Felülről látom, ahogy mozdul a kert. Ez nem lassított felvétel virágok nyílásával és hervadásával, lassan, méltóságteljesen siklik a sok puha test, guggolva figyelem a hömpölygést. Megjöttek a magányos kujtorgók és a bandába verődve kocsmázók. Vonzza őket a sörszag, megbabonázva közelednek minden irányból, és belemásznak a kitett tálba. Hamarosan már lebegnek. A bűvös vadász című filmből tudom, hogy a csigának nincs lelke.
A meztelen csigáról meg állítom: különösen lelketlen népség, még a gyenge palántát sem kíméli. A sűrű esőzések miatt rettentően elszaporodott, hetek óta gátlástalan szemérmetlenséggel közlekedik az ágyásokban. Először a pirosló eperre vetette rá magát. Ez nem túlzás: minden konvenciót, még a csigalassú jelzőt is meghazudtolva falja az epret. Nyálkás testével körbeöleli, rászívja magát az édes bogyóra, eltűnik benne egészen.
Napközben megbújik a levelek alatti párában, vagy párjával összetapad a nyirkos kövek alatt, a rögök hasadékaiban – alkonyatkor egyszerre indulnak portyára. Mint akik összebeszéltek, fényes csíkot húznak maguk után, összenyálkázzák a kertet, kirágják a borsót a hüvelyből, a kakukkfűn fürtökben lógnak, az uborkapalánta – talán nem is volt a kertben? – szőrén-szálán eltűnt, a bazsalikomnak is csak szára maradt. És látom, ahogy célba veszik a paprikát.
Nem vagyok benne biztos, hogy a megnyomorított palántákat érdemes pótolni. Olaj a tűzre! De mikor már a virágok is áldozatul esnek a puhatestű-mohóságnak, mégiscsak elmegyek a piacra, és hosszan érdeklődöm, mit nem szeretnek a csigák. A begóniát, állítólag a muskátlit és a levendulát szintén nem kedvelik, a zsályát messze kerülik. Zsálya köré ültetem tehát bazsalikomból és paprikából a második turnust, de aztán látom, korántsem annyira finnyásak ezek a kártevők – vagy befogják az orrukat. Taktikát változtatok.
A meztelen csigák ugyanis rajonganak a pitypangért, a ház körül pedig van bőven ebből a sárga gyomvirágból, szedek pár marékkal, pitypangmulcsot teszek a palánták aljára, addig is azon rágódjanak, és ne a haszonnövényen, amíg össze nem kapkodom őket. Elterelő hadművelet…, csak még tökéletesíteni kell. Vagy korábban kelni.
A pacsirtákkal ébrednek, mondanám – bár ébrednének inkább indiai futókacsákkal, mert az Indonéziában tenyésztett szárnyas kifejezetten a spanyol csupaszcsigára (Arion lusitanicus) bukik –, de nálunk csak rigók csattognak. Mire felkelek, a termést már betakarították, és a húsos levelek is a feneketlen bendőbe vándoroltak. Ezek a haslábúak nem ismernek határt még a testrészeikben sem.
Mértéktelenségük legfőbb bizonyítéka, hogy kannibálok: mikor téblábolás közben ráléptem egy házas példányra, pár óra múlva a saját szememmel láttam, ahogy elvtelen fajtársa élvezettel befalta a maradványait. Persze a meztelen csiga nem csúcsragadozó, számos ellenfele akad a természetben. Pete- és lárvaállapotban futrinka tizedeli, aztán béka, sün is segítségül jöhetne, kár, hogy nem adhatok fel nekik hirdetést. Marad a biológiai fegyver, a sör, a legolcsóbb is megteszi – ebben a kérdésben közvélemény-kutatást végeztem a szomszédság körében.
Megyek is bevásárolni, hazafele már éppen leparkolnék a ház előtt, az utolsó pillanatban veszem csak észre, hogy süni sertepertél a járdaszegélynél. Az ott az én helyem, szűröm a fogam közt csendesen, érzem, itt a lehetőség, ezt a váratlan ajándékot nem szabad elszalasztani. De még mielőtt kipattanhatnék az autóból, hogy előzékenyen betereljem a kertbe, a süni megfordul, szokatlan sietséggel irányt vált, iszkol a kerekek elől. Pedig még kaput is nyitottam volna előtte…
Nem kellett kinyitni. A sün a kerítés hasadékán fürgén bemasírozott a kertbe, bevette magát a bokrok közé, színét se láttam, mire odaértem. Bogarászó kisfiam állítja, lilás fényben csillogott a háta a mentalevelek ezüstös rejtekében.