Aki már elfelejtette volna, annak ismét elmondjuk, azért választottalak téged a rovatom megszólítottjának, mert te, aki a Szex és New York című filmsorozat kitalált karaktere vagy, pontosan ilyen rovatot írtál, mint amilyen az enyém. A sorozatot Candace Bushnell ilyen cikkeiből, mint ez, illetve a sorozattal megegyező című könyvéből adaptálták. A történet négy barátnőről szólt, és minden sztori igaz volt. Vagy az írónő ismerőseivel, vagy a stábtagokkal esett meg, mindenesetre nem lehetett lesöpörni az asztalról mint csajos hülyeséget.
A mai napig tanulmányok elemzik a Carrie Bradshaw-jelenséget. Carrie fiatal, tanult, és szabadon dönt a sorsáról. Vagyis feminista. Én is feminista vagyok, és halálomig feminista maradok, mert a legmélyebb meggyőződésem, hogy a férfiak és nők egyenrangúak. Nem egyformák, hanem azonos értékűek.
Holnap szavaz az ország. A nők magasabb várható életkora miatt több a potenciális női szavazó az országban, mint a férfi, viszont a kutatások szerint az életkor és az iskolai végzettség fontosabb tényező abban, hogy él-e valaki a szavazati jogával, mint a neme, viszont ha valakinek elmegy a férje, felesége, valószínűleg ő is szavazni fog. Inkább az idősebbek és az értelmiségiek voksolnak. Persze, az én gyerekeim jönnek szavazni, és tisztában vannak azzal, hogy mekkora tétje van a választásnak.
A 19 éves lányom azt is tudja, hogy mennyi szenvedés, küzdelem és kitartás gyümölcse az, hogy lány létére ő is szavazhat. Tudja, hogy nem unatkozó háziasszonyok harcoltak ezért száz évvel ezelőtt, hanem szerencsétlen gyári munkások, akiknek a néhány hetes rendőri fogda azt jelentette, hogy legyengültek és belehaltak az éhségsztrájkba és/vagy a mesterséges etetésbe, hogy elvesztik a munkájukat, ezért éhezni fognak a gyerekeik, és megveri, majd elhagyja őket a férjük, lovak tapossák szét őket, végül a társadalom számkivetettjei lesznek.
De ezek a nők nem adták fel, miattuk is feminista vagyok.
Az elmúlt egy hónapban viszont úgy döntöttem, hogy minden magyarországi feminista mozgalomtól távol tartom magam. Soha nem is vettek komolyan, hiszen több mint húsz éve élek egy férfival, aki a férjem, és tőle van mind a három gyerekem. Bár csak négy darab szülő nevelt fel minket (közülük kettő nő, kettő férfi), szeretnek bennünket, és az elmúlt húsz évben mindig mindenben segítettek, egy szavunkra ugranak ma is.
Vagyis teljesen hiteltelen vagyok a mozgalomban. Isten látja lelkemet, minden gyerekem azzal játszott, amivel akart, és annak öltözött, ami tetszett neki – mindegy, csak csend legyen, ez az elvem ilyen ügyekben –, a fiam mégis férfi, a húgai lányok lettek.
Ha előálltak volna, hogy nem tudják, mik is akarnak lenni, azt javasoltam volna, hogy nézzék meg magukat pucéran a tükörben. Biztos, hogy nem viszem hormonkezelésre őket, és a továbbiakban nem akarok semmilyen közösséget olyan feminista csoporttal, amelyikben ilyesmire buzdítják a szülőket, sőt még egy kis könyvet is kiadtak, amely erről szól. Felőlem 18 éves korától (saját zsebből) mindenki azt varrat magának, amit akar, de el a kezekkel a gyerekektől! Komolyan: mindenkinek elment az esze, vagy megveszett, akinek ilyen az eszébe jut?
Feminista társaim szerint a családtámogatás turkálás a méhünkben, ugyanakkor nem érdekli őket sem az iszlám elnyomás, sem a migránsok által elkövetett nemi erőszak (ez csak propaganda!), sem a jobbikos beszólások, minden mindegy, csak ne az maradjon a rend az országban, ami most van. Amikor mind a száz nem tudom, milyen nemi kisebbség ügye fontosabb nekik, mint a határon túli magyaroké, akkor előbb vagyok magyar, mint nő!
Nagyon is jól fogom a tanultságomat és a jogaimat használni a szavazófülkében, de nem eszmékért, hanem a hazámért.