– Első játékfilmjét, az 1980-ban készült Ballagást egymillióan nézték meg a mozikban. Bogács Antaltól, a Dialóg Stúdió vezetőjétől rögtön lehetőséget kapott a következő filmre. Miért nem élt vele?
– A játékfilm és a valóság iránti vágyam kettőséből született meg a nagyon népszerű – bár általam kevésbé sikeresnek gondolt – film, mely egy gimnázium életéről szól. Rendezőként csak nyolc-tíz évvel voltam idősebb a szereplőimnél. Nem olyan lett, mint akartam, mert szinte egyszerre írtuk a könyvet, kerestük a szereplőt, és forgattuk a filmet. Nem maradt annyi idő, hogy kicsit eltávolodjunk tőle, hogy rálátásunk legyen az anyagra. Bogács hiába mondta, hogy kezdjem el a következő filmet, nem akartam ugyanazokat a hibákat elkövetni, még szerettem volna a dialógokon javítani. Aztán Bacsó Péter lett a stúdió vezetője. A lényeg, hogy nem készült film se abból, se a következő könyvből. Átmentem a Budapest Filmstúdióhoz, melyet Nemeskürty István vezetett. Elfogadták a Jákob lajtorjáját – Jókai Anna zseniális regényéből írtuk a tervet –, már a beindító értekezleten is túl voltunk, amikor Nemeskürtyt kinevezték a filmintézet igazgatójának. Összevonták a két filmstúdiót, és ki lett a vezetője? Bacsó Péter. Úgy néz ki, mintha rám járt volna a rúd, és nagy vesztes lennék, pedig nem. Ha mindez nem így történik, akkor soha az életben nem készítek dokumentumfilmeket. A televíziónak kezdtem el dolgozni. Az Edda-filmet Kölyköd voltam címmel 1983-ban forgattam. Két évig nem mutatták be, utána viszont nagyot szólt. A másik tévéfilmem, a Sok húron pendülnek a Tatán megalakul rockzenészek szakszervezetéről szólt. Tudtam, hogy kihúzom vele a gyufát. Már a zenekarok neve, A. E. Bizottság, URH és sok dal szövege is nagyon csípte a hatalom szemét, ráadásul a filmben Erdős Péter, a hanglemezgyár egyik vezetője olyan monológot adott elő, mely tökéletesen leképezte és leleplezte a hetvenes, nyolcvanas évek kádárizmusát. A szerkesztőség vezetője megnézte az anyagot, s azt mondta: Nagyszerű, nívódíj, de nem mutatjuk be. Nekem persze fontos lett volna, hogy levetítsék, ezért hozzátette, ha egy potentát rábólint, lemehet. Végül engedélyezték, s egy forró júliusi napon délután kettőkor, amikor senki sem néz tévét, leadták.
– Nem sok rendező dönt úgy, hogy az elkészült filmjét nem mutatja be. Miért határozott így három esetben is?
– Az Alagsor című filmben másfél évig tizenéves, lakótelepi gyerekekkel forgattunk, akik közül az egyik fiú egyszer három napra eltűnt. Miután előkerült, márkás cipő és póló volt rajta. Az édesanyja se tudta kiszedni a gyerekből, hogy mi történt, csak annyit, hogy egy ötven év körüli emberrel vidéken volt. Ezt a srác és az anyuka is elmesélte a filmben. Már a forgalmazásról beszéltünk, amikor rájöttem, hogy veszélyes helyzetet teremtek a film bemutatásával. Mi történik, ha a fiú osztálytársai rosszul reagálnak, elkezdik csúfolni, netán ennél is továbbmennek? Úgy éreztem, a következmények miatt nem szabad bemutatnom. A másik film, a Kudarcaim a Szívügyem folytatása lett volna. Mindkét történetben meghaltak a főszereplők, de nem orvosi hiba miatt. Mivel sok beteg – köztük szívbeteg – ember nézi ezeket a filmeket, nagyon rossz üzenete lett volna. Azóta se vetítettük le. A harmadik film, a Szerződés életre az étkezési zavarokkal küzdőkről szól. Mindhárom szereplőnk a legbelsőbb titkairól mesélt. Mindannyian hozzájárultak a forgatáshoz, de a film befejezése után arra gondoltam, hogy helyrehozhatatlan károkat okozhatok nekik. Ha egy film hátrányos helyzetben élőkről, kiszolgáltatott emberekről, gyerekekről, utcán élőkről, prostituáltakról vagy valamilyen módon függőkről szól, akkor a rendező felelőssége hatványozódik. Nem mindegy, hogy mit vesz föl, mit mutat meg, hová teszi le a kamerát, és melyik mondatot mi után vágja. Mindez az alkotó döntése, s belső mérce szerint működik. Ezt az egyetemen a dokumentumfilm-rendező-képzésben is kulcsfontosságúnak tartjuk.
