Feltűnően sok az ismétlődő motívum a magyar történelemben – mint ahogy a lélektan megfigyelése szerint a családtörténetekben is. Az ismétlődő dinamikát a pszichológusszakma a poszttraumás állapot jellemzőjeként tartja számon, amikor a nyomasztó élményt önkéntelenül újra és újra átéli a beteg. Családon belül ugyancsak gyakori, hogy egy trauma nemzedékről nemzedékre ismétlődik. A történelmi párhuzamok arra sarkallták az Ön-tér-kép című film alkotóit, hogy a lélektanból hozott ismerettel megvizsgálják a múltban történt, de máig ható tudattalan folyamatokat. Oknyomozó feltárásban lehet tehát részünk a moziban, izgalmas krimiként is nézhetjük a magyar nemzet lelkiállapotáról szóló dokumentumfilmet.
Művész és pszichiáter számára egyaránt ismerős munkamódszer faggatni a múltat és megszólítani az ősöket. Keresni, hogy mi az a közös gondolat, amely összetartja a nemzetet. Történelmünk elfeledett eseményeinek feltárása minden bizonnyal az. A múlt iránt megnyilvánuló elemi erejű érdeklődés és a kutatási eredményeket követő felismerés is mutatja, milyen lélektani változást idéz elő egy-egy trauma kimondhatósága. Jelenczki István és Zseni Annamária korábbi közös munkájában, az Ima Magyarországért című dokumentumfilmben az alkotók megemlékeznek az elődökről, és fejet hajtanak a hősök előtt: „…tiszteljük a sorsotokat, és emléketeket megőrizzük / a ti áldozatotok árán vagyunk most itt […]. Áldjátok meg a nemzetet, / hogy felemelje a fejét, / kiegyenesítse magát, / hogy igent mondjon a jövőre.” Ezek lélektani tételmondatok.
Jelenczki István és Zseni Annamária
A magyar lelkiállapotról nem csak a bennünk lévő iránytű – közérzetünk adhat visszajelzést. A 2000-es évektől Kopp Mária széles körben elterjedt vizsgálati eredményei is igazolták, hogy mérhető és tudományosan is leírható tényezők befolyásolják az életminőséget. Az orvos, pszichológus kérdőíves módszerrel végezte kutatásait, amelyekből kiderült, hogy a magyar nemzet nagy többsége krónikus stresszállapotban szenved. A betegség nagyfokú szorongásban, biztonságvesztésben és bizalomhiányban mutatkozik meg.
– Kopp Mária tudatos válaszokból szűrte le a következtetéseit, mi pedig arra gondoltunk, hogy kísérleti módszerrel a nemzeti tudattalant kérdezzük meg, hogy mi áll a szenvedések hátterében, és milyen tényezőkön alapszik a magyarság jelenlegi, kórosnak mondható érzelmi és lelkiállapota – mondja Zseni Annamária pszichiáter. – Kíváncsiak voltunk arra, milyen mélyben húzódó folyamatok jelennek meg, ha a magyar nemzetet rendszerként vizsgáljuk.
A rendszerállítás ma Magyarországon a népszerű családállítás kapcsán ismerhető. A lélektani téziseken alapuló módszer Bert Hellinger katolikus misszionárius, pszichoanalitikus nevéhez kötődik, és sokan csodaváróan tekintenek rá. Ami még veszélyesebb, gyakori, hogy a családállítást szakember nélkül, rajongó laikusok vezetésével végzik. Zseni Annamária hangsúlyozza: a rendszerállítás önmagában nem oldja meg a gondokat. A problémát minden esetben a családtagoknak és a nemzettagoknak kell megoldaniuk. A rendszerállítás elsősorban diagnosztikus értékű módszer, amely feltárja a problémát. Érzelmi hatásán keresztül változást indíthat el azokban, akik keresik a kivezető utat és a gyógyulás lehetőségeit. Jelenczki István a táj és a térkép viszonyához hasonlítja a filmbeli eljárást:
– Mindennapjainkat a tájban éljük, annak részei vagyunk – mondja a filmrendező. – A térképek a tájban való eligazodásunkat segítik, megmutatják a rejtett utakat és a járható ösvényeket. Filmünk olyan belső térképpé válhat, amely megkönnyítheti, hogy a tájban eligazodjunk, és ne tévesszünk irányt.
