– Valóban csak alig néhány százalékát használjuk ki agyunk kapacitásának?
– A modern képalkotó berendezéseknek köszönhetően tudjuk, hogy az emberi agynak nincs olyan csücske, szöglete, tekervénye, amelyet ne használnánk. Olyan idegsejtet sem találunk, amely sohasem működik, hanem csak úgy van. Ugyanis az a sejt, amelyik a többitől nem kap rendszeresen impulzusokat, illetve maga sem produkál elektromos kisüléseket, elpusztul. A következő kérdés, hogy minden egyes idegsejt működése szükséges-e az adott funkció megvalósításához. Nem, mert egyes sejtek csak azért tanyáznak a „hasznos”, a működő sejtek környezetében, hogy ha azok elpusztulnak, a feladataikat könnyedén át tudják venni. Azaz minden idegsejtre szükség van.
Érzelmileg hozzáadott érték
– Tehát nincs felesleg az agyunkban. De milyen hatékonysággal dolgozzuk fel az ingereket?
– Messze nem használjuk ki a lehetőségeket. Ha megtanulnánk, hogyan vonjuk be a külső információk eltárolásába belső világunkat, azaz érzelmeinket, motivációinkat, ha hagynánk időt, hogy ez a belső világ ráüsse pecsétjét a külső környezeti információcsomagokra, akkor ezeket később sokkal könnyebben hívhatnánk elő. Hatékonyabban működnénk, ha belső világunk gazdagabb lenne érzelmekben, motivációkban, ha pozitívan gondolkodnánk, vágynánk az új ismeretekre. Biztos, hogy mindannyiunknak van hová fejlődni. Amikor leül a gyerek a számítógéphez, jó esetben még tudja, mit keres a világhálón. Keresés közben azonban elkalandozik, majd órák múltán azt sem tudja, hogy korábban miért ült a géphez. Közben teleírja az agyát haszontalan információkkal, amelyekhez nem társul belső világának impulzusa. Ezen órák élményanyaga nem hívható elő, nem használható a későbbiekben. A tudatos ember ellenben arra törekszik, hogy minél könnyebben előszedje az elraktározott információkat. Ezekhez pedig az érzelmileg hozzáadott érték a kapaszkodó. Minél több ilyen kapaszkodóval ruházunk fel egy emléket, annál több másik emlékünkkel áll majd kapcsolatban, annál többet vonhat be a gondolkodás folyamatába. Megtanulhatunk hasznosabban tanulni, kreatívabbak lenni, de ehhez a belső világunkat kell fejleszteni.
– Hogyan?
– Nemcsak mindennapos testnevelés kell, hanem mindennapos katarzis is – ez utóbbi fejleszti leghatékonyabban érzelmi világunkat. Az iskolában ezt az élményt elsősorban művészeti neveléssel kaphatjuk meg – ez lehet éneklés, vers, filmélmény, képzőművészeti alkotás. Akár a természettudományos órákon is kaphatnánk ilyet, de ehhez igazán karizmatikus tanárok kellenek. Öveges József professzor fizikai kísérletei ilyen élményt nyújtottak. Ilyen volt atyai mesterem, Szentágothai János is, akinek egyetemi előadásaira a jogászok is beültek. Olyan lelkesedéssel, stílussal adta elő az anatómiát, hogy az is megkedvelte, akit egyébként nem érdekelt. Állítom, hogy ha a gyerekeket mindennap érné valamilyen művészeti élmény, előrébb tartanánk.
– Azt tudjuk, hogy mitől okos valaki?
– Az információtároló képességünk jelentős mértékben szüleink öröksége. Ennél azonban többről van szó. Ha belső világunk egyedi, ha fejlett az asszociációs képességünk, ha kreatívak vagyunk, akkor ugyanarról a jelenségről más jut eszünkbe, mint a többieknek. Ezekből lesznek az eredeti ötletek, de erre nem mindenki képes. Az emberek egy része egy szűk területen mélyre tud ásni, mások szintetizálják az előbbiek eredményeit. Mindkét típusra szükség van.
– Fejlődik az agyunk, vagy nincs különbség mondjuk a harmincezer évvel ezelőtt élt crô-magnoniak és közöttünk?
