Az értékes életműveket maguk után hagyó tudósok, művészek halálhíre nem kap akkora nyilvánosságot, mint Stadler Józsefé. Pedig ha megvizsgáljuk, mi van a mérlegen, csak zavaros gazdasági ügyeket találunk, botrányokat, csődöket, börtönéveket, meg persze azt, hogy az akasztói juhásznak mindig remek volt a reklámja. Élete történetét öt kötetben dolgoztatta fel, és soha senki nem fogja már megvizsgálni, hogy az ott rögzítettekben mennyi az igazság, és mennyi az általa gyártott legenda. Az semmiképpen nem a legenda körébe tartozik, hogy a halál menthette meg a negyedik börtönbüntetésétől.
Népszerűsége megfejthetetlen, hiszen többszörösen büntetett köztörvényes bűnöző volt, és nem hihetjük, hogy minden bíróság tévedett, hogy Stadler folyton ártatlanul került évekre rács mögé. Mindezek ellenére sem kopott le róla a mindig talpra álló, megtörhetetlen, a nagyokkal a harcot felvevő kisember hímpora. Mindig gondoskodott is arról, hogy magára vonja a közfigyelmet.
Ha kellett, sajnáltatta magát szörnyű egészségi állapota miatt, máskor azzal dicsekedett, hogy hatvanhat évesen húszéves barátnője van, legutóbb meg a fotósok előtt vágta el az akasztói stadion szögesdrótját, hogy visszaszerezze, ami az övé. Amikor megkérdeztük tőle, mi a legrosszabb a börtönben, azt felelte: az igazságtalanság és a tétlenség, mert ő soha nem a pénzért, hanem magáért az alkotásért dolgozott.
Stadler József 1951-ben született egy Akasztó melletti tanyán, és az akasztói jelző élete végéig rajta ragadt, akkor is, amikor már nem a faluban élt. Tizenéves korában tanulás helyett már üzletelt, döglött birkák bőrét vásárolta fel és árulta a környéken.
„A pénzt nem vették el tőlem a szüleim, egy fiókban gyűjtögettem, számolgattam, és örültem neki, hogy egyre vastagabb köteget pörgethetek az ujjaim között. Azóta is ugyanúgy számolom a pénzt, mint akkor, és egy köteg bankó vastagságáról meg tudom mondani, mekkora összeg lapul benne… A tanyánktól fél kilométerre volt egy egészséges nyárfaerdő, ahol körbekerítettem egy nagy fás részt, azt nagyon szerették a birkák, jól tudtak hűsölni benne. Én meg nem átallottam a trágyájukat összeszedni és jó pénzér’ eladni a kiskőrösi szőlősgazdáknak. Így csináltam pénzt még a szarból is.”
A róla szóló könyvben emlékezik így a kezdetekről.
Valóban mindenből pénzt csinált, abból is, amiben más nem látott üzletet. Lehajolt a fillérért is. Amikor 1991-ben megtudta, hogy a hiány miatt központilag megemelik a sörösüvegek betétdíját, hatalmas mennyiséget vásárolt fel, és az áremelésen, saját bevallása szerint, hatvanmillió forintot keresett. Egymillió forintos törzstőkével 1988-ban megalapította a Stadler Kft.-t. Eleinte főleg belföldön üzletelt, szinte mindennel, amiben fantáziát látott. Megvette a feloszlatott munkásőrség vegyvédelmi felszerelését, gázálarcait, a felszámolás alatt álló konzervgyárak készleteit, és eladta az oroszoknak; 1993-ra már negyvenkét saját kamionnal fuvarozott, tízezer kamionnyi áruja hagyta el az országot. A Stadler-birodalom szépen gyarapodott.
A fényes évek után jöttek a csapások. Amikor az adóhivatal alaposabban a vállalkozó körmére nézett, kiderültek az áfacsalások. Akasztó polgármestere azt nyilatkozta, hogy Stadler a híres, nevét viselő stadiont „közpénzből” építette, pontosabban a be nem fizetett vagy jogtalanul visszaigényelt adóból. A nevét viselő futballcsapat, a Stadler FC is a tulajdonos ellen indított adóügyi vizsgálatok miatt szűnt meg. Amikor később a felszámolók megpróbálták eladni a stadiont, kiderült, hogy a bejárat előtti terület a gyermekei nevén volt, a haszonélvezet Stadlerén, a terület nyolc helyrajzi számon szerepel, és a művelésből sem lett kivonva. Vagyis hivatalosan nem is stadion, és szabálytalanul épült. A stadion lehetne a szimbóluma a Stadler-féle üzletmenetnek.
A leghíresebb ügye mind közül Az utolsó vacsora megvásárlása volt, és hogy visszaigényelte utána az áfát. Utóbb sem derült ki, a vállalkozó valóban nem tudta, hogy az nem Leonardo képe, vagy csak mindenkit palira vett. Azt már kevesen tudják, hogy ezt az áfacsalási kísérletet megúszta, a Legfelsőbb Bíróság végül felmentette. Azt viszont nem, hogy becsapott csecsen üzletfelei elraboltatták, megverették, és csak magas váltságdíj ellenében kapta vissza a szabadságát. Legalábbis így mesélte.
Stadler ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993–94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. A megismételt eljárásban csak négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, 2014 októberében csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónap börtönt, 2016-ban szabadult. De mindig újrakezdte, és soha nem tanult. Vagy nem akart. Már ott lebegett a feje fölött a következő büntetés.
Szerette a nyilvánosságot, és az újságírók is szerették őt. Hírt adtak szinte minden nagy dobásáról, élete fordulatairól. A kérdésre, hogy miért fontos neki a sajtó, azt felelte, hogy nem szeret nyilatkozgatni, nem tehet róla, hogy folyton megkeresik. És ha már az egyiknek beszél, akkor miért ne állna szóba a másikkal? Ilyen egyszerű. Mindig mindenhol hangoztatta az ártatlanságát, a kisemberségét, az egyszerűségét, és ha könyvelési ügyekben nem is, ebben meggyőző volt. A Stadler-sztori most véget ért.
A bulvársajtónak veszteség, az adóhivatalnokok viszont fellélegezhetnek.