Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Az 1956-os forradalom emigráns tudósai öt világrészen a sarkkörtől az Egyenlítőig címmel tartott előadást a városi könyvtárban. A világutazó geográfus és tudománytörténész személyesen ismerte a tudósokat, a Föld valamelyik pontján találkozott velük. A már bemutatott hét magyar geológus, orientalista és művészettörténész után ismerkedjünk meg néhány olyan külföldön élő íróval, nyelvésszel, egyetemi tanárral és misszionáriussal, akik világszerte elismert emberek lettek!
1. A magyar emigrációs irodalomtörténet egyik legfontosabb alkotója Kabdebó Tamás (Thomas Kabdebo) író, költő, műfordító, irodalom- és kultúrtörténész. A forradalomban fegyveresen vett részt, ezért huszonkét évesen távoznia kellett az országból. Angliában, a távoli Brit Guyanában és Írországban kereste a boldogulást. A walesi egyetem könyvtárosa lett, majd megalapította az University of Guyana georgetowni könyvtárát. Utazásai során eljutott indián törzsekhez, távoli kultúra képviselőihez, olyan helyekre, melyekről abban az időben a magyarok csak álmodoztak. Kabdebó nagyon szorgalmas és alapos alkotó. Az írországi Maynooth University Library emeritus igazgatója és a dublini University College egykori tanára több mint negyven könyvet írt, és legalább ennyit fordított le a magyar irodalomból angol nyelvre. Nagy szerepe van a magyar költészet – többek között József Attila és Illyés Gyula műveinek – angliai megismertetésében. Kabdebó Tamás harminchárom városban élt. Regényes életét a No Matter Where I Am, I See the Danube (Bárhol legyek, a Dunát látom) címmel írta meg. Munkásságáért számos irodalmi és egyéb kitüntetésben részesült. Idén tavasszal megkapta a Magyarország Babérkoszorúja díjat a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.
A Danubius Danubia Folyamregényéről – monumentális prózájáról többen elismerően szóltak. „K. T. új koncepcióval ajándékozza meg olvasóit, mely munkáját az eredeti remekmű rangjára emeli” – írta róla Makkai Ádám (Adam Makkai) költő, nyelvész, műfordító.
2. Makkai Ádám 1956 októberében négy, névvel aláírt cikket hagyott a Szabad Nép-székházban. Ha itthon marad, ezért biztos, hogy letartóztatták volna. Ő volt az első 56-os menekült, aki bekerült a Harvardra, ahol diplomát kapott, majd a Yale-en a nyelvészdoktorátusi fokozatot is megszerezte. Kutatási területe a nyelvek idiómaszerkezete. Ahogy Kabdebó Tamás, ő is a magyar irodalom klasszikusait fordította angol nyelvre. Kultúrtörténeti jelentőségű a kétkötetes angol nyelvű magyar költészeti antológiájának szerkesztése.
– Lenyűgöző személyiség – állítja róla Kubassek János.
– A kiváló nyelvész Kuala Lumpurban a maláj királyi család tagjait oktatta angolra, és ő alapította a Forum Linguisticum című szakfolyóiratot.
Makkai több mint negyven éven át tanított és tartott előadásokat a világ különböző egyetemein. Számos nyelven beszél, az Amerikai Nyelvészek Társasága 1969-ben választotta tagjai közé.
A kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora. Munkásságát tavaly a Magyar Szent István-rend kitüntetéssel ismerték el.
3. Földváry Gábor geológussal Kubassek János Ausztráliában találkozott 1994-ben. Földváry nem 56-os menekült, szüleivel még a második világháború elől menekült a távoli kontinensre. Sydney-ben érettségizett, majd geológusi végzettséget szerzett. Felvonulásokat és tüntetéseket szervezett a kommunista diktatúra ellen, a forradalom idején pedig sokat tett azért, hogy az ausztrál közvélemény megismerje Magyarországot. Vitafórumokat indított, Magyar Múlt címen színvonalas periodikát is szerkesztett. Ausztráliában geológiai kutatásaival tűnt ki, amiért a Sydney-i Egyetemen kandidátusi fokozatot kapott. Angol nyelven feldolgozta a Kárpát-medence geológiai viszonyait, ezzel olyan munkát tett le az asztalra, mely párját ritkítja a szakmában.
