Megerősítésre szoruló információ szerint az NSZK hadügyminisztériuma megbízást adott egy osztrák cégnek a hadtápellátás számítógépes nyilvántartásának kidolgozására. A szoftver elkészítéséhez az osztrák cég rendelkezésére bocsátották a szükséges adatokat.
Az NSZK illetékesei kiderítették, hogy az osztrák cég a programok kidolgozásában állítólag együttműködik a Novotrade nevű magyar vállalattal.” Ezt a feljegyzést a katonai felderítés juttatta el a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnökségéhez 1986. január 2-án. Információt szerettek volna kérni a társszervtől arról a vállalatról, amely egy, az ellenséges katonai tömbbe tartozó hadsereg számára számítógépes programot készít, ráadásul egy semleges ország közvetítésével.
Értékelhető választ azonban nem kaptak a kémelhárítástól, ugyanis kiderült: a BM nem gyűjtött adatokat a nevezett vállalatról. Mindez rendkívül meglepő, hiszen a rendszer lényege éppen a bizalmatlanság volt, a Novotrade profilja pedig hírszerzési és elhárítási szempontból is a legérzékenyebb területek egyikét érintette: számítástechnikai importtal és szoftverfejlesztéssel foglalkozott, ráadásul mindebben hihetetlen sikereket ért el.
Hogyan volt lehetséges mégis, hogy az az állambiztonság, amely az élet minden területét igyekezett az ellenőrzése alá vonni, éppen egy olyan vállalatot hagyott figyelmen kívül, amely egészen biztosan ellenséges hírszerző szervek célkeresztjében állott? Nyugodtan kijelenthetjük: sehogy, ez egyszerűen nem lett volna életszerű. Másról volt tehát szó, de kezdjük az elején: hogyan jöhetett létre egy magáncég a szocializmus idején?
Aki elég idős ahhoz, hogy a nyolcvanas évekre vissza tudjon emlékezni, annak nem ismeretlen a Novotrade neve. A vállalat eredetileg számítógépes szoftverek és hardverek importját és hazai terjesztését végezte, de hamarosan maga is számítógépes programok fejlesztésébe kezdett, több olyan játék is köthető volt a nevükhöz, amely nemzetközi elismertségre tett szert.
Nagy elektronikai cégek magyarországi bevezetésével és képviseletével alapozták meg a hírnevüket (Microsoft, Apple, Panasonic, Technics, Samsung stb.). A Novotrade volt az első cég a keleti blokkból, amelyet bevezettek a Bécsi Értéktőzsdére 1990-ben. Sőt a Novotrade nevéhez köthető az egyik első tőzsdebotrány, amelyben bírósági ítélet is született 1995-ben tiltott értékpapír-kereskedelem miatt.
A sikertörténet 1983 elején kezdődött, amikor létrejött a szocialista Magyarország első nem állami tulajdonú részvénytársasága, a Novotrade Rt. A cég megszületéséhez a Minisztertanács különengedélyére volt szükség, amelyet meg is kaptak az alapítók, nevezetesen Rényi Gábor, Szilágyi József és 93 gazdálkodó szervezet – köztük az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, bankok, ipari vállalatok és mezőgazdasági szövetkezetek.
A részvénytársaság alapítói leleményesen használták ki azt a joghézagot, amely abból adódott, hogy 1945 után a hatalom új birtokosai nem helyezték hatályon kívül a dualizmus idején alkotott, kereskedelemre vonatkozó szabályozást, az 1875. évi XXXVII. törvényt.
A törvény ugyan hatályban maradt egészen 1988-ig, az új társasági törvény megalkotásáig, alkalmazása azonban ellehetetlenült, ugyanis az állami tulajdonban lévő vállalatokat közjogi intézménynek tekintették, így rájuk más jogszabályok voltak érvényesek, a klasszikus értelemben vett gazdasági társaság megjelölés csak néhány kivételes esetben maradhatott fenn.
Ennek ellenére 1983-ban néhány állami intézmény és vállalat elhatározta, hogy közösen létrehoznak egy gazdasági társaságot, amelyre ugyan az érvényes jog szerint lehetőségük volt, azonban évtizedek óta nem történt hasonló kísérlet. A Novotrade már az alapítása pillanatában rendkívülinek és egyedülállónak számított abban is, hogy egyáltalán nem létezett felügyeleti szerve, egyik minisztérium vagy állami szerv sem gyakorolt ellenőrzési jogkört felette. Nem volt még precedens nem állami tulajdonban lévő részvénytársaság alapítására, így a szocialista joggyakorlat nem készült fel annak működési szabályozására, és elfelejtettek felügyeleti szervet kijelölni az engedélyben. A cég tehát létezett, és senki sem tudta ellenőrizni, mit is csinál.
