Máig létezik az a régi európai szőlőfajta, amely még termeszthető kontinensünk éghajlatán, mégsem foglalkozik vele igazából senki. A tarcali szőlészeti és borászati kutatóintézet igazgatója állítja, hogy azért nem, mert a borfogyasztási kultúra átalakult, és nem biztos, hogy az ebből készült ital versenyképes lenne. Bihari Zoltán szerint sokkal érdekesebb a furmint, amely az ősi fajta, a gouais blanc édes (vagy esetünkben inkább száraz) gyermeke. Ennek a magyar szőlőnek és őseinek eredünk most nyomába.
A gouais blanc érdekessége, hogy oly régóta van jelen Európában, hogy tőle származnak azok a jól ismert szőlők, mint a chardonnay, a Burgundiából indult és a világ legnagyobb tételben termesztett és fogyasztott szőlő- és fehérborfajtája, az aligoté, mely Burgundia második legismertebb fehérszőlő-fajtája, a gamay, ami a világszerte híres beaujolais (azaz a francia burgundiai újbor) vörös alapját adja, a rizling (riesling), amely szintén az egész világon ismert és elterjedt francia és német eredetű fehérszőlő- és borfajta, valamint a kékfrankos (Blaufränkisch), amely a Kárpát-medencében terjedt el leginkább.
Ám, amint visszafelé haladunk az időben, egyértelművé válik, hogy ennek az ősi európai szőlőfajtának egyenes ági leszármazottja a magyar furmint is.
Szülő-gyerek kapcsolat van közöttük, azaz a gouais blanc az apja a furmintnak. De itt még nincs vége! Genetikai bizonyíték van arra, hogy a gouais blanc teljes mértékű azonosságot mutat a Németországban és Svájcban fellelhető (beszédes nevű) Hunisch szőlőfajtával, amelyet nagyjából ezer éve a németek vittek ki az akkori Magyar Királyság területéről. A német Hunisch és a magyar hajnos fajta közti azonosságot a DNS-vizsgálatok nagy biztonsággal megállapították – árulta el Bihari Zoltán. Tehát a gouais blanc azonos a hajnossal.
Kérdés, ha egy ezeréves szőlőről beszélünk, vajon honnan ered. Ennek megválaszolásához még tovább – legalább hétszáz évet – kell „boridőutaznunk” vissza az időben. Érdekes, hogy Franciaországba valószínűleg sokkal korábban jutott el! A gouais blanc-ról az az elképzelés a legismertebb, hogy Marcus Aurelius Probus római császár (276–282) adta a galloknak. Probus szerémségi születésű. A szőlőfajta pedig nagy valószínűséggel Pannóniából származott.
A császár engedélyezte a galloknak, spanyoloknak és a britonoknak, hogy szőlőt telepítsenek, és bort készítsenek, korábban ugyanis ez tilos volt, így védték az itáliai borokat. Ő maga a katonáival telepíttetett szőlőt a szerémségi Tarcal-hegyen (Fruška Gora). A szőlő iránti elkötelezettsége miatt joggal feltételezhetjük, hogy nevéhez fűződik a fajta elterjedése. Ekkoriban viszont csak Franciaország déli területein történt szőlőtelepítés. Franciaország középső és északi részén már a Savariában (Szombathely) született Szent Márton szorgalmazta a telepítéseket, aki mellesleg Franciaország védőszentje lett.
Összegezve: a legtöbb ezzel foglalkozó kutató szerint a hajnos (azaz gouais blanc) Pannóniából származik, tehát valószínű, hogy ősi római szőlőfajtáról beszélhetünk.
Mindenesetre a kutatások alapján biztos, hogy a furmint – mint ezen ősi szőlőtípus „gyermeke” – az egyik legősibb, legeurópaibb és egyben legmagyarabb fehér borszőlő. Bihari Zoltán igazgató szerint ezt támasztja alá, hogy a furmint genetikai állományát tekintve a legnagyobb változatosságát Tokajban éri el, ez a hely a géncentruma, ami az ottani kialakulásra utal.
A furmint másik szülőfajtája („anyja”) az Alba imputotato. Azért állíthatjuk, hogy az anyja, mert csak nőivarú virágokkal rendelkezik. Ez a kevéssé ismert fajta talán erdélyi lehet, de az valószínű, hogy Tokajban is előfordult az Árpád-korban. A gouis blanc és az Alba imputotato utóda a Tokajban szintén elterjedt kövérszőlő is, amely tehát édestestvére a furmintnak.
A furmint, mint a legelterjedtebb tokaji szőlőfajta, spontán kereszteződéssel jött létre.
A feljegyzések szerint az 1500-as évektől biztosan fellelhető Tokaj-Hegyalján, de nagy valószínűséggel már 800-900 évvel ezelőtt is létezett ott – teszi hozzá Bihari Zoltán. Ennek bizonyítéka a Plantscher szőlőfajta, melyet már a XVI. században említenek Svájcban. A Plantscher pedig a furmint egyik leszármazottja, így már ezen időszak előtt léteznie kellett a szülőjének számító magyar fajtának.
