Huszon-egynéhány éve, amikor utoljára macskakiállításon jártam, mi, gyerekek inkább az autók platóján árult kiscicákért könyörögtünk.
Ma a látogatók okostelefonnal rohanják végig a placcot, és minden békésen szuszogó állatról csinálniuk kell egy képet legalább. No meg a tengerimalacról, a tarantuláról és a leguánról, merthogy a Lurdy Házban megrendezett nemzetközi macskakiállításon ők is felvonultak.
A 4. különteremben ötévesforma kislány rózsaszínű, fodros szoknyában és nyuszifejes felsőben rajong a nagy szőrös pókokért, ki akar egyet venni a terráriumból, szerencsére nem éri fel. „Luca, sün!” – kiált oda egy másik apa kicsivel idősebb lányának, aki azzal riposztol, hogy majd ha a többieken végigment, levezetőnek jók lesznek a sünik.
A Süntenyésztők és Sünbarátok Egyesületénél ugyanis afrikai törpesünt lehet simogatni, hamarosan Luca is odaér. A szomszéd asztalon pelenkáznak, a hangulat meglehetősen családias.
Fotós: Mirkó István
Aradi Béla lassan húsz éve rendez macskakiállításokat a Lurdy Házban. Az utóbbi pár évben ráadásul az említett kisállat-bemutatóval turbózzák fel az eseményt a 250-300 macska mellett.
A Macskamánia Magyar Macska Egyesület elnöke szerint mindig vannak trendek és divatosabb fajták, amelyek egy picit drágábbak, de általánosan egy kedvenc kölyökcicáért száz-százötvenezer forintot is elkérnek. A tenyészára pedig még ennél is jóval magasabb: vérvonaltól függően van akár ötezer eurós állat is.
– A kilencvenes években a keletiek, a sziámi, illetve a hosszú szőrű perzsák voltak a divatosak, a kiállítások hatvan-nyolcvan százalékát is kitették. A kétezres években aztán előretört a brit rövid szőrű kék változata, illetve a népszerű reklám következtében az ezüst-fekete csíkos tabby, az úgynevezett Whiskas-cica hódított: mindenkinek olyan kellett. Tíz éve a kopasz macska volt a sikk, most pedig a hatalmas Maine Coon. Viszont majdnem minden kiállításon más fajtájú macska nyer, ez pedig tudja inspirálni a többieket – véli a kiállítás fő szervezője.
Bárki, aki azt gondolná, hogy hatalmas tortúra, sőt állatkínzás egy ilyen esemény, azt szeretném megnyugtatni: a macskák lényegében átalusszák az egészet. Tesznek a bámészkodókra, gazdáik hiába próbálják színes tollas botokat az orruk előtt lóbálva némi aktivitásra bírni őket. Az egyik szfinx típusú, szőrtelen macska még alaposan be is van takargatva, meg ne fázzon a huzatban.
Ez idáig viszont nem láttam motoros bőrdzsekis férfit, ahogy guggolva áhítattal nézi, amint egy macska álmosan könnyít magán – miközben barátnője az eseményt a telefonjával videóra veszi.
„Na hát ezt órákig lehet kefélgetni” – szúrja oda egy idősebb hölgy egy hosszú szőrű macska láttán, a kiállítás viszont erre a kardinális gondra is megoldást kínál: jobbra hatalmas érdeklődéssel kísért porszívó-bemutató zajlik – naná, hogy extra szőrszívó fejjel!
A tápok standjai egymásra licitálnak: még több hús van benne, még organikusabb, még prémiumabb. Balra, a „Macskaságok” standon macskás kitűzőt, bögrét és hűtőmágnest is lehet venni. Feltűnik egy középkorú nő cicafüles hajráfban és macskás pólóban, és elsétál a dizájnkaparók irányába, amelyek illeszkednek a modern, stílusos lakásba.
Virághalmy Sarolta, a WCF (World Cat Federation, vagyis a Világ Macskáinak Szövetsége) nemzetközi bírójától megtudjuk, hogy a macskatenyésztés és -kiállítások hagyománya régre, az 1800-as évek végére nyúlik vissza. Már ekkor is rendeztek ilyen eseményeket Angliában, az 1900-as évek elején pedig már Budapesten is.
A világszervezeteknek vannak szabályaik, a fajtákat a kutyákhoz hasonlóan más-más sztenderdek szerint bírálják. Le van írva, hogy az adott macskafajnak hogyan kell kinéznie, és ennek kell minél inkább megfelelnie a versenyző cicának, amelyet százig pontoznak a bírák, és csak 95 felett kerülhet be a legszebb macskák elitklubjába. Tehát egy csálé fül vagy kacska láb végzetes baki lehet!
Az első kiállításokon még pórázon vezették fel őket, ám a szabályos séta valószínűleg csúfos kudarcba fulladt, így ma már a cicákat az asztalra teszik, úgy mustrálják őket. A klubok nemzetközi bírálati rendszerben működnek: Sarolta a kiállítás egyetlen magyar bírája, a többiek mind külföldiek.
A szakember szerint ilyen verseny azért is jó, mert a tenyésztőknek folyamatos visszajelzést ad arról, jó irányba haladnak-e.