– Felejthetetlen élmény Ausztrália legkiválóbb magyar földtani kutatójával terepen mozogni és kutatni azzal a geológussal, aki ennek a földrésznek szinte minden táját bejárta – emlékezik a múzeumigazgató.
4. Kubassek János különösen emlékezetes beszélgetéseket folytatott portlandi otthonában Sztáray Zoltánnal, az amerikai magyar emigráció egyik szellemi vezetőjével. Sztárayt hamis vádak alapján 1948-ban letartóztatták, majd Recskre hurcolták, ahonnan csak 1953-ban szabadult. Három évvel később már tevékenyen részt vett az értelmiségi forradalmi bizottság munkájában. Először Párizsba emigrált, majd Amerikába ment. A közgazdász-, szociológusvégzettségű Sztáray kezdetben az Új Látóhatár munkatársa, később amerikai szerkesztője és kiadója lett. Több könyvet írt, például a recski kényszermunkatáborról vagy Haraszthy Ágostonról, a kaliforniai szőlőkultúra atyjáról, de jelentek meg esszéi, tanulmányai és elbeszélései is. Volt lágertársaival 1981-ben megalapította a Recski Szövetséget. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és a középkeresztet a csillaggal. Sztáray Zoltán kilencvenhat éves korában hunyt el Portlandben.
5. A múzeum igazgatója Gömöri Györggyel, a lengyel irodalom szerelmesével Washingtonban, egy lakáson tartott költői esten ismerkedett meg. Gömöri Budapesten lengyel és magyar irodalmat tanult. Mivel az október 23-i tüntetés egyik szervezője és az Egyetemi Ifjúság című lap szerkesztője volt, huszonkét évesen menekülnie kellett. Tanulmányait Oxfordban fejezte be, ezután Indonéziában és az Egyesült Államokban élt. A kaliforniai, illetve a cambridge-i egyetemen tanított lengyel és magyar irodalmat. Az irodalomtörténész, egyetemi tanár, polonista számos lengyel költőt fordított magyarra, de saját verseskötete is megjelent. Az Ötvenhat karácsonyán című költeménye így végződik: „Otthon még nem kezdődtek meg a nagy / lefogások, még van írószövetség, de rosszak / a jelek, nem tudni (csak sejteni), mi várhat: / ránk Oxford, otthon maradt barátainkra / Fő-utca, Vác, segédmunkási státusz; / csüggedt, sötét karácsony ez, az utolsó, / amit (fél-lélekben még) Magyarországon töltünk.”
6. Legeza László a Fülöp-szigeteken látta vendégül a múzeumigazgatót.
– Filippínó családja lett – mondja Kubassek –, és az otthonuk valóságos múzeum. Tele van kerámiákkal.
Legeza egyetemistaként hagyta el Magyarországot, ahol orientalisztikát tanult. Londonban diplomázott, majd az évek alatt a kínai kerámiák kiváló szakértőjévé vált. Francia, angol és kínai nyelven jelentek meg írásai, könyvei. Tudását busásan elismerték, egy-egy szakértői véleményéért olyan csinos összeget fizettek, melyből hónapokig utazhatott a világban.
Legeza László a Fülöp-szigeteken
7. – Nagyon nagy élmény volt, amikor 2001-ben Tajvanon megismerkedtem Jaschkó István jezsuita szerzetessel – sorolja Kubassek János.
– Az atyával Hszincsuban, egy ottani gyermekotthonban találkoztam. A szerzetes a támingi misszió tagjaként már jóval a forradalom előtt került ki a szárazföldi Kínába, ahol jótékonysági központot hozott létre mentálisan hátrányos helyzetű emberek számára. Felvette a Je Jukan kínai nevet, melynek jelentése: gyökeret ereszteni. A kínai kommunista hatalomátvétel után három évre átnevelő táborba került, s mint a jezsuita misszió több tagja, az atya is Tajvanon talált otthonra, ahol számos intézményt hozott létre szegény emberek, illetve fogyatékos gyermekek részére. A magyar forradalom idején a tajvani rádióban kínai nyelven beszélt Magyarországról és a szabadságharcról. Jaschkó István ötven évet élt a távoli szigetországban, ott érte a halál kilencvennyolc éves korában.
