Nagy volt az öröm, mert a pályázat kiírói még a nyertes pályamű dániai megépítésével is kecsegtették az indulókat. Az örömbe üröm vegyült, amikor kiderült, hogy ottani (!) pénz híján a megvalósítás elmarad. Akkor Pozsár Péter, a diákok konzulense-edzője elhatározta, hogy Magyarországon valósítja meg az álmot, ha már Dániában nem lehetett. Így született meg 2010-ben a Hello Wood. Nevében hordozza, hogy itt minden fából készül. (Eddig ötven kilométer faanyagot „fogyasztottak el”.) Minden csapat 2,5 köbméter lécet, deszkát, gerendát kap, ebből kell gazdálkodnia okosan.
A résztvevők a szárnyaló szellem és az izzadságos erőfeszítés határán egyensúlyoznak, vagyis a valódi építészlétezést gyakorolják. Remek gyakorlópálya, szabad iskola (szabadiskola).
Idén nyáron – immár érdeklődő utazóként – Csopak felé közeledve a 71-esen, balra egy furcsa, ősállatra emlékeztető építményen (szobron?) akadt meg a szemem. Az építmény a Hello Woodból kiágazott „Hello Csopak” tavalyi objektje, mely Pozsár Péternek és csapatának alkotása. Fontos hangsúlyozni a csapat szót, mert az esemény az együttlétre, a közös építésre, a közösségteremtésre épül. Azért jön össze nyaranként az építészhallgatók apraja-nagyja, hogy együtt gondolkozzanak-dolgozzanak. Hogy izgalmas dolgokat találjanak ki, és azokat a saját kezükkel meg is építsék. Kétezer-tizenhat nyarán is eljöttek, és az út túloldalán, a vasútállomáson megépítettek egy hatalmas piros-fehér halat. A hal (a hekk) egyértelműen az idei Hello Csopak felhívására utal.
A hívó jelszó idén tavasszal egy szójáték volt: „Hekkeld meg a Balatont!” A győri Széchenyi István Egyetem csapata alaposan meghekkelte a csopaki vasútállomást, hiszen az ő hekkjük nemcsak úszik a levegőben, de – nem kis iróniával – az ott veszteglő gőzmozdony-matuzsálemhez kapcsolódik.
A fából faragott hekk után lépten-nyomon a lelkes építők faépítményeibe botlunk. A vízimalom kertjében a Metropolitan iskola diákjai dolgoztak, a kertmozihoz kapcsolódóan a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának építészei bringatárolót és fényvédő szerkezetet konstruáltak, a közeli erdő szélén pedig a soproniak állítottak emléket a megsütött hekknek.
Az alkotótáborba kilenc egyetem építészhallgatói jöttek el. Az összes magyar építészeti iskola meghívást kapott, és mindenki örömmel jött. A diákok kiszabadultak az iskolapadból, hogy egy hétig együtt legyenek a Balcsi mellett. Mert együtt lenni jó. Együtt dolgozni, a mesterség fogásait ellesni, a kétkezi munkával találkozni jó. A körfűrész hangját hallani, a fát simogatni, illatát szagolni jó.
Sajátos műfaj ez az építésziskolák világában: átmenet a modellépítés és az „igazi” építés között. A műfaj mára kikristályosodott, és ami nagy szó, nem fáradt el. A jövőre nézve azonban intő jel, hogy itt-ott „stílussá” merevedett. Ez érthető, hiszen a 2,5 köbméter gyalult faanyag lehetőségei végesek. Éppen ezért üdítő kísérlet a MOME-csapat munkája. A balatoni borút mentén épített pihenőház szakít a trükkös-léces helló, világ!-gal, és préselt faaprólék tömbökből építkezik.
A kreatív együttlét egyben laza versengés is. Párbaj, amely nem vérre megy, hiszen itt mindenki győztes. A közösségi építés, az együttlét, az együttműködés győztese. Az építés végén mégis dönt az első helyről a résztvevőkből verbuvált zsűri. Idén a strandon felépített „Hal-les” bizonyult a legjobb alkotásnak. Alkotói a Szent István Egyetem tájépítészei Valkai Csaba vezetésével. A „szigorú bírálóbizottság” jól döntött. A remek kis kilátótorony újat tud mondani annak ellenére, hogy Hello Wood „stílusban” épült. A szó szoros értelmében is kimagaslik a faépítmény, amelynek „emeleti” szintjéről leshetjük a Balatont, a strandolókat, a déli partot, a nádast. Na meg a keszeget, pontyot, harcsát és a hekket…
A hely kiválasztása telitalálat. A Hal-les a strand szélén, a nádas közelében húzódik meg. Lazúros fehér színével szinte hozzásimul a fehérre mázolt közönséges vaskerítéshez. Szerény és határozott építészeti tett, amely vállalja helyzetét-helyét. Használható épület, de jelképerejű térplasztika is. Arányos, feszes és kifinomult fakonstrukció, amely éppen annyi anyagot használ, amennyit szükséges. Se többet, se kevesebbet. A felvezető lépcsőn való feljutás: egyszemélyes mozgás- és térélmény. Gratulálok!
Csopakot elhagyván egy utolsó pillantást vetek a bringaút szépen öregedő kapuzatára, majd balra pillantva nyugtázom, hogy a vasúti sínek felett ott lebeg a fából faragott hekk. Nem szállt el a levegőbe, és ott lesz jövőre is, hogy fogadja a következő Hello Wood lelkes építőit.