Az Ön-tér-kép már önmagában is dramaturgiai kísérlet, mivel szimbólumokkal dolgozik. Szereplői, bár hús-vér emberek, valójában nem személyeket, hanem a magyar nemzet lélekrészeit képviselik, azokat az erőket és hatásokat, amelyek régóta jelen vannak, és a mai napig kifejtik hatásukat. A színen megjelenik a megszemélyesített identitás, önazonosságunk tudatosan vállalt érzelmi köteléke. Előtörnek a nemzet fájdalmai: a szomorúság, a gyász, a gyanakvás, a félelem, a szégyen és a bűntudat. De jelen vannak a nemzet pozitív érzelmei is: az öröm, a ragaszkodás, a szeretet és a büszkeség. Segítő lélekrész az egyetemes szeretet és az életerő, érdekes módon az indulat is – bár a közhiedelem inkább haragot és dühöt ért rajta, az indulat valójában a cselekvés mozgatórugója. De hogyan oldhatók fel a történelmi traumák? Mert a film egyik üzenete, hogy az események feltárása és feldolgozása: az érzelmek feloldása, a megbocsátás, majd a múltbéli esemény emlékként való megőrzése gyógyító hatású lenne a nemzet számára.
Az alkotópáros a dokumentumfilm másfél éves előkészítése során szakemberek, Angster Mária pszichológus és Somogyi Erika pszichoterapeuta segítségével, valamint Bogár László közgazdász bevonásával értékelte ki a vizsgálati eredményeket, és határozta meg, melyek azok az erők – lélekrészek –, amelyek akár jó irányba is vihetnék a nemzetet. Mégis: az Ön-tér-kép című dokumentumfilm első részében az elveszettség, a kavarodás élménye a legmeghatározóbb. Az alkotók arra voltak kíváncsiak, milyen kimeneti lehetőség adódik, hogyha a rendszert magára hagyják. Nos, a kísérlet megrendítő: klikkesedés, egymásra mutogatás, bűnbakképzés tapasztalható. És hozzá a zűrzavar: a szereplők maguk sem tudják, hogyan kapcsolódhatnának egymáshoz segítőn és örömtelin, milyen módon válhatnának a magyar nemzet építő tagjává.
– Az előzetes állítások során rátekintettünk arra a négy nemzedékre is, amelyik itt él ma Magyarországon – mondja Zseni Annamária. – Döbbenetes látlelet volt arról, hogyan vannak a generációk…
– Egymással?
– Egymással sehogy, szinte nincs is kapcsolat közöttük. De az egyik generáció mozdulni sem mer a félelemtől. A másik, mintha be lenne drogozva, módosult tudatállapotban van jelen, és ami a legfélelmetesebb, láthatóvá vált, ahogy a negyedik generáció elhagyja a rendszert. Éppen az, amelyiknek tiszta a feje, ott áll a mezsgyén, és tulajdonképpen egyetlen dolog tartja még itt: az első generáció, amely számára a múlt. Onnan vár még valamit, miközben a határon áll.
Jelenczki István képzőművészeti alkotásai, könyvei gondolatiságukban összekapcsolódnak, és szinte egymásból nőnek ki nemzeti tematikájú dokumentumfilmjei. Az 1956-os forradalom feldolgozása után filmre vitte Tóth Ilona drámáját, majd a Háború a nemzet ellen, I–IV. – Az elrabolt nemzeti vagyon folytatásaként elkészült Az igazság soha nem késő, I–III. című dokumentumfilmje. Alkotásaival üzeni, hogy az alapkérdések tisztázása, a közös célok és értékek megnevezése elodázhatatlan feladat ma Magyarországon. Az Ön-tér-kép tükörként működik, bárki nézzen is bele, magára ismer. Jelenczki a nemzetállítással egy időben készítette el László Gyuláról és Varga Csabáról szóló portréfilmjét, legújabb terve a Reményik Sándorról szóló filmvers.
– Az Ön-tér-kép készítése közben döbbenetes volt számomra a felismerés, hogy amíg a múltat nem rendezzük – akár József Attila-i értelemben –, nem élhetünk megelégedetten – mondja a film rendezője. – Persze ezt elméletben mindenki tudja. A visszajelzésekből mégis úgy tűnik, katartikus élmény sokak számára, hogy a film dramaturgiájának köszönhetően ilyen közelről és ennyire közvetlenül lehet szembesülni a történelmi tapasztalattal.
