A Semmire azért esett a pedagógus választása, mert a regény világa közelebb áll a mai fiatalokhoz, érthetőbb számukra, mint a Légy jó mindhalálig. Néhány éve Nógrádi Gergely átiratai kavartak nagy port, amelyekkel Jókait és Gárdonyit kívánta népszerűsíteni. Megmaradhat-e kiemelt helyén, a „kánonban” az a könyv, amelynek nyelvi és kulturális értelmezése gondot okoz a fiatalságnak? Ha a klasszikus kikerül a közbeszédből, a szöveggel együtt veszendőbe megy a benne lévő világkép is? És az újabb nemzedékek választása, a korábbi eszményektől való elhatárolódás tiltakozás, lázadás vagy valódi – értékteremtő – választás lesz?
Külön világok
Ami ma nehézség a nevelésben, az társadalmi szintű tünet. Az értékválság jeleit hordozza az iskola, ám szülők és pedagógusok leterheltségük ellenére is fontosnak tartják a folyamatosan áradó, színes-szagos popkultúra mellé odatenni a munkával, időbefektetéssel megszerezhető kulturális élményt. Hangoztathatjuk ugyan, hogy a tudás- és szorgalomelvű társadalom segíti az oktatást, de mit ér a tézis, ha nem válik általános közérzetté és tapasztalattá? A pedagógus és a család leginkább jókedvű és élményszerű személyes példájával közvetítheti, hogy a kultúra jó. Így válhat az értéktudatos közösség kulturális inkubátorházzá, olyan támogató környezetté, amely jól szelektált, kisebb mennyiségű „tananyagon” keresztül felkelti a kiskamasz érdeklődését, mozgósítja alkotóenergiáit, és szabadságot, önbizalmat, hozzáértést ad a gondolkodásban és a cselekvésben egyaránt.
Az olvasóvá nevelés mélyén a műveltség átadásának kérdése is meghúzódik: hogyan tekintünk a kultúrára? A nemzedékek közötti jó kapcsolat záloga, hogy megértik-e egymást idősek és fiatalok, beszélik-e még egymás nyelvét. A közös kulturális világkép kialakítása a társadalom számára létkérdés. A történelem és a családi történetek ismerete, az egymás iránti figyelem erősíti a nemzedékek közötti szolidaritást, és hozzájárul az életcélok megfogalmazásához. Az olvasás ebben nagy segítség.
– A jó könyv tárgyi ismereteket, eszméket, ideálokat közvetít, megerősíti a belső értékrendet és persze gyönyörködtet – mondja Nagy Attila pszichológus, szociológus, olvasáskutató. – A jó könyv segítségével jobban megérthetem önmagamat, az olvasmány többek között önvizsgálatra késztet, önismeretet gazdagít. Hiszen mindig két könyvet olvasunk egy időben: az adott szerzőét és a saját magunk által írott, belső művet – magyarázza az olvasáskutató.
– Másrészt az olvasás a nemzeti kánonba való beavatás szertartása a kötelező olvasmányokon keresztül. A gyerekek által érzékelt konfliktusok és a nemzeti kánont közvetítő kötelező irodalom gyakran két külön világ. A gyerek talán életidegennek érzi Móricz Légy jó mindhalálig című regényét, vagy nehezen olvasható számára az Egri csillagok és a Szigeti veszedelem (de az is előfordulhat, hogy egy liberális szemléletű tanárnak esik nehezére A kőszívű ember fiainak a tanítása). Amikor a diák azt mondja a kötelezőre, hogy nem érdekes, unalmas, azt jelzi, hogy ezt két világot kellene közelíteni egymáshoz. Azok táborába tartozom, akiknek fontos, hogy a Nemzeti alaptanterv előírja a nemzeti kánont, annak megértéséhez azonban először örömszerzővé kell tenni az olvasás tevékenységét. Mégpedig úgy, hogy a gyerek a saját világához közelítő olvasmányokat is kapjon a kezébe. Találkozhasson mai konfliktusokkal, ráismerjen élethelyzetekre.
Kikerülhetetlen feladat tehát kortárs szépirodalommal kiszélesíteni a kötelezők körét. Ezt a magyar pedagógusok jelentős része különféle manőverekkel gyakorolja is, és a kötelező olvasmányok mellett bevezeti a közös (a gyerek és a pedagógus megegyezésén alapuló) olvasmányok fogalmát. A lényeg, hogy a diák érezhesse, nemcsak a régmúlt történései fontosak az iskolában, hanem az is, ami őt gyerekként éppen izgatja.
