Az egyik főváros egyik szállodájából a visszaigazoláson többek között a következő volt olvasható: „Vendégeinknek ingyenes parkolási lehetőséget kínálunk.
A parkoló bejáratánál kell kivenni a parkolói igazolványt, amelyet le kell adni a hotel portáján.” Ez így rendben való és nagyszerű. Azonban elhallgattak egy fontos dolgot: a parkoló nem a szálloda mellett van, illetve van ott ugyan egy, de azt nem a vendégek használhatják, hanem az állandóan ott lakó kollégisták. Valahová bonyolult megközelítéssel kellett volna elautóznunk, azonban a recepciós hölgy tanácsára megálltunk a kerítésen kívül az út mellett, mivel ott bárhol szabad parkolni – mint mondta. Kerékbilincs lett a vége, illetve az ára az elhallgatásnak.
Az elhallgat valamit és a hallgat valamiről ugyanazt jelenti. Az elhallgatás meghatározása a Czuczor–Fogarasi-szótárban a következő: titokban tartás arról, mit elmondanunk lehetne, nem szólás. A hétkötetes értelmező szótárban az elhallgat ige szócikkében ez szerepel többek között: azzal leplez, titkol el valamit, hogy nem beszél róla. Szépirodalmi példamondat:
„A házi bajnak az a tulajdonsága, hogy ha elhallgatják, kis baj, ha kibeszélik, nagy baj.” (Jókai Mór)
El kell különítenünk a hallgat igét önmagában, vonzat nélkül, mivel némileg más jelentésű és funkciójú. A hallgatás a kommunikáció szerves része, Bancerowsky Janusz szerint: „A hallgatás mindig helyettesíthető beszéddel, de a beszéd nem mindig a hallgatással.” Amit tudunk, és ami evidens, arról hallgatunk. Hallgatunk kellemetlen, kényelmetlen témáról: a nők életkora, testsúlya, ki mennyit keres, a szex. Csend áll be a beszélőváltáskor, ha átadjuk a szót. Ezzel udvariasan engedjük a társat beszélni. A beszéd bizonyos esetekben sértő, illetlen lehet. A társadalom következő színterein tartják fontosnak a hallgatást: templom, könyvtár, színház, temető.
A másikra való odafigyelés és hallgatás is fontos. Erre akkor kell nagyon ügyelnünk, ha tudjuk magunkról, hogy állandóan vagy sokszor mások szavába vágunk. Figyelnünk kell, és meg kell várnunk türelmesen, amíg a másik végigmondja mondanivalóját. Nem szabad siettetni, a szavába vágni.
A hallgatás jótékony hatására az elmúlt egy-két évtizedben felfigyeltek az üzleti világ képviselői is. Rájöttek, hogy nemcsak az számít, hogy milyen információ hangzik el, hanem az is, hogyan közlik. A különböző termékek értékesítői ma már nem mindig rohanják le az ügyfeleket az információk áradatával, hanem a termékek előnyeinek ismertetésekor, beszéd közben szüneteket tartanak, időt adva ezzel a kommunikációs partnernek a gondolkodásra. Vagyis a meggyőzés erejével bíró szavak használatán kívül kifejlesztették magukban a másik fél meghallgatásának a képességét is – írja Simigné Fenyő Sarolta.
Vannak beszédes és hallgatag nemzetek. Mi, magyarok a beszédes kategóriába tartozunk, és kerüljük a kínosnak számító csendet. Velünk ellentétben nyelvrokonaink, a finnek inkább hallgatagok, zárkózottak és távolságtartók. Nem hívei a könnyed társalgásnak, sőt a szavakkal is takarékosan bánnak. Míg mi a beszélgetések alapján vonunk le következtetéseket egymás jellemére és szándékára vonatkozóan, a finnek ezt csendes megfigyelőként teszik.
Természetesen, ha ők ugyanazokat a kommunikációs célokat érik el kevés szóval és hallgatással, mint mások szavakkal, hiba lenne, ha az elmondottak alapján csak negatív sztereotípiákat alkotnánk róluk. Egyik színdarabjában Bertolt Brecht is utal szűkszavúságukra és zárkózottságukra, és ezeket a tulajdonságokat erényként tünteti fel, amikor azt írja, hogy a finnek olyan nemzet, amely két nyelven is tud hallgatni: finnül és svédül.
A hallgatás jótékony hatásáról szólások is tanúskodnak: Hallgatni arany. Ne szólj szám, nem fáj fejem! Kitioni Zénón, a hellenizmus korszakának filozófusa pedig így vélte: „Azért van két fülünk és csak egy szánk, hogy többet hallgassunk, és kevesebbet beszéljünk.”
