Sipos József rendezőként és producerként már többször foglalkozott Márai Sándor műveivel. Az 1945-ös naplóját lapozgatva talált rá egy bejegyzésre, amely szerint az író tudomására jutott, hogy meghalt a legnagyobb magyar, Bartók Béla.
– Nagyon meglepődtem, mert legnagyobb magyarként eddig mást aposztrofáltunk – meséli a rendező –, s mivel mindig erősen bíztam Márai ítéletében, elkezdtem kutakodni Bartók után. Sok könyvet olvastam róla, amelyekben érdekes leírások voltak a bartóki művészetről, de hogy valójában milyen ember, arról alig valamit. Rudolf Péterrel, akivel sok filmben dolgoztunk már együtt, kezdetben játékfilmet szerettünk volna készíteni. Egy 1946-os kiadványban találtam rá Bartók Béla levelezésére. A levelek főleg az édesanyjának szóltak, később második feleségének, Pásztory Dittának vagy a gyerekeinek, akiknek érdekes pillanatairól számolt be. A több száz oldalas gyűjteményt egy éven keresztül minden este olvasgattam. Ekkor már halványan körvonalazódott számomra egy kép a zeneszerzőről, akit nem csak a zene, sok minden más is érdekelt, de ez az anyag még kevés volt.
Kutatásaim során egyre közelebb jutottam a személyiségéhez, és egyre mélyebbre a bartóki világban, de ez még mindig nem volt elég egy hiteles filmhez.
A harmadik levél után
Nagyon óvatosan kellett és kell bánni a témával, mert Bartók Béla valóban nemzeti kincs.
A zenetörténészek és azok, akik könyveket írtak róla, óvják, őrzik.
– Nem is nagyon akart senki beszélni, bár én mindenkit megkérdeztem. Elég zárt közeg – állítja Sipos József.
– Nem engedik kiszolgáltatni a bartóki hagyatékot, aminek az lehet az oka, hogy féltik a zeneszerzőt. Akik ismerik és szeretik, pontosan tudják, hogy semelyik politikai oldalhoz nem tartozott, mindig a tisztesség és az emberek szeretete vezérelte. Ugyan mindkét oldallal volt konfliktusa, de egyik mellé sem állt. Akik viszont vele foglalkoztak, mind közel kerültek hozzá. Mind! És Bartóknak még mindig van kisugárzása, pedig 75 éve nincs közöttünk.
Bartók Béla fiával
Tavaly nyáron Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője azt kérdezte a rendezőtől, hogy miért nem keresi fel Bartók fiát Amerikában. Sipos József levelet írt a megadott e-mail címre, ahonnan hosszú ideig nem érkezett válasz. A harmadik levél után valaki az iránt érdeklődött, hogyan és miért szeretnének Bartók fiával találkozni. Végül hosszabb levélváltás után azt az üzenetet kapták, hogy a 93 éves Bartók Péter vállalja a beszélgetést, de rossz tapasztalatai miatt feltételekhez köti. Siposék mindent vállaltak, és szinte azonnal elindultak Amerikába. Arra se volt idejük, hogy bárkitől pályázati pénzt kérjenek, vagy finanszírozót találjanak. Feleségével, a film producerével, Détár Krisztinával úgy döntöttek, az út egyben a nyaralásuk is lesz.
Bartók Péter idősek otthonában él Floridában. Segítségre szorul, mert kilencvenéves korában csípőprotézist kapott, nehezen jár, és rosszul lát. Ennek ellenére vállalta a forgatást.
Töpörtyűs pogácsa
– Nagyon érdekes volt az együtt töltött néhány nap – emlékszik vissza a rendező. – Egy idő után a beszélgetésünk monológgá változott, ahogy egyre mélyebbre merült az emlékeiben. Talán már nem is nekünk beszélt… Írt egy könyvet Apám címmel, de a forgatáson sokkal több emléket elevenített fel. A végén úgy éreztük, hogy már nemcsak nekünk fontos ez a találkozás, hanem neki is. Olyan szuggesztíven mesélt, hogy a második napon eldöntöttem, ennél jobb játékfilmet nem lehet készíteni. Akkor változott át dokumentumfilmmé.
