Lugas: A jobb élet reményében milliók indulnak vagy készülnek elindulni Európa felé. A Föld egyes régióiban túl nagy, másokban csökkenő a népesség. Hogyan és miért alakult ki az egyenlőtlenség?
L. Rédei Mária: A Föld népesedéstörténetét áttekintve négy demográfiai korszakról szokás beszélni. Az emberi történelem kezdetén magas volt a születések száma, és magas a halálozás is. A civilizáció, benne az orvostudomány fejlődésével, a városiasodás eredményeként jutunk el a mérsékeltebb természetes szaporodáshoz. Ez a változás az egy nőre jutó születések számával is mérhető. A születésszám tekintetében ez a szám 27 a hutteritáknál, magyarul a habán vallási közösségben. Afrikában tíz.
A népesség változása szempontjából a születések számát egybe kell vetni a halálozással. A középkorban és a kora újkorban a várható élettartam a mai fele volt, majd a közegészségügyi állapotok fejlődésével csökkent. A fejlettebb társadalmakban előbb-utóbb minden ország eljutott odáig, hogy a halálozás és születés száma kiegyenlítődött, vagyis a népességváltozás nulla lett. Ez Magyarországon 1981-ben következett be. Ettől a ponttól kezdődik a népességcsökkenés. A harmadik demográfiát befolyásoló tényező a mobilitás vagy migráció. Ma Magyarországon is többet beszélünk a mobilitásról, mint a termékenység vagy a halandóság kérdéséről, mert az nagymértékben módosítja az egyes országok, térségek létszámát és összetételét. A legfontosabb vizsgálati szempont azonban a népesség demográfiai összetétele: milyen korú, nemű, képzettségű. Ha egy régió öregszik, nincs az a családmodell vagy támogatási rendszer, amelyik a csökkenő folyamatot meg tudná fordítani.
Nigériai fiú házuk udvarán alszik Lagosban. Sérülékeny generációk
Lugas: Leírható-e számsorral a világ népességének növekedése?
L. Rédei Mária: A történészek szerint az elmúlt kétszáz évben a Földön az első egy-kétmilliárd ember eléréséhez 113 évhosszra volt szükség. A két-hárommilliárdhoz 33 évre, a három-négymilliárdhoz 14-re, a hatmilliárdhoz 13 évre, a hétmilliárdhoz pedig már csak 12 évre. A Földön naponta 195 ezer gyermek születik, és 81 ezer hal meg. Vagyis a növekedés 113 ezer gyermek. Összességében a Föld lakosságának éves növekedése 33 millió.
Lugas: Mondhatjuk, hogy a civilizációs beavatkozások miatt borult fel a világ évezredekig tartó demográfiai egyensúlya?
Búr Gábor: A leglátványosabban ezt Afrikában követhetjük nyomon, ahol az európai gyarmatosítóknak fogalmuk sem volt, milyen következményei lesznek a beavatkozásuknak. A gyarmatosítás előtti Egyiptom népességszáma nem haladta meg a fáraók korabeli Egyiptomét, mert ez felelt meg a terület eltartóképességének. Egyiptom durván tíz magyarországnyi terület, de csak egy dunántúlnyi rész, a Nílus völgye és deltája termékeny, ez ugyanannyi embert tudott eltartani a fáraók, mint Napóleon egyiptomi kalandja idején, a XVIII. század végén. A britek a XIX. század végén rendbe hozták a csatornákat, duzzasztóműveket építettek, voltak már védőoltások, az egyiptomi népesség pedig elkezdett növekedni. Ma 90 millió körül jár, vagyis két évszázad alatt majdnem meghússzorozódott. Ugyanezt látjuk egy sor más országban, főleg a második világháború után. Európában is elkezd csökkenni a halálozások száma, amit egy ideig még nem követ a születések számának a csökkenése. Ezt nevezzük demográfiai forradalomnak, vagy napjainkban robbanásnak, ebben Afrika a világbajnok. Az emberiség történetében a népesség soha ilyen gyorsan még nem nőtt, mint az elmúlt évtizedekben Afrikában.
L. Rédei Mária
Lugas: Lehet változtatni ezen a tendencián?
