Három globális játékos van a jelenlegi világpolitikai helyzetben. Messze első helyen áll az Amerikai Egyesült Államok. Fölénye a katonai kutatás-fejlesztés területén szinte behozhatatlan, ma még bruttó GDP-ben világelső, és az öt angolszász hatalom egyikeként globális műholdas hírszerzést folytat.
A második globális játékos a Kínai Népköztársaság. Több év átlagában a GDP meghaladja az évi nyolcszázalékos növekedést. A pekingi vezetés hosszú távú stratégiát folytat, és jelenlegi célja a Dél-kínai-tengeren a kínai érdekszféra kiterjesztése, a számára fontos szigetek megszerzése, az USA és Japán térségbeli szerepének a korlátozása.
A harmadik globális játékos Oroszország.
A Szovjetunió szétesése után új dilemmákkal került szembe. Globális játékos maradt, de meghatározó ereje a hadseregből és a különböző, részint stratégiai nyersanyagokból, így földgáz- és kőolajkészletéből fakad.
Európa egy része, a skandináv térség, a balti államok és Lengyelország szentül hisznek az orosz veszélyben, és politikájukat erre építik. A németek, az osztrákok, a csehek, a szlovákok és a magyarok nem látnak ilyen veszélyt. Oroszország jelentős területei jelenleg alig lakottak, így Moszkva stratégiai célja nem lehet ilyen területek megszerzése. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem javítja a kapcsolatokat, hogy a balti államok az ott élő orosz kisebbségneknek nem hajlandók az állampolgárságot megadni.
A 18 kilométeres Krím híd három év alatt készült el. Eldőlt a kérdés?
Fotó: Reuters
A jelenlegi orosz politikában kulcsszerepet játszik a Krím félsziget kérdése. A terület 27 ezer négyzetkilométer, lakóinak száma 2 285 000 fő.
A lakosság mintegy kilencven százaléka orosz származású, és 98 százalék orosz nyelven beszél. Itt található Oroszország egyetlen meleg tengeri haditengerészeti bázisa Szevasztopolban.
Miután a Krím félsziget bejelentette, hogy elszakad Ukrajnától, erről 2014. március 16-án népszavazást tartottak. Egy nappal később Oroszország elismerte a térség függetlenségét, és március 18-án bejelentették Oroszország és a Krím egyesülését. A lakosság 98 százaléka szavazott a függetlenség mellett. Ebben a helyzetben Ukrajna mindent megtett a Krím visszaszerzésére. A fennálló katonai erőviszonyok alapján erre semmiféle reális lehetősége nem volt. Azt viszont megtehette, hogy minden módon nehezítette a Krím félsziget gazdasági helyzetét. Az élelmiszerek és az üzemanyagok ára sokszorosára emelkedett.
Ilyen előzménynek után az orosz kormány elhatározta, hogy hidat épít az orosz szárazföld és a félsziget között. Népszavazás volt arról, hogy mi legyen a híd neve, végül is Krím híd lett. Az elkészült építmény 18,1 kilométer hosszú, ezzel a leghosszabb híd Európában. 35 méter magasan van a víz felszíne fölött, így lehetséges hajózni alatta. A szárazföldet a híd Kercsig köti össze, és folyamatosan épül az autópálya is a félszigeten.
A hídon kétszer kétsávos autóút és kétszer kétsávos vasút vezet keresztül. Napi áteresztőképessége 45 ezer gépkocsi.
A Krím híd az Oroszországgal fennálló szankciók ellenére három év alatt elkészült, az ára mintegy 3,7 milliárd dollár lett. Ettől kezdve a félszigeten az élelmiszereknek, az üzemanyagoknak drasztikusan csökkent az áruk.
A félsziget fejlődése azt is jelenti, hogy beindult a turizmus. Nagyon sokan jönnek Oroszországból, de érdekes módon sok az ukrán turista is. A felmérések szerint az oroszországi lakosság 92 százaléka úgy látja, az évtized legfontosabb eseménye a Krím félsziget és a hídépítés kérdése volt.
Minden negyedik orosz szeretne eljutni ide. A térségben nincs háborús helyzet, és az orosz álláspont az, hogy a Krím kérdése eldőlt, ez semmiféle vitát nem gerjeszthet a jövőben.
Az orosz biztonságpolitikára jelenleg ható legfontosabb tényező a Donbasz kérdése. Miután Ukrajna 1991-ben függetlenné vált, a korrupció mindennapos lett. A Donbasz, amely a donyecki és luganszki megyékből állt, konfliktusba keveredett a központi kormánnyal. Ez a terület Ukrajna egyik leggazdagabb térsége, a nehézipar központja. Itt lehetetlen megmondani, hogy mennyi az oroszok és az ukránok aránya, de tény, hogy Luganszkba a lakosság 79 százaléka az orosz nyelvet használja anyanyelvként, míg ez az arány Donyeckben 75 százalék.
A térségben kiírták a népszavazást, a feltett kérdés úgy szólt, hogy akarnak-e autonómiát Ukrajnán belül. A lakosság többsége igennel válaszolt. Ugyanakkor tény, hogy az elszakadásra a jelenlegi helyzetben nincs számottevő esély, ebben a kérdésben az USA és a nyugat-európai államok zöme Ukrajnát támogatja. Az évek óta tartó konfliktusban mindkét oldalon sok a halottak száma. Bár tűzszünet van, ezt mindkét fél napi rendszerességgel, több tucatszor megsérti. Nagyon sok a halott és a sebesült, és Donyeck egyik fő utcáját Angyal sugárútnak nevezték el az ott eltemetett kisgyerekek emlékére. Jelenleg még a kompromisszum körvonalai sincsenek meg. A térség ragaszkodik különleges státuszához, az ukrán kormány viszont Donbaszt mint szakadár területet kezeli.
Érdekes eleme a konfliktusnak, hogy a válság első két évében a térségből a kitermelt, jó minőségű szenet Ukrajnába szállították. Kijev a szén árát kifizette, de ezzel gyakorlatilag a szakadárokat erősítette. Jelenleg a szenet Oroszországba szállítják.
A minszki megállapodásban, amelyet Németország és Franciaország hozott létre Oroszország és Ukrajna között, semmiféle kötelezettség sincs Oroszországra nézve. A szerződés 13 pontja Kijev és Donbasz feladatait rögzíti. Ettől függetlenül e szerződés alapján indultak be és tartanak ma is a szankciók Moszkvával szemben. Az elmúlt évek szankciós politikája után – amely egyaránt sújtotta az Európai Unió tagállamait és Oroszországot – több EU-s tagállam is felvetette a szankciók elvetésének szükségességét. A jövő e területen is bizonytalan.
Az orosz biztonságpolitika egyik mai válságterülete a 2008-as orosz–grúz háború után a Grúziából kiszakadt Abházia és Dél-Oszétia kérdése. Abházia 8665 négyzetkilométer, és mintegy 243 ezer fő él ott. Dél-Oszétia 3900 négyzetkilométer, lakóinak száma valamivel több, mint 53 ezer ember. Az elszakadás után mindkét területen az orosz rubel lett a hivatalos fizetőeszköz.
Összegezve: a mai orosz biztonságpolitikára rendkívül komoly hatásuk van az orosz–amerikai, valamint az orosz–kínai kapcsolatoknak.
A jövőben Oroszország számára a fő kihívást nem az USA, hanem Kína fogja jelenteni.
Egyre több „önkéntes” kínai megy át Szibériába, és vállal ott munkát. Ennek a biztonságpolitikai következményei ma még kiszámíthatatlanok.
