Tavaly decemberben robbant a bomba. Jurij Dejgin, egy öregedéssel foglalkozó orosz vállalkozás vezetője és két társa a J’Accuse! (Vádolom!) – Émile Zola Dreyfus-perről írt vezércikkére utaló – honlapon közzétették gyanújukat, amely szerint trükköztek az emberiség doyenje korával. A kutatók megkérdőjelezték Jeanne Calment korát. Ez aztán a „villámgyorsan terjedő hírek” közé került, napok alatt több tízezer internetezőből váltott ki hozzászólásokat. Érthető is, hiszen külföldről érte támadás Franciaország hajdani „büszkeségét”, a hivatalos papírok által bizonyítottan legtöbbet élt asszony emlékét.
Mit állítanak az oroszok? Már hónapokkal ezelőtt feltették egy angol nyelvű tudományos honlapra, a ResearchGate-re nyomozásuk következtetéseit, ám az az írás közel sem talált olyan hatalmas visszhangra, mint a francia változat. A moszkvai kutatók 17 „vádpontban” összegzik állításukat. Szerintük a csalás nem is huszonkét évvel ezelőtt, hanem az 1930-as évek közepén történt. Talán csak azt lehet felróni a francia hatóságoknak, hogy Calment halálakor nem ellenőrizték a meglévő papírokat.
Az orosz tudósok szerint a megtévesztésre 1934-ben került sor. Ekkor Jeanne 59 éves, míg lánya, Yvonne 36 esztendős volt. A hivatalos változat szerint Yvonne ebben az évben tüdőgyulladás következtében elhunyt. Az orosz tudósok viszont azt állítják, hogy Jeanne, az anya halt meg, Yvonne felvette anyja személyazonosságát, és a helyébe lépett. A lány maga is szép kort élt meg, hiszen 1997-ben – az oroszok szerint – kilencvenkilenc évesen halt meg, csak ehhez még hozzászámolták az anyai részt, ugyanis Jeanne 23 évesen szülte meg Yvonne-t. Két ember életéből így ki is jön a világrekord.
De miért vetemedett volna Yvonne arra, hogy anyja személyiségébe bújjon? A trojka szerint a válasz egyszerű. Akkoriban irdatlan örökösödési adót kellett fizetni a jelentősebb vagyontárgyak után, az állam harmincöt százalékra rátette a kezét. A Calment családban egymást érték a halálesetek, röviddel előtte az apa, majd az anyós halt meg. Az anya halálával anyagi megsemmisülés várt volna a lányra, aki e nyomás hatására menekült a személycserébe.
Napok óta erről beszélnek a Camargue vidék fővárosának is számító Arles-ban is. Mit derített ki a francia média? Arles ma is kisváros 55 ezer lakossal. A harmincas években aligha voltak többen harmincezernél. Itt valóban mindenki ismert mindenkit. Jeanne egész életét itt élte le. Ráadásul nem valami kültelki lakás mélyén, hanem „reflektorfényben”, ugyanis kereskedőcsaládba született, amely a város burzsoáziájának a tagja volt. Az arles-iak ezért tartják elképzelhetetlennek a személycserét, ugyanis egy egész városnak kellett volna tevékenyen közreműködnie az „összeesküvésben”. Hogy megsegítsék a szorult anyagi helyzetbe került Yvonne-t, akinek, ha tisztességesen befizeti az adót, akkor is több pénze maradt volna, mint jó pár arles-inak…
Talán az oroszok is érezték, hogy ez a vádpont jócskán inog, ezért a régi fényképek tanulmányozásába mélyedtek. Az orosz tudósok a bizonyítékok között tartják számon azokat a különbségeket, amelyeket tapasztaltak a fej, a fül, az orr, a nyak formájában, de ők is hozzáfűzik, hogy ezt talán az életkor múlása is okozhatja, mindenesetre tudományos vizsgálatra van szükség. A beszámolók szerint Jeanne Calment memóriája alig kopott az évek folyamán, általános demenciának nyoma sem volt. Egy interjúban megkérdezték, hogy minek tulajdonítja hosszú életét. „Elfeledkezett rólam az Isten” – ez volt tréfás válasza.
