A közelmúltban jelent meg a hirdetés a francia Le Parisienben: a főváros IX. kerületében eladó egy stúdió. Akkor jött a meglepetés, amikor a tulajdonos rátért a lakás jellemzőire: 6,2 négyzetméter, a lakáson belül zuhanyzóval és ugyanazon az emeleten „vízfolyós” WC-használati joggal. De ez még nem minden: az ára 76 ezer euró, azaz majd 25 millió forint. A négyzetméterenkénti párizsi átlagárat, a tízezer eurót (3 200 000 forint) is meghaladja ez a kivételes vételi lehetőség. Egyébként eladásra, de még bérletre sem lehetne ilyen kis méretű odút felkínálni, annak törvényesen meg kell haladnia a kilenc négyzetmétert.
A francia fővárosban húszezer ilyen egészségre káros, emberhez méltatlanul kis méretű lakás van. A nyáron járta be a francia sajtót annak a férfinak a története, aki 15 éve bérel havi több mint 300 euróért, nagyjából százezer forintért négy négyzetméteres „apartmant”. A L’Express magazin riportja még ezen is túltett: a hetilap rábukkant egy 71 esztendős volt könyvtárosra, aki negyedszázada bérel hasonló nagyságú szobát, ahol éjjelre leterít a földre egy matracot, nappal meg felhajtja, hogy legyen helye a filozófiai művek olvasásához. Az a baj, hogy nyáron a „lakás” kemencévé forrósodik, télen pedig fagyasztószekrénnyé válik. De eddig túlélte a könyvtáros.
Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosai az álomkufárok. Mert nem egy lakást adnak ki, hanem számosat. Szinte példa nélküli eset, hogy idén februárban elítéltek egy álomkereskedőt. A per hét évig tartott, míg jogerősen megkapta kétéves börtönbüntetését, hogy ő is megismerkedhessen a bezártság érzésével. Hatvan mikrolakást tartott fenn, évtizedek óta ebből élt, bérleményenként havonta 250–450 eurót zsebelt be.
Az évek alatt őrületes pénzt kaszált, így bátran megfizethette a legjobb ügyvédeket. Ő – és más is – azzal védekezik, hogy átvállalja az állam szociális feladatait, de valójában az álomkufár egyenlő a drogkereskedővel. A legszegényebbek, a legelesettebbek fordulnak hozzájuk: több éve állástalanok vagy papír nélküli, illegális bevándorlók, akiknek még az is öröm, hogy Párizsban „lakást bérelnek”.
Katalóniában heves vitát váltott ki az az önkormányzati döntés, hogy hozzájárulnak „kapszulalakások” építéséhez. Japán mintára – ahol a turistákat célozzák meg ezzel az olcsó szállással – 2,4 négyzetméteres „lakhelyet” készítenek azok számára, akik nem akarnak bemenni a hajléktalanszállóra, és az utcán élnek. Havonta egy kapszuláért, amely inkább modern lágerelhelyezésre hasonlít, 200 eurót (64 ezer forintot) kell fizetni.
„A szélsőbaloldali polgármester még a legnyomorultabbak helyzetéből is pénzt akar csinálni” – hördült fel az ellenzék. Ráadásul ez ellentmond a barcelonai szabályozásnak, ugyanis itt sem törvényes az ilyen kis méretű életlehetőségek létrehozása. Ám már többszörös a túljelentkezés a kapszulalakásokra. Az építőcég, ha nem valósíthatja meg Spanyolországban elképzelését, akkor külföldre tekint, már van megkeresése Rómából, Koppenhágából és Párizsból is.
A The Independent brit napilap írt arról, hogy az óceán túlpartján, New Yorkban milyen horribilis árat kérnek el egy bérleményért. Az újság parányi manhattani „loft” lakás bérleti díján lepődött meg: hat négyzetméter 950 amerikai dollárért havonta, ami majd 260 ezer forintnak felel meg. Mikrolakás maxiárért. A New York-i ingatlanpiac tavalyi négyzetméterenkénti átlagára meghaladta az ötmillió forintot.
Egyrészt ezért is csökkent az új építésű lakások mérete. Vannak olyan cégek, amelyek 24 és 33 négyzetméteres garzonok építésére álltak át, mert erre van kereslet. Ez a társadalomban végbemenő változásokat is tükrözi. A tízmilliós New York lakosainak több mint harminc százaléka egyedül él. Kihalni látszik a hagyományos családmodell, amely két szülőből és két gyermekből áll.
Életkorban a házasságok is később köttetnek, rengeteg a válás. Egyre elterjedtebb a társbérlet, amikor a nagyvárosban többen közösen vesznek ki egy lakást. Nem nagy költségű, de praktikus lakásra van tömegigény. A luxusgarzonházakban, mivel a lakások konyhájában csak mikrohullámú sütő van, az alagsorban kialakítottak egy nagy konyhát, ahol vendégeket is lehet fogadni, de van itt tévészoba, mosoda, biciklitároló és edzőterem is. Gyakorlatilag olyan, mint egy modern kollégium, így a bérlő vagy tulajdonos továbbra is diáknak érezheti magát.
