Szüleitől 16 évesen kapta első komoly geológuskalapácsát. De mikor derült ki, hogy önnek ilyen kalapács kell?
– Évek óta ásványokat, kőzeteket, ősmaradványokat gyűjtöttem, mindenféle eszközt használtam, de például az úrkúti mangánérctömbök kalapálása során ezek a kontár kalapácsok elég hamar tönkrementek. Kiderítettem, hogy az igazi geológuskalapács az egyik fővárosi ásványboltban kapható. Amerikából hozzák az egy darabból öntött eszközt. Az egyik legklasszabb karácsonyi ajándékom az volt.
– A gyerekek nagy része dínókkal is játszik, de csak keveseknél alakul úgy, hogy az évmilliókkal ezelőtt élt lények egy életre szóló élményt jelentenek nekik. Önnél mi jelentette az áttörést?
– Talán az, hogy én gyerekkoromban nem szerettem a dínókat. A Jurassic Park filmek sem érdekeltek. Ellenben valódi élményt adtak a szüleimmel, barátaimmal tett bakonyi kirándulások. Együtt gyűjtöttünk érdekességeket, a leleteket dobozoltam, sorra teltek a polcok. Amikor már nem fértem a szobámba, odaadtam az egészet az ajkai Bródy Imre gimnáziumnak. Egyre inkább az őslények, ezen belül a gerincesek érdekeltek. A gimnázium végére egyértelmű volt, hogy az ELTE geológia szakán tanulok tovább. Felvételiznem sem kellett, mert a Földtani Örökségünk pályázaton elért első helyezéssel bejutottam.
– 2000-ben, őslénytani-földtani vizsgálatok közben bukkant Iharkúton, egy bakonyi bauxitbánya külszíni fejtésében az első hazai dinoszauruszleletre, egy apró csontdarabkára. Miért éppen ide jött?
– A barátaimmal azt a helyet kerestük az országban, ahol a kőzetekben régen, akár a földtörténeti középkorban élt gerinces állatok csontjai lehetnek. Kézenfekvő volt, hogy az ajkai kőszénbányák meddőhányóit nézzük meg. Néhány apró csontot találtunk, de közben megtudtuk, hogy 25 kilométerre a várostól, az egykori Iharkút település határában az ajkai kőszénnel azonos korú, folyóvízi üledékes kőzeteket tárnak fel. Erről a budapesti Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa, Jocháné Edelényi Emőke szólt. Másodéves egyetemistaként megnéztem ezt a helyet. Hét méterre a felszín alatt rábukkantunk az első csontokra. Álmainkban sem gondoltuk, hogy ilyen gazdagságú a leletanyag. Azóta minden évben expedíció indul a terepre, évről évre szenzációs maradványokkal gazdagítottuk a tudományt. Számos csontváz, több ezer csontmaradvány és fog került elő az elmúlt 15 év ásatásai során. Harminc különböző gerinces állatfajt azonosítottunk a halaktól a kétéltűeken, teknősökön, gyíkokon, krokodilokon és repülő hüllőkön át egészen a dinoszauruszokig.
– Huszonegy évesen önállóan vezetett ásatást. Hogyan kezelték ezt a helyzetet az évfolyamtársai?
– Azóta is a barátaimmal dolgozom, hiszen az én generációm, illetve a néhány évvel fiatalabbak kutatnak körülöttem. Jó, mert közvetlen a viszonyunk, bár vezetőként ez néha problémákat is okoz. A főnökszerepet sohasem akartam eljátszani, de olykor erre kényszerülök, mert különben összekuszálódhatnak a dolgok. Egy kutatócsoport munkáját koordinálom, nyolc-tíz olyan ember mozog a területen, akik különböző tudományágak specialistái. Dolgoztam már francia, spanyol és argentin paleontológusokkal, eredményeinket közös cikkekben publikáltuk, de azt minden külföldi kollégával éreztettük, hogy ezt a projektet mi vezetjük.
– Szakmai szempontból mennyire jelentős lelőhely az iharkúti?
– Ez a hely világviszonylatban is egyedülálló, Európában pedig egyenesen páratlan értékekkel szolgál a 85 millió évvel ezelőtti, úgynevezett késő krétakorból. Európa öt leggazdagabb és legjobban dokumentált lelőhelye közé tartozik a mienk. Különlegessége, hogy nagyjából ötezer négyzetméteres lelőhelyről van szó – évente 50-60 négyzetméternyit tárunk fel. Minimum száz évre elegendő munka van itt.
