Épp a Faïdéhoz hasonló esetekre hozták létre még a 2000-es évek elején a BNRF rendőrségi egységet. A brigádnak a börtönből megszökött „nagy kaliberű” bűnözők meglelése a célja. Kis csapat, húsznál kevesebb nyomozóból áll, de minden létező eszközzel rendelkezik, amely ma a bűnüldözés terén fellelhető. Évente tizenöt-húsz üggyel foglalkoznak – eredményesen. A BNRF hatáskörébe utalt esetekben szinte százszázalékos a siker. Egyetlen ügyet sem adnak fel, hiszen a szökés után akár évekkel végrehajtott elfogás itt sikernek számít.
Rédoine Faïd esete most érthetően mindent megelőz. Személyében Franciaország legnagyobb jelenkori bűnözőjét „tisztelhetjük”. Ebbe belejátszott a média is, amely két önéletrajzi ihletésű könyvének megjelenése után, a 2010-es évek előtt a tenyerén hordozta a „jó útra tért” fegyencet. Az algériai szülőktől származó Faïdról azt tartják, hogy rendkívül értelmes, higgadt, céltudatos, eltökélt és ehhez még bátor is. Behízelgő modorával mindenkit levesz a lábáról, különösen, ha egy tévéstúdióban fényes szürke öltönyben és nyakkendő nélkül, simára borotvált koponyával osztja meg gondolatait. „Egyszer még filmet forgatnak rólam” – derült ki egy interjúból a ma 46 éves férfi vágya. Csakúgy mint a hetvenes-nyolcvanas évek legveszélyesebb francia bűnözőjéről, Jacques Mesrine-ről, akit Vincent Cassel a kétrészes Halálos közellenségben játszott mesterien.
Mi azonos a két bűnözőben? Mesrine is számtalanszor megszökött a börtönből, neki is volt egy helikopteres megpattanása. Az előd az álcázások nagymestere volt, még Kanadába is eljutott Európából, ahol égen-földön keresték. Az arab Faïd az 1990-es évek végén meg Izraelbe távozott, hogy rejtve maradjon a francia bűnüldöző szervek érdeklődése elől. Arab menekülőként Izraelben… Faïd, aki kiválóan beszél héberül, még kipát is hordott. Ami még összeköti őket, az önimádat. És a különleges viszony, amelyet a médiával ápoltak.
Faïd a manipulálás nagymestere, hiszen évekig játszotta a megtért bűnözőt, de aztán mégiscsak visszatért az alvilágba. Valószínűleg itt követte el legnagyobb bűnét: társaival 2010 májusában gépkocsival menekültek elszúrt páncélszekrény-feltörés után. Az autópályán felállított rendőrségi ellenőrző ponton Kalasnyikov-sorozattal törtek utat maguknak. Egy rendőrnő életét vesztette. Százszázalékosan nem tudták bizonyítani még azt sem, hogy Faïd a menekülő kocsiban ült-e, de azt igen, hogy ő volt a támadás kiötlője. Ezért mostani börtönévei alatt még 25 évre ítélték. Első elfogása után – 1997-ben – 18 évet kapott fegyveres rablótámadások, bankkifosztások, ékszertolvajlások miatt. Tíz év múlva azonban meggyőzte a bírókat arról, hogy megváltozott. Feltételesen szabadlábra helyezték, ez adott alkalmat arra, hogy könyvei reklámozására meghívják szinte mindegyik nagy televízióba.
A rendőrségi berkekben ekkortól csak „írónak” hívták. A veszélyes bűnöző a különböző tévéműsorokban adta a jó fiút: „Higgyék el, a bűn nem kifizetődő. Ezért lapozok egyet, ma már én is más életet folytatok.” Aztán egy év múlva mégiscsak rá kellett jönnie, hogy a tévészereplés, sőt a filmeknél vállalt tanácsadói állás sem hoz annyi pénzt, mint egy pénzszállító kifosztása. Korábbi rablásaihoz gyakran filmekből szedte az ötleteket, Quentin Tarantinótól a Kutyaszorítóban bankrablásjelenetét, vagy épp egy Robert De Niro-filmből a hokikapusálarcban végrehajtott pénzszállító-kifosztást ültette át a valóságba. Szabadlábon felkereste a Szemtől szemben című amerikai film épp Párizsban tartózkodó rendezőjét, Michael Mannt, és köszönetet mondott neki ragyogó ötleteiért.
Az algériai származású, fegyveres rablásokért elítélt
Rédoine Faïd
Fotó: MTI/EPA–Olivier Arande
Faïd azonban visszakerült a börtönbe, az ország északi részén fekvő, Lille melletti Sequedinbe. 2013 áprilisában beszélőre hívták Rédoine Faïdot, bátyja az épület másik szárnyában tartózkodott. Azóta se tudni, hogy miként jutott hozzá, de a bebörtönzött magára öltött egy hátizsákot tele dinamittal, majd kiélesítette kilenc milliméteres pisztolyát. Rédoine először túszul ejtett négy fegyőrt; bizonyítandó, hogy nem játékpisztoly van nála, egyszer a levegőbe lőtt.
