Napokig szóhoz sem jutottak az olaszok a borzalmas hírektől a genovai katasztrófa után. Már 2012-ben azt javasolták a híd állapotát vizsgáló szakemberek, hogy egy másik, Genovát elkerülő autópályát kellene építeni a Morandi híd (a tervezőjéről kapta a nevét) forgalmának csökkentésére. Az utóbbi esztendőkben évente 25 millió jármű haladt át a felüljárón, amely 1967 óta üzemelt.
Ebből napjában átlagosan 400 kamion használta, ez évente 150 ezer nagy súlyú teherkocsi átgördülését jelentette. Akkoriban Giovanni Calvini, Liguria tartomány iparszövetségének elnöke a következőket mondta: „Ha egyszer, jó tíz év múlva a Morandi híd leszakad, akkor emlékezzenek azokra, akik mindent megtettek a viadukt helyettesítése ellen.” Nem kellett egy évtized, hat év telt el azóta. Eddig nagy szájjal szinte mindent bele lehetett kiabálni a világba, de most, hogy az Öt Csillag Mozgalom, az M5S az olasz kormánykoalíció egyik tagja, pillanatok alatt visszakeresik az akkori mondandót.
Beppe Grillo, a mozgalom egyik vezetője, sőt reklámarca, aki maga is genovai, 2014-ben kikelt az ötlet ellen, hogy újabb autópályát építsenek a városa körül. „Hagyjanak már békén a kis meséjükkel, hogy a híd bármelyik pillanatban összeomolhat!” – a volt komikus ezekkel a szavakkal ostorozta azokat, akik az új autópálya mellett kardoskodtak. Innen nézve ez nem volt szerencsés megfogalmazás.
Az Öt Csillag Mozgalom mindig is ellenezte az ilyen nagy beruházásokat, mert szerinte ezek jelentik a korrupció és pénzlenyúlás melegágyát. Csupán ennek az autópálya-szakasznak a becsült költsége ötmilliárd eurót tett volna ki, és az M5S úgy tartotta, hogy ez a pénzösszeg a tömegközlekedés, a vasútvonalak és az elektromos autózás fejlesztésére jobban hasznosulna. A Liga és az M5S koalíciója csak július óta van hatalmon Olaszországban, ám ha a genovai viadukt lett volna a legfőbb gondjuk, valószínűleg akkor sem tudtak volna ebben az ügyben sokat tenni.
Így viszont lehet ostorozni az előző kormányokat, amelyek privatizálták az egész országban az autópálya-fenntartás jogát, ami szerintük a felújítások elmaradásához vezetett. Az Autostrada per l’Italia ennek a szakasznak koncessziós bérlője, főrészvényese pedig az Atlantia holding, amely a Benetton család tulajdona. A mostani tragédia után kiderült, hogy az Autostrada februári bizalmas állapotfelmérése az javasolta, hogy a Morandi híd állapota miatt forgalomkorlátozást kellene elrendelni. A társaság tudomásul vette a jelentést, és mindent megtettek, hogy annak végkövetkeztetése ne kerüljön nyilvánosságra.
A kormány képviselői – akik, valljuk be, nem valami gyakorlott politikusok – azonnal arról beszéltek, hogy minden olasz autópályát vissza kell államosítani. Az Autostrada – benne az Atlantia – azt jól tudja, hogy miként kell fillérekért megvenni a koncessziós jogot, Európában az egyik legdrágábban üzemeltetni a pályát, és csak minimális összeget költeni felújításra, valamint akkora vételárat kikötni, ha az állam vissza akarja vásárolni, hogy az belepistuljon.
Ha a kabinet vissza akarja venni a jogot, jelenleg húszmilliárd eurót kellene letennie az asztalra. Ennek az összegnek máshol is helye lenne. Lehet itt nagyhangú követeléseket megfogalmazni, de valószínűleg minden marad a régiben. Az euroszkeptikus olasz vezetők fogást akartak találni az Európai Unión, hogy bizonyára ő sürgette a kezelői jogok magánosítását. Ez ügyben tévedtek. Brüsszel korábban többször figyelmeztette Rómát, hogy véleménye szerint a magántársaságok nem tudják fenntartani olyan nagy ország, mint Itália úthálózatát, és javasolta a visszaállamosítást.
A Morandi híd maradványa. „Emlékezzenek azokra, akik mindent megtettek a viadukt helyettesítése ellen”
Fotó: Reuters
Most az üzemeltető, az Autostrada, amely eddig igen csendben volt, a múlt hét végi sajtóértekezletén beszámolt arról, hogy félmilliárd eurót különít el az áldozatok kártalanítására, és „nyolc hónapon belül” a Morandi híd újból állni fog. Majd meglátjuk. Az utóbbi időben nemcsak a genovai viadukt zuhant a mélybe, hanem 2013-tól napjainkig – tehát öt év alatt – tíz híd szakadt le Olaszországban – erről számolt be a Corriere della Sera napilap. Csak épp eddig szerencsésen megúszták kisebb emberveszteségekkel, egy-két halottal és számos sebesülttel, nem úgy, mint a mostani genovai esetnél. Ezek az omlások jelezték, hogy mennyire elöregedett az olasz úthálózat.
