Akár szembenézünk a ténnyel, akár nem: népvándorlások korát éljük. Az ilyen „felfordulásos” időszakokban őshonos többség és vándorló kisebbség viszonya újabb és újabb drámai értelmet nyer, gyors lefolyású társadalmi és kulturális változások zajlanak le szemünk előtt.
De eközben éppen az őshonos kisebbség és a rátelepülő többség jogai, kötelezettségei, alapfogalmai csúsznak el vagy kerülhetnek ki a közfigyelem köréből. A számtalan irányból tűz alatt tartott magyar nyelvi és kulturális közösség – határon innen és túl – nyomatékosan érdekelt abban, hogy az új népvándorlások ne mossák el (és össze) ezeket a fogalmi és fizikai határokat.
A magyar könyvkiadás bizonyos szereplői üdvösen sokat tesznek azért, hogy ez egykönnyen ne történhessen meg, legalább a hazai fejekben ne. A könyvhétre számos kiadvány jelent meg a témakörben, ezek közül válogattunk e heti szemlénkben.
A Tátra-járó magyarok gyakran átsuhannak egy nem túl jellegzetes kis szepességi falun, akár el is autóznak e falu kívülről még kevésbé izgalmas temploma előtt, amely azonban a világ egyik legszebb – ha nem a legszebb – Szent László-freskóit rejti. Kakaslomnic, az egykori szász település, amely otthont és helyőrséget adhatott a magyar határőröknek, „Szent László lándzsásainak” is, ma már egyike a csaknem színszlovák, de jelentős cigány kisebbséggel bíró szepességi településeknek.
A Szepességben többnyire csak a műemlékek emlékeztetnek a magyarságra, mivel a több száz éve kisebbségben élő közösségek mára eltűntek, asszimilálódtak a szlovák telepesek csoportjaiba.
Kakaslomnic Szent Katalin-templomának szentelte Méry Gábor és Jankovics Marcell albumsorozatuk újabb kötetét, amely a korábbaikhoz hasonló alapossággal és szemet gyönyörködtető fotókkal mutatja be a Szepesség újabb kiemelkedő szakrális épületét.
Jankovics csevegő stílusban, de rendkívül elmélyülten, sokszor távoli kitérőkkel és művelődéstörténeti csavargásokkal veszi végig a templom oltárképeit, többtucatnyi réteg alól elővakart középkori freskóit, mielőtt rátérne a bennünket leginkább érintő és érdeklő Szent László-képek elemzésére. A kerlési csata híres jelenete, a lányrabló kun harcos üldözése és legyőzése a Kárpát-medencének azokon a vidékein tűnik föl, amelyek a középkorban is „határsávnak” számítottak. A kakaslomnici feldolgozás azonban sok eltérést mutat a többihez képest.
Jankovics Marcell szinte nagyító alatt veszi sorra a freskó minden részletet a ló sörényének „fazonjától” a kun vitéz íjtartásán át a Szent László-i páncélzat anyagáig, hogy a képek átfogó értelmezésével végül a távoli sztyeppék világába és mondakörébe vezessen vissza bennünket. A Tátrától Ázsiáig.
Kopár dombság mocsaras tavakkal, sokszorosan újjáépített falvakkal és eredeti formájukat, de még a múltjukat is elvesztett épületekkel – Váradi Péter Pál tájképfotói alapján az ember kétszer is meggondolná, hogy útra kerekedjen Erdély szívébe.
A Mezőség, a Tóvidék azonban a magyar népi és szellemi világ egyik legértékesebb és legizgalmasabb szállásterülete, amely évszázadok óta sikeresen rejti értékeit a sokszor jellegtelen és sivár tájak mögé. És rejti véres tragédiáit utolsó pillanatban megmentett népművészete mögé.
A budapesti táncházak legnépszerűbb mezőségi táncai és dalai ugyanis olyan világ emlékeit hordozzák, amely mára szinte megszűnt létezni, vagy elérkezett a megszűnés határára. A Makkai Sándor által Holttengernek nevezett vidék a magyarság szórványosodásának és feloldódásának egyik legdrámaibb régiója, a „történelem szörnyű irtásterülete” – amint Cs. Szabó László írja erdélyi úti naplójában –, ahol a csaták, népvándorlások, beköltözések következtében a magyarság elvesztette népességének 75 százalékát.
Az egykor egységesen magyar falvakban ma már sokszor csak román lakosságot találni; látni itt (is) főúri kastélyokat évtizedek óta romokban, a templomok olykor magukra hagyva, elnéptelenedve – és a többségi társadalom vérmesebb képviselői szorgalmasan írják újra a Mezőség történelmét, dákokkal és orvgyilkos magyarokkal népesítve be a vidéket.
