– Mielőtt leültünk meginni a kávénkat, épp egy könyvbemutató részleteit beszélte meg az egyik szerzővel. Jól hallottam, hogy lesz almatea, török sütemény és pogácsa is?
– Mivel a szóban forgó mű a törökországi magyar építészeti emlékeket veszi sorra. De volt, amikor hatvan főre főztem túrós puliszkát, amelyhez székely köményes házi pálinkát kínáltunk egy erdélyi könyvbemutató alkalmával. Ezek a gesztusok rengeteget adnak hozzá az élményhez – olvasónak, írónak egyaránt –, ezért mindig igyekszünk megtámogatni az irodalmi programokat egy kis teával, harapnivalóval. Így a Liteában még meg tudjuk teremteni azt a miliőt, hangulatot, amely testközelbe hozza az írót, amely lehetővé teszi, hogy mind az író, mind az olvasó, sőt a kiadó is baráti vendégség részesének érezze magát.
– Ez volt a Litea létrejöttének egyik mozgatórugója, innen ered a neve is: a literatúra és tea szavak összevonásából.
– A Helikon Kiadó, illetve a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó hozták létre 1990-ben a boltot ezzel a nem titkolt kultúraközvetítési céllal. Akkoriban egyedülállónak számított a kávézóba-teaházba, társasági térbe oltott könyvesbolt. 1993 áprilisa óta működik önálló kulturális vállalkozásként, melyet Buda fiammal együtt vezetünk, illetve próbálunk az egyre nehezebb körülmények között életben tartani. Fiam a szigorú, fiskális szemléletű pénzügyi vezető, én pedig a kulturális szolgáltatás felelőse vagyok. A megnyitás után gyors népszerűségre tettünk szert azzal, hogy nem üzletet láttunk a könyvben, nem profitorientált kereskedői helyszínt akartunk faragni a Liteából, inkább kultúroázist. Ahol egy finom tea, egy jó kapucsínó mellett üldögélve lehet olvasgatni, beszélgetni. Emellett kezdettől fogva foglalkozunk mind a Kárpát-medencében, mind a nyugati diaszpórában élő határon túli magyarság irodalmának képviseletével, terjesztésével az Illyéstől származó haza a magasban fogalom szellemében. Illetve teret adunk olyan szervezetek havonkénti összejöveteleinek, mint az idén ötvenéves Várbarátok Köre. Ezzel a gondolkodással ma már az utolsó bölények egyikének számítunk a könyvpiacon.
– Ahol manapság nem könnyű függetlennek, függetlenként fennmaradni, pláne ezzel a küldetéssel, ilyen ars poeticával. Sosem környékezték meg az áruházláncok, nagyobb kiadói csoportok?
– Soha, valószínűleg éppen a Litea egyedisége miatt nem. Egyrészt ez a túlélésünk titka: a kvázi célközönségünk körében híre van a boltnak, tudják, milyen rendezvényekre, könyvekre lehet számítani nálunk. Néha pályázati támogatást is kapunk, valamint az önkormányzat is segít minket szerény összeggel, hiszen közös kezdeményezésünk, a budavári könyvfesztivál, vagyis a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe főszervezői vagyunk 15 éve, az indulás óta. Másrészt abból a szempontból is utolsó bölénynek számítunk, hogy még a régi könyves iskola elveit képviseljük: nekem kiemelten fontos a közvetlen vevő-eladó kapcsolat, a személyes kommunikáció, a bizalom kialakítása. Aki bejön, azzal igyekszünk a „szükségesnél” többet beszélgetni, nemcsak azt a könyvet elé rakni, amelyért jött, hanem az érdeklődésének megfelelően más köteteket is ajánlani. Ezért aztán sokan visszajárnak. Egy idő után tudom, éppen milyen könyvet keres vagy milyen témában érdekelt egy-egy törzsvásárló, és ha találok neki való könyvet máshol, azt elhozom. Lehet az akár egy óír mondakötet, amelyre egy körúti antikváriumban bukkanok rá, megveszem, mert tudom, hogy ki lesz a címzettje. Ehhez persze ismerni kell a könyveket! Az űrbázisjellegű könyváruházakkal ellentétben, ahol gúlában állnak a könyvek, és az eladók a képernyőről ismerik a kínálatot, nálunk egyedi, ritka köteteket is meg lehet találni az újdonságok mellett, bár mindenből csak egy-két példányt tartunk.
– Viszont meglepően sok idegen nyelvű könyvet látni a polcokon, az asztalokon pedig rövid, általában angolul írt üzeneteket – mint egy vendégkönyvben.
