Hogyan fojthatta meg magát Dzsaber al-Bakr egy német fegyintézetben? Alig két hete milliók tették fel a kérdést. Németország első számú potenciális dzsihadistája hiába állt rendőri felügyelet alatt, képes volt lipcsei cellájában véget vetni az életének. Védőügyvédje később botránynak nevezte al-Bakr halálát. Alexander Hübner feltehetőleg nemcsak a dzsihadista életét sajnálta, hanem az információt, amelyet magával vitt a sírba.
A szíriai férfi segíthette volna a német hatóságok terrorellenes harcát, és akár az Iszlám Állam terrorszervezethez is elvezetett volna. Nem al-Bakré az első eset, hogy a terroristák egyszerűen kicsúsznak az állam kezéből. Mindenki emlékszik a nyári normandiai iszlamista támadásra, amikor muszlim fegyveresek behatoltak egy Rouen közelében lévő templomba, és elvágták Jacques Hamel atya torkát.
Terrorelhárítók gyakorlatoznak egy prágai villamoson. Átszállók
A francia rendőrség már aznap délután közölte, hogy bizony ismerték az egyik támadót, a 19 éves Adel Kermiche-t. A fiúról úgynevezett „S” jelű aktát vezetett a titkosszolgálat, ugyanis radikális iszlamistaként tartották számon. Kermiche ellen vádat is emeltek dzsihadista kapcsolatai miatt, és a merénylet idején is megfigyelés alatt állt. A fiú úgy végzett Hamel atyával, hogy naponta csak néhány órára hagyhatta el az otthonát, és mindennap be kellett jelentkeznie a rendőrségen. Talán ennél is megdöbbentőbb volt, amikor hetekkel a márciusi brüsszeli robbantás után Törökország jelezte, hogy korábban a szír határon megállították az egyik merénylőt, és kíséret nélkül kitoloncolták Hollandiába. Ibrahim el-Bakraoui nyolc hónappal a feltartóztatása után besétált a brüsszeli Zaventem repülőtérre, és felrobbantotta magát.
A közel egy év alatt hiába futtatták le a nevét az adatbázisokban, a férfinek nyoma sem volt. El-Bakraoui neve a merénylet utáni órákban sem bukkant fel. Nicolas Henin francia újságíró a brit The Guardiannak írt véleménycikkében kifejtette, hogy a reptéri felvételek alapján órákkal a hatóságok előtt azonosította a férfit. Henin jól ismerte a dzsihadistát, hiszen az újságíró korábban az Iszlám Állam terrorszervezet foglya volt, és a szabadulása utáni terrorellenes tanácskozásokon állandóan felbukkant az el-Bakraoui fivérek neve. Magától értetődik a kérdés, hogy a belgák miért nem kommunikáltak Törökországgal, Hollandiával vagy Franciaországgal a terroristákról. Az utolsó csepp a pohárban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda bejelentése volt, miszerint már a brüsszeli merénylet előtt az USA is az európai dzsihadisták listájára helyezte a merénylő fivéreket.
A titkosszolgálatok rémálma, hogyan bukkanjanak az Iszlám Állam katonáinak nyomára – idézi a Financial Times Matthew Henmann szakértőt. A lap szerint az Európai Unióban még az Egyesült Államoknál is komplexebb az információáramlás kérdése, hiszen mind a 28 tagállam saját hírszerzéssel rendelkezik, ráadásul gyanakvók egymással szemben. Mint írják, jogi és politikai kérdéseket vet fel, hogy az uniós tagállamok egy része a szovjet érdekszférába tartozott, és máig közeli kapcsolatot ápol Moszkvával.
Ezt Henmann is megerősíti: „Így, hogy a kelet-európai államok is az Európai Unió részei, senki nem akar a kényes műveletekről információt megosztani. Az egész egy bizalmi játszma. ” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az EU-n belül nem kötelező a titkosszolgálatok együttműködése és az információmegosztás, így az államoknak valóban nincs más választásuk, mint bízni egymásban.
A szomszédos Ausztriában például ezekben a percekben is több száz dzsihadista tartózkodik. Peter Gridling, az ausztriai Alkotmányvédelmi és Terrorizmus Elleni Hivatal vezetője két hete pontos adatot is közölt, elmondása szerint az ország területén tartózkodó 288 dzsihadistáról van tudomásuk. „Nem csukhatjuk be a szemünket, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a ránk leselkedő veszélyeket”– idézi Gridlinget az ORF közszolgálati műsorszolgáltató. Nyugatabbra is kétségbeejtő a helyzet. Az állandó terrorfenyegetettségnek kitett Belgiumban megbecsülni sem lehet, hogy mennyi potenciális terrorista tartózkodik.
