Néhány hónappal ezelőtt idős brit házaspárral utaztam Váctól a Nyugati pályaudvarig. Turistáknak tűntek, akik kiruccantak a Dunakanyarba, és visszafelé tartanak a szállodájukba. A nő és a férfi a vonat menti tájat nézte. Nem a távoli hegyek, a takaros házak, az erdők ragadták meg a figyelmüket, a sínek menti látvány miatt szörnyülködtek. „Elképesztő! Borzasztó! Hihetetlen! Ilyen nincs!” – sopánkodtak. Az újpesti vasútállomásnak az Árpád úti felüljáró felé eső részétől Istvántelekig gyalogolva sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az a vonatból látszik.
– Vigyázz, patkány! – figyelmeztetem a felüljáró alá érve a kollégát, aki ugrott egyet a rágcsáló láttán. Szerencsére az állat rémülete nagyobb volt, pillanatok alatt eltűnt a csatornanyílásban.
Óvatosan kell lépkedni, mert kisebb-nagyobb üvegdarabok csillognak a porban, színesek és átlátszóak egyaránt. Néhány lépés után Héra festékes vödrök virítanak – némelyik üres, többet sittel megpakolva dobtak ide. Több teherautóra elegendő hullámpapírt is látni különböző méretű kupacokban, a mállás különböző fázisaiban. Egy hatalmas papírdobozt akkurátusan teletömtek csomó kisebb, összehajtogatott papírdobozzal. Mintha valaki papírgyűjtést tartott volna, csak menet közben megbicsaklott a terv. Az ilyen helyek elmaradhatatlan eleme a hullámpala, a szigetelésre használt, de a túlrendelés miatt feleslegessé vált hungarocell, a különféle rongyok és flakonok garmadája.
A szemétterítők nem egyenletesen halmozzák fel a hulladékot, időnként nagyobb kupacokat képeznek, máskor métereken keresztül növények zöldellnek. Az egyik ilyen kupac kibelezett hűtőszekrényekből, gyereketetőből, Baby design márkanevű gyerekhordozóból áll, amit olyan ínyencségek egészítenek ki, mint matracok, videókazetták és egy szivacsbetét – ez utóbbi sima, egyszerű, a felfekvés ellen speciális bordázattal készült darab ötven méterrel odébb vár a sorsára.
A MÁV számára nagy probléma, hogy a vasúti területek közelében, a nyílt pályán több helyen illegális szemétlerakók létesülnek, ahol jellemzően a lakossági, kommunális hulladékon kívül használt műszaki cikkek, építési törmelék és zöldhulladék halmozódik fel – tájékoztatott a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága. Az építési és bontási hulladékok adják a lerakott mennyiség legjavát, valamint a klasszikus lomtalanításból megmaradó szemét, amelyből az értékesíthető részeket már kiszedték. A legtöbb ilyen területen a rendszeres takarítás és szemétszedés ellenére néhány napon belül újra ugyanaz a látvány fogadja az arra járókat.
A jogszabályok alapján az ingatlan tulajdonosa felelős a hulladékért, de az illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. Mások hulladékát takaríttatja el a vasúttársaság saját költségen. A szennyezőket tettenérés esetén is nehéz felelősségre vonni. Az alacsony szabálysértési határérték nem áll egyensúlyban az okozott kárral.
„A Shell Donax TD kiváló minőségű univerzális traktor hajtómű olaj, amelyet az erőátviteli rendszerekhez, hidraulikákhoz, nedves fékekhez, valamint a mezőgazdasági- és építőgépekhez tartozó segédgépekhez alakítottak ki. A Donax TD olajokat elismerik a vezető mezőgazdasági gépgyártók, a legtöbb korszerű géphez alkalmazható” – olvasható a neten a termékismertető, azért ott, mert a lerakott több literes flakonon már elmosódottak a betűk. A traktoros tartály mellett húszliteres Castroll motorolajos hordó – folyadék lötyög benne –, fáradt olajat gyűjtő edény és egy olyan többliteres műanyag bödön is virít, amelyen benzines gázolaj felirat olvasható.

