A rendszerváltás előtt a történelemről vallott hivatalos álláspont szerint az emberi fejlődés az osztályharcnak volt köszönhető. Legalábbis az ősközösség felbomlásától a kommunizmusig tartó szakaszában.
Minden történelmi esemény és jelenség teljes mélységében csak a társadalmi osztályok szembenállásán keresztül érthető meg. Ebből aztán az is következik, hogy nem csupán a hivatalosan vallott ateizmus és antiklerikalizmus miatt retusálták ki részben vagy egészben az egyházakat a magyar múltból, hanem azért is, mert tevékenységük értelmezhetetlen volt osztályharcos szempontból.
A szemlélődő, gyógyító, tanító vagy kolduló rendek életének nemigen volt olyan vonatkozása, amelyik bakugrások nélkül beilleszthető lett volna a történelmi materializmus kereteibe. Így 1950-től negyven éven keresztül a szerzetesrendek hazai működéséről valódi jelentőségükhöz képest csak igen szórványosan emlékeztek meg történelmi munkákban.
Az oktatásban és a múltat bemutató kiállításokon még ennél is ritkábban találkozhattunk velük. Nagy megyei múzeumokban és kisebb városi gyűjteményekben éppúgy hiába kerestük a térség szerzetesrendjeinek történetére utaló részeket, mint ahogyan a Nemzeti Múzeum magyar történelmet bemutató rendszerváltás előtti állandó kiállításán sem sok tárlót vesztegettek a témára.
Mintha nyomtalanul tűnt volna el a történelem egy része. Vagy mégsem teljesen. Ugyanis az állam által megszerzett szerzetesi ingatlanokra a műemlékvédelmi hivatal munkatársainak köszönhetően kikerültek a mai napig látható márványtáblácskák: „Volt rendház”.
Kilencszázkilencven után sok minden megváltozott, a történelmi materializmus dogmái például már csak indirekt módon hatnak, és egyre több tudományos műhely foglalkozik egyháztörténettel, benne a szerzetesrendek történetével.
Kiváló egyháztörténeti konferenciák sorát rendezték az elmúlt 25 évben, a szerzetesrendek történetét is alaposan és sokrétűen dolgozták föl könyvekben, tanulmányokban. Lassacskán minden a helyére kerül. Mégis, miért, miért nem, egy-egy rend hazai történetét bemutató nagy, átfogó kiállítás mind ez idáig nemigen készült.
Ezért is különleges a magyarországi piaristáknak a hazai kultúrtörténetre gyakorolt hatását elénk táró időszaki kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban. A Hitre, tudásra című tárlat november 15-én nyílt meg.
Nem puszta kronológiával kívánja megjeleníteni a piarista univerzumot, hanem 17 nem teljesen konzekvens, de rendkívül jellemző témakört láthatunk, amelyek a kiállítás elkülönülő tereiben mutatnak be egy-egy területet, amely a szerzetesközösség hazai művelődéstörténeti szerepét taglalja.
Az ötlet nem új, a negyvenes években a piarista kispapok a rendi hittudományi és tanárképző főiskolán, a Kalazantinumban már ilyen módon ismerkedhettek meg történetükkel.
A piaristákról valószínűleg mindenkinek az oktatás jut eszébe, hiszen az utóbbi két évszázad legsikeresebb középiskoláit Magyarországon nekik köszönhetjük. A kiállítás első nagy témaköre mégsem az oktatás, hanem a templom, amelyben a látogatók a spanyol születésű szent rendalapítóval, Kalazanci Józseffel ismerkedhetnek meg.
1597-ben nyitotta meg Európa első ingyenes fiúiskoláját Rómában, a Szent Dorottya-templom mellett. „A jámborság fokozott növelésére” alapított társulatot négyszáz évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa mint klerikus kongregációt.
Magyarokkal még a rendalapító életében kapcsolatba kerültek a pap tanárok, Tapolcsányi Gergely piarista történész szerint Szelepcsényi György, a későbbi esztergomi érsek Rómában, a Collegium Germanicum-Hungaricum növendékeként személyesen is találkozott a növendékeit kísérő Kalazanci Józseffel.
