A világszerte igencsak kiterjedt Voynich-közösség némi meghökkenéssel fogadta az egykori lengyel könyvkereskedő, Wilfrid Michael Voynich által közel száz éve vásárolt különleges kötet (régóta várt) megfejtéséről szóló cikk megjelenését: egy ekkora szenzációtól mégiscsak azt várnánk, hogy szakmai lektorok által ellenőrzött tudományos folyóiratban jelenik meg, mint amilyen például a Cryptologia – reagált a hírre Láng Benedek, a Műegyetem Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének professzora, aki szerint a kézirat megfejtésével eleddig büszkélkedők hatalmas tömegét csak a kéziratot megfejteni próbáló, de sikerre nem jutó elemzők tömege múlja felül.
A legújabb megfejtő, Nicholas Gibbs szerint a Voynich-kézirat egészségügyi szakkönyv hölgyeknek. Eddig azért nem sikerült megfejteni, mert jelentéssel bíró szavakat kerestek benne, pedig a szöveg csupán rövidítésekből, receptek és különféle anyagok mennyiségeinek megnevezéséből, számokból és levágott végű szavakból áll. Egy másik szeptemberi megfejtés szerint a Voynich-kézirat az iráni nyelvek közé tartozó pahlavi nyelven íródott. Ez az ötlet sem új, legutóbb 2005-ben vetették fel ezt a megoldást, de ez sem állta ki az idő próbáját. Nehezen találni olyan ötletet, amely eddig ne került volna elő.
Láng Benedek: a második világháború végéig a matematikához és a nyelvészethez magas szinten értő emberek voltak a legjobb kódfejtők
A történelem talán legrejtélyesebb talánya éppen a Voynich-kézirat. Wilfrid Michael Voynich lengyel antikvárius és könyvkereskedő száz évvel ezelőtt olasz jezsuitáktól vásárolta a kötetet, amelyben különös botanikai, csillagászati és fürdőző meztelen nőket ábrázoló rajzok mellett egy érthetetlen struktúrájú írásrendszer volt. Amatőrök és szakértők egyaránt próbálkoztak a megfejtéssel, még a második világháború legjobb kódfejtői is nekiestek, de nem jutottak eredményre. Hamar felmerült a gyanú, hogy hamisítvánnyal állunk szemben.
Az elemzések azonban azt mutatják, hogy a pergamen a XV. század elején készült. Valószínűtlen, hogy ilyen mennyiségű pergamen megíratlanul maradjon több száz éven keresztül, s arra várjon, hogy egy hamisító a XIX. század végén teleírja. Egyébként is XVII. századi források a kézirat létezésére utalnak. Ma hatalmas az érdeklődés iránta, de egy évszázada nem volt ekkora felhajtás a kézirat körül. Elképzelhető, hogy nem is valódi szövegről van szó, hanem különleges jelek egymás utáni sorozatáról, de ennek ellentmond, hogy nyelvészek ismétlődéseket, speciális „Voynich-szavakat” találtak.
– Egy régóta megfejtetlen, sokak által feltörni kívánt jelrendszer megoldásának azt nevezzük, amikor a kódfejtő olyan kulcsot, módszertant publikál, amelynek segítségével bárki – kellő mennyiségű munkával – hasonló eredményre jut, mint a megfejtő. Optimális esetben a beletanulás pár percig tart, az olvasó átfutja a megfejtő által rekonstruált titkosíráskulcsot, majd alkalmazza a titkos jelsorozatra, és készen is van. De az igazán komoly – sokáig hiába megfejteni próbált – kéziratok esetében ez nem ilyen egyszerű. Elképzelhető, hogy az olvasónak órákba vagy akár napokba telik a megfejtés megértése – avat a szakma rejtelmeibe az egyetemi tanár, aki szerint a titkosítás sokkal izgalmasabb, mint ha olyan nyelven írunk, amelyet a környezetünk megért. Utóbbi esetben lehet, hogy senki sem tekintene bele a naplónkba, ám ha titkosítunk, azonnal felhívja ránk mások figyelmét.
