Az egyház az V. század óta használja a harangot. Kezdetben az idő múlását jelezték vele, születés és halál hírét tudatták, imára hívták a híveket, később pedig a veszély közeledtét, a tűz és a víz áradását adták hírül. A keresztényüldözések idején a Római Birodalomban nem harangozhattak. A hívők egy kis faeszközt használtak, melynek hangja a harkály kopogtatásához hasonlított. Ha a kopogtatás ritmusa megváltozott, azt csak a jó keresztény vette észre, a katona nem, így a ritmusváltásokkal tudtak üzenni egymásnak. Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai. Azt mondják, ilyenkor a harangok Rómába mennek, hogy ott gyászolják Jézust. Legközelebb nagyszombaton lehet ismét harangzúgást hallani.
Magyarországon Gombos Miklós és fia, Ferenc az egyetlen, akik harangöntéssel foglalkozik. Az őrbottyáni műhelyben Ferenc fogad minket, aki 12 éve dolgozik együtt édesapjával. Igen erősen fog kezet. Belépünk a műhelybe, ahol nemrég egy új, 1350 kilós harangot vettek ki az öntőgödörből. Még szó szerint meleg, épp akklimatizálódik, ami azért fontos, hogy nehogy elrepedjen. Egy hívő adománya a reformáció 500. évfordulójára – a balmazújvárosi templomban helyezik majd el. Elkészítése tíz hónapig tartott. A munkások visszalapátolják a földet az öntőgödörbe, mert ekkora harang egy darabig nem lesz benne. Hasonló méretű tíz évvel ezelőtt készült Siófokra.
Egy harang úgy épül fel, mint egy matrjoska baba. Elkészítik a magharangot, melyre dróttal és sárral fölhordják az agyagrétegeket. Aztán az így elkészült álharangra felhelyezik a viaszból formázott díszeket, címereket, feliratokat. Erre kerül az ecsetelő sárréteg, mely a köpenyt alkotja, a leendő öntőforma külső fele. Aztán a háromrétegű harangformát kiégetik, eltávolítják az álharangot, és kész is a valódi öntőforma. A formából a nyers harang kerül elő, melyet még szépítgetni kell, mert az öntés után a minták elhalványodnak. A műhelyben az egyik fiatalember éppen egy kisebb harangot tökéletesít gyémántfejű csiszológéppel.
Érdekes, hogy a műveletekhez emberi hajat is használnak. A hajas sárba tojást, cukrot (melyek jó ragasztóanyagok), samottlisztet és mosott agyagot tesznek. A haj szálirányosan fogja össze a mintát, kapaszkodót képez a következő sárrétegnek. A gáz is ki tud jönni belőle, mert csöves szerkezetű, kis kapillárisok vannak benne. Régen a haj helyett lószőrt használtak.
Gombos Ferenc a harangöntő-dinasztia negyedik tagja. Dédapja, Szlezák László a Pozdech és Thury cégnél dolgozott, mely Angyalföldön a Lehel piac mellett volt. A sarokház homlokzatán máig látható egy reliefsor, mely a harangkészítés műveleteit mutatja be – kis puttókkal.
– A dédnagyapám 1910-től dolgozott önállóan, aztán a Rákosi-érában a műhelyét szakmai hozzá nem értés címén bezárták – mesél a kezdetekről Gombos Ferenc. – Az összes szerszámot és formát kivitték a MÉH-telepre. Csak egy-két lelkes ott dolgozó őrbottyáni fuvarosnak köszönhető, hogy a műhely 1958-ban újraindulhatott, ugyanis nem mindent adtak át a telepen, amit tudtak, megmentettek belőle. Később a nagyapám, Gombos Lajos vette át a műhely vezetését.
Ferenc választhatott volna más szakmát is, senki nem kényszerítette, hogy harangöntő legyen. Kiskorától a műhelyben játszott, édesapja játékosan tanította meg neki az agyagozást és a mintaépítést.
– Eleinte persze csak összekentem magam – mondja nevetve Ferenc –, de szép lassan belenőttem a szakmába. Az iskolában meg lehet tanulni az öntészeti alapokat, de mint minden szakmát, ezt is élesben, egy mestertől lehet igazán ellesni, aki az én esetemben „háznál” volt. Reménykedünk abban, hogy a 12 éves fiam továbbviszi a szakmát, aki gyakran itt lábatlankodik körülöttünk, és kisebb dolgokat már ő is meg tud csinálni.
Az öntöde egész évben működik, évente harminc-negyven harang készül a tízkilóstól a 14 mázsásig. Megrendelés esetén kétszer ennyit is tudnának készíteni. A háború alatt a németek több ezer faluból elhordták a harangokat, azokat próbálják pótolni, mert még mindig rengeteg hiányzik. A tíz kilogrammosat még harangnak, harangocskának nevezik, őket általában iskolákban szokták elhelyezni, ahol az ünnepeket jelzik velük. Amelyek súlyban ez alatt vannak, azok a csengők, csengettyűk, melyeket szállodák, önkormányzatok kérnek, templomszentelésre vagy esküvői ajándéknak rendelnek.
– Mi halvány másolata sem vagyunk a Szlezák harangöntödének – kapcsolódik be a beszélgetésbe Ferenc édesapja, Gombos Miklós. – Az ő műhelyében száz fő dolgozott, a kemence pedig kétszáz mázsás volt. Mi hatan vagyunk, és nem csak harangot készítünk. Mondhatnám úgy is, hogy a Jézuskától a géppuskáig mindent megcsinálunk. Szobrokat, állvány-, lengő-, tartószerkezeteket, még ágyút is öntöttünk tápióbicskei hagyományőrzőknek. A lényegi munka kettőnké, most már inkább a fiamé. Amit lehet, azt már terhelek rá. De szerencsém van, mert nagyon ügyes. Ügyesebb, mint én!
Az eddigi legnagyobb munkáik az 1350 kilogrammos harangok voltak, és a kéttonnás hajótőkesúlyok, de nem ez a plafon! A méretek csak a megrendelőtől függnek, az öntödében szinte bármit el tudnak készíteni. Gombos Miklós 46 éve foglalkozik harangöntéssel, ezalatt mintegy 1300 harang került ki a keze közül. A környező országokban mindenhol található egy-kettő a munkáiból, de rendeltek már Ausztráliából, Kamerunból, Mauritiusról és Tanzániából is.
– Pápua Új-Guineában, Manus szigetén egy magyar diakonissza, Molnár Mária emlékére állítottunk harangot, aki misszionáriusként dolgozott a kannibálok között. Büszkék vagyunk arra, hogy a Vatikánba is elkerült egy munkánk.
A kétezer éves millennium alkalmából a magyar állam haranggal ajándékozta meg a pápát, melyet természetesen Gombos Miklósék készítettek el. II. János Pál pápa ki is próbálta a harangot, felszentelte, meg is húzta, de sajnos már nincs a helyén, mert őszentsége továbbajándékozta Moldáviába.
– A harangok arra valók, hogy hívogassák az élőket, sirassák a halottakat, és Isten dicsőségére zengjenek. Nagyon jó érzés elhelyezni a templomban az új harangot. Ilyenkor előkerülnek a görbe háttal, bottal járó mamák, papák, akik még látták, amikor kidobták vagy elvitték a régit. Örülnek az újnak, mindig megkönnyezik – mondja Gombos Miklós búcsúzóul, miközben harangoznak.
Még nincs dél. A harangzúgás a telefonján a csengőhangja.