– Méretében, az idegsejtek számában minimális az eltérés. Az ingerületek feldolgozásának a sebessége, az eltárolás és az előhívás hatékonysága azonban javult. Ugyanakkor sokkal lassabban fejlődünk, mint ahogy a feldolgozandó információk mennyisége nő. Ez a változás óriási kihívás elé állítja az emberi agyat, óriási adaptációs nyomásként nehezedik rá. Maradva a kérdésben említett harmincezer évnél: az utolsó száz évtől eltekintve az információk bővülésével az agyunk megbirkózott. Ám ahogy megjelent a telefon, a rádió, a televízió, majd az internet, ugrásszerű változás állt elő. Ehhez ilyen hirtelen az agyunk nem tud adaptálódni – a biológiai evolúció időskáláján száz év egy pillanat. Egyetlen megoldás, ha az előnyeit élvezzük, a hátrányait minimalizáljuk. Ha nem sikerül, ha az ember szelektálatlanul habzsolja az információkat, krónikus stresszállapotba kerül, amely a depresszió, a szorongás, a pánikbetegség meleg-ágya. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatása szerint a 2020-as és 2030-as évek egészséggazdasági szempontból legsúlyosabb betegsége a depresszió és a szorongás lesz.
800 milliárd euró
– Azt mondják, hogy az emberi agy a természet által valaha is alkotott legbonyolultabb gépezet. Az agy fejleszthet olyan számítógépet, amely bonyolultabb lehet a fejlesztőjénél?
– Tároló- és feldolgozókapacitását tekintve a számítógépek már most sokkal jobbak nálunk. Az emberi agy számára elképzelhetetlen számításokat végeznek el hihetetlen gyorsasággal. De eredetiséget, kreativitást, érzelmeket – egy tervet, egy műalkotást – ne várjunk a gépektől! Azt sem tudom elképzelni, hogy szabad akarat, éntudat megjelenjen a gépekben. Kétlem, hogy a számítógép valaha is kitermel magából egy nem anyagi jellegű entitást, amely majd irányítja az őt kitermelő csipek hálózatát. Azt hiszem, az emberi agy valóban az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke. Ebben a formában vált alkalmassá arra, hogy befogadja a teremtő eredetű lelket, amely az emberi agyon keresztül képes megnyilvánulni az anyagi világ számára.
– Szokatlan gondolat ez egy természettudóstól…
– Nem megyek messzire: az agykutatók között Vizi E. Szilveszter, Hámori József, Szentágothai János is hasonló elveket vallott és vall. Minél jobban megismerjük a világ komplexitását, minél mélyebbre ásunk, annál több nyitott kérdést találunk, és annál több bámulatos logikával szembesülünk. Mindez inkább csodálatra készteti az embert, semmint nagyképűségre.
– Hat éve három magyar kutató (Buzsáki György, Freund Tamás, Somogyi Péter) elsőként kapta meg az Agy Díjat. Hármójuk közül egyedüliként dolgozik itthon. Mi tartja a Kísérleti Orvostudományi Intézetben?
– Inkább az az érdekes, hogy mi hozott haza. Négy évet dolgoztam Oxfordban, az utolsó hónapok kérdése volt, hogy maradjak-e, fogadjak-e el egy amerikai professzori állást, vagy hazajöjjek. Vizi E. Szilveszter hívásának engedtem, aki a jelenlegi munkahelyemen kínált osztályvezetői állást – ezt a posztot korábban akadémikusok töltötték be. Harmincegy éves voltam. Óriási megtiszteltetésnek, egyúttal nehezen visszautasítható ajánlatnak értékeltem a meghívást. Jöttem, amit az is erősített, hogy nagyon összetartó a családunk. Hogy miért dolgozom ma is az intézetben? Mert minden feltétel adott a világszínvonalú munkához. És még valamiért, amit mindig elmondok a fiatal kollégáknak. Ha az ember külföldön ér el komoly eredményt, akkor hozzátett egy téglát az emberiség örök alkotásainak tárházához. Ha ugyanezt itthon teszi, akkor emellett Magyarország hírnevét, nemzetközi megbecsültségét is növeli.
– Sikeresen lobbizott a Nemzeti Agykutatási Programért: 2013 és 2017 között összesen 12 milliárd forintot adott erre a célra a kormány. Miért volt erre szükség?
