Donald Trump amerikai elnök még a hírek zuhatagában, amikor a sajtó szinte óráról órára „új fejleményekkel” szolgált a Hasogdzsi-gyilkosságról, a The Washington Post amerikai lapnak a következőket nyilatkozta: „Azt hiszem, ez volt a legrosszabb akció, amelyről valaha hallottam, a kigondolástól a végrehajtáson át egészen a tálalásig.” Pedig amerikai elnökként számos efféle titkos jelentést olvashat. Az isztambuli ügy kapcsán nemcsak a szaúdi vezető körökre vetült reflektorfény, hanem Donald Trumpra is. Trump szorult helyzetben van: Szaúd-Arábia az Egyesült Államok egyik stratégiai szövetségese, a sivatagi királyságot nem lehet kioktatni.
Trump első külföldi látogatása nem véletlenül vezetett Szaúd-Arábiába. A szoros viszonynak meg is lett az eredménye: Rijád az amerikai elnöknek jelezte, hogy az elkövetkező években 450 milliárd dollár értékben kíván amerikai fegyvereket vásárolni. Ennek vannak amerikai belpolitikai következményei is, hiszen ez a megrendelés egymillió amerikai dolgozónak nyújt munkát, ami korántsem mindegy Trump gazdasági terveinek sikerre vitelében. Így az amerikai elnök – szokásától eltérően – megfontoltan és árnyaltan fogalmazott az isztambuli gyilkosságról, különösen a félidős választások előtt.
Végül meghozta döntését, ez néhány szaúdi beosztottnak az Egyesült Államokba történő beutazását tiltotta meg. Ez koránt sincs arányban azzal a követeléssel, hogy egyesek a diplomáciai kapcsolatok megszakítása mellett törtek lándzsát. Talán eljutott az amerikai döntéshozókhoz is az a hír, amely Rijádban járja: ha túlzottan akadékoskodnak, akkor majd megtapasztalhatják, hogy társadalmi méretekben milyen lesz a kőolajért a jelenlegi hordónkénti száz dollár helyett a dupláját, kétszáz dollárt fizetni.
A nemzetközi sajtó zöme szerint a szálak egészen Mohammad bin Szalman (MBS) szaúdi trónörökös köreihez vezetnek. Az isztambuli szaúdi kommandó néhány tagja, akik a „takarítást” végezték, a herceg testőrségébe tartozik. A 82 esztendős apa, Szalman ibn Abdul-Aziz király betegségére tekintettel – amelyről soha nem közöltek részleteket – tavaly nyáron ruházta fel már-már uralkodói hatalommal kedvenc fiát. Ez szakítás a hagyományos utódlással, ugyanis eddig az örökösödési rangsorban következő foglalhatta el a trónt, aki általában idős és beteg, nagyrészt tehetetlen ember volt. Ehelyett most itt van egy tettvágyó, ambiciózus és fiatal személy, aki harminc-egynéhány évesen belekóstolhat a nagy olajhatalom irányításába.
Ám a herceget trónörökösként eddig elkerülte a jó szerencse. Mohammad bin Szalman külpolitikájának kulcseleme az Irán-ellenesség. Az egész szunnita világ védelmezőjeként számára elsődleges cél a síita Teherán minden eszközzel való feltartóztatása. Még hadügyminiszterként 2015-ben belevágott a jemeni kalandba, ahol a déli határon lévő hutista, iráni segítséget kapó lázadókat akarta bombázásokkal megsemmisíteni. Három évvel később a felkelők még mindig tartják Szanaát, az ország fővárosát, a háborúnak tízezer halottja, harmincezer sebesültje van, és a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája készülődik.
MBS tavaly nyáron elrendelte a gáznagyhatalom Katar embargóját. Állítólag csak az amerikaiak ellenkezése miatt nem foglalta el parányi szomszédját. A szunnita Katarnak az volt a bűne, hogy túl szívélyes kapcsolatokat ápolt Iránnal. Az embargó megdőlt, ugyanis Doha jelentős fegyverszállítási megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával, biztosítva területi épségét. Törökország egy újabb támaszpontért ellátta élelmiszerrel, és kicsit besegített Teherán is. Mit tett a szaúdi trónörökös? Bosszúból Katart elvágja a szárazföldi kapcsolattól. A félsziget egyetlen úttal kapcsolódik Szaúd-Arábiához, most megkezdték ennek elbontását, helyette hatalmas csatornát hoznak létre, így Katar szigetországgá válik.