Sokat lendíthetett a minisztertanácsi engedély megszerzésében a létrejövő társaság igazgatójának személye, Rényi Gábor, akinek a családja generációkra visszamenőleg élvezte a pártelit kiváltságait. Már nagyapja, Rényi Ervin is elkötelezett híve volt a bolsevik Szovjetuniónak – a szovjet propagandairodalom számos kötete az ő fordításában került a magyar könyvpiacra – azonban apja, Rényi Péter volt az, aki meghatározó szerepet töltött be a kádári Magyarország életében. Aczél György egyik bizalmasaként fontos szerepet játszott a kulturális élet irányításában, a Népszabadság állandó főszerkesztő-helyetteseként pedig részt vett a tájékoztatáspolitika kialakításában.
A családi háttér mellett azonban az is Rényi Gábor megbízhatóságát erősítette, hogy már évekkel korábban, a Mechanikai Művek munkatársaként az állambiztonság ügynöke lett, ezért a BM kifejezetten előnyösnek érezte, ha bővül ügynökének nemzetközi kapcsolatrendszere, mert joggal reménykedhettek abban, hogy rajta keresztül sikerül a világ vezető informatikai cégeihez közelebb férkőzniük a magyar titkosszolgálatoknak.
A Novotrade tehát olyan hírszerző pozíciót jelentett a belügy számára, amelyért érdemes volt kockáztatni: szabad kezet engedtek „Kékesi Péter” fedőnevű ügynöküknek, aki felsőbb politikai összeköttetéseit kihasználva megalapította az első magyar szocialista magánvállalatot. „Kékesi Péter”, alias Rényi Gábor tehát maga jelentett a Novotrade működéséről a tartótisztjének, nem volt szükség titkos megfigyelésekre.
Elkerülhetetlen volt, hogy a vállalat felkeltse akár több külföldi titkosszolgálat érdeklődését is. Azt a kémelhárítás is valószínűsítette, hogy a CIA felfigyelt a cég tevékenységére, és Rényi Gábor az USA hírszerzésének a látókörébe került. „»Kékesi Péter« beszámolt róla, hogy új cégük – amely a közelmúltban lett alapítva – egyre jobban prosperál, külföldi kapcsolatai és konkrét üzletkötései is szélesednek. Jelenlegi feladatai elsősorban a szórakoztató elektronika területét érintik. Ezúton került üzleti kapcsolatba a londoni székhelyű Vulcan Electronics, valamint az USA-beli Commodore International cégekkel.”
Rényi Gábor a Novotrade megalakítása után gyakran tett látogatást az észak-amerikai kontinensen azzal a céllal, hogy megalapozza cége kapcsolatrendszerét. A tengerentúli gyárak partnerként fogadták. Az igazgató elmondása szerint az embargós politika ellenére hajlandók voltak az amerikai cégek a magyar delegációt több olyan helyre is beengedni, ahol szigorúan titkos licencek alapján gyártottak elektrotechnikai berendezéseket.
Példaként a Control Data Corporation (CDC) nevű céget említi a jelentés, amely a hatvanas években valóban a világ egyik leghatalmasabb számítógépgyárának számított, azonban a nyolcvanas évekre jelentősége már csökkent. A CDC fontos kereskedelmi partnere volt Magyarországnak, a Videotonnak is rendszeresen szállított embargós termékeket.
Rényi Gábor saját bevallása alapján az Egyesült Államok fokozott érdeklődése a magyar részvénytársaság iránt megnyilvánult abban is, hogy néhány hónappal a Novotrade megszületése után felkereste Rényit a budapesti amerikai nagykövetség első titkára, T. A. Schlenker, és felajánlotta a segítségét az amerikai piacokkal kapcsolatos tájékozódásban.
Ugyanakkor Rényi jelentéseiből kiderül az is, hogy szívélyes viszonyt alakított ki az amerikai kereskedelmi titkárral, aki többször vendégül látta lakásán más magyar meghívottak – például Fekete Jánosnak, az MNB elnökhelyettesének vagy Demcsák Sándornak, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatójának – társaságában. A BM III/II–1. (az USA és a latin-amerikai országok elhárítása) Osztályának információi szerint K. G. Smith kereskedelmi tanácsos a CIA budapesti rezidense volt.
