személyeket, amelyeket ellenőrzés alá vonnak. Ugyanis mára a radikalizálódás legfőbb terepe az internet. Ezért fontos a hírszerzés kiterjesztése erre a területre is. A nagyobb biztonságot követelők közt volt olyan vélemény is, hogy létre kellene hozni a francia NSA-at, az amerikai mintára felépülő Nemzetbiztonsági Ügynökséget, amely az összes telefonhívást, internet- és e-mail kapcsolatot felügyelné. Még az se lenne baj, ha ez európai lenne, de erre valószínűleg kicsit várni kell. A jobboldalról azt is követelik, ha valakire rábizonyosodik, hogy dzsihadista propagandát terjeszt, vagy akár rendszeresen olvas ilyet, azt elzárással lehessen büntetni.
Ha egy terrorcselekmény bekövetkezik, a gyors reagálás életet menthet. Minden jelentős izraeli városban vannak elitegységek, kommandók, amelyek a rendőrség felügyelete alá tartoznak. Egy kivételével, ez a Jassam gyors bevetésű egység, amely motoron percek alatt a helyszínre érhet, ők a belső hírszerzés parancsnoksága alatt állnak. A tavaly november 13-i párizsi Bataclan koncertteremnél elkövetett mészárláskor a francia kommandósok majd három órát vártak, mielőtt beavatkoztak volna. Az akcióban részt vevők részéről a közelmúltban született egy levél, amelyben azzal vádolják meg parancsnokukat, hogy késlekedése következtében ártatlan emberek váltak áldozatául a terrorcselekménynek, ha idejében érkezik a parancs az akció megkezdésére, akkor csupán ezen a helyszínen nem lett volna hetvennél több meggyilkolt.
Az egyes izraeli módszereket támogatók sem azt szeretnék, hogy a teljes biztonsági modellt vegyék át a zsidó államtól. De azokat az intézkedéseket, amelyek kiállták az idő próbáját, bátran alkalmazhatnák Franciaországban vagy ott, ahol nagyobb számban élnek muzulmánok. Van még idő az angyalos játékra, hogy mi majd szép szavakkal meggyőzzük a terroristát, aki kiejti kezéből a gyilkolásra hozott fegyvert. De nagyon fogy.