Hogy a rák enné ki a szíved! – visszhangzik a Blaha Lujza téri aluljáró jós cigány asszonyát is megszégyenítő átok az internet légüres terében egy lakáshitelekről és albérletekről értekező, száraz gazdasági hír alatt. Csak egy komment a profilképén az unokáját ölelő bácsitól egy ismeretlennek, aki az övétől némiképp eltérő véleményt fogalmazott meg. Állatkínzók karóba húzásával fenyegetőző (ál-)állatvédők, nevelési módszereken összekapó, Nagyon Határozott Véleménnyel rendelkező szülők, egymás torkának eső feministák és soviniszták, gyerekek vízbe fúlásán viccelődő véglények.
Kering az interneten egy videó néhány kutyáról, amelyek vadul ugatják egymást egy elektromosan nyitható kerítés két oldalán. Vicsorognak, vérben forog a szemük, úgy belelovalják magukat a verbális küzdelembe. Hú, mi lesz itt, gondolja az ember, ha egymáshoz férnek; ám abban a pillanatban, ahogy az ajtó kinyílik, és eltűnik a két falkát elválasztó rács, a felpörgött állatok hirtelen elhallgatnak, és csendben sunnyogva eloldalognak. Valahogy így néz ki az összes létező Facebookon zajló vita: borzasztó bátrak vagyunk, amíg semmi következménnyel nem kell számolni. A véleményünk megosztása pedig egyfajta kardiofitnesz lustáknak, hiszen valahol csak ki kell ereszteni a felgyülemlett fáradt-dühös gőzt!
A Warwick Egyetem kutatói új tanulmányukban bevándorlóellenes bűncselekményeket vizsgálva jutottak elég súlyos következtetésekre: szűrtek anyagi helyzetre, politikai irányultságra, életkorra, internethasználatra, a környéken befogadott menekültek számára, egyetlen változó volt csak, ami egybevágott a több támadással: a több Facebook-használat. A német településeken minden egy százalék, amennyivel többen és gyakrabban facebookoztak az országos átlagnál, ötven százalékkal növelte az ilyen bűncselekmények valószínűségét. A kutatás adatai szerint politikai beállítottságtól függetlenül tényleg semmi sem felelős annyira és olyan egyértelműen a gyűlölet növekedéséért, mint a Facebook.
A Facebook lényege az interaktivitás. Valamilyen, bármilyen reakciót kiváltani a felhasználókból, ezért olyan tartalmakat hány elé, amelyekkel megüti az ingerküszöböt. Amikor pedig célirányosan megtalálják az emberünket érdeklő tartalmak a Facebook algoritmusának köszönhetően, létrejön az úgynevezett filterbuborék, vagyis az a kamuvilág, amely megerősíti a világképét azáltal, hogy nem mutatja meg az azzal ellenkező véleményeket, tartalmakat.
A Facebook nem tájékoztatni akar, de már a pozitív reakció sem cél többé, hiszen dühös, sírós-szomorú, kárörvendésnek használható nevető ikont, esetleg ironizáló szívecskét is lehet nyomni. A lényeg, hogy reagáljunk.
A mostani kutatás szerint a gigacég nem a gyűlöletbeszéd terjesztésével okozza a legnagyobb károkat, hanem azzal, hogy torzítja a felhasználók valóságészlelését. Aki sokat pörgeti a közösségi oldalt, egy idő után tényleg elhiszi, hogy csak az a valóság létezik, amelyet elé dob a Facebook hírfolyama. A Facebookon ráadásul az emberek zsigeri félelmeire, a gyűlöletre, dühre játszó tartalmak terjednek a leggyorsabban.
Meg akarunk felelni, úgy akarunk viselkedni, ahogyan a közösségünk és a többségi társadalom elvárja tőlünk. A szükséges információkat viszont már elsősorban nem a valós környezetünkből szerezzük be, hanem a barátaink által megosztott tartalmakból és a hangos, érzelmeket kiváltani akaró spamekből, reklámokból és vírusvideókból származó morzsákat begyűjtögetve. Ember legyen a talpán, aki átlát a szitán!