Fejezzük ki utóbb elismerésünket az MSZMP agitációs és propagandagépezet munkatársainak, hiszen a válságkezelés eredményes volt. Kommunikációs szakembereknek, különösen politikai marketingeseknek ajánlható, tanulmányozzák bátran a szellemi zsonglőrmutatványt, a forradalom forradalmatlanítását.
Miként lehet hősöket faragni balos nyugati lázadókból úgy, hogy közben itthon ne jusson senkinek még véletlenül sem az eszébe, hogy utánozza őket. Miként kell például Che Guevarát úgy felmutatni zártabb, tehát megbízhatóbb és nyíltabb, tehát propagandisztikus körben, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Magyarországi látogatása idejére szakértő kubai nemzetibank-vezért kell belőle komponálni.
A szocializmus kommunikációs kísérletsorozata sikeres volt, de a páciens kimúlt.
Az egykori pártpropagandisták ma jeles demokraták, a Kádár-rendszert balról kerülők, az egykori maoisták pedig gyógyulni és feltöltődni járnak a fáradt és beteg Nyugatra. Ki gondolta volna negyven éve?
A hatvanas évek sűrűsödése volt – írják a szerzők 1968 Magyarországon című (Miért hagytuk, hogy így legyen? alcímű) könyvük előszavában. Új ideológiák, a baloldal nyugati reneszánsza, beat, szabad szerelem, új művészeti irányzatok, Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolása, a vietnami háború elleni tiltakozás fokozódása, egyszóval forradalmi hangulat, amelyben megszületett az új világrend vagy inkább egy új stílus.
Mindez együtt nyilván nem köthető egyetlen évhez, hanem fejlődés eredménye, valaminek a kirobbanása, amit szeretünk utóbb romantikusnak és nosztalgikusan szépnek látni, elfeledkezvén arról, mi volt mindennek a célja, és mi a hozadéka. De a hatvannyolcas generációnak máig kétségkívül remek a PR-ja.
Murai András és Tóth Eszter Zsófia kötete azonban másra, többre vállalkozott, mint az évforduló alkalmából összefoglalni a hat-
vannyolcas misztikus vagy azzá varázsolt évet.
Érdekesebb ennél, hogy Magyarországon minden kicsit másképp történt. Volt is hatvannyolcunk, meg nem is. Semmi forradalom, sehol tüntetés, mint Lengyelországban, Prágában vagy Belgrádban. Az egyetlen vértanúnk a 17 esztendős ipari tanuló, Bauer Sándor, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén gyújtotta fel magát tiltakozásul a prágai bevonulás ellen.
De erről csak kevesen értesülhettek, mert őt is eltüntette a párt agit-prop részlege. Volt viszont Túró Rudi, Infecundin fogamzásgátló, Coca-Cola, Omnia, pol-beat, Illés, frizsiderszocializmus és új gazdasági mechanizmus. Ebből következően az ötvenes évekhez képest valamiféle lazulás, jobb kedély és jobb lét.
Ne feledjük, alig tíz évvel vagyunk túl ötvenhat sokkján, kétszer is meggondolják az emberek, akarnak-e az utcára menni. A prágai tavasz leveréséből, a baráti hadak bevonulásából ismét levonhatta mindenki a következtetést: ők az erősebbek. Egyszerűbb belesimulni a rendszerbe.
Az 1968 Magyarországon című munka különlegessége, hogy sajátos nézőpontból követi a világtörténelmi eseményeket, azt vizsgálja, mit kezdett mindezzel a magyar sajtó és persze nyomában a magyar társadalom: mi változott a kommunikációban, a művészetben, mi zajlott a mélyrétegben, miről értesülhettek és miként az emberek?
Fontos és hasznos darabja ez a kötet a közelmúltat megismertető mozaiknak, amely most kezd képpé összeállni. Ehhez új történészgenerációra és kellő távolságra volt szükség. A kötet képeiért hála az Arcanum áldásos tevékenységének.
(Murai András–Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 278 oldal. Ára: 3990 forint)