Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottságot érintő botrányok ügyében rendőrségi vizsgálat indult a svéd akadémia ellen. Az évszázadokig kikezdhetetlen intézményben szexuális visszaélések, molesztálások, sőt nemi erőszak is történt. A bizottság tagjainak sorozatos lemondása miatt még az is kérdés, az idén kiadják-e a nagy presztízsű elismerést.
Két hete valami szokatlan történt Stockholmban. Az emberek összegyűltek a Stortorget téren, a Nobel Múzeum előtt, és tüntettek. Az effajta megmozdulás nem jellemző a svéd társadalomra, ám rendkívüli helyzetben rendkívülien kell reagálni. Lehettek vagy ezren, akik elégedetlenségük kifejezésének ezt a módját választották. Nem voltak nagy molinók, nem harsogtak jelszavakat, békésen álltak, beszélgettek. Mi hozta ki a sodrukból a megfontoltnak hitt svédeket? Csalódniuk kellett az akadémiában, amelyre minden svéd büszke.
Minden év december első felében a világ tudományos és kulturális elitje a fővárosban találkozik, ahol a király jelenlétében díszvacsorát rendeznek nekik. A rendezvényt a svéd tévé élőben közvetíti.
Tavaly ősszel dühöngött a Harvey Weinstein amerikai producert érintő botrány és a hozzá kapcsolódó metoo kampány: nők ezrei rántották le a leplet a hajdanán őket szexuálisan zaklató férfitársaikról, kollégáikról. Svédországban sem volt ez másként, a sokáig rejtett sérelmek átszakították a gátakat.
A Dagens Nyheter svéd napilap november 21-i számában 18 érintett nő levelét közölte, akik beszámoltak egy magas rangú svéd intézményben évtizedeken keresztül történt szexuális visszaélésekről, sőt nemi erőszakról is. A vádolt személy nevét ekkor még nem írták le, csak azt tudatták róla, hogy rendkívül sok szálon kötődik a svéd akadémiához, felesége is akadémikus.
Ha valaki még bizonytalan lenne, akkor a levélírók megjegyezték, hogy a férfi a fővárosban kiállítóteremmel rendelkezik, amely a svéd kulturális elit körében nagyon népszerű, és az akadémia rendezvényeinek is otthont ad.
Jean-Claude Arnault-ról van szó, ő Katarina Frostenson, az akadémikus költőnő férje; a hölgy tagja az irodalmi Nobel-díjról döntő 18 tagú bizottságnak. Irodalmi körökben köztudott volt, hogy Jean-Claude Arnault szereti a lányokat – még akkor is, ha azok nem vonzódnak hozzá, ezért gyakran erőszakkal törte át az ellenállást. Az áldozatok közt szerepeltek akadémikusfeleségek, ezek lányai, de volt olyan eset, amikor egyszerű beosztottjaira fanyalodott.
Vajon a megszégyenítettek miért nem beszéltek erről korábban? Többnyire azzal magyarázták hallgatásukat, hogy féltették maguk vagy családjuk egyik tagjának karrierjét. Arnault olyan jó kapcsolatokat ápolt kiadóvezetőkkel, producerekkel, neves rendezőkkel, zeneművészekkel szerte a világon, hogy bármikor ártani tudott volna nekik.
Arnault Marseille-ben született, 71 esztendős. Katarinával – akit a legnagyobb élő svéd költőnőnek, sőt nemzeti ikonnak tartanak – kötött házassága révén svéd állampolgársággal is rendelkezik. Arnault nem nagyon jelent meg a közönség előtt, a háttérből irányított.
Rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkezik a művészvilágban, különösen az irodalmi életben. Telefonkönyvében ott szerepel a világ legtöbb valamirevaló írója. A Svédországban legnagyobb göteborgi könyvvásár idején rendszeresen egy hotelszárnyat bérelt ki, aki az ott zajló fogadásokra meghívót kap, az befutott írónak képzelheti magát. Arnault felügyelete alatt állt a stockholmi bemutatótermen kívül egy párizsi, a Quartier Latinben található iroda is.
A hírek szerint például az irodalmi díjat kiosztó bizottság ezeken a helyeken rendezte az üléseit, így vendéglátóként – 19. „tagként” – neki is volt egy-két szava arról, hogy ki kapja a rangos elismerést. Közben kiderült az is, hogy Katarina jogtalanul vett fel az akadémiától támogatást a művészeti magánszalonra.
A novemberi újságcikk után április hozta el a valódi „földrengések időszakát”. A múlt hónap elején a belső feszültségekre hivatkozva lemondott Sara Danius, a testület főtitkára, az irodalmi bizottság többsége ugyanis kiállt az Arnault–Frostenson pár mellett, nem látott összeférhetetlenséget, és nem kezdeményezte az eltávolításukat. Azóta négy akadémikus jelezte, hogy lemond „örökös tagságáról”.
Azokkal együtt, akik tartós betegség miatt már nem tudnak részt venni az üléseken, a díjról döntő személyek száma 12 fő alá csökkent, így – az előírások értelmében – megeshet, hogy az idén nem hirdetnek díjazottat. Ilyen előfordult már néhányszor: 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben és az 1940–1943-ig terjedő időszakban nem osztották ki az irodalmi díjakat.
Most minden figyelem XVI. Károly Gusztávra irányul: királyi rendeletet csak király változtathat meg. Az uralkodó átérzi ennek felelősségét, ígérete szerint hamarosan előáll az intézmény reformjának tervével. De azért közleményében ostorozta is a testületet, ami a svédek zömének tetszésével találkozott. XVI. Károly Gusztáv leszögezte, hogy az egész ügy súlyosan árt az akadémia hírnevének. A bizottságnak fel kell ismernie, hogy „felelősséggel tartozik az intézményért, és kötelessége közreműködni a konfliktusok megoldásában”.
Trubadúr
Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottságnak vegyes visszhangot kiváltó döntése volt, hogy 2016-ban Bob Dylan amerikai énekesnek ítélte oda az elismerést. Végül az énekes – aki maga is megdöbbent a kiválasztottságtól –, ha megkésve is, de átvette a Nobelt. Az indoklás szerint a XVIII. század végéig a költeményeket énekelt formában adták elő. Dylan modern kori trubadúr, aki dalaiban a költemények minden mélységét és magasságát át tudja adni – áll az indoklásban. Nehogy azt higgyük, hogy ilyen odaítélés csak manapság történik! Számos filozófus, matematikus, történész, gyakorló politikus kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Rögtön az első odaítélést követő évben, 1902-ben irodalmi elismerést söpört be a történész, Theodor Mommsen, aki az ókori Róma kutatója volt. Rá hat évre egy német filozófus kapta a díjat, Rudolf Christoph Eucken, akinek neve mára feledésbe merült. Az 1927-es díjazott is filozófus volt: Henri Bergson francia tudós kapta az elismerést. Matematikusként, logikai elemzőként és moralistaként részesült irodalmi Nobel-díjban 1950-ben Bernard Arthur William. A hivatalos indoklás szerint 1953-ban életrajzi köteteiért és briliáns beszédeiért kapta meg az irodalmi Nobel-díjat Winston Churchill. Nem lett volna egyszerűbb indoklásként odaírni: Nagy-Britannia megmentője? Még jó, hogy képzőművészeti Nobel-díjat nem osztanak, mert lehet, hogy azt is megkapta volna portréfestészetéért.