Nyílt a tárgyalóterem ajtaja, alacsony, fekete hajú fiatalasszony érkezett. Köszönt a bírónak, felült a pulpitussal szembeni székre. Hosszú, hollószínű haja beterítette a támlát, de a lábai nem értek földet, úgy harangozott velük, mint egy kisgyerek.
A bíró megkérdezte a nevét, egyeztette az adatait. A nő óvatosan felelgetett, közben körbejártatta tekintetét a teremben. Balra a védőügyvédek ültek, jobbra az ügyész foglalt helyet. Pillantása továbbugrott az ügyész mellett ülő nőre, aki nem talárt, hanem kosztümöt viselt. Egymásra néztek, és az alacsony asszony minden átmenet nélkül zokogni kezdett.
– Mi történt? – nézett fel a bíró a papírjaiból – Miért sír?
– Mert… ez a fiatal nő… olyan jó volt…, én pedig hazudtam neki…, még szendvicset is vett nekem a kihallgatáson…
– Szóltam neki, nehogy elmondja – súgta a kosztümös nő az ügyész fülébe –, kértem, hogy erről hallgasson. De hát szédült az éhségtől.
Az ügyvédek mereven néztek maguk elé, a bíró csendben várta, hogy a síró asszony megnyugodjon. A jobbján ülő nő, aki előző nap szendvicset vett neki, váratlanul hátratolta a székét, odalépett hozzá, és a karjára tette a kezét.
– Ne sírjon már, Katalin – mondta neki –, nem haragszom magára. Tudtam ám, hogy nem mond igazat, de azt is, hogy miért teszi. Nem haragszik senki magára. Ne sírjon már, itt van egy zsebkendő.
A börtön sokkja
Az asszony lassan megnyugodott, az eljárás folytatódott. A bíró nemsokára rátért a videófelvételre, amelyben az asszony visszavonta korábban tett vallomását, és többek között azt is cáfolta, hogy „a Józsi” egy hatalmas késsel támadt rájuk. Az említett Józsit és társát uzsorával vádolták, már hosszú ideje előzetes letartóztatásban voltak. Az eljárás lezárásának határideje egyre közeledett, az ügyvédek pedig az utolsó pillanatban becsatoltak egy videót, amelyben két asszony visszavonta korábban tett vallomását. Az ügyészség szerint megfenyegették őket a börtönből. A bíró bűnügyi nyelvészt rendelt ki, és azt a kérdést tette fel, hogy a felvételen nyilatkozó asszonyok betanított szöveget mondanak-e, vagy spontán beszélnek.
A bűnügyi nyelvészet Magyarországon nem elterjedt ága a nyelvtudománynak, alig néhányan szakosodtak erre. A bíróság Ránki Sárát rendelte ki, aki korábban a katonai ügyészségen, akkor pedig az ügyészségi nyomozóhivatalnál dolgozott. A határidő szoros volt, a nyelvésznek egy nap állt rendelkezésére, hogy meghallgassa a két asszonyt, véleményét a következő reggel várta a bíró.
Elsőként az alacsony, huncut szemű fiatalasszonyt hallgatta meg. Beszélgetés közben az asszony elnézést kért, amiért kicsit lassú, de pénze csak buszjegyre volt, enni-inni nem tudott. Ránki Sára akkor azt mondta, tartsanak egy kis szünetet. Kihívta az asszonyt a folyosóra, bezárta a rendelkezésre bocsátott kihallgatóhelyiséget, majd lement a büfébe, ahonnan szendviccsel és két kávéval tért vissza.
Másnap reggel átadta a bírónak a szakvéleményt, amelyben megállapította, hogy a videón elhangzó vallomások egyértelműen betanított szövegek. Négyszemközt hozzátette, hogy van a szövegnek két olyan pontja, ahol a bíró maga is meggyőződhet erről. Az alacsony nő nem azt mondja, hogy visszavonja, hanem azt, hogy visszamondja a vallomását. Miért? Mert nem ismeri azt a szót, hogy visszavonja, de valaki rávette, hogy ezt kell mondania. A másik szó, amelynek a jelentését nem ismeri, a bozótvágó kés. Ezt muszáj volt külön is szóba hoznia, csakhogy a személyes szókincsében nem szerepel a bozót szó. Ezért helyettesíti valami olyasmivel, ami hasonlóan hangzik, és nem zavarja az értelmet. Az asszony azt mondja: Józsi nem támadt rájuk a bozontvágó késsel.