Az utazás előtt nagy talány volt, hogy Bartók Péter hogyan beszéli nyelvünket. A nagy magyar zeneszerző fia nem beszélhet angolul a nemzeti hősről, de rossz kiejtéssel vagy erős akcentussal sem! Miután bemutatkoztak, Bartók Péter első kérdése az volt: „Elhozták a töpörtyűs pogácsát?” Még mindig az a kedvence, és azt ott nem lehet kapni. Mindjárt odaadták neki, amelyhez egy korty magyar pálinkát is ivott. Siposék az első három perc után megkönnyebbültek: Bartók fia tökéletesen tud magyarul.
– Péter nyolc éve senkihez sem szólt az anyanyelvén, ezért is csoda, hogy ilyen gyönyörűen és tisztán beszél – mondja Sipos József.
Már a film első perceiben kiderül, hogy Bartók Péter egész életében az apja bűvöletében élt, azt a munkát folytatta, amelyet ő kezdett el, persze nem zeneszerzőként. A konfliktusokat is vállalva a Bartók-hagyaték megőrzésének szentelte életét. Hiszen a zeneszerzőt Magyarországon többször megbántották, életében olykor ellenségként kezelték, előfordult, hogy letiltották. Aztán posztumusz Kossuth-díjat adtak neki…
Bartók Bélának Amerikában nagyon megfogyatkoztak a bevételei. Több helyen kellett adóznia, és betegsége miatt nem tudott fellépni. A családtagjain kívül másnak nem panaszkodott, csak a fiának írta meg, hogy harminc centből ebédelt. Senki sem tudta, hogy milyen szegényen él, hogy nincs mit ennie. Amerikában nem árulta el, hogy ő az a nagy művész, akit a világon mindenhol ismernek. Senkitől sem kért semmit, a családjában is ő tartotta a lelket, pedig akkor már halálos beteg volt.
Mielőtt a Bartók házaspár elindult Amerikába, fiukat itthon gyámra bízták, de rövid időn belül dönteni kellett a sorsáról, mert hadköteles korba lépett. Péter a filmben elmeséli, milyen kalandos körülmények között jutott ki Amerikába, majd New Yorkban hogyan találkozott véletlenül az apjával az utcán. A fiatalembert besorozták, és amerikai haditengerészként a Panama-csatornához küldték. A háború után a katonákat nyugdíjazták, így 21 éves korától pár száz dollárból nyugdíjasként élt. Később hangmérnök lett, és elkezdte az apja gyűjtéseit, felvételeit rögzíteni.
– Bartók Péterrel négy óra rögzített anyag készült – mondja Sipos József. – Sok történetet mesélt az édesapjáról, az egyik kedvencem sajnos időhiány miatt nem került be a filmbe: Bartók és Kodály Zoltán együtt folytattak népzenekutatói munkát, amelyhez pénz kellett. Bartók azt mondta, jelentkezik a párizsi Rubinstein-zongoraversenyre, megnyeri, és majd abból fizetik az utazás költségeit. Megírta a kottákat, elküldte Párizsba, elhívták a versenyre, de előző este a zsűri közölte vele, hogy nem jó a partitúra, mert bizonyos hangnemek nem stimmelnek. Bartók próbált érvelni, de hiába. Megkérdezte, hogyan lenne jó. Mondták, úgy, ha ebbe és ebbe a hangnembe áttenné a harmincperces zenekari művet. „Rendben, holnapra megcsinálom.” Holnapra?!
Háromheti munka!” Bartók zongora nélkül, éjszaka fejben áthangszerelte és másnap benyújtotta a partitúrát. Nem akarták elhinni, azt hitték, volt egy másik példánya. Hiába adta elő óriási sikerrel a darabot, a versenyt nem ő nyerte meg. Rosszkedvűen találkozott az egyik magyar zsűritaggal, aki azt mondta, ne keseregjen, a győztes egy fillért sem kap, mert a zsűri ellopta a pénzt! Ekkor belépett a kávézóba egy férfi nagy kalapban, nyakán sállal, és odament hozzájuk. „Melyikük Bartók Béla? Maga? Ön a XX. század legnagyobb művésze! Engedje meg, hogy bemutatkozzam,
Maurice Ravel vagyok.” A francia zeneszerző is vigasztalta, mondván, ne törődjön a versennyel, őt még zsűritagnak se akarták bevenni. Itthon Bartók szomorúan mesélte el Kodálynak, hogy nem sikerült pénzt szereznie, aki viszont mosolyogva közölte, hogy neki igen!