– A leningrádi pályaudvar gyermekei – a 2004-ben Oscar-díjra jelölt lengyel dokumentumfilm – éhező, drogozó, rettenetes nyomorban élő fiatalokról szól. Az egyik jelenetben közelről mutatja a kamera, ahogy a kisfiú belövi magát…
– Ami nálam nem történhetne meg, mert én kivenném a kezéből a tűt még akkor is, ha tudom, hogy miután elmegyek, belövi magát.
– Előfordult már, hogy inkább letette a kamerát, és segített a rászoruló szereplőnek?
– Ha valaki dokumentumfilmet készít, el kell döntenie, hogy ő szociális munkás vagy rendező. Ha rendező, akkor nem válthatja meg a szereplőit, nem mehet oda minden hajléktalanhoz, hogy itt a lakáskulcsom, egyél, lakjál nálam. Mindenkinél máshol van a morális szint, előfordult, hogy miközben a rendező a nyomorról forgatott, rájött, hogy többet tud tenni, ha beáll szociális munkásnak. Nyilván, ha meg tudom menteni valakinek az életét, akkor leteszem a kamerát. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember, aki ne ezt tenné. De mégis el tudom…
– Készített olyan dokumentumfilmeket, amelyek a múlttal foglalkoznak, de mi történik abban az esetben, ha a jelenből indul, és követi az eseményeket? Ilyenkor hogyan tud előre forgatókönyvet írni?
– A „karaktervezérelt filmeknél” a kamerával követtük a szereplőket, az eseményeket. A Sejtjeink című filmnél két és fél évig kísértük a párokat, a lombikbébiprogram résztvevőit. Fogalmunk nem volt, hogy mi történik velük. A tititá című filmhez is leadtam a szinopszist – egy prekoncepciót – úgy, hogy még nem tudtam, ki lesz a főszereplő. Végül rátaláltam a 18 éves Antira, aki a romatelepről került be a Snétberger Zenei Tehetség Központba. Én a mester és tanítványa kapcsolatára építettem volna a filmet, de Anti „fölülírta” azt, amit kitaláltam. Ha valakit érdekel, hogy ennek mi az oka, ajánlom figyelmébe a filmet. A prekoncepció a forgatás során minden pillanatban ütközik a valósággal. Ha szigorúan ragaszkodunk a leírt elképzelésünkhöz, abból nem biztos, hogy jó film születik, de a fordítottja is igaz. Ebben rejlik a dokumentumfilm-készítés művészete. Kívülről kell rálátni a folyamatokra, és azonnal kell dönteni, hogy amit most forgatsz, az vajon hasznos, megfelel-e a koncepciónak.
Fotó: Bach Máté
– Hogyan kerül közel a szereplőihez, hogyan tudja rávenni őket arra, hogy a féltett titkaikat kamera előtt is elmondják?
– Én soha nem interjúkat készítek a szereplőkkel, hanem beszélgetek velük. Míg nem forog a kamera, olyasmiről, aminek semmi köze ahhoz, ami a filmben lesz, nehogy ellőjük az első megszólalás valódiságát. A Sejtjeink című filmben rájöttem, hogy jobb, ha én se tudom meg előbb az eredményt, hogy megfogant-e baba, vagy sem, mert akkor másként viselkedem. A filmjeim általában a bizalomra épülnek. Az, hogy a lombikbébis szülő, a veséjét átadó feleség vagy az ózdi munkásaim olyan őszintén és nyíltan beszélnek, az nem azért van, mert valamiféle trükköt alkalmaztam, hanem azért, mert mi az életben is így beszélgettünk. Érdekes, hogy az egyszerűbb emberek könnyebben rávehetők, hogy kamera előtt is természetesen viselkedjenek, mint a szofisztikáltabbak. A professzor úgy gondolja, neki professzorosan kell viselkednie, nehéz megértetni, hogy most az embert filmezzük, nem a matematikust vagy az orvost. Én magamat se szeretem beletenni a filmbe, nem akarom, hogy a néző engem lásson. Akkor inkább nézze Michael Moore filmjeit! Számomra mindig az alany fontos, mert ő viszi vásárra a bőrét.
