Alig tért magához a tíz évvel ezelőtti, mindent elsöprő pénzügyi válság óta a világgazdaság, sokan újabb viharfelhőket vizionálnak, sőt akadnak, akik egyenesen földindulást jósolnak. Pusztítóbbat, mint 2008-ban, amikor csődöt jelentett a Wall Street egyik legnagyobb befektetési bankja, a Lehman Brothers, és ennek hatására kitört a pánik a nemzetközi pénzpiacokon.
Vajon mennyire valósak a mostani aggodalmak? A tapasztalatok azt mutatják, ha vége a zuhanásnak, akkor a következő 12-24 hónapban jelentős – 18 és 69 százalék közötti – gazdasági bővülésre kerülhet sor. A tíz esztendővel ezelőtti válság kiváltó okai között az amerikai ingatlanbuborék kialakulását, a felelőtlen hitelezést, a kockázatos értékpapírügyleteket említik, amelyek példátlan sebességgel duzzadtak romboló hatású pénzügyi cunamivá. A hitelt nyújtó bankok már nem lehettek biztosak abban, hogy melyik ügyfelüket éri el a tovagyűrűző csődhullám. A nemzetközi hitelpiacokat lényegében befagyasztotta, hogy elveszett a legfontosabb mozgatórugó, a bizalom. Tradicionális német, francia, brit és más bankok szorultak állami mentőakciókra.
A világgazdasági kedélyek már jó ideje megnyugodtak, a gazdasági fellendülés időszaka is eljött, azonban senki sem lát a jövőbe. A piaci szakértők több száz tőzsdei összeomlást vizionáltak az elmúlt években: 2013 és 2018 között csupán a legnagyobb elemzőcégek 11 krachot jeleztek, ezek közül egy sem következett be, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy azt előre jósolták.
A legviharosabb évek után a nemzetközi pénzügyi, gazdasági konszolidáció valamelyest sikerült, ám a következő válság a nyakunkon van – figyelmeztet Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóintézet-vezetője. A közgazdászprofesszor arra a kérdésre, hogy milyen eredményeket tud felmutatni a világ az eltelt tíz évből, tömören ennyit felelt: félsikert, azt is nehezen. A tíz évvel ezelőtti válság után a reformhangulat kerekedett felül, de napjainkra már elszállt. Nem javult a világban a költségvetési fegyelem, a pénzpiacokon hozott szigorúbb szabályozást is akadozva vezették be, sőt a bankok a válság előttinél is erősebb hitelezési dömpingbe kezdtek.
Megint dől a pénz a lakossághoz és a vállalatokhoz. Az angolszász bankok tíz évvel ezelőtti meggyengülése kiszárította a pénz- és tőkepiaci csatornákat, és nemcsak a lakossági és a vállalati hitelezés, hanem az államadósság finanszírozása is elnehezült az egész világon. A teljes összeomlás elkerülése érdekében a kormányzati pénzügypolitika területén általános volt az élénkítéssel történő válságkezelés, vagyis a fedezet nélküli állami kiadások megindítása. Ennek kudarca miatt később megszorításokat alkalmaztak, amelyek azonban sok társadalmi konfliktust, piaci feszültséget okoztak. Gondoljunk Görögországra, vagy akár az egész mediterrán térségre.
A költségvetési tehetetlenség kompenzálására előtérbe kerültek a központi bankok, amelyek válságkezelési üzemmódba kapcsoltak.
A Fed, vagyis az amerikai jegybank szerepét betöltő központi bank, továbbá a Bank of England, később az Európai Központi Bank is aktív az államadósság-finanszírozás és a vállalati hitelezés területén. Levitték a kamatokat, konszolidálták a veszteséges kereskedelmi bankokat – sorolja a mentőöveket a professzor. Ez viszont annyira jól sikerült, hogy a gazdaságokban a monetáris politikától való túlzott függőség lett a jellemző.
Elolvadtak a korábban magas kamatok, újra könnyen és olcsón lehetett hitelhez jutni, így az országok és a vállalatok a pénzbőségre szocializálódtak, a fiskális reformok pedig elmaradtak. A kormányok nem átfogó intézkedésekkel, hanem rögtönzött kiigazításokkal, jobbára megszorításokkal reagáltak az eseményekre. Ezek eredménytelensége, valamint a költségvetési hiány olcsó finanszírozása következtében minden maradt a régiben.
De vajon mi utalhat egy új válságra? Az amerikai központi bank három esztendeje kamatemelési ciklusba kezdett, s előbb vagy utóbb az európai jegybankok is hasonlót lépnek. Az egyetemi tanár szerint az a probléma, hogy a sikertelen kormányzati beavatkozások következtében a világ adósságállománya tíz év alatt 40 százalékkal emelkedett. A feltörekvő országoké 63 százalékkal!