L. Rédei Mária: Ha a nők csak pár évvel később, nem 14, hanem 16-18 évesen kezdenének szülni, vagy eszközöket kapnának ahhoz, hogy csak a kívánt gyermekek szülessenek meg, és ha be tudnának kapcsolódni a társadalmi termelésbe, csökkenhetne a születések száma. Közben persze Európában azon panaszkodunk, hogy ezeket az eszközöket „túltoltuk”, mert a 35 éves magyar nők felének nincsen még gyermeke, ami tragikus.
Búr Gábor: Jó történelmi példa a volt Kelet- és Nyugat-Pakisztán, a mai Pakisztán és Banglades. 1971-ig e két ország egy volt, teljesen egyforma népességmozgalmi adatokkal. A szétválás után Bangladesben jóval nagyobb hangsúlyt kapott a toleránsabb iszlám, mint Pakisztánban, a lányokat, asszonyokat jobban bevonták a képzésbe. Ezért óriási lett közöttük a különbség. Mind a két ország közel 200 milliós lakossággal rendelkezik, de Bangladesben jóval kevesebb gyerek születik, kizárólag a lányok iskoláztatása miatt.
Lugas: Egyértelmű, hogy Afrika hajtja a demográfiai motort?
Búr Gábor: A 30-35 milliós éves népességnövekedésnek ma már több mint a fele Afrikához köthető. Száz évvel ezelőtt Afrikának negyedannyi lakosa volt, mint Európának. Tehát valamikor 2050 és 2060 között bekövetkezik, hogy az afrikai népesség négyszer akkora lesz, mint az európai. Ez tehát alig száz év alatt történik, még akkor is, ha nem csökken az európai lakosság száma. Minden negatív hír ellenére Európa még nem is áll olyan rosszul. Az unióban most éppen Portugáliában a legalacsonyabb a születések aránya, pár éve még Olaszországban volt, ahol az egy nőre jutó élve születés 1,1. Magyarországon ez a mutató 1,4. Észak-Amerika ebben a tekintetben kivételes helyzetben van, ott mindig is valamivel több gyerek született, mint Európában, és jelentős volt a bevándorlás is. Ma azonban a gyerekek több mint 90 százaléka a fejlődő országokban jön világra, tehát nem európai származású.
Az ENSZ demográfusai pár éve kiszámolták, mi történne, ha 2300-ig a mostani demográfiai trendek maradnának érvényben – ami természetesen nem lesz így, mivel a trendek állandóan változnak –, az első tíz legnépesebb ország között csak két ázsiai, Afganisztán és Jemen szerepelne, mellettük viszont nyolc szubszaharai. A legnépesebb ország Niger, ott hatvan évvel ezelőtt valamivel több mint kétmillió ember élt 13 magyarországnyi területen, ma 16-17 millióan vannak, a népesség több mint a fele 15 év alatti, az egy nőre eső élveszülések száma 8,5. Az ötvenes években még nem volt különbség Ázsia, Latin-Amerika és Afrika között, az első kettőben azonban erős csökkenés kezdődött, közben Afrika ment fölfelé, és csak az 1990-es években kezdett csökkenni a népesség növekedésének üteme. Ezt mindenki derűlátóan vette tudomásul, csak elfeledkeztek arról, hogy Afrikában 55 ország van, és ennyiféle demográfiai mutató. A mai trendek szerint Nigerben, amelynek 85 százaléka sivatag, 2300-ra, ha egy négyzetméteren négyen állnak, akkor sem férnek majd el. Ha nem csökken drasztikusan a születések száma, hatalmas lesz a demográfiai nyomás. És ez csak egyetlen ország az ötvenötből.
L. Rédei Mária: Az otthon maradáshoz munkalehetőségre is szükség van, amit a fejlődő országok nem tudnak biztosítani. Nem arról van szó, hogy a fiatalok ne menjenek, ne nézzenek körül a világban, csak ne legyenek erre kényszerítve. A népességnövekedés csak akkor alakul a trendek szerint, ha a férfiak otthon maradnak. Magyarországon most, miként 1956 után is, hiányzik az a minimum 500 ezer szülőképes fiatal, aki külföldön él.