Jókaitól bármit
A Nemzeti alaptanterv (NAT) a köznevelés feladatát a nemzeti műveltség átadásában és az egyetemes kultúra közvetítésében jelöli meg, magyar irodalomból tartalmazza tehát a közmegegyezés által legfontosabbnak ítélt műveket, például a Hymnust, a Szózatot, a Nemzeti dalt. Kötelező olvasmány A Pál utcai fiúk, a János vitéz, az Egri csillagok vagy a Toldi, Jókai Mórtól viszont bármi választható: „A kőszívű ember fiai vagy egy másik regénye” a kötelező, és hosszan sorolja a NAT a klasszikusok nevét – a műválasztás kérdését szabadon hagyva. Móricz Zsigmond két művével kell megismertetni a diákokat, természetesen egyik legismertebb regénye, a Légy jó mindhalálig is választható.
– A kerettantervek konkretizálják a Nemzeti alaptantervet, a tananyagot évekre, szerzőkre, művekre bontják, és ezzel szűkítik a játékteret az oktatásban – állítja Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke. – A NAT és a kerettantervek után a szabályozásban a helyi tanterv következik. Ez elvileg lehetőséget nyújt arra, hogy egy közösség kulturális, szociális és infrastrukturális adottságainak megfelelő programot alakítson ki. A kőszívű ember fiai az egyik neuralgikus pont. Igaz, hogy választható olvasmányként szerepel a kerettantervben, de stabil jelenlétét megerősíti a több évtizedes megszokás. Azt már nem tekintik magától értetődőnek, ha egy osztályban másik Jókai-regény, például Az új földesúr című a kötelező olvasmány, és a tanárnak bizony meg kell indokolnia a kétkedő szülőknek, az iskolavezetésnek, a tanfelügyeletnek, hogy miért erre a Jókai-műre esett a választása. Véleményem szerint az iskolákban a kortárs magyar irodalomból, ezen belül a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomból nagyon sokat kellene tanítani. Úgy látom, hogy a tanárképzésben nem eléggé jelenik meg ez a szándék – mutat rá Fenyő D. György. – Kérdés, hogy a pedagógus mennyire ismeri a kortárs irodalmat, és tudja-e, mit érdemes 12-13 éves gyereknek tanítani. Ha megvan arra az esély, hogy a tanítvány olvasóvá váljék – bár még csak a krimiket ismeri, vagy a nagy betűs könyveket tudja 11 évesen elolvasni –, olyan fölvértezettségre, tájékozottságra van szüksége a tanárnak, amely lehetővé teszi, hogy mindenkinek a megfelelő olvasmányt ajánlhassa – elsősorban a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomból.
Gyerekízlés
Tsík Sándor, a Csimota kiadó munkatársa is megerősíti, hogy az olvasás fontos alapja a tanulásnak is: aki sokat olvas, általában jobban tanul, ezáltal könnyebben elhelyezkedik a munkaerő-
piacon, és nagyobb eséllyel találja meg a helyét az életben. Új jelenség, hogy a digitális korban született fiatalok szüleiknél jobban ismerik a technológiai piacot – hagyományosan a gyerekek tanultak a felnőttektől, most ez megfordulni látszik –, habár a virtuális műveltség erkölcsiségével nem mindig vannak tisztában, az alkalmazásokra ők tanítják szüleiket. Ennek egyik következménye, hogy jelenleg a gyerekek ízlése tartja fenn (a szülők pénzéből) a világkereskedelem jelentős részét. Változóban van a család és az intézmények szerepe a kultúraközvetítésben, valamint a szocializációs folyamatokban. A mai gyerek számára valódi kérdés, hogy miközben a piac a kegyét keresi, és minden érzékszervét egyszerre stimulálja, miért kellene megtanulnia a magaskultúra kódjait. Mi érdekeset nyújthat számára az ókori vagy az európai művészet? A kortárs regények egyfajta válasza lehet a kialakult helyzetre, hogy ügyesen alkalmazzák a szépirodalmi toposzokat, ám itt is megfordulni látszik a sorrend: míg korábban az elitkultúrából szivárogtak le a témák a tömegkultúrába, most elképzelhető, hogy a „trendi” sémákból juthatunk el legrövidebb úton a műveltségig.
Installáció „aktualitásukat vesztett” könyvekből a budapesti Centrális Galériában 2008-ban. Kiselejtezett
klasszikusok?
Dienes Éva, a Sárkányos Gyerekkönyvtár vezetője szerint a multikulturális, médiaközpontú világban felnövekvő nemzedéknek ugyan más eszközökkel, de meg lehet mutatni, hogy mi minden vonzó a könyvek és a történetek világában.