Az idén egy áprilisi interjúban a szaúdi trónörökös beletörődve elismerte, hogy „Szíriában Bassár el-Aszad marad hatalmon”. Ez jelentős veszteség Szaúd-Arábiának, amely a radikális szunnita felkelőket támogatta a szír, alevita, síita szemléletű kormánnyal szemben. Az irániak eközben győzelmet győzelemre halmoztak Irakban és Szíriában is, ahol megvetették a lábukat. Nem kérdés, hogy ki áll jobban geopolitikailag. Külföldön nagy visszhangot kaptak azok a szaúdi reformintézkedések, amelyek engedélyezték a nők autóvezetését és munkavállalását, a vallási rendőrség hatalmának letörését vagy mozik megnyitását.
De számos külföldön élő szaúdi ellenzéki elmondta, hogy a rezsim semmit sem változott: a számára nemkívánatos emberek börtönbe kerülnek. Sokan azt várták, hogy a trónörökös az isztambuli botrány következtében megüti a bokáját. Egyesek azt terjesztették, hogy a Vörös-tengeren ringatózó jachtján házi őrizetben van.
Talán a kegyvesztettségére engedett következtetni, hogy azokban az októberi napokban mintha a király visszavette volna hatalmát, ő jelent meg több hivatalos rendezvényen, ő adott engedélyt arra, hogy a török hatóságok a konzulátuson vizsgálódjanak. Ám múlt héten a „sivatagi Davos” gazdasági-kereskedelmi rendezvény rijádi megnyitóján a fő helyen maga Szalman herceg ült. Letöltötte „büntetését”?
A szaúdi illetékesek is elismerték, hogy az 59 esztendős Dzsamál Hasogdzsi az isztambuli konzulátuson életét vesztette. Halottról jót vagy semmit, de személyiségéről nem árt felvillantani néhány részletet, különösen akkor, amikor a liberális sajtó már-már a szaúdi ellenzék vezetőjét láttatja benne. Szaúd-Arábiában a Hasogdzsi név sokat mond, Mohamed, Dzsamál egyik rokona az államalapító Abdelaziz al-Szaúd király magánorvosa volt. Legalább annyira ismert, mint a Bin Laden család. Ez utóbbiak az építőiparban alkottak nagyot, míg előbbiek főként fegyverkereskedelemmel foglalkoztak.
A két família összejárt, és a hetvenes években barátság szövődött a gyermekek, Oszama és Dzsamál között. Amikor Oszama bin Laden már a nemzetközi terrorszervezet vezetőjévé vált, három interjút is adott egykori barátjának. Dzsamál is kacérkodott a Muzulmán Testvérek soraiban a dzsihadizmussal, az egyik afganisztáni útja során nem kizárt, hogy fegyverrel is harcolt a megszálló szovjet csapatok ellen, végül azonban inkább kitartott sima karrierje mellett, újságíró lett. Egy alkalommal a királyi udvarból üzenetet is vitt Oszamának: „Hazatérhetsz, ha lemondasz az erőszakról.” Bin Laden azonban nem akart letérni az általa választott útról.
Dzsamál mindig is jó viszonyban állt a szaúdi elittel. Újságírói munkája mellett a hercegek tanácsadója volt, és kivételesen bizalmas kapcsolatokat ápolt a mukhabarattal, a szaúdi titkosszolgálattal. Kétszer volt főszerkesztője az al-Watan szaúdi napilapnak, vezérigazgatói állást töltött be az al-Arab News tévécsatornánál. Nyilván a felsőbb kapcsolatai is kellettek az ilyen állások elnyeréséhez. De nem is titkolta, hogy Turki al-Fejszál, aki 24 éven keresztül vezette a szaúdi titkosszolgálatot, a nagy pártolója.
Dzsamál követte őt, amikor Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba nevezték ki nagykövetnek. Amikor értesült arról, hogy egy amerikai kommandó Pakisztánban megölte Bin Ladent, a zokogástól összeesett, mint később megírta, „kettétört a szívem barátom halála miatt”. Aztán jött a másik kudarc, az arab tavasz bukása számos országban, amelynek vezetői közül többen Muzulmán Testvérek voltak. Ez is elkedvetlenítette az újságírót, hogy valaha demokratikus változásokat lát majd az arab világban.
Hasogdzsi sohasem volt forradalmár – mint azt a The New York Times megállapította róla. Koránt sincs megcáfolva az az elmélet, hogy valami olyat tudott, amely még véletlenül sem kerülhetett nyilvánosságra. A The Washington Postban írott cikkeiben, bár bírálta az Öböl menti királyságok korrupt elitjét, sőt a szaúdi trónörökös egyes intézkedéseit is, de mindig a fokozatos reformokért szállt síkra. Lehet, hogy egyeseknek ez is sok volt.