– A paleontológusok számára az egyik legnagyobb fenyegetés az esőzés, mert egy nagyobb égi áldás gyorsan elmoshatja a féltett leleteket. Iharkúton azonban nem elmosta, hanem éppen ellenkezőleg, kimosta a talajból azokat a megkövesedett csontokat, amelyek egy páncélos növényevő, a Hungarosaurus maradványai voltak. Megint szerencséje volt?
– Nem tagadom. Az egyik tavaszon egy vízmosás oldalában néhány csontot láttam, gyorsan kellett cselekedni, mert ha ott hagyjuk, a következő eső elmossa a maradványokat. Erről az alig tíz négyzetméteres területről került elő a Hungarosaurus egyik csontváza. Szerencsénkre a legtöbb leletet adó kőzet egy-két méter mélyen van, azt nem mossa el könnyen az eső, és az amatőr gyűjtők is nehezebben orozzák el az értékeket. Füleltünk már le olyan „amatőröket”, akik a vitrinjeikbe gyűjtötték a maradványokat. Egy ilyen gyűjtőtől egy tehetős támogatónknak köszönhetően 400 euróért vettünk meg egy egyedülálló koponyacsontdarabot. Most már ez is a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményét gyarapítja.
– Melyik volt a legizgalmasabb, legveszélyesebb pillanat munkája során?
– 2001-ben a bányagödör felső részén, az erdőben táboroztunk. Egyik nap éppen ebédeltünk, amikor robbantottak a bányában. Minden délben robbantottak, már megszoktuk. De aznap olyan közel voltak, hogy kisebb-nagyobb kődarabok záporoztak az erdőben, némelyik a táborunktól csupán húsz-ötven méterre landolt. Törték-zúzták az ágakat, mi meg mindenünket eldobálva elrohantunk. Mintha meteorzápor kellős közepébe kerültünk volna. Egyébként viharban sem biztonságos ez a nyílt terep. Többször előfordult, hogy másodpercek alatt tört ki egy hatalmas zivatar. Amíg nem lesz egy bázis, ahol biztonságban meghúzhatjuk magunkat, addig ki vagyunk téve a természeti erőknek.
– Ezt a bázist nem hívhatnánk esetleg látogatóközpontnak?
– Terveink között szerepel egy bemutatóhely, de az anyagi lehetőségeink nem engednek meg ilyen fejlesztést. Ezt meg kell szervezni, amire idő és ember kell. Amit vállalunk, az a nyílt napok szervezése. Tavaly három eseményt tartottunk, egyenként négyszáz látogatóval. Idén is tervezünk ilyet. Ez bevétel a kutatást támogató alapítványunk számára – egy éve az alapítvány a fő tulajdonosa a 17 hektáros kutatási területnek.
– Megtalálta az Ajkaceratops kozmai nevű növényevő maradványait. Az őshüllők közül megtalálta a Bakonydraco nevű repülő hüllő több mint hatvan egyedének – köztük fiatal példányoknak – a maradványait, a Hungarosaurusnak elnevezett növényevő dinoszaurusznak, valamint az Iharkutosuchus nevű, kisméretű krokodilnak a csontjait. Az eredményekről Nature-cikk is született – előtte harmincöt évvel korábban jelent meg magyar paleontológus cikke ebben a lapban. Könnyű kitalálni, hogy mit jelent Iharkút.
– Az életem meghatározó részét. Harmincöt éves vagyok, és idén lesz tizenhat éve, hogy először a területen jártam. Amikor 2000 áprilisában a csontokba botlottam, életem fordulópontjához értem. Ha nem járok arra, ki tudja, hova jutok. Azóta ötvenezer leletet gyűjtöttünk be, felfedeztünk több mint egy tucat új fajt, másfél száz publikációnk jelent meg. A Lendület Program nyerteseként önálló kutatócsoportot alakíthattam. Több doktoranduszt segítettünk tudományos fokozathoz, a magyar paleontológia hírét vittük széles e világban.
– Régen miért nem került elő itthon dinoszauruszcsont?