A tárgyaláson a bíró megvárta, míg a zokogó nő megnyugszik, majd felszólította, hogy ismételje el mindazt, amit a videófelvételen is elmondott. A kérdéses részeknél megállt, visszakérdezett.
– Milyen kést mondott?
– Bozontvágót – felelte a fiatalasszony.
– Kérem a jegyzőkönyvben pontosan rögzíteni – szólt oldalra a bíró. – Ismételje meg, kérem!
– Bozontvágót.
Amikor odaértek, mi volt a célja a videóüzenettel, a nő szó szerint megismételte, hogy visszamondani a vallomását. A bíró kérdésére ezt is pontosan rögzítették a jegyzőkönyvben.
A bűnügyi nyelvész elvégezte a dolgát.
Tizenhárom év telt el azóta, hogy Ránki Sára végzős egyetemista azzal szembesült: a szakdolgozatát nem írhatja meg az alternatív iskolákban alkalmazott nyelvtanításról, és nagyon gyorsan valami teljesen más témát kell találnia. Az országgyűlési könyvtárban bogarászva figyelt fel Nagy Ferenc Kriminalisztikai szövegnyelvészet című könyvére, amelyben bűnügyekben szereplő névtelen leveleket elemzett a szerző. Tovább gondolta, mennyire érdekes lehetne olyan bűnözők szövegeit elemezni, akikről tudni lehet, hány évesek, milyen szakmájuk van, és mit követtek el. A téma megvolt, most már csak tanárt kellett találni hozzá. Ekkor szembesült azzal, hogy Magyarországon a bűnügyi nyelvészet nem elismert tudományág, végül a Büky László nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem akkori tanszékvezetője fogadta el sajátos témaválasztását.
A börtönparancsnokságon megkapta a kutatási engedélyt, hogy elítéltektől szövegmintákat gyűjtsön. A rabokkal kis csoportokban találkozott, és arra kérte őket, hogy egy átlagos napjukat, egy kinti élményüket vagy egy álmukat írják le. A papírra ráíratta az összes „nem érzékeny” adatot, köztük azt is, hogy kinek mi a polgári foglalkozása, és milyen bűncselekményért ítélték el. A gyűjtést a Budapesti Fegyház és Börtönben kezdte. Az első nap végéig minden az elképzelései szerint zajlott, az elítéltek megírták a szövegüket, tisztelettudóan viselkedtek vele. A végén egyesével odavitték neki a papírokat, ő pedig mosolyogva kezet fogott mindegyikükkel, és megköszönte.
Épp egy nagydarab férfinak nyújtott kezet, amikor a szeme sarkából meglátta a papírlap tetejére rótt szavakat. Az volt ráírva, bűncselekmény: emberölés, foglalkozása: kőműves. „Szabadulása után ez megkeres engem, megöl, és befalaz valahová” – villant át a fejében, a következő pillanatban a helyiség vonalai elmosódtak előtte, az orrából pedig dőlni kezdett a vér. Az egyik börtönőr ugrott oda hozzá, hóna alá nyúlt, majd ketten kitámogatták egy másik szobába. Az orrvérzését sokára tudták elállítani, a tarkóját jegelték, ő pedig zavartan mentegetőzött, hogy ilyen még soha nem történt vele. A börtönőrök azzal nyugtatták meg, hogy a börtönben mindenki átesik valamilyen sokkon, amikor ténylegesen felfogja, hol van.
„Engem ez érdekel”
A következő időpontra tudatosabban készült, végiggondolta, mire kell számítania. Budapest után elment Sopronkőhidára és Kalocsára is.
A gyűjtést kétszáz szövegnél hagyta abba. A börtönparancsnokságon dolgozó pszichológusnak annyira megtetszett a sajátos szöveggyűjtemény, hogy felajánlotta, írjanak hosszabb elemzést is a szövegek nyelvészeti és a pszichológiai feldolgozásából. A szakdolgozat sajátos hozadékaként így készült el Ránki Sára Fliegauf Gergellyel szerzőpárosban írt Fogva tartott gondolatok című könyve.