8. A jezsuita szerzetes munkáját számos állami kitüntetéssel jutalmazták, de Tajvanon nem csak ő és társai szereztek megbecsülést Magyarországnak. Évtizedeken keresztül egy magyar pap tanította franciára a kínaiakat. Zsoldos Imre, aki a forradalom után hagyta el hazáját, Mödlingben folytatta teológiai tanulmányait, majd Párizsban, a Sorbonne-on tanult. Az 1960-ban felszentelt papot Tajvanba küldték missziós munkát végezni. Néhány év múlva kinevezték a tajpeji Fu-Jen Katolikus Egyetem francia tanszékének vezetőjévé, ahol mandarin nyelven is tanított, de tucatnyi más nyelven is beszélt. A misszionárius, nyelvész, költő saját írásain kívül számtalan műfordítása is megjelent. A verbita szerzetes 2009-ben halt meg Tajpejben.
Kubassek János Jaschkó István társaságában
9. Nógrádi György egyetemi oktató a forradalom leverése után feleségével és kutyájukkal indult el Pécsről a határ felé. Decemberben, a hóviharban a puli vezette át őket Ausztriába, a menekülttáborba. Nógrádit Angliába hívták tanítani, ahová jelentkezett is, de kiderült, hogy a kutyát nem viheti be az országba.
– A kutya mentette meg az életünket, nem fogjuk itt hagyni – jelentette ki Nógrádi.
– De akkor nem lesz állás! – mondták.
– Akkor nem lesz. Majd oda megyünk, ahová a kutyát is beengedik.
Kanadába beengedték, ezért ott telepedtek le. Nógrádi Montrealban a McGill Egyetem mikrobiológusa, majd az 1964-es húsvét-szigeti orvosi expedíció igazgatója lett. A mikrobiológus adjunktus kalandos élete 2003-ban, kilencvennégy éves korában ért véget.
– Nógrádi György nemcsak a kanadai cserkészmozgalmat támogatta, hanem az érdi Magyar Földrajzi Múzeumot is – teszi hozzá Kubassek János.
– Látható nálunk egy moai, egy a Húsvét-szigetekről származó szobor, mely az ő ajándéka.
10. Ferdinandy György író 1956 őszén az ELTE BTK magyar–francia szakán tanult, de csak néhány hétig, mert a forradalomban az egyik budapesti munkástanács tagjaként vett részt. Decemberben hagyta el hazáját, és Franciaországban kért menedéket. Húsz év múlva így emlékezett 1956-ra:„Mindent látni akartam. A jót és a rosszat is. Személyes élményeim vannak a forradalomról. Ez ma már nem szerencsés, mert azt veszem észre, hogy az utókor nemigen kíváncsi a rosszra.” Három évvel később a Strasbourgi Egyetemen doktorált irodalomtudományból, majd Puerto Ricóba költözött, ahol spanyol nyelven tanított, és a Szomorú Vasárnap című lap kiadója lett. Ott vált segítőtársává Balázs Dénes világutazónak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum megalapítójának. A karsztkutató, földrajztudós utazásai során kőzet-, növény- és állatkutatásokat is végzett, az általa összegyűjtött tárgyak képezik a múzeum anyagának alapját. Balázs Dénes Közép-Amerika című könyvének egyik lektora Ferdinandy György volt. Az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, a
Saint-Exupéry-díjjal ismerték el Az év egyetlen napja című elbeszéléskötetét, melyet 1964-ben adtak ki. Írt németül, franciául, spanyolul, az anyanyelvéről pedig így vallott: „[…] a magyar mindezeknél sokkal különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba.” Az író, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár harminchét évig élt Puerto Ricóban, majd egy kis floridai kitérő után hazaköltözött.
Vége