– Az említett Oscar-díjas amerikai Michael Moore a Kóla, puska sültkrumpli vagy a Fahrenheit 9/11 című film rendezője. Mennyiben más az ő módszere?
– A szakma nem igazán szereti Michael Moore-t, bár senki nem vitatja a tehetségét. Bevonja magát a filmbe, így gyakran ő a főszereplő, nem a téma. Nagyon karakteres figura, nem a kigyúrt és szépséges főhős, egy antifilmsztár, aki jeleneten belül provokálja a szereplőit. Fontos témákhoz nyúl, de néhány alkotása nem etikus, politikailag elfogult.
– Sokan mondják, hogy Almási Tamás női filmeket készít, női lelke van. Nemsokára elkezdi forgatni a harmadik nagyjátékfilmjét Pipás Pistáról – a bérgyilkos asszonyról. Hogyan talált rá?
– Ember Judit készített egy kiváló dokumentumfilmet Pipás Pistáról, aki a harmincas években a Szeged környéki tanyavilágot járta, s tett el láb alól asszonyoknak nem kellő férjeket. A rendőrség is észrevette, hogy arrafelé hirtelen megugrott az „öngyilkos” férfiak száma, de csak tíz év múlva jöttek rá, hogy valójában mi történt. Elkapták Pipás Pistát, aki a börtönben nem akarta levenni a ruháit, ezért letépték róla. Akkor derült ki, hogy nő. A mi filmünk a gyilkosságok megrendelőiről, az asszonyokról szól majd. Fordulatos, izgalmas thrillerre készülünk.
– Habilitált egyetemi tanár. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen a DokMA szakfelelőse és a Doc Nomads program szakmai igazgatója. Kiknek és mit tanít?
– Azelőtt a dokumentumfilm-képzés a rendező tanár ízlésétől függött, hogy szán-e rá időt, és ha igen, mennyit. Én például nem tanultam, mert a mesterem, Fábri Zoltán soha nem készített dokumentumfilmet, nem is érdekelte.
DokMa a rövidítése a dokumentumfilm-rendező művész mesterszak elnevezésű kétéves képzésnek, melyet mi találtunk ki, és építettünk fel Kékesi Attila tanártársammal. Minden második évben indítjuk, általában nyolc magyar hallgatónak. A Doc Nomads Európában egyedülálló filmes művészeti képzés, mely 2012-ben három rangos európai egyetem együttműködésével jött létre. Mi, magyarok vagyunk a konzorciumvezetők, mi választottuk ki a portugál és a belga partnereket. A négy féléves oktatás angolul folyik, és a különlegessége, hogy a hallgatók szemeszterenként vándorolnak Lisszabon, Budapest és Brüsszel között. A negyedik szemeszterben ők döntik el, hogy hol szeretnék a diplomafilmjüket elkészíteni. A képzés az Erasmus+ program keretében működik, és az Európai Közösség támogatását élvezi, tehát a hallgatók többsége ösztöndíjat kap. Szerintem a Doc Nomads mára a világ dokumentumfilmes szakmájának a legnagyobb potenciálját képviseli. Mire a hetedik évfolyam diplomázik, közel kétszázan lesznek. Ha egy dán lány Magyarországra jön forgatni, és megírja a többieknek, hogy szüksége lenne ilyen-olyan optikára, mikrofonra, asszisztensre, vagy a bhutáni fiú helyszínt keres Ecuadorban, ezt két perc alatt elintézik. Tökéletesen működik az általuk kiépített hálózat, mindenki segít mindenkinek. Ha én nem itt tanítanék, azonnal jelentkeznék a képzésre, mert a Doc Nomadsnál kevés jobb dolog van a világon.