– A fajtákban komoly változások vannak. Vannak trendek, a tenyésztők pedig olykor elmentek a végletekig, például a perzsáknál ugyanúgy, mint a bulldogoknál: az egyre jobban benyomott fej aztán légzési nehézségeket és állkapocsproblémákat okozott. Minden extremitás irányába való elhajlás egy idő után az állat egészségét veszélyezteti. A szélsőségek divatosak, de aztán amikor problémás lesz, a hobbiállattartók is mindig visszakanyarodnak a természetes kiindulási ponthoz – összegez a szakember, aki szerint a keverék macska mindig lutri: karakterben, betegségben egyaránt. A fajtisztánál ezzel szemben lehet tudni, hogy mit várhatunk a tulajdonságait, betegségeit illetően. Nincs meglepetés.
A kiállítás szervezője szerint is lehet bízni a fajta tulajdonságaiban.
– A perzsákat, ha beállítjuk egy sarokba, akkor általában ott ücsörögnek órákig, egy abesszin viszont felugrik a függönyre, és a szekrény tetején ugrál. A bengáli és a keleti nagyon hangos, sűrűn és nagy hangon nyávognak, szeretik a gazdájukat, és úgy tekintenek rájuk, mintha a szüleik lennének – fejti ki Aradi Béla, aki tapasztalatból tudja, hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis lehet a macskákat nevelni, és le lehet őket szoktatni a felugrálásról és a falak kaparásáról. Minden a gazdán és a tenyésztőn múlik.
Büki Gabriella biológus-genetikus szerint viszont az egyik macska szétszedi a tapétát, míg a másiknak eszébe sem jut. Gabinak két ugyanolyan fajtájú macskája van, ám míg az egyikük akaratos, követeli a figyelmet, és bosszúból az ágyra pisil, a másikat kenyérre lehet kenni.
– Meg kell nézni, mielőtt hazavisszük, a baj viszont az, hogy a tenyésztőnél legtöbb esetben már jóval születés előtt le kell foglalni a cicákat, és később nem lehet variálni. A két szibériai kandúrom természete ég és föld. Mindenkinek ajánlom az idősebb, menhelyi macskát, amelynél lehet tudni a jellemről, és sokszor nyugodtabb is már, mint egy kölyök. A természete azon múlik, hogy az anyja hogyan gondozza kiskorában: ha tapasztalatlan, akkor a macska is tartózkodó és barátságtalan lesz, de ha gondoskodó és odaadó, akkor odajön az öledbe, ha bajod van, és megvigasztal – mondja a biológus.
Silversnow Díva, Coco Chanel, Von Blau Prinz – olvashatók a kakaóscsiga formájúra gömbölyödő állatok törzskönyvi nevei a díjaktól csillogó kis kennelekben. Ha valakinek most felcsillanna a szeme, hogy elég beruházni két macskába, és majd szó szerint ellik a pénzt, az csalódni fog. A versenyen minden tenyésztő jót mosolygott a klasszikus „és ebből meg lehet élni?” kérdésen.
Büki Gabriella elmondása szerint csupán a genetikai vizsgálatok kitesznek egy vagyont: a szülőket szűrni kell a fertőző betegségekre, de az öröklődő defektusokat is tesztelik. Ha pozitív lesz az eredmény például csípőizületi disz-pláziára vagy szívizombántalomra, akkor azt az állatot nem tenyésztik tovább.
Mustra a Lurdy Házban megrendezett „szépségversenyen”. A tenyésztők olykor elmennek a végletekig
Fotós: Mirkó István
Így amikor vesz valaki egy macskát százezer forintért, az közelről sem fedi azokat a költségeket, amelyek a szűrővizsgálatokkal, a szülők és a kicsik etetésével és oltásával jártak: mindez olyan drága, hogy az a százezer forint végül jelképes összeg, amely nem generál profitot.
Sarolta a zsűrizés mellett sikeres tenyésztő is. Szerinte az, aki azt mondja, hogy ebből meg lehet élni, az valamit nagyon nem úgy csinál, ahogyan kellene.
– Ha betartod a klubok által előírt szabályokat és az állatvédelmi törvényt, akkor ez drága hobbi. A magasnak tűnő ár benne van a kiállításokban, a tenyészállat-vásárlásokban, a tápokban és abban, hogy a macskák leamortizálják a lakásodat, hiszen nem ketrecben tartod őket. Én évente cserélek szőnyeget a nappaliban, ötévente tapétázunk, a gyerek ellenőrzője pedig ázott már pisiben, mert a cica még nem találta meg az almot. A vásárló jól szocializált, kedves cicákat akar, azokat pedig úgy kell nevelni, hogy az anyjuk az én ágyamban szoptat, és nem merek megfordulni éjszaka, hogy agyon ne nyomjam a macskákat – avat be Sarolta mindennapjaiba, aki szerint ez egy életforma.
Itt a határ a tenyésztő és a szaporító között: aki ketrecben tartja az állatokat, mindenen spórol, és nem tartja be a várakozási időt két alom között. Nem a törzskönyv a drága, hanem az, hogy a klub csak akkor adja ki azt, ha a tenyésztő minden szabályt betartott, ami rengeteg pénzbe kerül. Persze amíg lesz kereslet olcsó, papír nélküli macskára, addig működni fog ez a rendszer.
A legtöbb díj között sztoikusan pislogó Tigris nevű házi macska persze csak nevet az egészen. Ő már mindent elért, jöhet a jól megérdemelt napi 18 óra szundi.