Az 1997-től kínai fennhatóság alatt lévő Hongkong vezeti a négyzetméterárak tekintében a világranglistát, itt kerül a legtöbbe a lakás. Vannak olyan negyedek, ahol egy négyzetméter eléri a 150 ezer eurót, azaz a 48 millió forintot! A jelenleg 7,4 milliós város területe adott, már szinte teljesen beépült, így az új építésű lakások mérete jelentősen csökkent, a befektetők, akik javarészt Kínából érkeznek, maximális hasznot akarnak kihúzni az építményeikből. Van olyan „vállalkozó”, aki 40 négyzetméteres garzonját felosztotta húsz egyenlő részre, így adja ki a helyeket. Egy 27 négyzetméteres stúdió a város külterületén, de felkapott keleti részében 700 ezer euróba kerül, ez 227 millió forint.
A Le Figaro beszámolója szerint a 25 esztendős Adrian Law is csak szülői segítséggel tudta megvenni garzonját. A harminc százalék beugrót a szülők fizették, a havi törlesztőrészlet (842 ezer forint) pedig a fiúra marad. Law jól kereső pénzügyi állást tölt be kiemelkedő fizetéssel, de a havi befizetés még így is elveszi a keresménye negyven százalékát. „A tulajdonnal csak nyerni lehet – magyarázta a fiatal pénzügyes –, ugyanis, ha bérelnék, akkor feneketlen dézsába szórnám a pénzemet.”
Van, akinek viszont nincsenek ilyen tehetős szülei, és keresete sem ilyen magas, ők adják a bérlők hadát. A 29 éves Jezz Ng tanárnő még biztos és állandóan növekvő fizetéssel sem mer belevágni a lakásvételbe, szerinte egy élet munkája sem lenne erre elegendő. Így bérletet keresett, és ráadásul talált is társat, nem is egyet, hanem hetet a piciny lakásra.
Egy ágya és egy íróasztala van mosdási lehetőséggel. A hétvégeken Jezz hazautazik a családjához, így 605 euróba kerül számára a bérlet, ami nagyjából 200 ezer forint. A 3500 eurós tanári fizetéséből (1 100 000 forint) támogatja még idős szüleit és – itteni szokás szerint, ha valaki kereső helyzetben van – húga tanulmányait.
Hongkongban sem rózsás a lakáshelyzet, de mit szóljanak azok, akik Vietnamban, Ho Si Minh-város, az egykori Saigon központjában laknak? Az ázsiai gazdaság dübörög, benne Vietnam is, amely a kínai modellhez hasonlót valósít meg: ez politikailag a kommunista egypártrendszer, gazdaságilag pedig a kapitalizmus bizonyos formáinak engedélyezése.
Az ország gazdasági fővárosában, Saigonban épületek tömege tör a magasba. Körülöttük még mutatóban megtalálhatók a régi város pusztulófélben lévő házai. De már nem sokáig. Legalábbis ez az érzése Pamnak, aki hattagú családjával osztozik a város központjában lévő két négyzetméteren. Ezen a környéken 18 ezer eurónak megfelelő helyi valutát adnak egy négyzetméterért, a város szélén ennél sokkal jobb lakást kapnának. Ők azonban itt nőttek fel, ide kötik őket az ismerősök, sőt a vevők, akikkel mozgóárusként a feleség és lányaik mindennap foglalkoznak.
A férj sofőr, ő gyakran elalszik a gépkocsija platóján, hogy csökkentse az otthoni zsúfoltságot. Ha egyszer menniük kell, márpedig ez valószínűleg hamar bekövetkezik, a család élete felfordul. Csak abban bízhatnak, hogy a kártérítésből vesznek valódi lakást a külvárosban. Vietnamban már rég kimondták a halálos ítéletet a mikroházakra, amelyek oly jellegzetessé tették Saigont. Még a francia gyarmatosítás korában, amikor tömegével jöttek a rizsföldek parasztjai a városba, akkor terjedt el ez a kislakási lét.
Tavaly a világon Kínában nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak, a bérleti díjak. Ha ilyen területen vizsgálódunk, akkor a tíz legnagyobb árnövekedést mutató város közül öt Ázsiában található. Számtalan kísérlettel próbálják a fellépő lakáshiányt orvosolni. Leselejtezett hajókontérből hoznak létre lakást, de például Hongkongban már nem használt vízszállító betoncsőből alakítanak ki kilenc négyzetméteres garzont két fő részére. Aztán ott vannak a fapanelből készült, gyorsan összeszerelhető és bővíthető „lególakások”. A szegénységgel és a Föld állandóan növekvő lélekszámával kell versenyt futniuk.
