El Kazovszkij művészetének nagyszerűsége abban áll, hogy bizonyos mértékig bárki számára befogadható, dekódolható: izgalmas, elvont, mégis érthető. A festményein látható színek és formák együttese, a kompozíciók képi ereje, vizualitása önmagában is figyelemre méltó, a képcímek azonban újabb jelentésréteggel ruházzák fel az alkotásokat, lehetőséget adva a művek valódi megértéséhez.
Kazovszkij most kiállított képein az elérhetetlen szépségeszményt helyezte piedesztálra, bálványként mutatva be azt Vénuszok, párkák, balerinák, angyalok és torzók formájában.
A befogadót könnyen hatásuk alá vonják a művész alkotásai, amelyek alapvetően figurális munkák: többnyire perspektivikusan ábrázolt, végletekig lecsupaszított, stilizált alakokkal dolgozó, magánmitologikus táblaképek. Koncentrált művészet az övé, erőteljes, egymással kontrasztban álló színekkel, határozott ecsetvonásokkal, mély gondolatisággal. Képein az egyén és vágyának tárgya, az áhított tökéletes szépség ellentmondásos viszonya jelenik meg.
A Várfok Galériában kiállított alkotások zömmel az 1990-es és a 2000-es évekből származnak. Többségük fatáblára, farostra, vászonra vagy papírra festett kép, de falapokból készült totem-oszlop-installációk is helyet kaptak a tárlaton. Kazovszkij ezeken a munkáin leginkább olajfestékkel dolgozott, de akrillal, tussal, temperával és vegyes technikával készült képek is láthatók tőle.
Furcsa, hogy mindössze egy igazán korai, hetvenes években készített festménye került be a válogatásba, a galéria hátsó traktusába dugva, ahol egy Kazovszkijjal készített beszélgetés videofelvétele is megtekinthető.
Nehéz lenne rangsorolni a Kazovszkij-műveket, hiszen az életmű meglehetősen egységes színvonalú műalkotásokból áll, ami a mostani tematikus válogatásából is kitűnik. Nincs köztük felesleges vagy kevéssé sikerült darab.
A nyolcvanas évek végén készült Sivatagi homokozó, III., a Három párka (Három grácia) és a keltezetlen, kaszás párkákat ábrázoló cím nélküli festmény talán mégis megérdemlik, hogy külön szóljak róluk. A párkákat, a mitológiai sorsistennőket színpadias környezetben, emberi életfonalakkal és kaszákkal ábrázoló képek különösen erős alkotások.
Ugyanis a magasabb, rajtunk kívül álló erőknek, a karcsú, arctalan kaszás párkáknak való kiszolgáltatottságot és az emberi életek törékenységét, végességét hajszálvékony fonalként ábrázoló képek szokatlan érzékenységről árulkodnak, képtelenség ezeket figyelmen kívül hagyni.
A már említett totemoszlopszerű szobrok szintén jelentőségteljes művek. A balerinaszoknyába bújtatott, szalagokkal átkötött, megkötözött (?) stilizált férfi- (?) és női (?) testek torzói fojtó érzést keltenek a befogadóban, aki nem tud nem gondolni El Kazovszkij transzszexualitásából adódó belső vívódására, lelki kitettségére, a benne dolgozó állandó feszültségre: a férfitudat női testből való kiszakításának lehetetlenségére.
A művész születésének hetvenedik és halálának tizedik évfordulója alkalmából rendezett Emlékmű című tárlat címében hordja a célját, és habár néhány kép megérdemelt volna egy kiadós tisztítást, bizony maradéktalanul teljesíti is a célkitűzést. A kiállítás anyagát látva bizonyos vagyok abban, hogy a Kazovszkij-életmű semmit sem veszített érvényességéből vagy jelentőségéből, és a megnyitó zsúfoltságából ítélve a műértő közönség El Kazovszkij iránti érdeklődése sem hagyott alább.
(El Kazovszkij Emlékmű című kiállítása július 28-ig látogatható keddtől szombatig 11 és 18 óra között a Várfok Galériában, Budapest I., Várfok utca 11.)