Az újság a karbantartási munkák elmaradására hívta fel a figyelmet. Még az állami tulajdonban lévő hidaknál is „konzerválni” kell a meglévő eszközöket. Tehát még akkor sem határoznak a lebontásról, amikor számtalan vizsgálat azt jelzi, hogy veszélyes a híd használata. Figyelmen kívül hagyják, hogy az anyag öregszik, és az „ej, ráérünk arra még” mentalitással még tovább rontanak a helyzeten.
Olaszországban az áruszállítás zöme közúton valósul meg – jelezte a fuvarozók szövetsége, és ez a szervezet is az utak felújítását javasolta.
A olasz autópályák főként a hatvanas-hetvenes években épültek. Ekkoriban nem volt kevésbé elterjedt az olasz társadalomban a csúszópénz, a korrupció, a megvesztegetés. A maffia keze bárhova elért, ő állt a nagy építőipari vállalatok mögött, és ahol tudta, „okosban” oldották meg a beruházásokat. Egyszerűen kihagyták a szükséges anyagokat, vagy silányabbal helyettesítették őket.
Az 1990-es évek ezeknek az ügyeknek a feltárásáról szólt, amely azt tükrözte, hogy mennyire behálóz mindent a korrupció. Nem túlzás nagy hajcihővel felavatott kórházakról beszélni, amelyek utána sohasem fogadtak egyetlen beteget sem, üresen kongó, enyészetre váró sportcsarnokokról és semmibe vezető utakról. Az állagmegóvást, a karbantartást nem igazán értékeli nagyra az olasz néplélek, viszont ha valami újjal büszkélkedhetnek, azt díjazzák. Hát meg is kapták ezeket.
Érthető, hogy az új kormány ebben az őserdőben akar rendet rakni, ám helyzete korántsem irigylésre méltó. „Elkapjuk a felelősöket, és súlyosan meg fognak fizetni tettükért” – jelentette ki a közlekedési miniszter, Danilo Tonino. Most már csak az a kérdés, hogy mikor. Mert ha az előzőekben megnevezett felelősök sokaságából ki tud emelni néhányat az ügyészség, akkor jön a gyors ítéleteiről nem valami híres olasz igazságszolgáltatás. Talán majd tíz-tizenöt év múlva várható ebben az ügyben az első végrehajtható ítélet. Ám azt is csökkentik a közben eltelt hosszú idő miatt. Addigra a meghaltak hozzátartozóin kívül már senkit sem érdekel, hogy a „bűnösök megszenvednek tettükért”.
Pulóver az aszfalton
A Benetton felénk főleg színes pulóvereiről és polgárpukkasztó, liberális reklámjairól ismert cég, miközben Olaszországban az egyik legnagyobb vállalkozóként tartják számon. A családi vállalkozás – három fivér és egy nővér – egy északi kis faluban, Ponzano Venetóban a hatvanas években nyitotta meg első varrodáját, amellyel a nyolcvanas évekre már világhíresek lettek. De hogyan lettek ruhagyártókból a közlekedési infrastruktúrába beruházók? Az 5,2 milliárd eurót érő Atlantia cégükön keresztül valójában ők irányítják a legnagyobb olasz autópálya-fenntartót, az Autostradát. Hozzájuk tartozik mintegy ötezer kilométer autópálya: háromezer kilométer otthon, kétezer külföldön. Az itáliai sztrádák 51 százalékban nekik hozzák a pénzt. Vannak érdekeltségeik Spanyolországban, Lengyelországban, Indiában, Brazíliában, Chilében, és övék a Mont Blanc-alagút is. Csupán az Atlantiának tavaly 1,17 milliárd eurós nyeresége volt 5,97 milliárdos forgalom mellett.
A telekommunikációs üzletbe is belevágtak, övék a többségi részvény a Cellnex spanyol telefoncégben. Régi vállalkozásuk, amelyet a vendéglátás területén mindeddig megtartottak, az Autogrill étteremhálózat. Az Edizione nevű vállalkozásuk ingatlanpiaci részlege 112 luxusépületet tart fenn Európa-szerte. A mezőgazdaság sem marad ki az érdeklődési körükből, Olaszországban tejüzemet működtetnek, Argentínában hatalmas farmjaik vannak. Végül – igaz, kis mértékben – már bekapcsolódtak a pénzügyi szolgáltatásokba is, résztulajdonosai az olasz Generalinak és a Mediobancának. Szóval nem kell aggódni, ha egy ágazat becsődöl. A milánói tőzsdén 20,5 milliárd eurón jegyzett Atlantia a genovai katasztrófát követően tíz százalékot vesztett értékéből, de a következő napokban erősödést mutatott. Elképzelhető, hogy hamarosan eléri eredeti értékét.