Koen Geens belga igazságügyi miniszter pár hete nyilatkozott a kérdésben, elmondása szerint csak 2016 első hat hónapjában 79 esetben hoztak elmarasztaló ítéletet terrorizmus vádjában. Ez az adat tíz évvel ezelőtt, a 2006-os egész évben 14 volt. Brüsszel tehát rákapcsolt a terrorellenes harca, de a gyakorlatban így sem sikerült minimalizálni a veszélyt. Geens elmondta, hogy bár valóban nagy az elítéltek száma, sokszor nem következik be a börtönbüntetés, mert az elmarasztaló ítéletek már azután születnek, hogy a dzsihadisták elindulnak Szíriába. Érdemes külön kitérni a gyermek dzsihadistákra: 2014 és 2016 között 15 belga kiskorú csatlakozott az Iszlám Államhoz, közülük hárman valószínűleg életüket vesztették, négyen pedig visszatértek Belgiumba. „A szervezet egy őket szolgáló új generáció kinevelésén munkálkodik” – fogalmazott Geens.
Nyugat-Európa ezzel párhuzamosan szigorúbbnál szigorúbb terrorellenes intézkedésekről dönt. Láthattuk, hogy a számok rémisztők, így a hatóságoknak már a legkisebb jelre akcióba kell lendülniük. A magas fokú terrorfenyegetettség a legtöbb veszélyeztetett államban előtérbe helyezte a biztonság vagy szabadság kérdését. Még a szabadságjogok európai otthonának tekintett Franciaországban is sorra meghosszabbítják a rendkívüli állapotot, és szükségszerűen csorbítják a polgárok mozgásterét a biztonságuk érdekében. „Utólag nagyon könnyű azt mondani, hogy a rendőrségnek tudnia kellett volna egy-egy rossz szándékról. De nyilvánvalóan nem ugyanaz, ha valaki radikalizálódik, és csupán motivációval rendelkezik, vagy ha tényleg cselekszik – véli
Richard Walton, aki a 2012-es londoni olimpia idején irányította a brit terrorellenes egységeket. Hozzáteszi: bármikor, bármelyik európai országban százak, sőt ezrek vannak, akik rendelkeznek az említett motivációval. Georges Sauveur párizsi ügyvéd hasonlóan gondolkodik.
A férfi már számtalanszor védett terrorizmussal vádolt személyeket, mint mondja, a hatóságok egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben. „Egy ember besétál a boltba, és arra gondol, hogy mi lenne, ha ellopna valamit. Mit csinálsz? Letartóztatod?” – teszi fel a kérdést. Pedig a korábbi példákból kiindulva az európai terrorellenes egységek többé már nem engedhetik meg maguknak, hogy elengedjék a potenciális dzsihadistákat.
„Franciaországban kómába került a szabadság, egyenlőség, testvériség. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk: az ország rendőrállammá vált” – fogalmaz az Infowars hírportál szerzője. Példaként épp a több ezer razziát említi, amelyek gyakorlatilag „nyitott börtönné” alakították az államot. Nem tudni, hogy a terrorfenyegetettségből van-e kiút, és ha igen, akkor milyen európai országokat szül az iszlamistákkal folytatott harc.
Manapság sokan az orwelli globális rendőrállamot emlegetik, ahol a politikai elit egyik fő célja, hogy minden emberi tevékenységről és kommunikációról tudjon. Ezt az Iszlám Állam elleni harc is megköveteli, csak az utóbbi hónapokban több tucat embert vettek őrizetbe számítógépes terrorizmus miatt. Spanyolország, Belgium és Németország szeptember végén tartott egy összehangolt razziát az online dzsihadisták ellen, akik internetes felületeken szereztek katonákat az ISIS-nek.
„Talán kevesen tudják, de az Iszlám Államnak 24 órás online ügyfélszolgálata is van, ahol titkosított üzenetküldésre és a kiberbiztonság kikezdésére tanítják a leendő dzsihadistákat. Lassan, de biztosan kompenzálják a technológiai lemaradásukat” – fogalmaz James Scott, az Institute for Critical Infrastructure Technology kutatója. Mint mondja, közel van a kiberdzsihád, így elengedhetetlen, hogy online is kutassunk a potenciális terroristák után.
Nem kérdés, hogy online még nehezebb szűrni az emlegetett „rossz szándékot”, hiszen puszta kíváncsiságból is rengetegen keresik fel a dzsihadisták internetes felületeit. A márciusi brüsszeli merényletsorozat után a világsajtó a kontinens útelágazódásáról cikkezett, miszerint Európában döntést kell hozni a tolerancia és a biztonságmaximalizálás között.
„Európa nincs terrorkészültségben. A toleranciát emlegetik, hisznek a békében, és képtelenek a megfelelő következtetéseket levonni a támadásokból” – írta az orosz Sputniknews portál. A közelmúlt razziái és rögtönzöttnek tűnő letartóztatásai alapján valószínű, hogy Európa mégis meghozta a döntést.