– Nem egy klasszikus a mai gyereknek valóban nehéz falat, ám tapasztalatom szerint ha a szülő vagy a pedagógus átsegíti a gyerek olvasót a kezdeti nehézségeken, legtöbben például lelkesen olvassák az Egri csillagokat, megismerve a kort és a történelmi környezetet játékos formában – állítja Dienes Éva. – Szülőként, tanárként, könyvtárosként láthatjuk, hogy éppen milyen témák, történetek foglalkoztatják a gyerekeket. Ajánlhatunk olyan könyveket, amelyekben csetelnek, Skype-on tanulnak, interneten nyomoznak a szereplők, ezeket feldolgozva könnyebben tudnak továbblépni a diákok a klasszikusok felé. Az ismeretterjesztő irodalom is óriási lehetőség az olvasás megszerettetésében, elsősorban fiúk körében. És a zenéről se feledkezzünk meg! Az 1995 után született Z generáció tagjait „bedrótozottnak” is nevezik, mivel állandóan nyomkodnak valami kütyüt, és rengeteg zenét hallgatnak fülhallgatóval. A fiatalok örömmel veszik azokat az együtteseket, amelyek eredetiben továbbadják vagy továbbgondolják kedvenc klasszikusainkat.
Gagyi és minőség
Alsósoknak tanít irodalmat egy zuglói általános iskolában Szabóné Kiss Györgyi, aki megerősíti az élményszerű feldolgozás jelentőségét:
– Akár a tanmenettel dacolva is igyekszünk megragadni erre minden alkalmat. Kötelező olvasmányról nem beszélünk – ettől a szókapcsolattól csak megijednek a gyerekek –, és előnyben részesítjük az együtt olvasást.
Az iskola munkáját segítené, ha volna párbeszéd a gyakorló pedagógusok és a kutatók között. Ennek hiányában kérdés, vajon hogyan készítik fel a tanárképző intézmények a leendő pedagógusokat. Kíváncsian várjuk a képzés módosulásait, hiszen egy vizsgálat szerint a pedagógia szakos hallgatók nagy része egyáltalán nem érdeklődik az értékes szépirodalom, még kevésbé az ifjúsági és gyerekirodalom iránt.
– Ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk a nemzetek sorában, a pedagógusjelöltek szűrésénél az ifjúsági és gyerekirodalom olvasását sokkal komolyabban kellene számon kérni – állítja Nagy Attila olvasáskutató. – Nagy hiányosság, hogy a kortárs gyerekirodalom oktatása jelen sincs több magyar pedagógusképző intézményben. Hogyan lennének akkor érdeklődők a pedagógusok, ha nem készítik fel őket a hivatásukra? A romló tendenciát csak akkor lehet megállítani, ha sikerül nyitottabbá tenni a Nemzeti alaptantervet, és tudatosabban építeni a kortárs gyerekirodalom legjobbjaira.
Fenyő D. György szerint a „műveletlen egyetemisták” problémakörénél jóval fontosabb az a kérdés, hogy képes-e az iskola annak örömét is közvetíteni, hogy művészetet „fogyasztani”, vagyis olvasni, énekelni, zenét hallgatni, színházba járni, képet nézni jó. Tud-e a mai iskolarendszer érvényes élményt adni a többségnek arról, hogy érdemes egy könyvet kézbe venni? A szakember szerint elsősorban abban a kérdésben kellene az egyetértésnek megszületnie, hogy jó olvasástapasztalathoz kell juttatni a diákokat. Ehhez képest másodlagos, hogy milyen módokon, esetleg milyen alapszövegeken keresztül történik ez meg, és harmadlagos, hogy a tanuló elolvassa-e a Légy jó mindhalálig című regényt. Hiszen azoknál a diákoknál, akik 13-14 éves korukra megszeretik az olvasást, ténylegesen már csak praktikus kérdés, hogy mikor jutnak el Móriczhoz. De aki ennyi idősen utál olvasni, és olyan lassan rágja át magát a szövegen, hogy nem áll össze benne a történet, az soha nem fog Móriczot olvasni, de más szerzőt sem. És ez az igazán fájdalmas – vélekedik Fenyő D. György.– Sajnos a mai oktatás ahelyett, hogy önálló véleményalkotásra nevelné a gyerekeket, hajlamos arra, hogy kész véleményeket kérjen tőlük számon. Sokszor még a szakemberek képzése is abból áll – mintha maguk a hallgatók is azt várnák –, hogy megmondják nekik, mi a jó. Pedig meg kell tanulni tájékozódni, és különválasztani a giccset, a gagyit a minőségi könyvtől – vélekedik Tsík Sándor.