Így hát elutazhattak.
Nemzeti ügy
Népdalgyűjteményünk gazdagságát tekintve a világ élvonalába tartozunk. Eddig kétszázezer magyar népdalt gyűjtöttek és rendszereztek. Miután a friss diplomás Bartók Gerlicepusztán meghallotta a székelyföldi, kibédi szolgálólány, Dósa Lidi énekét, eldöntötte, dokumentálja a magyarországi és erdélyi falvak örökségét. El is indult, felkereste a parasztokat, akik kezdetben nem akartak megnyílni. Féltek a hangfelvevő géptől, a fonográftól. Bartók már akkor tudta, hogy egy nép zenei múltjával foglalkozni nemzeti ügy. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát” – írta egy levelében. Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes már többször ellátogatott Dósa Lidi sírjához, ahol elénekelte azt a dalt, amelyet Bartók először hallott tőle. A zeneszerző művészete és tudományos munkássága korszakalkotó jelentőségű. Kacsóh Pongrác az elsők között méltatta 1904-ben. „[…] ez a kolosszális tehetségű és imponáló tudású ifjú ember Liszt Ferenc szimfonikus talentumának egyenes örököse. Az első tiszta magyar szimfonikus.”
Bartók Péter
– Bartók büszke volt arra, hogy magyar – fűzi hozzá a rendező. – Nagyon jó lenne, ha ma azok az emberek, akik nemzeti érzésekről beszélnek, példaként őt állítanák. Számunkra azóta is csoda, hogy Bartók Béla fiával beszélgethettünk! Miután elkészült a film, izgultam, hogy Péter mit szól hozzá. Nekem érzelmesnek tűnt, hiszen a felvételeket még mi is végigbőgtük. Aztán az egyik munkatársa, Peter Hennings üzent, hogy hívjam fel, mert már háromszor le kellett neki vetíteni a filmet, annyira szereti. „Magát az apám küldte a mennyországból, hogy beszélgessünk, hogy el tudjam mondani, amit még szeretnék, és mindez eljusson a magyar emberekhez, és az egész világ megtudja, milyen ember volt Bartók Béla” – mondta a telefonba. Alig hittem a fülemnek. Nagyon büszke vagyok, úgy érzem, már ezért érdemes volt elkészíteni a filmet Bartókról, amelyhez a fotókat, a zenei felvételeket, mindent a fia adott.
Az alkotás egyik különlegessége, hogy az összes zongorabetétet Bartók és Pásztory Ditta játssza. Az operatőr két családi albumból olyan fényképeket vehetett fel, amelyeket eddig médiában soha senki nem láthatott. Bartók Péter a hagyatékot az irodájában őrzi. Sok mindent még nem küldött el a bázeli archívumba, ahol a világ legnagyobb művészeinek a kéziratait őrzik, s ahová Péter segítségével a stáb is bejuthatott. Ennek a biztonságos, föld alatti gyűjteménynek a fenntartását egy gyógyszergyár azzal a céllal finanszírozza, hogy az emberiség kultúrájának egy részét minden körülmények között megőrizzék.
– Bár Péterrel nem beszéltünk róla, de szerintem a még nála lévő hagyatékot Bázelba küldi majd el, pedig jobb lenne, ha itthon őriznék – jelenti ki Sipos József. – Örömmel segítenék, ha ez ügyben Magyarországról hivatalosan is megkeresnék őt. Bartók Péter ugyanúgy szereti a hazáját, ahogy az édesapja, egész életében a hagyatékkal foglalkozott, amiért megérdemelne állami kitüntetést.
Biztos vagyok abban, hogy szívesen venné.