– Csak a komlói dinoszaurusz-lábnyomokat ismertük. Mivel nem volt leletanyag, nem volt mivel foglalkozni.
– Száz éve a geológusok grófok és bárók – például Nopcsa Ferenc báró, aki az első hazai dinoszauruszlelet tudományos leírója – voltak, volt elég idejük és pénzük utazni, ásni. Önöket ki támogatja?
– Az MTA Lendület programja eddig megfelelő anyagi hátteret biztosít a kutatásoknak. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (korábban az OTKA) 2002 óta folyamatosan támogatta a munkánkat. Idén ismét nyertünk, így 2016–19 között folytathatjuk a feltárást. Ebből a pénzből a közelmúltban felfedezett villányi és ajkai lelőhelyek megkutatására is jut forrás.
– Nem fél, hogy ha rosszul fogja-ragasztja a leletet, a kezében porlad el a múlt?
– Eleinte tartottam attól, hogy a rutintalanságom miatt tönkretehetek egy leletet. Most is bennem van a félsz, amikor egy különleges, egyedi fosszíliára bukkanunk. Amikor egy állkapcsot kell a kőzetből kibontani, a lehető legnagyobb óvatossággal dolgozunk, hiszen egy nagyobb ütés a lelet végzetét jelentheti.
– Hogyan lehet megállapítani egyetlen csontdarabkáról, hogy az milyen állathoz tartozott? Hol ér véget a tudomány, és hol kezdődik a fantázia?
– Amikor rekonstrukciót készítünk, időnként a fantáziánkra hagyatkozunk, hiszen a csontváz ismeretében felépíthetjük a 85 millió éve élt lényt, de azt nem tudhatjuk, hogy milyen volt például a bőrének vagy éppen a páncélzatának a színe. Egy csontleletről, egyetlen csontról akkor jelenthetjük ki, hogy valamelyik fajhoz tartozik, ha egyértelmű jeleket hordoz, ha megegyezik egy már ismert faj karakterisztikus fosszíliájával. Iharkúton a Hungarosaurus több csontváza is előkerült, szinte minden csontját jól ismerjük. Ez egy páncélos dinoszaurusz, ehhez hasonló lények a világ számos pontján előkerültek. Egyes helyeken olyan állapotban megőrződtek, hogy a farkától a fejéig minden páncél megvan. Ezeket is felhasználva élethű rekonstrukció készíthető a hazai rokon dinoszauruszról.
– Másfél éve az iharkúti helyszínen beszélgetve azt mondta, hogy ez a hatalmas mennyiségű lelet valamilyen katasztrófa nyomán kerülhetett egy helyre. Közelebb jutottak már a válaszhoz?
– Kezd beigazolódni az a sejtésünk, hogy az üledékes kőzetrétegben található fosszíliák viszonylag rövid idő alatt halmozódtak fel Iharkúton. Itt 85 millió éve szubtrópusi, nedves klíma uralkodott – Európa ebben az időszakban egyébként szigetvilág volt. A területen legalább egy Rába méretű folyó hullámzott, amin időnként jelentős árhullámok vonultak le. Botfalvai Gábor kollégám kutatásai szerint egy ilyen villámárvíz során gyűlhetett össze az Iharkúton felhalmozódott maradvány összlet. Erre a kérdésünkre tehát válaszoltunk, de ahogy haladunk előre, egyre több lesz a kérdés. És ez így jó.
– Junior Prima díjas, Lendület kutatócsoportot vezet, könyveket írt. A fiatal tudósok egyik legismertebb alakja. Ugyanakkor idén jár le a Lendület program öt évre szóló támogatása. Mi lesz önnel és a kutatócsoporttal?
– Én az ELTE-n egyetemi adjunktusként dolgozhatok tovább, de a csoport többi tagjának az egyetem nem tudott állást ajánlani. A csoport tehát ilyen formában nem tud tovább működni, de a legtöbb kolléga már látja a jövőjét. Van, aki három évre ösztöndíjasként Belgiumba költözik, egy másik Olaszországban talált magának munkát. Remélem, hogy nyaranta újra találkozunk Iharkúton. Csak átmenetileg engedem el őket, közben folyamatosan kutatom a csoportot újra egybeterelő pályázati lehetőségeket.