Elengedett kéz
A tájékozódáshoz és a választáshoz persze jó volna tudni, milyenek is azok a fiatalok, akiknek a gyerekkönyvek íródnak. Évtizedekkel ezelőtt a gyerekre, egyáltalán a gyerekség állapotára átmenetiként tekintettek, és mint ilyet kevésbé tartották értékesnek, mint a felnőttet. Az aktuális pedagógiai, pszichológiai és szociológiai nézetek, amelyek kitüntetett létállapotként kezelik a gyerekkort, gyökeresen megváltoztatták a gyerekről való gondolkodásmódot az utóbbi években. Nem hiába van az ifjúsági regénynek dömpingje ma Magyarországon, hiszen a legtöbb kortárs kamaszregény friss szellemmel reagál a fiatalok problémáira. A változó megítéléssel egy időben az utóbbi években megnőtt az úgynevezett szociotartalmú gyerekkönyvek száma, amelyekben a kisgyerekkortól a kamaszkorig előforduló egyéni, családi és társadalmi krízishelyzetekkel szembesülhet az olvasó. A felnőtt mesélő helyét többnyire a gyerek veszi át, a naplószerű monológok nemegyszer a magára maradt, érzelmileg támasz nélkül hagyott gyerek hangján szólnak. A magány, a kirekesztettség, a válás, a halál, a csalás és a megcsalatás olyan krízishelyzetek, amelyek éretten érző és gondolkodó olvasót feltételeznek. Ilyenek a mai fiatalok? Mert a korábbi tabutémákat feszegető irodalmak óriási súlyokat pakolnak a gyerekek szívére.
A hazai Y generáció tagjai azok a húszas, harmincas éveikben járók, akiknek a rendszerváltásról és az azt követő néhány évről az örökös sietség és a bizonytalanság jut az eszükbe. Kulturális fogyasztási szokásaikban megfigyelhető az önfeledt gyerekkor biztonsága és élményei utáni vágyódás. Szükségleteiket táplálja a megváltozott játékkultúra, amely a tömegek számára újra és újra átélhetővé teszi a vágyott gyerekkort. Egymás mellett létező külön kis világok táplálják a kor infantilizmusát, hovatovább az örökidőnyi kölyökség kívánatos.
A gyermeki állapot – vagy a bennünk élő gyermek – ugyanakkor különös lehetőségeket hordoz magában. Például kreativitást, játékosságot, a megszokottól eltérő logikát, amely szintén megoldást talál egy-egy váratlan élethelyzetre. A gyerek olvasó amúgy is azt méricskéli a művel való találkozásakor, hogy hol az ő helye a világban, és van-e valódi tétje az életnek. Érdekes tapasztalat, hogy a fiúk például nem szívesen olvassák azokat a könyveket, amelyekben lány a főszereplő, a lányok viszont simán elolvassák a fiú főhősről szóló történeteket. Dienes Éva elmondása szerint a fiúk az Egy ropi naplója című sorozatot falják mostanában, a lányok pedig Leiner Laura kilencrészes A Szent Johanna gimijét, amelynek szereplői könyvtárban tanulnak, és múzeumokba, színházba járnak. Számos történet az internet lehetőségeit és veszélyeit is bemutatja, ilyen például a Behálózva című ifjúsági könyv.
Az iskola ugyan elveszítette monopolhelyzetét az információs társadalomban, nagy előnye viszont, hogy hozzájárul a kortárs közösségi élmény megtapasztalásához, amelyre a jó pedagógus tudatosan is épít.
– A tanár főként nem tantárgyakat oktat, hanem gyerekeket. Az iskolában a gyerekek iránti bizalmat, a motiváció jelentőségét tartom elsődlegesnek. Bagdy Emőke kutatása szerint a tehetségesnek ítélt diákok jó harmadánál az alacsony szintű motiváció hátterét vizsgálva félreérthetetlenül a családi környezet érdektelenségét azonosították – figyelmeztet Nagy Attila. – Ki adjon a gyerek, a diák számára élethosszig tartó ösztönzést, bátorítást, ha nem a szülők és a pedagógusok együttműködő érdekszövetsége? Még azokban a családokban is, ahol a mindennapi meseolvasás bevett szokás, általános, hogy amint iskolás lesz a gyerek, a szülő elengedi a kezét, mondván, már úgyis tud olvasni.
– Tapasztalatom szerint ilyenkor még pár évet érdemes rászánni a közös olvasásra – tanácsolja Tsík Sándor. – A másik, ami jellemző a társadalomra, hogy nagyon keveset beszélnek a gyerekek, ezért nehezen is tudnak fogalmazni. Talán banálisan hangzik, de beszélni kell hozzájuk, beszélgetni kell velük, ami nagymértékben segíteni fogja a szövegértésüket.