Búr Gábor: Szíriából a 21 millióból elment négy-ötmillió ember, ez már pótolhatatlan. A szubszaharai Afrika azonban még nem indult meg.
Kránitz Mihály
Lugas: Hogyan viszonyul a katolikus egyház a demográfiai jelenségekhez?
Kránitz Mihály: Minden tudományosan leírható jelenség mögött ott van az ember, aki vallásos lény, hiszen van lelke és személyisége, amivel kiemelkedik a természetből. Aki a jövőjét tervezi, felteszi magának a legalapvetőbb létkérdéseket: honnan jött, merre tart. Szeretne jól élni, kultúrát teremteni, és olyan családban élni, amelyben a házaspár, a férfi és a nő által elgondolt számú gyermek születik meg. Ez benne van az emberi természetben, de a Szentírásban is mint isteni parancs: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek meg a Földet. Lehet kongatni a vészharangokat, de bármerre jártam a világban, ahol sokan vannak – Indiában, Egyiptomban vagy Dél-Amerikában –, ott megtanultak egymás mellett élni. Szeretnek otthon lenni, más a kapcsolatuk a természettel, mint az európai embernek, nem gépszerű. Azt mondják az európainak: ti rohantok az idő után, mi uralkodunk rajta. Igaz, a pontosság fogalma is mást jelent náluk.
Búr Gábor: Afrikában ezt úgy mondják, hogy az európai embernek órája van, nekünk meg időnk.
Kránitz Mihály: A fiatalság mindig vándorolt. A szüleim és azok szülei is, igaz, nem nagy távolságokra, ez amolyan belső mozgás volt. Nem távolodtak el a hagyományuktól, a gyökerüktől. De a legfontosabb, hogy az ember ott, ahol van, emberként tudjon élni, és tudjon gondoskodni az utódairól. A szaporodjatok és sokasodjatok az iszlámban és a zsidóságnál is éppúgy parancs, mint a kereszténységnél, csak ez utóbbiban az ipari forradalmak után kibontakozott egyfajta technika, mesterséges beavatkozás a születések számának korlátozására. Az emberélet, a hetven-nyolcvan év felét töltjük már el tanulással, készüléssel, és a maradék már nem biztos, hogy ugyanolyan életminőségben tölthető el. Egyáltalán nem biztos, hogy a folyamatok majd úgy működnek, ahogy elképzeljük. Mégiscsak az ember az elsődleges, és körülötte kellene forogni mindennek. Nagyobb összegeket kellene átcsoportosítani a gyereknevelésre, otthonteremtésre. Látjuk, hogy a világban a falvak elnéptelenednek, az emberek a városokba mennek, ezért a városok szélén nyomornegyedek születnek. És akkor még nem beszéltünk a kiapadó forrásokról, hogy a víz a legnagyobb probléma lett, valamint az életminőségről.
Lugas: Hiszen az életminőség mindenhol javul.
Búr Gábor: Valóban így van. Ha valaki most születik, sokkal jobb lehetőségei vannak, mint az eleiknek. Sokan emlegetik, hogy bezzeg Latin-Amerikában, Ázsiában és főleg Afrikában milyen optimisták az emberek. Ahelyett, hogy mi itt, Európában büszkék lennénk rá, hogy milyen sokat elértünk.
Kránitz Mihály: Annak az indiai családnak, amelyik azt sem tudja, hol van Európa, van élettere, földje, amelyet művel, és megtalálja ott a helyét.
L. Rédei Mária: Fontos kiemelni, amit korábban mondott, hogy növekszik az élethossz. A nyugati világban eltolódtak az életesemények. Szokták is mondogatni a szülők, hogy bezzeg az én időmben. Nagyon meggyengültek a generációs hatások, és nemcsak azért, mert térbelileg nincsenek együtt a családok, hanem mert ha a gyermek az anya harminc-harmincöt éves korában születik meg, a nagymama már akkor hatvan-hetven éves, nincs türelme az unokához, így nincsenek meg azok a családon belüli pozitív minták, amelyeket annak idején átadtak egymásnak. Ezt a szakirodalom úgy írja le, hogy nagyobb lett a generációk, családok sérülékenysége.
