Groteszk humorú, skandináv kilátástalanság, posztszovjet nosztalgia és közel-keleti nyomor. A finn Rosa Liksom, a cseh Dora Csehova és a török Hatice Meryem kötetei az Európa női szemmel sorozatban jelentek meg, ám esetükben a legkevésbé sincs szó női könyvekről. Az írónők ugyan más-más kultúrát képviselnek, mégis ugyanarra a problémára, a perifériákon való létre helyezik a hangsúlyt.
Rosa Liksom rövid történeteinek szereplői azok az emberek, akiket legyűrt a globalizáció, és lassan kiszorultak a társadalom legszélére. Kilátástalan helyzetű drogosok és alkoholisták, akiknek esélyük sincs egy úgynevezett jobb életre, bár valószínűleg azt sem tudják, hogy milyen is lehetne az. A finn írónő prózakötetének nemhiába lett Ideglenes a címe, a szó nincs elgépelve: noha az írónő egy kedvelt finn dalból kölcsönözte, egyszerre érzékelteti az ideiglenességet, idegességet, idegenséget.
A Lappföldön született, Finlandia irodalmi díjjal kitüntetett Liksom elmondása szerint abszurd stílusával jobban meg tudja ragadni a valódi problémákat, mivel könnyebben befogadhatóvá teszi. Amikor ilyen kemény dolgokról olvas az ember, jobb, ha nevetni is tud rajta.
A humor valóban fontos része a könyvnek, amely a szegényekről, prostituáltakról, magukra hagyott öregekről és kallódó emberekről szól, akik szinte üres falvakban tengetik napjaikat. Keserűen nevetünk azon, amikor egy visszaeső férfi a függősége miatt szorul ki a szociális életből, majd iszik minderre, vagy amikor a romantikus hajlamú nő a gyerekeit minden új férfi miatt állami gondozásba adja, miközben szentül hisz a jól megérdemelt happy endben.
Groteszk, kifordított humor ez, amely akarva-akaratlanul is Örkény István egyperceseire emlékeztet egy nagy adag skandináv sötétséggel árnyalva. Nincs remény, nincs feloldozás. A helyzet kétségbeejtő, a nyúlfarknyi történetek mégis meg tudják őrizni humorukat a legkilátástalanabb helyzetben.
Hatice Meryem török írónő Kozluk – ahányan, annyifélék című regénye szintén történetcsokor, társadalomrajz Isztambul egyik turisták elől eltitkolt külső kerületéből. Ezen a már-már szégyellnivaló helyen mélyszegénységben élnek nők és férfiak, bár előbbinek születni duplán gyötrelmes. Avítt babonák, teljes szellemi elmaradottság jellemzi a társadalmi berendezkedést.
A regény hősnője, Elmas sorsán keresztül nyerhetünk betekintést az előítéletektől terhes, magát mégis európainak jellemző Törökország színfalai mögé, ahol egy tinilánynak olyan dolgokért kell szégyellnie magát, amelyek a serdülőkor legtermészetesebb velejárói. A hagyományok pedig minden ambíciót háttérbe szorítanak, a jövő előre elrendeltetett.
A harmadik szerző, Dora Csehova édesapja orosz, ő maga viszont Csehországban él. Az írónő azt vallja, hogy a Moszkva és Prága között közlekedő vonaton született. Igaz vagy sem, a Csehova művésznevű hölgy érzékletesen festi le a posztszovjet Oroszországot. A Nem akartam Lenin lenni tizenegy elbeszélést tartalmaz, amelyeket áthat a nosztalgia. Mesél az orosz múltról, a diktatúráról, de a szerelemről, családról és az öregedésről is – szomorúan, megindítóan és keserédes humorral.
Az egyik történetben vadászklubban beszélnek el egymás mellett az emberek, másikban mesterlövész vallja meg, hogy csak azért állt katonának, mert az édesanyja szerint az jelenti a biztos megélhetést. Megépül egy felhőkarcoló, közben tönkremegy egy kapcsolat.
Suhanunk a moszkvai metrón, átsétálunk a Vörös téren, megpihenünk a zagorszkói dácsán. Csehova olyanokról mesél, akiknek a sorsa másként alakult, mint ahogyan tervezték. Életutak keresztezik egymást, akár a sínek a csomópontokon, de az időzítés valahogy mindig hibádzik. Az emberi kapcsolatok késnek és kisiklanak, akár a vonatok.
(Rosa Liksom: Ideglenes. Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék. Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni. Noran Libro, Budapest, 2017. A kötetek ára: 2900, 2790 és 2900 forint)