– Természetesen, hiszen a Várban vagyunk! Ha nem is feltétlenül célirányosan vásárolni jönnek, de bejönnek a turisták, gyakran egész csoportok. Részint azért, mert az idegenvezetők tudják, hogy nálunk ingyen használhatják a mosdót, és finom a kávé. Ez csábítóan hat. Ám ha csak ezért jönnek, akkor is ritkán távoznak valami szuvenír, album vagy magyar zenei CD nélkül. Mivel a munkatársaim több nyelven beszélnek, így a külföldieknél is érvényesülni tud a fentebb említett közvetlenség. Ami nem egyenlő a nyomulással. Ugyanakkor igazán izgalmas megélni azt, amikor például Faludy Pokolbeli víg napjaim angol nyelvű változatától az ötvenesek évek hazai történelméről beszélgetve eljutunk egy második vagy harmadik magyar történelemről szóló könyvhöz, amelyet magukkal visznek. Ez is a „könyvezéssel” járó felelősség része: elérni, hogy kultúrnemzet képét vigye magával a turista.
– Ezért vágott bele anno a könyvkiadásba is?
– Ezért is. 1994-ben, legértékesebb könyves barátságaim egyikének hozadékaként Jövendő néven, a Litea farvizén kis kiadói műhelyt alapítottunk Bródy Sándor unokájával, Alexander Brodyval. A két világháború közötti irodalom gyöngyszemeitől Márain át a kortárs irodalomig terjed a húsz műszámot jelentő kiadói választék. Ahogy a színész megpróbálkozik a rendezéssel, ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a pult mögül kilépve, tapasztalatait érvényesítve a könyves is megpróbálkozik a könyvkiadás és -készítés csodálatos, sokszínű feladatával.
– Tevékenységéért, a magyar könyvkultúra és az olvasás népszerűsítése iránti elhivatottságáért idén március 15-én kitüntették a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatával. Mit jelent a szakmájában egy ilyen díj?
– Az ember nyilván nem a kitüntetésért dolgozik, de persze jólesik az elismerés, a figyelem és a sok-sok őszinte gratuláció. Közel ötven éve űzöm az ipart, és bár most ezer sebből vérzik a könyvszakma, ez a díj jelzi, hogy talán nem éltem hiába. De a mai felgyorsult világban egyre kevesebb idő jut az elmélyült, megnyugtató olvasásra, arra, amire a Litea szolgál. A modern technikán, a tableten, e-bookon szocializálódott nemzedéknek már nincs akkora igénye rá, és ezt nem is igazán lehet rajta számon kérni. Az idővel való örökös versenyfutásban a virtuális kereskedelem és ismeretszerzés kényelmesebb formáját választja. Ez olyan trend, amely akkor is igaz, ha tudunk rá ellenpéldát mondani. Szomorú paradigmaváltásnak vagyunk tanúi, amikor a régi helyét nem feltétlenül valami jobb veszi át. Láthattuk, hogyan vezetett a folyamatosan demoralizálódó üzleti és felelőtlen pénzügyi környezet, a gátlástalan profitéhség az Alexandra-birodalom bukásához. De szerintem az sem a nemes piaci harc példája, amikor megtörténhet, hogy egy nagy múltú könyváruház közvetlen ajtószomszédságában egy konkurens cég könyvpalotát nyit. Fáj, hogy azt látom, a klasszikus könyves kultúrából előbb-utóbb csak örökség lesz, mert nem győzi a versenyfutást az idővel. Ráadásul ebben a versenyben a Gutenberg-galaxis hendikeppel indul, mert a könyv míves tárgy, melyet megalkotni gyönyörű, ám embert próbáló feladat. De azért mi még kitartunk, hiszen az első nyomtatott könyv Magyarországon 544 évvel ezelőtt éppen ezen a helyen készült.
– Meddig? Hogyan látja most a Litea jövőjét?
– Ez időszerű kérdés, mert a bolt helyzete kicsit bizonytalan. Ugyanis, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium tényleg beköltözik a Magyarság Háza épületébe, akkor itt nagy átalakítások lesznek, az udvarban minden bizonnyal kell a hely a munkagépeknek, stb. Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között nyitva tudnánk tartani, no meg azt sem tudom, egyáltalán itt maradhatunk-e majd.
– Mi lesz, ha esetleg be kell zárniuk?
– Nem tudom, lesz-e folytatás, a Liteán kívül másban nem gondolkozom. Lehet, így hetvenévesen ideje volna elengedni a könyvezést. Csak közben megakad a szemem az üzletet díszítő legendás fotón, amely egy londoni könyvesboltot ábrázol a második világháborús bombázások után, ahol a beomlott gerendák és könyvespolcok között böngésző, könyvek után kutató embereket látunk. Ez a kép a mi logónk, az én személyes ars poeticám, ez tartja bennem a lelket, ez hitelesíti számomra Arisztotelész szavait: A műveltség jó sorban ékesség, szükségben menedék. Hiszem, hogyha magáról a könyvről lemond is az emberiség, talán a műveltségről nem fog, és ahhoz, hogy legyenek művelt emberek, mi, könyvesek is sokat hozzátettünk – és -teszünk.