Immár nem volt kérdés, hogy későbbi tudományos, kutatói pályafutásának középpontjában a bűnözők nyelvhasználata áll majd. Amikor először jelentkezett PhD-képzésre, a felvételiztető professzor szelíden csóválta a fejét, és azt kérdezte: „Sára, miért nem foglalkozik inkább a metaforákkal?” „Azért, mert engem ez érdekel” – felelte, és nem volt meglepve, amikor kiderült, hogy a jelentkezését elutasították. Közben utánanézett a nemzetközi szakirodalomban, milyen tanulmányokat publikálnak a bűnügyi nyelvészetről, és kiderült, hogy angolszász területen ez elismert, kutatott és széles körben alkalmazott szakterület. Végül 2009-ben a Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájába vették fel. Bakró-Nagy Marianne, Kenesei István, Forgács Tamás vállalták, hogy mentorként támogatják egyedi kutatásait. Így már hivatalos indoka is volt, hogy miért akar egy addig jóformán ismeretlen szakágban munkát keresni. Az igazságszolgáltatás számos intézményébe küldte el jelentkezését, végül a katonai ügyészségre hívták be.
Magyar–magyar tolmács
„Adok magának három percet, hogy összefoglalja, miért lesz nekem jó az, ha maga nyelvészként itt fog dolgozni” – mondta neki a főügyész az elbeszélgetésen. A három perc végül elégnek bizonyult, és Ránki Sára fizetés nélküli gyakornoki státuszt kapott. Gyakorló ügyészekkel járt kihallgatásra, figyelt, jegyzetelt, észrevételeket tett. Egy idő után új lehetőséget kapott a főügyészség nyomozó hivatalánál, ahol sajátos vizsgafeladat várt rá: harminc számítógépen írt névtelen levelet nyomtak a kezébe azzal, állapítsa meg, hogy ezeket egy vagy több ember írta-e. És ha ezenkívül mást is kiderít a szövegek szerzőiről, azt is írja le minél részletesebben. „Vagyis csináljak összehasonlító mintát, és alkossak nyelvi profilt” – foglalta össze a feladatot.
Három hónapig tartott, míg a harminc levéllel végzett. Mire a végére ért, fejből tudta az összeset. Azt viszonylag rövid idő alatt megállapította, hogy a leveleket három különböző személy írta. Az emberek természetesen használják a nyelvet, nem gondolkodnak azon, hová tegyék az állítmányt mondaton belül, vagy helyes-e az, ahogyan a szavakat toldalékolják.
Ha valaki szándékosan megpróbálja eltorzítani a szöveget, rendszerint nem jut tovább az általános iskolai nyelvtanszabályoknál, de közben a saját nyelvi hibáit – miután azoknak nincs tudatában – következetesen ugyanúgy követi el. Az elemzés során morfémákra, két-három betűs egységekre bontotta a szövegeket. A végén közölte, hogy rendvédelmi dolgozók írták a leveleket, fiatal, huszonéves férfiak lehetnek, akiknek nincs túlzottan magas iskolai végzettségük, és munkájuk során hivatalos iratokkal dolgoznak. A leírás elég részletes volt ahhoz, hogy a vizsgálat során szóba került lehetséges gyanúsítottak közül azonosítani lehessen a tetteseket. A főügyész közölte Ránki Sárával, hogy átment a vizsgán.
A következő három évben a legváltozatosabb ügyekben kértek tőle véleményt. Vallomásokat, e-maileket, lehallgatott telefonbeszélgetéseket elemzett, álneveket dekódolt, hamis Facebook-profilok mögött rejtőző elkövetőkről készített nyelvi profilt. Volt, amikor az áldozatok, volt, amikor az elkövetők vallomását kellett nyelvészeti szakvéleménnyel alátámasztania vagy megcáfolnia. Egy kiterjedt zsarolási ügyben komplett titkos nyelvet kellett megfejtenie.
A vizsgálatot vezető ügyész azzal fordult hozzá, fordítsa le neki, hogy miről beszélgetnek egymással a banda tagjai a titkos felvételeken. A bűnszervezet a labdarúgással kapcsolatos kifejezéseket használta teljesen más jelentéssel, sajátos nyelvük több mint kétszáz szóból és állandósult szókapcsolatból állt, amelyeket lépésről lépésre haladva hét hónap alatt fejtett meg. A sikeres dekódolás után az ügyészek magyar–magyar tolmácsként emlegették Ránki Sárát.
Sikereivel együtt mintha irigyeinek száma is megnőtt volna, a hivatali légkört egyre fojtogatóbbnak érezte, végül 2015-ben kilépett a főügyészségről. Régi munkája azóta is hiányzik neki. Most általános iskolában és egyetemen is tanít, közben tovább keresi a lehetőséget, hogyan hasznosíthatná különleges és ritka szaktudását. Ránki Sára egy évvel ezelőtt letette a doktori szigorlatát, ha sikerrel veszi az utolsó akadályt, ő lehet az első, aki Magyarországon doktori címet szerez bűnügyi nyelvészként.