Sok ezer kilométer nyílt pályaszakaszt őriztetni lehetetlen
Fotó: Teknős Miklós
Látni valaha volt bevásárlókocsit kerekek nélkül, autógumikat, újabb videókazetták is előkerülnek, és virág nélküli virágcserépből is több sorjázik a fűben. A sokadik kibelezett tévédoboz látványát néhány neoncső színesíti, bőröndből is meglepően jó a felhozatal, és ide is kerültek vécétartályok is. Mielőtt azt gondolnánk, hogy nyoma sincs a szelektálásnak, előkerül kétvödörnyi, elektromos vezetékekről lefejtett szigetelőanyag. A műanyaghalom mellett matrac – talán azon ülve szedegette ki valaki a fémet.
A MÁV a múlt héten 300 millió forintos keretszerződési csomagot írt alá, amely a kisebb mennyiségű illegális hulladékok esetében az egész országban lehetőséget ad arra, hogy a kupacokat három napon belül el tudják vitetni. A nagyobb halmok felszámolását továbbra is egyedi közbeszerzési eljárással intézik, illetve a hatalmas hulladéklerakatokra (esetenként több ezer köbméter) szintén önálló eljárásrend vonatkozik. A cég kommunikációs igazgatósága szerint sok ezer kilométer nyílt pályaszakaszt őriztetni lehetetlen, még a jól körülhatárolható területek esetén is nehéz és nagyon költséges az őrzés.
Istvántelekhez közeledve az eleinte autóval jól járható földút még jobban járható betonúttá fejlődött. Méteres átmérőjű, lábakon álló, graffitikkel telepingált cső mellett haladunk – távfűtés gőzölög a belsejében –, amely a Tó utca magasságában a földbe száll. Takarók, párnák a cső végénél, mintha valaki rendszeresen ott hajtaná álomra fejét. Hiába – a „központi fűtésnek” nincs párja…
Az Elem utcán túl nincs ilyen látványosság – a vonatokból kihajított üdítősdobozokon túl. Visszafelé csonkított plüssmaci. Csúnya látvány. Részben kibelezve, az egyik lába félig leszakadva, a másik ki tudja merre jár. Közvetlenül mellette megannyi DVD. Kéjjel-nappal, Csúcsformában, Kedves John!, Szépség és a szörnyeteg, Alkonyat – nem éppen a filmtörténet remekei. A fák között karácsonyfa szaloncukrok nélkül, zacskókba töltött háztartási hulladék és megannyi apró barna gyík.
A vasút mellett illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége több tízezer köbméterre tehető, noha folyamatos a kisebb lerakatok felszámolása. A MÁV a következő pár hónapban is számos budapesti vasúti területen, illetve vágányok közelében található illegális hulladéklerakót szüntet meg önállóan vagy fővárosi önkormányzatokkal együttműködve.
A „legfertőzöttebb” egyébként Budapest (főként a IX., X., XIII., XIV. és XV. kerület, ezek közül is kiemelten a X. és XIV.) és Pest megye. A vasúttársaság tavaly 8850 tonna hulladékot szállíttatott el, ebből egy helyszínen (Budapest, Rákospatak utcai illegális hulladéklerakóban) 4666 tonna, egy másikon (Szajolban) pedig 2698 tonna volt.
A többi 25-30 helyszínről valamivel kisebb mennyiségeket vittek el. 2016-ban felszámolták a volt Józsefvárosi piac területére összehordott hulladékhalmot – csaknem 1300 köbméter, 730 tonna tömegű szemetet szállíttattak el. A fővárosi Mexikói útról 124 köbméternyi, 52 tonna tömegű lomot és építési bontási hulladékot hordattak el. A X. kerületben is több kisebb-nagyobb illegális szemétlerakást számoltak fel – amíg vissza nem hordják.
Tettenérésekre, a valós szennyezők felderítésére és tájékoztatási kampányokra is szükség lenne, hogy a lakosság a hulladékot a gyűjtési célra kialakított helyekre szállítsa – üzeni a társaság. Ebben együttműködő partnere az önkormányzatoknak a MÁV. Volt olyan eset is, amikor az önkormányzat a zavartalan munkavégzés érdekében a polgárőrséggel segítette a szemét elszállítását. A polgármesteri hivatalok környezetvédelmi ügyekben illetékes szakembereit is folyamatosan tájékoztatja a vasúttársaság, mert az illegális hulladékelhagyás az önkormányzatoknak ugyanakkora gond a saját területeiken, mint a MÁV-nak.
Felvásárlás magas áron! – hirdeti az Árpád úti felüljáró közelében található vas- és fémhulladék-átvevő. Értjük, miért nem találtunk fémet a kupacok között.