– Miért pont a Büszkeség és balítélet című romantikus regény két színészre írt változatára esett a választás, amikor újra színpadi rendezésre adta a fejét?
– Maros András barátom Gyanús mozgások című darabját állítottam először színpadra 2011-ben a Magyar Színházban Hámori Ildikóval és Rancsó Dezsővel. Az is kétszemélyes darab volt, én pedig akkor kóstoltam bele először a színházba. Balsai Móni és Schmied Zoltán kitalálták, hogy szeretnének együtt szerepelni a színpadon is, ezután pedig rengeteg darabot elolvastunk. Ez a mű nem tűnt igazán ígéretesnek, nem nagyon bíztam benne. Angliában viszont óriási siker volt Joannah Tincey átirata, aki a férjével turnézott az előadással Nagy-Britannia-szerte, így adtunk neki egy esélyt. Ahogy olvasták a színészek, elkezdett működni, a figurák megelevenedtek, és éreztük, hogy érdemes megcsinálni, hiszen lubickolni lehet a különböző karakterekben.
– Vonzza a színház világa?
– Nagyon szeretek színészekkel dolgozni, illetve saját pici univerzumokat teremteni. Úgy, ahogy a Lizának, az X – A rendszerből törölve című filmnek is megvan a maga világa, és a Büszkeség és balítéletnek is sikerült olyan atmoszférát teremtenie, amely elrepíti az embert az ezernyolcszázas évek eleji Angliába. A színházban az az érdekes, hogy bizonyos absztrakciókat sokkal egyszerűbb elhitetni a nézővel, ebből a szempontból pedig jóval szabadabb műfaj, mint a film. Nagyobb a mozgástér. A gyanús mozgások című darabban például nem akartam mindenféle szedett-vedett kelléket, így nem használtunk inkább semmit, a színészek keze jelentett könyvet, kést… A Büszkeség és balítéletben pedig az a csavar, hogy két színész ugyanabban a ruhában icipici változtatással, kellékkiegészítővel teljesen más karakterré válik egy szempillantás alatt. A néző azt hiszi el, amit a színész: így válhat valóra, hogy két színész eljátsszon tizenvalahány különféle karaktert. A színházban bármi jelenthet bármit, és ha konzekvens az a világ, amelyet létrehozunk, a néző megtanulja a viszonyrendszereket, hogy mit jelent mondjuk a fény vagy egy díszletelem. Izgalmas játék, amelyet a színész együtt játszik a nézővel.
– Hogy lesz közgazdászból filmes, akinek ráadásul az első játékfilmje akkora durranás, mint a Liza, a rókatündér?
– Ha az ember eleget vár az első filmjével, amelyet 46 éves korában mutatnak be, akkor addig sokat is tapasztal. Lát olyan dolgokat, amelyeket nem akar csinálni, és olyat is, amelyeket igen. Minden példából lehet tanulni. Számomra borzasztóan fontos, hogy egy film egységes legyen, ez pedig nemcsak a kinézetére, hangulatára érvényes, hanem például a színészi játékra is. Nem mindegy, hogy a színészek milyen eszközöket használnak egy-egy szerep megformálására. A jelenlét, az intenzitás ne legyen eltérő! Egy filmben játszanak, tehát az nem jó, ha az egyik karakter mesefilmet, a másik pedig dokumentarista minidrámát játszik, hiszen valahol találkozniuk kell, és zavaró lesz, ha ütik egymást a vásznon.
Fotó: Kurucz Árpád
– Ugorjunk kicsit vissza: hogyan lesz közgazdászból reklámfilmes?
