Nem túlzás azt állítani, hogy az újabb brit trónörökös érkezése felkorbácsolta a kedélyeket Európában. A brit közmédia napokig az újszülött világra jöttének körülményeivel, a hercegi névválasztással, illetve az uralkodóházon belüli reakciókkal volt tele, a szigetország kereskedői pedig alig várták, hogy piacra dobhassák az „Isten hozott, Lajos Artúr Károly!” feliratú ajándéktárgyaikat.
A korona hírnevének öregbítése mellett gazdasági érdekek is fűződnek a minél terjedelmesebb uralkodóházhoz. Mivel a brit polgárok vásárlóereje az utóbbi években igencsak megcsappant, a közgazdászok is kiemelt figyelmet szentelnek Vilmos kisebbik fiának, pontosabban a pár hetes trónörökös gazdaságra gyakorolt hatásának.
A Brand Finance piackutató és pénzügyi tanácsadó gyakorlatilag árcédulát rakott a csecsemőre, amikor napokkal Lajos érkezése után közölte: elemzésük szerint a trónörökös egyéves koráig közel ötvenmillió fontot hoz a brit gazdaságnak. – Ne feledjük: a herceg világra jötte hatalmas marketingfogás a bébiárukkal kereskedők számára – hangsúlyozta David Haigh, a Brand Finance ügyvezetője a BBC-nek.
Már konkrét példák is akadnak Lajos vásárlásösztönző erejére: az édesanyja, Katalin hercegné által a terhesség során viselt ruhadarabok zömét azonnal elkapkodták a boltok polcairól. A JoJo Maman Bebe nevű, terhesruhákat és babaholmikat forgalmazó brit cég konkrétan egy krémszínű kiskabátot említett, amelyet percek alatt kiárusítottak, miután Katalin utcára lépett benne.
A jelenség még biztosan jó pár évig velünk marad, ugyanis korábban Sarolta hercegnő babakocsija és György herceg egyik pizsamája is hasonló sorsra jutott.

A királyi család hívei ünnepelnek a londoni kórház előtt, ahol Katalin hercegné életet adott fiának
2018 áprilisában
Fotós: Reuters
Hiába a királyi családot övező őrület, a szakértők egy része óvatosságra int. Az Investec befektetési cég elemzői szerint míg egyes árucikkek eladásának valóban jól jöhet a királyi reklám, Lajos egymaga nem fogja fellendíteni a brit gazdaságot.
– Ezúttal még elképzelhetetlenebb a gazdaság egészére gyakorolt, konkrét hatás, hiszen pillanatnyilag rengeteg brit háztartás küzd a pénzhiánnyal – közölte Philip Shaw közgazdász, óvatosan hozzátéve: az viszont biztosnak tűnik, hogy a kis herceg érkezése és Harry herceg pár hét múlva esedékes esküvője nagyot dob majd a korona népszerűségén.
– Az udvari események rohama valószínűleg ösztönzően hat a turizmusra, így a légitársaságok, az éttermek és a szállásadók is megérezhetik a hatást – vélekedett Shaw.
Harry és az amerikai Meghan Markle esküvője rövid időre biztosan beárnyékolja majd a kis Lajos hírnevét, ugyanis a jeles alkalomból igazi turistarohamot várnak az Egyesült Királyságba. A brit sajtó szerint közel százezer kiránduló érkezik csak azért Londonba, hogy egy pillantást vethessen az egykori hollywoodi színésznőre és díszpompás esküvői ruhájára.