A furmint létrejötte a csillagok szerencsés együttállásának volt köszönhető – mondja az igazgató. Hozzáteszi: reprodukálhatatlan a „pillanat”, hiszen a két szülőtől véletlenszerűen kapta a génjeit, akárcsak nálunk, embereknél – két testvér sem azonos, hiába ugyanazok a szüleik.
Az ősi furmint utáni kutatás iránya ma a Krím félsziget felé fordult, ugyanis a tarcali kutatóintézetben feltételezik, hogy esetleg ott még ráakadnak olyan tőkékre, melyeknek ősei a filoxéravészt megelőző időkben, azaz a XIX. század vége előtt kerültek oda. De hogyan is kerülhettek furmintvesszők a Krímbe?
Tudvalevő, hogy 1733-tól 1798-ig a cári udvar Tokajban borvásárlási bizottságot tartott fenn. Az ezen időszak második felében uralkodó II. Katalin cárnőnek is olyannyira tetszhetett a furmint szőlő és a belőle készült bor, hogy úgy döntött, meghonosítja a Krímben.
A feljegyzések szerint 1785-ben 19 ezer tokaji szőlővessző indult el Oroszországba, a Krím félszigetre, de telepítettek oda Tokajból szőlész-borász családokat is a műveléshez.
A tarcali kutatóintézetben azon dolgoznak, hogy összegyűjtsék a még megtalálható furmintklónokat, például elhagyatott, műveletlen tokaji területekről vagy a még művelésben lévő öreg tőkékről, de az egyik legnagyobb eredmény az lenne, ha a Krímben megtalálnák azokat a furmintleszármazottakat, melyeknek őseit az 1700-as évek végén vitték ki Magyarországról, mivel ezeknek valószínűleg kissé eltér a genetikája a filoxéra után itthon megmaradt változatokétól.
Bihari Zoltán szerint most a legfontosabb lépés felvenni a kapcsolatot a Magarach krími szőlészeti és borászati kutatóintézettel. Úgy fogalmaz: „Ha ez sikerülne, elutaznánk a Krím félszigetre, hogy megvizsgáljuk és feltárjuk, tényleg van-e még ott furmint, sőt szaporítóanyagot kérnénk, hoznánk oltóvesszőt, majd meglévő tőkékre oltanánk ezeket a rügyeket. Így a következő évben már termést láthatnánk, amelyről el tudnánk dönteni, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy felejtsük el.”
Nehezíti a megtalálást, hogy az 1985–87-ben Mihail Gorbacsov pártfőtitkár által életbe léptetett alkoholgyártási és -árusítási korlátozások miatt teljes szőlőkerteket irtottak ki a volt Szovjetunióban. Annyi viszont biztos, hogy a második világháború előtt még volt furmint a Krímben, mert ma is kínálnak az interneten 1940-es krími tokaji bort, melyről tudni kell, hogy az oroszok ezt a megnevezést a furminttal azonosították.
Végezetül feltettem a kérdést a tarcali kutatóintézet igazgatójának, mit veszíthetünk azzal, ha nincs már furmint a Krímben. Bihari Zoltán kérdéssel felelt: „Mit nyerhetünk azzal, ha találunk? Ha már nincs ott semmi, minden marad a régiben, de ha mégis fellelünk egy ősi furmintklónt, egy régi fürttípust, már nyertünk.” Hozzátette: „Azt tudni kell, hogy a szocializmus alatt a mennyiség volt a lényeg, így a nagy fürtű, nagy termésű furmintklónok kerültek termesztésbe Tokajban. Ha a Krímben esetleg találnánk egy más típusú fürttel rendelkező furmintot, amelynek kisebb bogyói vannak, kissé más bort is tudnánk készíteni belőle.”
Óriási felfedezés lenne.
A hajnos (gouais blanc) az egyik európai ősszőlő, amely a Kárpát-medencéből indult világhódító útjára, a belőle származó furmint pedig az egyik legrégebbi, a mai napig élő és termesztett magyar szőlőfajta.
A XXI. században pedig a belőle készülő száraz és természetes édes borok, aszúk újra a világ borkultúrájának élvonalába tartanak.
Göring pincéin át
Élt a XX. században egy német származású lengyel borkereskedő, Fukier, akinek az 1600-as, 1700-as, 1800-as évekből származó tokaji aszú borok is birtokában voltak. Varsó náci lerohanása után a gyűjtemény előbb Göring pincéjében, majd – a legenda szerint – a második világháború végén a Szovjetunióban kötött ki, aztán nyoma veszett. A nevezetes tokaji kollekció egyes darabjai egyszer tűntek fel eddig, ami lehetséges fennmaradásukra utal. Egy amerikai diplomáciai delegáció beszámolója szerint az 1960-as években kóstoltak 1608-as tokaji aszút Moszkvában. Egyes feltételezések szerint ebből a gyűjteményből vagy inkább maradványaiból talán a Krím félszigeten található még pár palack, de lehet, hogy Grúziába is került valamennyi.