A túszokhoz pedig figyelmeztetésül így szólt: „Nyilván senki sem akarja feláldozni az életét havi 1500 euróért?!” Az előre elkészített bombákkal négy páncélozott ajtót robbantott ki. Kint várta egy fekete autó; mielőtt beszállt, három túszt elengedett. A negyedik akkor nyerte vissza szabadságát sértetlenül, amikor kocsit váltottak. Hat hét után egy olcsó vidéki hotelben sikerült elkapni Faïdot – talán a menekülés viszontagságai jobban megviselték, mint a végtelen határozottsággal végrehajtott szökés. A szökevényeket felkutató brigád nem bízta a véletlenre az ügyet: hatvan kommandós ujja volt az elsütő billentyűn, ha Rédoine ellenállt volna…
A két héttel ezelőtti, vasárnapi szökés is alapos szervezőmunkát igényelt. A helikopteres szöktetés ma már korántsem számít különlegesnek, 1970-től a világon vagy ötven ilyen fogolyszabadítást jegyeztek fel. Faïd három kinti társa egy közeli repülőtérre ment, ahonnan – az oktatópilótával együtt – elkötöttek egy helikoptert.
A bűnözők fekete kommandós egyenruhát viseltek karjukon rendőrség felirattal. A helikopteres szöktetést megakadályozandó Franciaországban szinte minden nagyobb börtönben fémhálót feszítettek ki. A réau-i börtönben is volt, de a bejárathoz közeli helyen valamiért hiányzott éppen olyan nagyságú területen, amelyen egy gép landolhatott. Az egész művelet tíz percet vett igénybe, két fegyveres bement az épületbe, megkeresték a beszélőtermet, ahol Faïd már várt rájuk. Az akció kritikus szakasza csak most következett, ugyanis a helikopter nem akart beindulni. A bűnözők azt hitték, hogy a pilóta direkt machinálja a gépet, adtak neki pár pofont, amikor is a hatodik próbálkozásra beindult. Az oktatót végül szabadon engedték, sokkos állapotban került kórházba.
Vajon most meddig élvezi a kinti levegőt Rédoine Faïd? A szakértők nem sokat adnak neki, kivéve, ha esetleg már külföldre távozott. Minél messzebb Franciaországtól, talán ott lehet még esélye. Ha pedig újra kezére kerül a bilincs, nem marad más választása, mint hogy szabadságszerető emberként megszervezze a következő szökését. Lesz rá bőven ideje.
Vadászok
Minden szökevény előbb-utóbb hibázik – ez a véleménye Christophe Foissey-nak, a BNRF parancsnokának. Foissey kifejtette, hogy kiterjesztik a vizsgálatot a bűnöző egész környezetére. Mindenkit megfigyelés alá vonnak. A szökött „nagyágyú” által kedvelt minden dolgot számba vesznek. Kikkel vannak kapcsolatai, milyen a viszonya szeretteihez, családjához, vannak-e haragosai, akik ellen esetleg bosszút forral, melyek a kedvenc ételei, hova szeretett járni, mik a hobbijai, amelyeknek régóta nem szentelhetett időt… Van olyan, akit a hasa buktat le. Az egyik nápolyi maffiavezér Franciaországban töltött büntetéséből megszökve nem bírta ki, hogy valami hazait ne egyen. Egy gyönyörű olasz nő kapta a megrendelést, hogy hozzon neki egyenesen Nápolyból kolbászt, sajtot és egyéb finomságokat. Az átadás napján a francia rendőrök kopogtattak a főnök ajtaján. Van, aki nem tud lemondani arról, hogy találkozzon családtagjaival. Egy régóta figyelt szökevény felesége, aki visszafogott életet élt, egyik nap bejelentkezett egy szépségszalonba. Ártatlannak szánt mondat hagyta el a nő ajkát, amikor bikinivonalat igazíttatott: „A drágámnak – mutatott lefelé – lesz ma egy nem várt találkozója!” A nyomozók nem tettek mást, mint követték a „randevúra” a kiéhezett hölgyet. Persze hogy ott volt a férje. A szökevénynek különösen az fájhat, amikor barátja dobja fel. Egy évig élt cimborájánál egy körözött bűnöző, ám a szállásadó kiszámolta, hogy jobban jár azzal, ha feladja a társát. Másvalaki, amikor arról kapott hírt, hogy apja kórházban haldoklik, még egyszer látni akarta őt, és bement hozzá. Ott várták a nyomozók. Azt azért megengedték neki, hogy elbúcsúzzon apjától.