Váradi Péter Pál fotói és Lőwey Lilla kisesszéi ebbe a világba kalauzolnak el, a Makkai Sándorok, Sütő Andrások, Wass Albertek, Barcsay Jenők és Kallós Zoltánok világába, mely ma is népszerű regények ihletője volt, és a régi magyarság történelmi drámáinak terepe.
A Veszprémben élő, partiumi–erdélyi házaspár többtucatnyi hasonlóan megrázó és eszméltető kötetet adott ki honismereti fotóalbumainak sorozatában, bemutatva Erdély elfeledett tájait és méltatlanul háttérbe szorult alkotóit. Nem művészkedő, hanem dokumentumértékű fotókkal és művelt, nem hivalkodó, de rendkívül informatív kísérőszövegekkel. A fotók és a településeket bemutató szövegek pontosak, eligazítóak, valósággal kézen fogják az olvasót, hogy szelíden, de kérlelhetetlenül végigvezessék a Holttenger tájain.
A Mezőséget bemutató album után a könyvhétre jelent meg legújabb kiadványuk, amely Kemény János bárót, a marosvécsi mecénást, írót, irodalomszervezőt, színházi embert mutatja be. Abból a döbbenetes tényből kiindulva, hogy a mai napig nem született monográfia arról az emberről, akinek köszönhető a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom felvirágzása.
A római erődre épült marosvécsi Kemény-kastély ugyanis 1926-tól a helikoni találkozók színhelye lett, ahol egy asztalhoz ültek még azok az írók is, akik máskülönben semmi körülmények között nem lettek volna erre képesek – az erdélyi irodalom Tamási Áronnal, Nyirő Józseffel, Bánffy Miklóssal, Kuncz Aladárral és még sokakkal fémjelzett virágzását hozva. A házaspár új albuma méltó emléket állít a művészetpártoló bárónak, aki vagyonát áldozta a kisebbségi magyar kultúra megmentésére, és 1949 után mészégetőként tengette életét…
Bereznay András térképalbumai nem a nagyközönségnek szólnak, pedig szólhatnának annak is, ha iskolai tananyaggá tennék őket, amit habozás nélkül megérdemelnének. A 2011-ben a Méry Ratio Kiadónál megjelent Erdély történetének atlasza olyan gyűjtemény volt, amely sem azelőtt, sem azóta nem készült erről az évezredek óta forrongó és fortyogó régióról. Vitákat ingerlő, ténynek hitt elméleteket újragondoló. Ahogy nem készült térképgyűjtemény a cigányság történetéről sem mind ez idáig.
Bereznay új munkája az idei könyvhét egyik szenzációja volt, hiszen még soha senki nem vette a bátorságot arra, hogy egy eredetétől fogva megállíthatatlan mozgásban lévő, államalakulattal soha nem rendelkezett, a világ legkülönbözőbb pontjain hol felbukkanó, hol köddé váló népcsoport teljes történetét térképekre vigye.
Bereznay András, aki honlapján olvasható önmeghatározása szerint olyan „történész, aki kartográfus is”, azonban nem futamodik meg a kilátástalan feltérképezésétől. A cigányság történetének atlasza a nép észak-indiai formálódásától a világban szétszóródáson, a vargabetűkön és zsákutcákon át a 2017-es jelenlétig dolgozza föl hihetetlen aprólékossággal és odafigyeléssel ezt a sok tekintetben kényes témakört.
Bereznay módszere az, hogy a nagy erőfeszítésekkel felkutatott történelmi adatokat „térképesíti”, például a cigányság mint népcsoport megszületésének elméleteit illeszti közös felületre, vagy megjeleníti a vándorló cigány közösségekhez tapadó középkori jelzőket, jellegzetességeket Magyarország területén.
De megtekinthetjük egy XIX. századi magyar felmérés eredményeit vagy az Osztrák–Magyar Monarchia területén élő cigány „sztárokat”, akárcsak a vándorutakat Amerikába, Skandináviába, a Balkánra. A szikár jegyzetek és a több mint ötven térkép mögött hároméves kutatómunka van – és az a tiszteletre méltó elszántság, hogy a történelem legingatagabbnak és legmozgékonyabbnak hitt elemei is szilárd rendszerbe illeszthetők, mi több: illesztendők.
(Méry Gábor–Jankovics Marcell: Kakaslomnic Szent Katalin-temploma. Méry Ratio, So-morja, 2018, 128 oldal. Ára: 7900 forint. Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla: Mezőség – A Holt-tenger tükrében. Kemény János – A marosvécsi mecénás. PéterPál Könyvkiadó, Veszprém, 2018, 120 oldal. A kötetek ára: 8300 forint. Bereznay András: A cigányság történetének atlasza – Térképezett roma történelem. Méry Ratio, Somorja, 2018, 148 oldal. Ára: 6900 forint)