A kiállítás első termében látható az a podolini – itt nyílt az első magyar kollégiumuk 1642-ben – rendházból származó festmény, amely a rend bíborosi vizsgálatához fűződő legendát ábrázolja.
Amikor ugyanis az első piarista iskola a Tiberisen túlról a római belvárosba költözött, az intézmény a pápa látókörébe került. A vizsgálatra kirendelt bíborosok személyesen látogatták meg a társulat iskoláját.
Róma utcáján találkoztak szembe a diákokat kísérő Kalazanci Józseffel, és nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a jól nevelt és fegyelmezett diákok között angyalok jelentek meg.
A kedves legenda persze későbbi, mint a vizsgálat, de az történeti tény, hogy a kor pápái anyagilag is támogatták az intézményt, majd Tonti bíboros kedvező véleményének eredményeként XV. Gergely pápa 1621-ben szerzetes közösségnek nyilvánította a piaristákat.
A Budapesti Történeti Múzeum kiállításán a több mint négyszáz tételből 26 a kölcsönzött tárgyak száma, a többit a rendezők saját gyűjteményükből válogatták. A piarista iskoláknak, különösen a pestinek, jelentős kollekciójuk van műtárgyakból és az iskolai oktatás hajdani eszközeiből.
1917-től a régi tárgyakat már a rendház múzeumaként kezelték, amely leginkább egy mai látványraktárhoz volt hasonló. A tárgyi emlékek mellett képzőművészeti alkotásokat is őriztek, például nagyszerű festményeket hajdani piarista szerzetesekről.
A gimnázium és rendház 1953-as elköltöztetésével a „házi múzeum” már nem tudott működni. A gyűjtemény javarészt megmaradt, csak a tárgyak kiállításszerű bemutatása a zsúfoltság miatt nem volt lehetséges.
Az egyik legismertebb magyar piarista, Öveges József portréja 1944-ből
Amikor a rendi intézmények 2011-ben a Mikszáth térről visszaköltözhettek a Piarista (addig Pesti Barnabás) utcai épületükbe, áttekintették és leltározták a tárgyakat. Ekkor derült ki, hogy számtalan izgalmas darab van közöttük, amelyet érdemes lenne bemutatni a nagyközönségnek is.
Az utóbbi években három kisebb piarista kiállítás előzte meg a mostanit. Kecskeméten, Vácott és Nagykanizsán a helyi múzeumok fogadták be a piaristáknak a főként az adott településen működő iskolájukat bemutató tárlatot.
De a fő cél egy nagy, sok tárgyat bemutató, átfogó kiállítás volt, amelyhez a rend alapításának négyszázadik és a pesti gimnázium megnyitásának háromszázadik évfordulója jó alkalmat biztosított.
A kiállítás tudományos koncepciója Koltai András nevéhez fűződik, aki a legfőbb előmozdítója is volt a Hitre, tudásra című tárlatnak. Rákossy Anna művészettörténésszel készítették el a kiállítás forgatókönyvét, amely alapján Kemény Gyula, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa megálmodta a berendezést.
A kiállítástechnika kicsit talán konzervatív, de a látogatót azért számtalan esetben vonják interakcióba a rendezők. Külön érdekesség a tizenéves korosztály megszólítása: ehhez nyújt segítséget a kiállítás grafikusa, Mihalkov György által megrajzolt piarista kisdiák, „Jancsi”, akinek alakja a tárlat különféle pontjain a gyerekeknek szóló feladatokat és tudnivalókat jelzi.
De mindenki részt vehet képzeletbeli felvételi vizsgán, ellenőrizheti természettudományos vagy matematikai ismereteit, és a fizikai és természetrajzi szertárban természetesen rácsodálkozhat az elmúlt évszázadok különös oktatástechnikai és szemléltetőeszközeire.
Ez a tárlat a tervek szerint csak 2018. február 25-ig látogatható, de a műtárgyak számbavétele, leltározása, szép kiállítású katalógusban történt publikálása reményt ad arra, hogy a későbbiekben állandó kiállításon is megtekinthető lesz a „Kegyes Iskolák” szerzeteseinek hazai története. Ezzel kicsit közelebb kerülnénk a hazai művelődéstörténet teljesebb megismertetéséhez.
(Hitre, tudásra – Piaristák. Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma. A kiállítás megtekinthető 2018. február 25-ig)