Gárdonyi Géza titkos naplójának megfejtése például a kézírás egyedisége és bizonyos fokú önkényességei miatt nem fogható fel öt perc alatt, de pár óra munkával megtanulható és tesztelhető. Az Egri csillagok írója különleges jeleket alkalmazott, amelyeket csak az érthetett meg, akinek birtokában volt a kódábécé. De még így sem volt egyszerű, mert az író egyedi szabályok szerint fűzte össze az egyes jeleket. Láng Benedek meggyőződése, hogy Gárdonyi – akinek titkait dekódoló híján halála után közel negyven évvel fejtették meg – kikacsintott az utókornak. Elrejtett, de üzent is – például, hogy ő kiemelkedő alakja a magyar irodalomnak. Magasabbra helyezte magát annál, mint ahová őt az irodalomtörténet pozicionálja.
Klaus Schmeh német titkosírásblogger egyik írásában közel negyven, titkosírással készült könyvet sorolt fel – a Voynich-kézirat mellett ilyen a rohonci kódex –, amelyek egy része megfejtőre vár. A rohonci kódex ismeretlen betűkkel és nyelven íródott. A Magyar Tudományos Akadémiára 1838–39-ben került, amikor gróf Batthyány Gusztáv a rohonci kastély egész könyvtárát az Akadémiának adományozta. Két hazai kutató azt állítja, hogy megfejtette a kódexet, de az erről szóló tanulmány még nem jelent meg. Ha megjelenik, órákat, de lehet, hogy napokat kell rászánni arra, hogy valaki megtanulja és alkalmazza a megfejtést.
– A kódfejtő – ha tisztességes munkát végzett – ilyenkor már hátradőlhet: lehet, hogy egy-egy részletben az olvasó majd felülbírálja a megállapításait, de 95 százalékban ugyanarra az eredményre kell jutnia, mint a megoldást publikáló kódfejtőnek – üzeni Láng Benedek.
Nem új keletű a titkolózás. Julius Caesarnak és Nagy Károlynak is volt saját titkosírása, de a jelentősebb középkori városok is előálltak saját kóddal, amelyeket napjainkban olykor szinte ránézésre meg lehet fejteni. A pápai titkosírás-szolgálat az egyik legjobb volt a XV–XVI. században, ugyanakkor a velencei, milánói kódolók is a szakma élvonalát jelentették. Nem véletlen, hogy Itáliában születtek a legjobb módszerek, hiszen a megannyi városállam vezetőinek az volt az érdekük, hogy csak a szövetségeseik értsék üzenetüket.
A titkosított üzenetek általában követi jelentések voltak – elsősorban diplomáciai és katonai információkat rejtettek el –, de jelentős számban fordulnak elő kémjelentések is. Az efféle üzenetek 90 százalékát megfejtették, de nem azért, mert a történészek olyan szorgalmasak és okosak voltak, hanem mert a címzettek hagyatékában ott volt a dekódolt szöveg. Hogy miért hiányzik még tíz százalék szöveg? Például azért, mert rövidek. Minél kurtább egy írás, annál nehezebb megfejteni.
Európában az 1400 előtti titkosírások megfejtése szintén nem jelent kiugró szellemi teljesítményt. Gyermetegnek, egyszerűnek tűnnek utólag – az ábécé első betűi az utolsóknak feleltek meg, illetve arra is volt példa, hogy két betűvel eltolták, azaz az a-nak a c felelt meg, míg a k-nak az m betű. Eleinte nem is a titkosírás volt népszerű, hanem a szteganográfia, azaz az üzenetek elrejtése. Egy könyvben elhelyezett üzenetről csak a címzett tudta, hogy minden tizedik betűt kell elolvasni – mindenki más érdektelen szöveget látott. Későbbi korokban képekben is rejtettek el adatokat – például morzejeleket pingáltak festményekre. Kinek jutna eszébe, hogy ilyen jeleket keressen egy műalkotáson?
– Az igazán fontos üzeneteket nem titkosírással továbbították, hanem elrejtették, vagy szóban adták át – állítja Láng Benedek, akinek két éve jelent meg a Balassi Kiadónál Titkosírás a kora újkori Magyarországon című kötete.