Érdekes, hogy a századik születésnapjáról nem adtak hírt. Erre talán magyarázat lehet, hogy Dél-Franciaországban élnek a legnagyobb számban a száz év felettiek, erre talán nem is olyan nagy esemény ez. A lapok megkeresték Jean-Marie Robine-t is, aki demográfusként és gerontológusként a Guinness-rekordok kiadójának megbízásából eljárt az ügyben, hogy hitelesítsék az új életkor-világrekordot. Semmilyen szabálytalanságot nem tapasztalt – állította jelenleg is –, minden hivatalos okmány rendben volt. Az orosz kutatók viszont ráakadtak egy korábbi írásra, Jean-Pierre Daniel 1997-ben megjelent könyvében megemlít egy társadalombiztosítási ellenőrt, akiben megfogalmazódott a lány és anyja közötti személyazonosság-csere, mégpedig az aláírások eltéréséből következtethetett erre.
Mi lehetett az oroszok szándéka? Ne vegyük el tőlük az igazság kiderítésének vágyát. Aztán itt van a publicitással járó ingyenreklám, amely úgy látszik, a nemzetközi tudományos életben is dívik: mondj egy nagyot, és a te neved forog majd – lehet, hogy csak pár napig – a megjegyzendők közt. Jurij Dejgin közelmúltban indult moszkvai gerontológiai vállalkozásának sem ártott ez a „világhír”.
A kilencvenes évek közepén, amikor Jeanne Calment a 120. életévét ünnepelte, tömegével jelentek meg a cikkek, tudományos esszék, amelyek szerint az orvostudomány általános elterjedésével, állandó fejlődésével, korszerűbbé válásával egyre inkább kitolódik az emberi életkor határa. Voltak olyan bátor kutatók, akik azt jósolták, hogy száz éven belül 150, sőt kétszáz évet fog élni a legidősebb földlakó. Az orvostudomány mindenre képes lesz: megjavítja, helyettesíti, cseréli azt a szervet, amely rosszul működik, így elérhető a matuzsálemi kor.
Aztán pár éve ennek szögesen ellentmondó meglátások láttak napvilágot. Úgy vélték, hogy az ember által elérhető maximális kor növekedésének biológiai akadályai vannak: a sejtek öregedése. Az ő elméletükben a 115. év tájékán húzták meg a felső határt. A 7600 millió ember közt vannak olyan szerencsések, akiknek telitalálatuk van az életlottón, olyan génállományt kaptak, amely kivételesen hosszú életre jogosítja fel őket. Ők a kivételek, mint Jeanne Calment vagy az olasz Emma Morano, aki két éve, 117 évesen hunyt el. Nyilvánvaló, hogy az orosz kutatók ezt a tábort erősítik, amely szerint véges az emberi lét határa.
Időről időre érkeznek olyan hírek, hogy az öregekben gazdag területeken – például Japánban, Grúzia egyes falvaiban vagy Szardínia szigetén – még náluk is jóval tovább élnek. Egy indonéziai férfiről úgy tartják, hogy 145 éves, egy brazilról meg azt állítják, hogy 1884-ben született, tehát már túl van a 134. születésnapján. Ezek azonban elismert hivatalos dokumentumokkal nem erősíthetők meg.
A születéskor várható általános élettartam viszont továbbra is nő. Az e téren vezető országokban bőven nyolcvan év fölött van ez a szám. A tudósok szerint ez a mutató a 2030-as évekre meghaladhatja a kilencven évet. Ez még a gazdag országok társadalombiztosítását is hihetetlen módon megterheli, és katasztrófát jósol a nyugdíjbiztosításban. Amit mindenki tud, az emberiség mégsem foglalkozik ezzel a lényeges kérdéssel, helyette csip-csup témákon vitatkozik. Közben meg elszántan keresik a hosszú élet titkát.
A génállományon kívül ebben szerepe van a környezetnek, ahol élünk, a stresszmentes életnek, a tápláléknak, amelyet naponta magunkhoz veszünk. Skócia legidősebb asszonya például fontosnak tartja, hogy emberekkel a lehető legkevesebbet érintkezzen. Mások meg épp a társas kapcsolatra hívják fel a figyelmet, szerintük az meghosszabbítja az életet.
Az élők sorából 116 évesen távozott amerikai Susannah Mushatt Jones reggelire mindennap baconös rántottát evett, amelyet dzsússzal öblített le. A francia idős hölgy, Jeanne Calment nem szolgált ilyen megszívlelendő tanácsokkal, egy interjúban elárulta, hogy 115 éves koráig mindennap elszívott két cigarettát. Utána meg átállt az „alkoholisták” közé, naponta benyakalt egy pohár portóit.