Búr Gábor
Lugas: Rangsorolni lehet-e, hogy a változásokat milyen tényezők idézték elő?
Búr Gábor: A sok gyerek vállalása az ember történelmében kényszer volt. Egyrészt, mert a megszülető gyerekek közül sokan nem érték meg a felnőttkort, másrészt munkáskézre volt szükség, s az utód jelentette az öregkor biztonságát is. A járványok ott törtek ki, ahol hiányzott az élelem, mert ahol meg tudták tölteni a bendőt, sokkal kevesebben haltak meg fertőzésekben. Az első tehát az élelemhez való hozzájutás fontossága. Ez a probléma ma is fennáll, hiszen vannak országok, ahol ott a raktárakban az élelem, de a politika nem engedi elosztani. A második nagy probléma a víz. Naponta két-háromszáz liter személyenként a szükséglet. Ebbe beletartozik az öntözés, az élelem megtermeléséhez szükséges mennyiség is. Egy sor ország kezdi átlépni ezt a határt, éppen a demográfiai robbanás miatt.
Lugas: Mindez azt mutatja, hogy kizárólag az elvándorlás jelenthet megoldást a demográfiai problémákra?
Búr Gábor: Az urbanizáció mindig kevesebb gyereket eredményez. A városok már a középkorban sem tudták fenntartani magukat. Afrika lesz az utolsó a kontinensek sorában, ahol a városi népesség meghaladja a vidéki népesség arányát. Ez a jelenség a Földön elsőként Nagy-Britanniában történt meg 1830-ban, nálunk 1970 volt a forduló. Afrikában körülbelül napjainkban következik be, és valahogy így állnak a kínaiak és az indiaiak is. Ha majd a világban a népesség nagyobbik hányada városokban fog él, a túlnépesedés problémája jelentően csökkenni fog.
L. Rédei Mária: A szülőföldjükről elvándorlók viszik magukkal a szokásaikat, nem tudnak hamar átállni, ehhez idő kell. Jellemzően a nagyvárosokba mennek. De mi lesz a falvakkal? Magyarországon a települések felében ötszáz alatti a lakosság. Ez a méret már olyan kicsi, hogy oda se iskolát, se papot, se orvost nem érdemes vinni.
Kránitz Mihály: Az európai népesedési problémák mögött a család problémái állnak. Az a kérdés, van-e politikai akarat a családok gyermekvállalási hajlandóságának a támogatására. A katolikus egyház az elmúlt három évben két nagygyűlést, úgynevezett szinódust tartott a család intézményének problémáiról. A gyűlés tapasztalatait összegző pápai dokumentumot nemrég adta ki a Szentszék, most folyik az Amoris laetitia, A szeretet öröme magyar fordítása. A kérdés, hogyan lehet megmenteni a társadalom alapsejtjét, ahová az emberek születnek, ahol felnőnek, és ahol megmaradnak. Mert a gazdag nyugati országokban ma kevés gyermeket vállalnak. Inkább a könnyebb élet és a szórakozás került az előtérbe.
Lugas: Emiatt a gyermek ma már nem gazdasági szükséglet, hanem játékszer vagy felesleges teher. Évszázadokig kellettek a családokban az utódok, a kezük munkája, és ők garantálták a szülők számára az öregkor biztonságát is. Mostanra úgy tekintenek rájuk, mint áldozatvállalásra, munkára és kiadásra.
Kránitz Mihály: A vidéki magyar családok még ötven évvel ezelőtt is önfenntartók voltak. De a vidéki élet ellehetetlenítésével a politika Magyarországon rákényszerítette az embereket, hogy a városokba költözzenek. A folyamat talán megváltoztatható.
Lugas: A megváltozott civilizációs körülmények között a gyerekvállalás mellett nem sok érv szól.
Kránitz Mihály: Csak annyi, hogy az emberi kiteljesedés része.
Lugas: Kérdés, ez elég erős érv-e.