Jó helyen, hiszen a névadó Balassi is élt a módszerrel: „nagy úr leszek, ha egyébképpen nem is, farkam után” – írta egyik titkosírással született levelében. Balassi titkosírását egyébként nagyon könnyű feltörni – ő az ábécé első betűit az ábécé második felének betűivel feleltette meg. A professzor szerint a titkosírások esetén a konkrét szövegnél majdnem mindig izgalmasabb, hogy ki elől titkolta a szerző a szöveget. Balassi vélhetően a hírvivő elől rejtette szövegét. Robert Boyle, a híres angol fizikus-vegyész alkímiai levelezését segédei, tanítványai elől titkosította. A hazai titkosírás terén talán II. Rákóczi Ferenc levéltára a leggazdagabb. Közel száz kódolótáblája került elő – az egyik tábla nem politikai szavakat tartalmaz, hanem egy szerelmes férfi túláradó kifejezéseit. A franciául írt titkos levelek címzettje egy lengyel hölgy volt, akit utóbb a fejedelem szeretőjeként azonosítottak.
Zrínyi Miklós költő és hadvezér több, II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek írott levelében is használt titkosírást. Az úgynevezett nádori leveléről komoly viták folynak. A közelmúltban elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész kimutatta, ez a levél olyan részleteket tartalmaz, és úgy van megírva, ami nem jellemző Zrínyire. (A levelet Thaly Kálmán találta, csak az ő szövegközlését ismerjük.) Láng Benedek is azon a véleményen van, hogy a levél több különböző Zrínyi-szövegből lett „összefércelve”, talán éppen Thaly által. Lehet, hogy nincs is semmilyen titok, az egészet Thaly agyalta ki. A titkosírás használata ez esetben nem következetes, míg Zrínyi egyéb leveleiben az. Nagyon nem illik a képbe.
A kódolók és kódfejtők egykoron nagy becsben álltak – a pápai és a velencei udvar kódfejtői közül sokat név szerint ismer az utókor. Utódaik közül François Viéte francia és Leonhard Euler svájci matematikus is híres kódfejtő volt. A közelmúlt talán leghíresebb alakja Alan Turing volt, aki vezető szerepet játszott abban, hogy a britek feltörték a nácik által feltörhetetlennek hitt Enigma-kódot. (Alan Turing életéről készült a 2014-ben bemutatott Oscar-díjas Kódjátszma című film.) Olykor azonban a matematika is csődöt mondott.
A második világháborúban az USA hadseregében szolgáló indián származású katonák az angol parancsokat, üzeneteket a saját anyanyelvükre fordítva továbbították, amit a japán kódfejtők nem tudtak megfejteni. E példa ellenére a második világháború végéig a matematikához és a nyelvészethez magas szinten értő emberek voltak a legjobb kódfejtők. Helyüket időközben a számítógéphez értők vették át.
Láng Benedek nagy jövőt jósol a titkosításnak, amellyel ma is sokkal gyakrabban találkozunk, mint ahogy azt hinnénk. Minden bankkártyás fizetés mögött titkosítás áll, számítógépes műveleteink is sokszor anélkül titkosítódnak, hogy tudnánk róla. A világhálóról olyan szoftvert tölthetünk le, amellyel olyan magas szinten titkosítjuk a leveleinket, hogy azt szuperszámítógépekkel a nemzetbiztonsági szolgálat ugyan fel tudja törni – de lassan. A titkosítás ellenben sokszor éppen a sebességről szól. Ha a megfejtés egy-két napon belül kell, akkor nem sokra megyünk, ha a kódfejtés két hónapot visz el.
Még nagyobb pályát futhat be az üzenetek elrejtése, ami ugyancsak komoly fejtörést okoz a biztonsági szolgálatoknak. A szakember meggyőződése, hogy a modern kori terrorizmus inkább ezzel a módszerrel él, mint a titkosítással. A gazemberek kivonulnak a könnyen megfigyelhető kommunikációs csatornákból – telefon, e-mail –, helyette a legegyszerűbb módon, szóban adják át a titkokat. Ha úgy vesszük, az infokommunikáció korában egyesek visszatérnek a múltba.