– Az Európai Agytanács kimutatásai szerint az agy betegségei egy évben az Európai Unióban 800 milliárd euróba kerülnek. Ez másfélszer annyi, mint a következő öt legdrágább betegség össz-kiadása. A társadalom egészére, de a családokra is hihetetlen terhet ró egy depressziós, alzheimeres vagy egy Parkinson-kóros beteg kezelése. Egy infarktusos vagy rákos beteg viszonylag hamar eltávozik, de ha egy autista vagy skizofrén gyerek születik, annak évtizedeken át folyamatos orvosi ellátásra és gyógyszerekre van szüksége, egy családtagot is kivonhat a munkavégzésből. Egy Alzheimer-kóros hatvanéves korára olyan állapotba kerülhet, hogy állandó felügyeletre szorul.
A depresszió hihetetlen tempóban terjed – a munkaadó nem tudja, hogy az ilyen betegséggel küzdő beosztottja hajlandó-e aznap dolgozni. Óriási költségekről beszélünk. Az agy és az elme betegségeit kiemelt prioritásként kell kezelni, minél nagyobb forrásokat kell fordítani a kutatására. Ha megfejtjük e betegség molekuláris, celluláris mechanizmusát, új gyógyszereket fejleszthetünk, illetve hatásos megelőzési stratégiákat dolgozhatunk ki. A kormány felmérte, hogy az agykutatás terén Magyarországnak nemcsak múltja, hanem nemzetközileg elismert jelene is van. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain a magyar agykutatók messze a legjobban szerepelnek. A világ vezető lapjaiban – Nature,
Science – rendszeresen publikálunk. A szakmai sikerek bizonyítják, hogy ha a kabinet ilyen célra ad pénzt, nem feneketlen kútba önti azt.
Újabb áttörés előtt
– Milyen eredményeket hozott ez a négy év?
– Nagyon fontosnak tartom az új kutatólaboratóriumok felállítását – 31 ilyen létesült az ország különböző pontjain –, vezetőik jelentős számban külföldről hazatért magyarok. Egyikük például a svéd Karolinska Intézetből érkezett, egy másik Új-Zélandról. Összesen 48 kutatóhely kapcsolódott be a munkába – nemzetközi szinten is páratlan méretű és eredményességű hálózat jött létre. Nagyon jelentősek az autizmussal, a tanulással kapcsolatos sikerek. Pécsi kollégák alapvető eredményeket értek el az infokommunikációs technológiáktól való függés agyra gyakorolt hatásával kapcsolatban: kimutatták, hogy a drogfüggőkhöz hasonló változások játszódnak le az agyban.
– Négy évre újabb 6,5 milliárd mehet ilyen programokra. A feleannyi összeg azt jelenti, hogy feleannyi eredmény várható?
– Szó sincs erről. A korábban befektetett pénz most fordul termőre. A laborok csúcsra járnak, az újabb forrás a már jól futó kutatások folytatását szolgálja. Egyetlen kutatócsoport sem szűnik meg.
– Hol állunk az agykutatás nemzetközi színpadán?
– A legjobbak között vagyunk, ezt minden idelátogató külföldi megerősíti. Azt mondják, a magyar idegtudomány főszerepet játszik a világ idegtudományának központi színpadán. A Nemzeti Agykutatási Program pécsi zárókonferenciájára például három Nobel-díjas jött el. Az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének Regionális Találkozója szeptember 20–23. között szintén Pécsen lesz – arra is érkezik Nobel-díjas és Agy díjas kutató. Hozzánk szívesen jönnek a kollégák, mert tudják, hogy jó helyre érkeznek.
– Megismerhető az emberi agy, vagy amint egy kérdésre választ kapunk, újabb tucatnyi probléma merül fel?
– Ma többet tudunk, mint tegnap, és holnap is többet fogunk tudni, mint ma. A mi feladatunk a megismerés határainak kitolása. A legújabb fejlesztésű eszközökkel eddig megközelíthetetlennek tűnő kérdésekre is felelhetünk.
– Milliók kérdezik, hogy belátható időn belül gyógyítható lesz-e az Alzheimer- és a Parkinson-kór.
– Az Alzheimer-kór molekuláris hátterét ismerjük, tudjuk, hogy miként alakulnak ki agyunkban a plakkok, de azt még nem tudjuk, hogy mitől indul be ez a folyamat. Ugyancsak ismert a Parkinson-kór molekuláris háttere, de a dopamint termelő sejtek degenerációját még nem tudjuk megakadályozni. Rohamléptekkel haladunk, néhány éven belül több áttörés is várható.