A Novotrade körül megjelenő személyek közül a legrejtélyesebb egy Amerikában élő üzletember, Sandy Brown volt, akivel a kémelhárítás sem tudott zöld ágra vergődni, ugyanis képtelenek voltak megállapítani, köthető-e valamilyen titkosszolgálathoz, vagy sem, illetve ha igen, melyikhez. Sandy Brown, eredeti nevén Braun Sándor, Magyarországról származott, testvére volt Bakos Lajosnak, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete alelnökének. Brown és a Novotrade kapcsolata – Rényi jelentései alapján – onnan eredt, hogy Bakos Lajos veje, Simon Iván informatikus szakember a Novotrade megbízásából kezdett volna hozzá különböző szoftverfejlesztésekhez, de a szükséges technológiai háttér hiányzott.
A legmodernebb IBM számítógépek beszerzése az embargó miatt nehézségekbe ütközött, ezért kérték fel a rokoni szálak alapján Sandy Brownt, hogy segítse hozzá a magyar céget a megfelelő hardverberendezések beszerzéséhez. Simon Iván és kollégája, Nacsa Sándor rendkívül tehetséges informatikusként kaptak így lehetőséget arra, hogy a Novotrade által biztosított legmodernebb technológiai háttér segítségével olyan szoftvereket programozhassanak, amelyek versenyképesek voltak a világpiacon, akár még a Microsoft termékei mellett is.
Rényi Gábor dossziéjában egy 1985 tavaszán készült jelentés az utolsó. Ekkorra az ügynöknek már kevésbé volt szüksége a belügyi támogatásra, kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően saját maga is képes volt irányítani cége ügyeit. Ráadásul sok esetben nyilván nem is lett volna előnyös, ha az operatív tisztek belelátnak ezekbe az ügyekbe. Így fordulhatott elő, hogy a katonai felderítés figyelmeztette a BM-et a nyugatnémet hadsereg számára megrendelt szoftverfejlesztésre.
Az átirat következménye az lett, hogy külön objektumdossziét nyitottak a Novotrade megfigyelési anyagainak összegyűjtésére, vagyis fordult a kocka: az ügynökből célszemély lett. Az adatgyűjtés azonban rendkívül következetlen volt, láthatóan vagy nem volt érdekük a Novotrade kapcsolatrendszerének mélyebb feltárása, vagy felsőbb érdekek megakadályozták ebben a kémelhárítást, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tudták követni egykori hálózati emberük lépéseit.
Olvashatunk jelentéseket amerikai turistautak szervezéséről és az ezekből befolyt pénzek tisztázatlan helyre kerüléséről, újabb és újabb vállalatalapításokról, Sandy Brownnal folytatott tárgyalásokról, de valóban értékelhető következtetést egyik jelentés sem tartalmaz. A kémelhárítók ezúttal látványosan csődöt mondtak.
Jól jellemzi munkájukat a következő megállapítás, amelyet a Novotrade alkalmazottainak egyik amerikai útjával kapcsolatban jegyeztek le 1986 februárjában: „Figyelemre méltó, hogy kiutazáskor négy, hazautazásukkor tizennyolc bőrönddel rendelkeztek.” Abban az időben nem volt ritka a rendőri szervek részéről, hogy a legkisebb gyanús momentum előfordulása esetén azonnal igazoltassanak, ellenőrizzenek, motozást vagy házkutatást rendeljenek el, de a Novotrade bőröndjeihez valamiért nem mertek hozzányúlni…
Láthatjuk, hogy a rendszerváltást követően rekordgyorsasággal világcéggé váló Novotrade nem indulhatott volna el a nyolcvanas évek elején állampárti és titkosszolgálati támogatás nélkül. Ezzel nem volt egyedül. A kilencvenes évek elején a „semmiből” előlépő kapitalista nagytőkések többségében a szocialista kiváltságok birtokosai közül kerültek ki.
Hatalmuk, gazdasági és kapcsolati tőkéjük érintetlenül élte túl a rendszerváltást, és ez nehezen behozható, erkölcstelen előnyhöz juttatta őket a társadalom többi tagjához képest.
(Folytatjuk)
A szerző történész