– A Közgázon rengeteg filmklubba jártunk, már ekkor eszembe jutott, hogy ha ennyire szeretem a filmeket, akkor érdekes lenne csinálni is párat. Az egyetem után először gyártási vonalon kezdtem el dolgozni, a szakma legaljáról indultam, kávét cipeltem forgatásokon. Később felvételvezető lettem, majd elmentem egy reklámügynökségbe, ahol úgynevezett reklámproduceri teendőket láttam el. Öt-hat év után, ’98 körül pedig csinálhattam rendezőként egy reklámot egy magyar sportszermárkának. Ennek a cégnek az volt az egyetlen elvárása, hogy mivel a nevük „külföldiül” hangzik, higgyék is azt az emberek, hogy ez külföldi márka. Ez sikerült, onnantól kezdve pedig ajánlottak tovább, és sorra kaptam a rendezői munkákat.
– Új filmje, az X – A rendszerből törölve bűnügyi film, miközben Magyarországon szinte elenyésző számú krimi születik.
– A romantikus filmek áradata mellett nagyon kevés más műfajú film készül itthon. A krimik egyébként Hollywoodban sem állnak túl jól, a moziforgalmazást, illetve a nemzetközi piacot kevesen érik meg, és még kevesebb az a film, amelyik működik is. Az utóbbi pár évből David Fincher Holtodiglanját tudnám kiemelni, a magyar mezőnyben pedig még várat magára a nagy áttörés, hogy tudunk mi is krimit csinálni. Mi ezt szerettük volna összehozni, olyan filmet letenni az asztalra, amelyen lehet izgulni, ugyanakkor kellőképpen drámai és feszült hangulatú.
– Az X-et előzetesen skandináv krimiként, lélektani thrillerként emlegették. Ön hová tenné műfajilag?
– Krimiből, valamint a nyomozónő magánéleti szálából áll össze, ami erős drámai töltettel bír. Ez a történet, hiába fikció, már nem feltétlenül mese. Általában a skandináv krimikben is problémákkal küszködnek a nyomozók: alkoholisták, pánikbetegek vagy csak több gyereket nevelő családanyák. Mindig van valami, ami miatt nekik nehezebben megy a nyomozás, mint egy átlagos rendőrnek. Az X – A rendszerből törölve borongós hangulata, nehéz atmoszférája szerintem eléggé „skandináv” lett, amelyet végig lehet izgulni. Itt is felütik a fejüket társadalmi problémák, és talán az is közös metszet az északi filmekkel, hogy az igazság itt sem feltétlenül úgy tör utat magának, mint egy klasszikus krimiben, ahol a bűnöst végül letartóztatják, és bilincsben vezetik el.
– Milyen bűnügyi filmek voltak hatással önre, amelyek akár hozzájárultak az X alapötletéhez?
– A hetvenes-nyolcvanas években nőttem fel, amikor nem nagyon volt min borzongani. Hiányzott az életünkből a horror, egész műfajok voltak számunkra ismeretlenek, hiszen nem találkoztunk velük fiatal tinédzser korunkig. Már gimnáziumba jártam, amikor megnéztem az Alient (A nyolcadik utas: a Halál). Őrületes hatása volt ránk hirtelen a semmiből – előtte már a Derrick című német sorozattól is felállt a hátunkon a szőr. Gyerekként az jelentette az igazi horrort, hogy szentül hittem, hogy a vásznon az ártatlannak tűnő néni vagy bácsi nem lehet a gyilkos, és amikor kiderült, hogy valakit lemészárolt, azt mindig sokként éltem meg. Hogy áll össze egy ilyen karakter, aki ilyen gonoszságra képes, miközben úgy viselkedik, mint egy átlagember? Hogy fér meg ez a kettősség egy emberben?
– A főszerepet alakító Balsai Mónival önök évek óta egy párt alkotnak, és együtt is dolgoznak. Hazaviszik a munkát?
– Sokszor megfogadjuk, hogy másról beszélgetünk, foglalkozunk a kutyánkkal meg azzal, hogy mit hogyan kéne otthon rendbe rakni, de az az előnye persze megvan egy ilyen kapcsolatnak, hogy sok mindent át tudunk beszélni. Azokat a munkákat is, amelyeken nem együtt dolgozunk.