L. Rédei Mária: Az első gyerek vállalásának ideje Magyarországon nagyon gyorsan változott meg. 1990-ben még a 21 év volt az általános. Ez volt az önállósodás, a függetlenedés ideje, ekkor tudtak a fiatalok saját életet kezdeni; még ha külön költözni nem is minden esetben volt lehetőségük azonnal. Most harminc év fölött tartunk az első gyerek megszülésének idejével, ez pedig már nagyon leszűkíti a lehetőségeket. Dániában 36 év az első gyerek vállalásának átlagos ideje, és ez szinte teljes bizonyossággal kizárja, hogy egy családban kettőnél több gyermek szülessen.
Lugas: És Afrikában miért születik még mindig annyi gyerek?
Búr Gábor: Mert a lányok jelentős hányada nem jut el iskolába. Korábban annyi gyerek született, amennyi biológiailag lehetséges volt. Ilyen társadalom ma már kevés van, az egy nőre jutó gyermekek száma a korábbiakhoz képest még a legtermékenyebb országokban is csökken, 8,5-ről 4,4-re süllyedt. A demográfiai előrejelzések szerint századunk közepére Európában az egy nőre jutó élveszülések aránya picit növekedni fog, ez Ázsia, Latin-Amerika és Észak-Afrika országaiban alig kettő fölött, a szubszaharai Afrikában pedig már csak 2,8 lesz.
Lugas: Akkor nincs is semmi probléma, hiszen Európában megáll a népesség fogyása, a többi területen pedig lelassul a túlszaporodás.
Búr Gábor: Ez csak részben igaz. Vannak olyan vélemények, amelyek a népesség teljes átrendeződésével számolnak. Egy feltételezés szerint az utolsó szőke hajú, kék szemű leánygyermek kétszáz év múlva fog megszületni Finnországban. Nemrég hallottam egy konferencián azt a véleményt, hogy a népesedési gondokkal küzdő Európában évi egymillió árva gyermeket kellene adoptálni a nagyvilágból, ez csökkentené a népesség fogyását, viszont megoldaná a társadalmi beilleszkedést. De az az igazság, hogy a demográfiai problémákra a politika soha sehol nem tudott tartós megoldást találni, pedig a történelem egészen abszurd példákat is fel tud mutatni. Az Egyesült Államok déli rabszolgatartó államaiban lényegében tenyésztették a feketéket: az az anya, aki tizenöt gyermeket szült, felszabadult, elnyerte a szabadságát.
Lugas: Ha a politika nem képes befolyásolni ezeket a folyamatokat, akkor milyen módon állítható meg a népesség fogyása?
Búr Gábor: Talán a társadalmi javak igazságosabb elosztása az egyetlen módszer, ami egészségesebb, fenntarthatóbb demográfiai folyamatokat eredményezhet, mert ez könnyíti meg a családalapítást.
Kránitz Mihály: A katolikus egyház 1891-ben foglalkozott hivatalosan először ezzel a társadalmi problémával, és a Rerum novarum kezdetű pápai enciklikában XIII. Leó pápa olyan kérdéseket taglalt, mint a munkásosztály nehéz helyzete a modern társadalmakban, a család, a lakhatás, a gyermekvállalás. És valójában Ferenc pápa tavaly megjelent Laudato si’ kezdetű környezetvédelmi enciklikája részben szintén hasonló kérdéseket hoz elő. Látja az igazságtalanságot, hogy nagy vagyonok kevesek kezében vannak, és látja a nagy szegénységet. Valójában napjaink népvándorlása ennek a hatalmas ellentétnek köszönhető.
Lugas: Összességében akkor a világ szegényebb és gazdagabb országai között húzódó jelenlegi demográfiai feszültség nem jelent súlyos problémát, hiszen az urbanizáció lassítja, a demokratizálódás kiegyenlíti a pillanatnyilag ijesztőnek látszó folyamatokat?
Búr Gábor: Ez túlságosan optimista forgatókönyv. Szíria, Irak, Afganisztán lakosságának megindulása csak a kezdet. Ha valahol ökológiai katasztrófa következik be, ennél lényegesen nagyobb robbanás várható. Ráadásul az elmúlt kétszáz évben a javak igazságosabb eloszlása se nagyon következett be a Földön.