Az adóssághegyet egyre magasabb kamatokkal kell finanszírozni, amire a mediterrán térség vagy más, felszínes válságkezelést alkalmazó országok nem lesznek képesek, nem tudják kigazdálkodni a hitelterheket. Ez a helyzet mostanra többé-kevésbé előállt. Ha a válság bekövetkezik, Lentner Csaba szerint abban különbözhet a tíz évvel ezelőttitől, hogy az a lakossági vállalati piacokról indult ki, felelőtlen túlhitelezés következménye volt, amely átterjedt az államadósság-piacra is. Most viszont az államadósság-piacon gyűlnek a problémák, azok terjedhetnek vissza a lakossági hitelezési piacra. Megdrágulhatnak a hitelek, és tömeges törlesztési gondokkal számolhatunk.
Ami hazánkat illeti, a gazdasági nehézségek orvoslására 2008-ban, a Nemzetközi Valutaalaptól felvett 3500 milliárd forintnyi hitelt visszafizettük.
A 20 milliárd eurós, gyorsan megszerzett hitelkeretből végül 14,2 milliárd eurót kellett lehívnunk a pénzhiányos időszak áthidalására. A hatalmas tehertől két évvel ezelőtt szabadultunk meg teljesen. Lentner Csaba szerint a magyar állampénzügyek modellértékűek, hiszen 2010-től a kormány a strukturális kihívásokra strukturális intézkedésekkel válaszolt. Ezek közé tartozott, hogy a közteherviselés irányába elmozduló adórendszert vezettek be, a társadalombiztosítást átalakították, ezáltal az állam aktív gazdaságszabályozó és ellenőrző szerepe érvényesül. Ezenkívül a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának fókuszában öt éve a fenntartható gazdasági növekedés áll.
Csökkentek a kamatok, a jegybank beruházási hiteleket folyósított, sőt az államadósság mérsékléséből is kivette a részét. Magyarországon megközelítőleg 15 százalékkal csökkent a GDP- (bruttó hazai termék) arányos államadósság, míg a feltörekvő piacon – amelynek Magyarország is része – 63 százalékos emelkedés mérhető.
Új kihívás gazdaságunk termelékenységének, hatékonyságának javítása, az államadósság további mérséklése – figyelmeztet a professzor. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha javítani tudjuk a versenyképesség feltételeit, és felgyorsítjuk a fejlett nyugati országokhoz történő felzárkózást, miközben kevesebb pénz érkezik majd az Európai Unióból. De nem szabad a beruházások és a jövedelemgyarapodás üteméből engednünk. Néhány éven belül a belső forrásoknak kell átvenniük az EU-támogatások szerepét – javasolja a szakértő.
Adam Tooze brit gazdaságtörténész, a Columbia Egyetem professzora szerint le kell számolnunk azzal az elmélettel, hogy a 2008-as amerikai válság, az eurózóna évekkel később kirobbanó krízise, majd még később a fejlődő piacok megtántorodása három külön dolog lenne, mert ezek ugyanannak a válságnak az egymást követő állomásai. Amennyiben az amerikai kamatot úgy mozgatják, hogy azzal a kínai vagy az európai gazdaságnak komoly károkat okoznak, akkor azok a bajok egészen biztosan visszagyűrűznek az amerikai gazdaságba. Akkor pedig ugyanott tarthatunk, ahol nyolc éve, és minden kezdődik elölről, mindezzel megágyazva egy spanyol, olasz vagy akár francia adósságválságnak.
A szakértő szerint a következő krízis Kínából indulhat, ugyanis az elmúlt három évben a távol-keleti ország vezetése láthatóan küszködik azzal, hogyan szolgálja ki az ázsiai gazdaság hatalmasra duzzasztott kapacitásait. Ha az ottani börze mostani eséséből országos gazdasági összeomlás lesz, azt hamar érezni fogják az ázsiai piacok, aztán London, majd az Egyesült Államok. Utána pedig már nincs megállás. Trump elnökségében az igazi kockázat az, vajon felismeri-e, hogy nemcsak az USA, hanem a nemzetközi közösség érdekében is cselekednie kell. Mert ha nem, akkor nagyon mély és nagyon súlyos válságok elé nézünk a jövőben.
Trump egyébként kínai, európai unióbeli partnereire is jelentős védővámokat vetett ki. Az amerikai piac lezárása világszerte bevételkiesést okozhat az exportőröknek, így nekünk is. Az Orbán-kormány szerint is veszélyesek ránk nézve ezek a kereskedelmi feszültségek. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt mondta, hogy takarékoskodni és tartalékolni kell. Ráadásul az olcsó pénz korszaka hamar véget ér, hiszen az Európai Központi Bank az év végéig kivezeti 2500 milliárd eurós gazdaságélénkítő programját.
Ennek volt köszönhető, hogy Európában az utóbbi években rekordalacsonyak voltak a kamatok. A fejlett világban hatalmasat meneteltek a részvényárfolyamok, olcsóbb lett a vállalatok és az államok hitelhez jutása. Ezeket a folyamatokat azonban nem a kedvezményezett országok gazdasági teljesítménye, hanem a világgazdaság pénzbősége hajtotta.
Az óvatosság tehát indokolt. Van esély rá, hogy a fent említett és ma még csak halványan sejtett okok együttes hatása lesz majd az, ami padlóra küldheti újra a világot, és a történelem megismétli önmagát.